Magamról


„A múltat végképp eltörölni” VS „Kutassuk a gyökereket, új lehetőségeket és az értékeket”



Radix horoszkópomban a domináns energiáim az ikrek jegyében, 8.házban állnak. Ez azt jelenti, többek között, hogy lételemem az információk kutatása és közvetítése. Szerencsére a skorpiós analógia segít, hogy ne az ikrek felületességével, hanem a gyökerekig lenyúlva keresgéljek. Általában addig nem állok le egy téma felgöngyölítésével, amíg számomra kielégítő választ nem találok. De persze nálam ez is csak időleges dolog, mert mindig jön egy újabb kérdés. Ezért egész életem folyamatos tanulásból, olvasásból, tanfolyamokra és előadásokra járásból áll. Nem elégszem meg azzal, ha csak felszíni infókat kapok. Fontos számomra, hogy tudjam szintetizálni, tehát rendszerezni és összesíteni a részeket egy egésszé. Hajlamos vagyok a hibákat észrevenni egy rendszerben (szűz fogantatási pont + Plútó). Ez az élet más területeire is jellemző, így nem egyszer kerültem konfrontációs helyzetbe, mikor jeleztem, hogy „Kilóg a lóláb!”. Mára már megtanultam, hogy nem kell mindent észrevételezni. De azt mégsem bírom ki, hogy ezt a rengeteg infót magamban tartsam. Így született meg ez a kis blogos oldal is, ahova folyamatosan teszek fel számomra értékesnek ítélt anyagokat, véleményezés nélkül. Ezek az infók többnyire megtalálhatók a nyílt hálón (nem mind!), én csak egy helyre gyűjtöm, és megosztom mások számára is.
Mostanában olyan előadásokat hallgattam, ahol az emberiség eredetéről, különböző kultúrák gyökeréről, történelemről, vallásról volt szó. Rá kellett jönnöm, hogy elég sok vakfolt van még most is bennem. Így elővettem  gyermekeim töri könyveit, atlaszokat, lexikonokat,keresgéltem a neten. És akkor jött a nagy megdöbbenés, hogy tényleg át vagyunk verve!  Sem az elődeinknek, sem nekünk, sem a gyerekeinknek nem tanították meg, és még csak lehetőséget sem kínáltak fel, hogy megtanuljuk az igazságot eredetünkről, hitünkről, történelmünkről. A tankönyvek tele csúsztatásokkal, pontatlanságokkal, egész korszakok és népek kihagyásával. Szent iratok megsemmisítése, átírása, eretneknek nyilvánítása stb. Agymosott, nem gondolkodó, nem kérdező nemzedéket teremtettek. A különböző kétes hálózatokról nem is beszélve (gyógyszeripar, bankok, egyházak,stb.), akik kényükre, kedvükre játszadoznak velünk.
Én úgy gondolom, mint földi embernek, jogunk van tudni ezeket a fontos információkat. Családállítóként tudom, hogy mennyire fontos a gyökerek tisztázása a családban, országban, nemzetben, és a teremtett világban is. E nélkül csak irányítható, sodródó, gyökértelen, hitetlen és boldogtalan emberek maradunk.Az új lehetőséget meg kell ismernünk a tudomány, gyógyítás területein.
Bízom benne, hogy az állítólagos Aranykor hajnalán valóban felszabadulnak az információk, (ami kezdetének már tanúi is vagyunk), és megtalálhatjuk az igazi értékeket, hogy aszerint élhessünk!
Mindenkinek kívánom, hogy járjon sikerrel ezen inkarnációjában, és találja meg azt, amiért vállalta ezt az életét, hogy visszataláljon oda, ahová mindannyiónknak meg kell érkeznie egyszer!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése