2013. augusztus 12., hétfő

reinkarnáció

REINKARNÁCIÓ                                         

Tudjuk, a betegségeket a szeretet elakadása okozza, hogy nem tudunk adni és kapni. Ha ez beindul, vissza állhat az egészségünk!

Hogyan működik a reinkarnáció.  
Legelőször is tisztázni kell egy alapvető félreértést. Sokan azt hiszik, van újraszületés. Ez tévedés! Újraszületés nincs! Újjászületés van! Mi a kettő között a különbség?
Az újraszületés azt feltételezi, hogy én XY (akinek most hiszem magam) valamikor újra meg fogok születni. Ugyanezzel a személyiséggel, ugyanezzel a tudattal, ugyanilyen tulajdonságokkal, ugyanezzel az egóval.
Az újjászületés ellenben azt mondja, hogy ÉN (AKI azt hiszi, hogy ő XY) új testben, új személyiséggel, új tudattal, új tulajdonságokkal, és új egóval újra meg fogok születni.
Ahhoz, hogy érthetőbb legyen képzeljük el az életet úgy mintha színészek játszanának egy színdarabot.
A jó színész ha felmegy a színpadra megfeledkezik róla, hogy ki is ő valójában, elfelejti az otthoni problémáit és teljesen azonosul a szereppel amit játszik pl.: Otellóval.
Ha Otelló azt hiszi, hogy újra meg fog születni, és Ő lesz Mátyás Király akkor bizony téved. Ellenben ugyanaz a színész aki eljátszotta Otellót, a következő darabban eljátszhatja Mátyás Királyt. A két szerep teljesen más - más személyiség, más tudat, más tulajdonságok, más egó, ami mégis közös, az az, hogy ugyanaz a színész játssza, és ez rányomja a bélyegét mindkét szerepre.
Ha meghalsz jelenlegi szerepednek egyszer és mindenkorra vége, soha nem fog újraszületni, egyszeri és megismételhetetlen, azonban mégsem semmisül meg.
Ha két különböző színész játssza el ugyanazt a szerepet, pl: Otellót, akkor hiába teljesen ugyanaz a szerep, a környezet, az események, mégis kicsit másképp fogják ugyanazt előadni. A szerepet átszínezi maga a színész. Talán így érthető meg legjobban a szellemnek (felsőbbrendű Énnek) és a szerepnek (az egónak, akinek most hiszed magad) az egymáshoz való viszonya.
Az egóval kapcsolatban is sok a téves nézet. A keleti tanok sajnos sok torzuláson mentek keresztül amíg elértek hozzánk és mi magunk is félreértelmezünk belőle dolgokat
Az egónkról tudni kell, hogy mi választottuk és nélküle nem lehetnénk itt.
Az egó lehet a legjobb segítőd, vagy akár a legnagyobb akadályozód is. A keleti tanok az egó megzabolázására tanítanak, amit a nyugati ember félreértelmezett, és ezért gondolja azt, hogy az egó rossz.
Az életet, és a reinkarnációt úgy tudod legjobban elképzelni, mintha egy folytatólagos "teleregény" lenne.
Ha befejezed az életed, akkor ugyanonnan fogod folytatni a következőben. De nem anyagilag! A szellemet (itt nem a kísértetekre gondolok, hanem a te valódra) egyáltalán nem érdekli, hogy szegény vagy vagy gazdag. (Szerinted a színészt érdekli, hogy a szerep amit játszik mennyire gazdag, vagy mennyi hatalma van? Csak a szerep számára valóságos a színpadi vagyon, vagy hatalom, a színész számára értéktelen!)
Ami igazán számít, az az emberi kapcsolataid, rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel, ellenségekkel, és bárkivel, akivel az életben találkozol. Tudnod kell, hogy minden érzelem köt! Azokkal akikhez mélyebb érzelmed kapcsolódik, szinte biztosra veheted, hogy korábbi életeidben már találkoztál. A szeretet éppúgy kapocs, mint a gyűlölet. Csak míg a szeretet olyan emberekhez köt, akikkel jól érzed magad, a gyűlölet olyanokhoz, akiket szívesen elkerülnél. Azonban biztos lehetsz benne, hogy ha egy kapcsolatot ellenségesen fejezel be valakivel, akkor az illetővel még találkozni fogsz, és ugyanonnan fogjátok folytatni! Mondok rá egy példát: Ha valakivel ellenséges érzelmekkel fejeztél be egy életet, akkor a következő életetekben például beköltöztök egymás mellé szomszédnak, egyikőtök 10 cm-el odébb rakja a kerítést (vagy valami hasonló horderejű esemény :), amin halálosan össze tudtok veszni, és lehet ugyanonnan folytatni, ahol abbahagytátok.
A kívülállók meg nem értik, hogy emiatt hogy lehet egy életre összeveszni???? (Ilyen szempontból érdemes megvizsgálnod a kapcsolataidat, hogy kivel van még függő játszmád?)
Az is érzelem, ha valakivel kapcsolatban azt mondod, hogy "Nincs vele semmi bajom, csak hagyjon békén!" Egy kapcsolatot befejezni csak semlegesen lehet!!!
Honnan tudhatod, hogy valakivel semleges a kapcsolatod?
Ha valaki tényleg semleges számodra, akkor teljesen mindegy, hogy hol tartózkodik. Lakhat veled egy lakásban, nem zavar, de lakhat 1000 Km-re és az sem számít. Nem egyszerűen önuralmat gyakorolva magadon, megtűröd a közeledben, hanem tényleg nem érdekel. (Ez csak a jelenlétére vonatkozik, ha valamit tesz arra természetesen reagálnod kell, tehát nem kell levegőnek nézned.) Nyugodtan beszélgethetsz vele, sőt akár vitázhattok is, de ez nem zaklat fel jobban, mintha egy teljesen idegen emberrel vitáztál volna.
Nem tölt el jó érzéssel, ha nehéz helyzetbe kerül, sőt akár még szívesen segítesz is neki. Tiszta szívedből teljesen meg tudsz neki bocsátani.
Hogyan gondolkozik a szellem?
Mint azt már az egó fejezetben említettem, tudnod kell, hogy emberként egy sor olyan tulajdonságod van, amire azt hiszed, hogy te vagy, közben pedig ezeket csak "felvetted".
Azt, hogy megértsd, hogy szellemként, hogyan gondolkozol, a leélt életedről, vegyük elő megint a színpadi példát. A színész amikor lejön a színpadról, miután eljátszotta Napóleont, azt mondhatja magában: "hát nem semmi egy zsarnok voltam". Kb te is ugyanilyen elfogulatlan hozzáállással fogod, külső szemlélőként megítélni a leélt életed, és ugyanilyen elfogulatlanul fogod magadra vállalni a következő életed.
Mit mond a szellem, amikor a következő életét tervezi?
"Na jó, akkor hogy is tudnám ezt az elrontott feladatot újra megtanulni, milyen szituáció is az amiből a legtöbbet tanulhatok?" Na ez a karma!!!
És itt jön egy általánosan elterjedt tévedés a karmával kapcsolatban. Az emberek azt, hiszik, hogy a karma, valamiféle égi bíróság által ránk szabott büntetés, amivel korábbi bűneinkért vezeklünk. Ez tévedés. Csak az emberi igazságérzetünk, pontosabban az egónk igazságérzete szeretné, hogy így legyen, ezzel is saját magát igazolná, mulyaságát, tehetetlenségét, hogy nem tett meg olyan dolgokat amiket szeretett volna ugyan, de félt megtenni.
Engem is meglepett eleinte, de azt tapasztaltam, hogy nagyon sokszor ugyanaz a szereposztás marad. A rossz főnök, a következő életében is főnök lesz, a szenvedő beosztott, pedig ugyanúgy beosztottja lesz.
Miért van így? Az előbb említettem, hogy a szellemet nem különösebben érdekli a szerep igazságérzete, és nem az a legfontosabb számára, hogy a szerep jól érezze magát. A legfontosabb, hogy amit meg akar tanulni, azt megtanulja. Ha ehhez szenvednie kell, akkor vállalja a szenvedést, bár tudja, hogy ő fogja azt a szerepet eljátszani. Ha létezik, olyan tanulási mód, olyan élethelyzet, hogy szenvedés nélkül is meg tudja tanulni, amit akar, akkor természetesen ezt fogja választani.
És így bizony kicsit más megvilágításba kerül az életünk. Minden szenvedésünk, minden "rossz", ami velünk történik annak bizony mi vagyunk az oka. Mondok egy konkrét példát. Egy nő leél egy életet a középkorban, egy kis faluban. Lesz egy olyan férje, aki iszik, zsarnokoskodik felette, és időnkként jól megveri. Az asszony nem tud mit tenni. A válás mint olyan nem létezik, és elképzelhetetlen. Nincs máshova menni, egyedül nem tudja eltartani magát. A nő nem tehet mást mint tűr. Szenvedéssel teli, és kilátástalan életet él, és ráadásul, jó sokáig él, ő is és a férje is.
Mi lehet egy ilyen élet célja? Miért választ a szellem magának egy ilyen sanyarú életet? Mit lehet ebből tanulni? Elárulom, hogy mit kellett volna megtanulni a nőnek: Az elfogadást! De nem tanulta meg! A tűrés, nem elfogadás!
Mi a kettő között a különbség:
Ha elfogadás van bennem, akkor bármilyen helyzetbe is kerüljek az életben, meg tudok békélni vele, el tudom fogadni, anélkül, hogy a lelki egyensúlyom, a lelki békém felborulna.
Ha tűrők, akkor nem vagyok megbékélve a helyzettel, belől forrongok, tele vagyok indulattal, annak ellenére, hogy nem mutatom ki. Kívülről, hiába látszom nyugodtnak, elfogadónak, a szellem szempontjából az számít ami belül van.
És miért fontos megtanulni az elfogadást?
A szeretet a legfontosabb a világon, és akiben nincs elfogadás, abban szeretet sincs afelé, amit nem fogad el.
Hogy lehet elfogadni azt, hogy alkoholista állat a házastársam?
Először is vizsgáljuk meg alaposabban azt az említett életet. (Egyébként valós életről van szó!) Ha megnézzük az asszony viselkedését, akkor bizony ő is megpróbált a maga kis eszközeivel visszavágni, és bizony ő is rendesen részt vett a "játszmában".
Fokozatosan elhidegült a férjétől, egyre inkább kerülte a testi kapcsolatot. Ha józan volt a férje, akkor bizony csípős volt a nő nyelve, és ott piszkálta az urát, ahol tudta. Ha a férje részegen elesett odakint, akkor nem ment oda segíteni, hagyta, hogy kint aludjon éjszaka. Hangsúlyában, hanghordozásában, bántó volt, nem volt egy rendes szava a férjéhez.
Ha belegondolsz, mindezeknek természetesen az lett a következménye, hogy a férfi még többet ivott és még inkább állat módjára viselkedett. Számára sem volt kellemes az élet, de nem változott meg ő sem. Totális csőd volt a kapcsolat, de nem a külsőségek miatt, hanem mert egyik sem tanulta meg amit kellett volna.
Miután a férfi pár évvel korábban meghalt és a nő teljesen egyedül maradt, akkor jött rá, hogy mégis csak szerette a férjét.
Azért a nő szempontjából vizsgálom ezt az életet, mert az övé volt a nehezebb feladat, az övé volt a kulcs szerep. Nem ugyanazon a szinten voltak a férjével, és a férfi ebben az életben a nő nélkül nem igazán tudta volna megoldani a helyzetet.
Mit tudott volna tenni a nő, hogyan tudta volna megoldani?
Ha megtanulja az elfogadást, és e szerint él (ami egyáltalán nem könnyű), akkor nem hidegül el a férjétől, nem bántja szavakkal, és ha kell, akkor segít neki. Ekkor a férfi nem süllyed tovább, az amúgy is meglehetősen alacsony szintről. Valószínűleg nem szokott volna le az alkoholról, de talán egy picivel kevesebbet ivott volna, bár lehet, hogy alkalmanként dühkitörései lettek volna, ügyesen kezelve többnyire inkább egy "tunya medve" lett volna, mint egy "agresszív állat", nagy valószínűséggel a kor előrehaladtával a férfi fokozatosan leszokott volna az italról, és teljesen más befejezés lehetett volna.
Ugye mennyivel másabb lett volna így? Ja, és persze valószínűleg most már nem inna a párja, aki mellesleg ugyanaz, mint abban az életben. Igaz ugyan, hogy nem olyan rossz a helyzet mint akkor, de azért még bőven van min dolgozniuk.
Ha belegondolsz, mit ért el a nő a hozzáállásával, még rosszabbá, és keserűbbé tette, a másik, és legfőképpen a saját életét is. Akkor miért csináljuk mi is így?
Ezt azért említettem, mert az elfogadás egy olyan lecke amit nagyon sokan nem tanultunk még meg!
(Ha megtanuljuk az elfogadást, az nem jelenti azt, hogy ok, és ész nélkül mindent el kell fogadnunk, és szenvednünk kell!!! Azt jelenti, hogy ha belekerülsz egy szituációba, amiből nem tudsz kilépni, akkor amíg benne vagy, addig nem gerjeszted a problémákat, hanem megoldod!) Ha már egyszer belekerülsz az életben egy szituációba, próbálj meg egy kicsit másképp állni a dolgokhoz, és a szellem szempontjából meglátni. Mert mi is volt ami az igazi problémát okozta abban az életben? Az, hogy a nőben az egó irányított a szellem helyett. Az egó vívta a saját kis harcát, próbált mindenért visszavágni, és nem vette észre, hogy ezzel saját magának is több szenvedést okoz. Most egy kicsit állj meg és vizsgáld meg az életed, hogy te hogyan szoktál hasonló szituációban viselkedni, mennyire tudsz elfogadó lenni a saját életedben, a saját hétköznapjaidban.
Következő életedben is ugyanezekkel a problémáiddal akarsz küzdeni, vagy szeretnél végre továbblépni?
Maga a módszer
Ha belegondolunk, akkor szerintem egy szellemileg fejlett társadalomban, természetes dolog (lenne), hogy az emberek emlékeznek korábbi életeikre. A módszer amit tanítok, pont ezt a célt szolgálja, azért "kaptam" (nem embertől tanultam), hogy minél több embernek tanítsam meg. Nem hipnózisról, és nem meditációról van szó.
Teljesen éber állapotban történik az "utazás". Közben el lehet menni wc-re, vagy akár telefonálhatsz is egyet, bár jobb, ha zavartalanul tudunk egy utazást végigvinni. Elmagyarázom, hogy hogyan tudod felszínre hozni az emlékeket. Kérdéseket teszek fel és te válaszolsz.
Szinte mindenkiben felmerül a kétely, hogy lehet, hogy ez másnak sikerül, de neki biztosan nem fog. Azonban, még egyszer sem fordult elő, hogy ne működött volna a dolog. Semmi másra nincs szükség, minthogy aki eljön az együttműködjön, mivel akarata ellenére senkit sem lehet "utaztatni".
Egy "utazás" során részletesen felidézünk egy életet elejétől a végéig. Ez 1 és 3 óra közötti időtartamot vesz igénybe, attól függően, hogy mennyire eseménydús az adott élet.
Mi is az alapvető különbség a hipnózis, a meditáció, és e között a módszer között?
A hipnózis során a tudatos, logikus énünk ki van kapcsolva, "lemerülünk" mélyen a tudatalattinkba, és így hozzuk felszínre az emlékeket. Ehhez képzett vezetőre, valamint megfelelő hipnózistechnikára van szükség, ami először "levisz" minket, majd "vissza is hoz". A módszer előnye, hogy mivel a logikus énünk ki van kapcsolva, így nem emel gátat az emlékek felszínre hozatalában. Hátránya, hogy az utazás során ki vagyunk szolgáltatva, nem mi irányítunk, és egyedül nem tudjuk újból megismételni, valamint elég kevés ember számára elérhető.
A meditáció során a tudatos, logikus énünk nincs kikapcsolva, csak le van csendesítve, többnyire itt is szükségünk van egy vezetőre. Hasonlóan a hipnózishoz, itt is lemerülünk a tudatalattinkba (bár nem annyira mélyre), és így hozzuk felszínre az emlékeket. Itt is megfelelő vezetőre van szükség. Hátránya, hogy nem mindenkinél működik, és egyedül többnyire ez sem megy. Valamint ha az ember célirányosan szeretne megtudni valamit valamelyik korábbi életéből, nem biztos, hogy azt tudja felszínre hozni amire kíváncsi.
Az új módszer. Míg a hipnózis, és a meditáció a tudatos én egy részét kikapcsolva viszi vissza az utazót, addig ez sokkal inkább a hagyományos emlékezéshez hasonlít. Aktiváljuk jobb agyféltekénknek azt a részét, amely ezen képességgel rendelkezik. Itt tudatos logikus énünk nincs kikapcsolva, hanem aktívan részt vesz az emlékek felidézésében. Nem "lemerülünk" a tudatalattinkba, hanem sokkal inkább lenyúlunk, és felszínre hozzuk az emlékeket. Mivel nem "merülünk" le a tudatalattiba, ezért nem tudnak minket megzavarni. Ha valami miatt abbahagyjuk az emlékek felszínre hozatalát, akkor az később bármikor folytatható. Az elején itt is szükség van vezetőre, de csak addig amíg megtanuljuk, és elsajátítjuk a módszert. Így később már teljesen egyedül is képes leszel az emlékeidet felszínre hozni, sőt másokat is meg tudsz tanítani rá.
Valamint irányítani is tudod, hogy milyen emléket akarsz felidézni, megnézheted, hogy egy adott személlyel volt-e már korábban kapcsolatod, illetve az milyen volt.
Az egó
Nehéz valamit úgy elmagyarázni, hogy fogalmad sincs arról, hogy mi is az amiről valójában beszélek. Ezt egyáltalán ne vedd sértésnek, de amíg nincs tudatos reinkarnációs, vagy túlvilági emléked, vagy nem élted még át a felsőbbrendű éned, addig egyszerűen nem lehetsz tisztában az egó mibenlétével. Egyszerűen nincsenek meg hozzá az eszközeid, és ha azt
hiszed, hogy tudod mi az egó, akkor csak félrevezeted magad.
Valójában te is ugyanúgy tisztában vagy a dolgokkal, mint bármelyik megvilágosodott ember, csak a hétköznapi tudatod és az egód el van különülve a szellemedtől. Amíg csak és kizárólag az egón keresztül működsz, addig hiába próbálom megszólítani a szellemedet, gyakorlatilag az egóddal kommunikálok.
Na ez most jó zagyvaságnak tűnhet, de nem baj. Kezdjünk hozzá, és próbáljuk meg a lehetetlent.
Kezdjük először a szellemeddel (felsőbbrendű éneddel) vagyis veled, mert ez te vagy, és nem valaki más.
A szellemed valójában egy szentfazék, :) de nehogy azt gondold, hogy unalmas, jellegtelen, vagy bármiben is alulmaradna hozzád képest, igazából sokkal emberibb, mint azt gondolnád. Az a kép a mennyországról, ahol ájtatos angyalok, unalmasan ücsörögnek, és énekelnek, meglehetősen kiábrándító, és elég félrevezető. (Van ugyan ilyen, de csak akkor kerülsz oda, ha oda akarsz kerülni.)
A mennyország (maradjunk a közismert fogalmaknál), sokkal színesebb és sokrétűbb hely, mint azt egyáltalán el bírod képzelni, és sok mindent lehet ott csinálni, csak éppen unatkozni nem. :)
A szellemed maga a jóság, a szeretet, a megértés, csak éppen ahhoz, hogy leszülethessen szüksége van az egóra, amit ő választ meg. (vagyis te)
Miért? Képzelj el egy olyan embert, aki mindenkit feltétel nélkül szeret, aki ha kérik tőle, leveszi a ruháját és odaadja akár egy milliomosnak is, akiben nincs egy csepp önzés sem, aki mindent elhisz, aki a saját ételét inkább odaadja egy éhező kutyának. Szerinted egy ilyen ember meddig maradna életben?
Hát nem sokáig! Ezért van szükség az égóra.
Hogy is működik ez?
A szellem választ egy csomó tulajdonságot, amire szüksége lesz az életben. Nehogy azt gondold, hogy a szellem hülye, és nem igazodik el a hétköznapi életben, sőt sokkal jobban kiismeri magát mint te!
Szóval tökéletesen tisztában van vele, hogy mire van szüksége ahhoz, majd úgy élje le az életét, ahogy tervezte.
Szóval felépíti a jellemét.
Választ magának önzést. (bemegy a mennyei boltba és azt mondja kérek 3 kiló önzést. :) ez csak vicc volt.)
Mennyi önzésre van szüksége? Az attól függ, milyen életet akar élni. Ha nehézségekkel, konfliktusokkal teli életet akar élni akkor sok önzésre van szüksége, hogy életben maradjon, hogy életképes maradjon. Illetve, hogy akár ő maga generálja a konfliktusokat.

Választ magának racionalitást. Ha többet választ, akkor talpraesettebb, önállóbb lesz, viszont nehezebb lesz tartania a kapcsolatot a szellemmel, a segítőivel.
Türelem, emberség, megértés is kell, lehet, hogy több, lehet, hogy kevesebb.
Választ magának tudattalan információkat, milyen lesz a kisugárzása, az emberek mennyire fogják kedvelni és elfogadni.
Választhat magának karizmát, is ha valamilyen vezető beosztást akar betölteni.
Választ magának testi tulajdonságokat, magasság, bőrszín, alkat, betegségekre való hajlam, esetleg konkrét betegségek.
Még sorolhatnám jó darabig, de ez is elég, hogy valamennyi rálátásod legyen. Szóval szépen felépíti, az egóját, az egójának a jellemét.
Mindez a legkevésbé sem öncélú, és a többiekkel együttműködve és egyetértésben történik.
És itt kezdődik a neheze, úgy kell a terveit véghezvinni, hogy közben elveszti a rálátását a dolgokra, és beleszűkül az egójába.
Az egóban alapból benne van egy csomó program, amin csak ritkán változtatnak. Ilyenek a nemi ösztön, a haláltól való félelem, az életben maradási ösztön, a boldogságra törekvés vágya, bizonyos félelmek, folyamatos önigazolás (ezért nem tolerálják az emberek a másságot, azért akarnak mindenkit meggyőzni a saját igazukról), elismerés, érvényesülés vágya, stb...
Ezek a programok automatikusan működnek, és úgy működnek, hogy nehéz felismerni, hogy tényleg működnek.
Ezek a programok, illetve maga az egó működésének egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy észrevétlenül működnek. Ezáltal tudja azt elérni, hogyha egy program beindít egy folyamatot, és vinni akar egy irányba, akkor te tudatosan ezzel ne legyél tisztában, és azt mond hogy "én akarom". EZ A KULCS.
Mondok egy nagyon nyilvánvaló példát.
Képzeld el, hogy egy űrlakó vagy és semmit sem tudsz a földről. Idejössz és azt látod, hogy az embereknek kb 16 - 50 év között, lassan csökkenő intenzitással működik a szexuális vágy programja. És az emberek azt mondják, "én akarom", "én kívánom".
Annyira sokfélék az emberek, és mégis mindenki erre a sablonra működik. Az egyénekben, nem tudatosul, nem tűnik fel nekik, hogy valójában nem ők akarják, nem ők kívánják, hanem a testük (ez egyébként így teljesen rendjén is van).
Pedig a tudomány már ismeri ennek a rendszernek a hormonok általi működését is. Miért nem mondja azt 3 évesen, hogy "én akarom" a szexet, vagy miért nem mondja 80 évesen, hogy "én akarom" a szexet. Azért mert az első esetben még-, a második esetben pedig már- nem működik a program.
Az egyén mégsem akarja tudomásul venni a nyilvánvalót, és mivel könnyebb, ezért inkább továbbra is azt mondja "én akarom".
Én haragszom, én vagyok dühös, engem bántottak meg, és nem veszi észre, hogy csak az önvédelmi mechanizmusok működnek. Ami megint csak rendjén lenne, és nem elfojtani kellene ezeket az érzéseket, hanem a szellemnek felügyelni.
De ahhoz, hogy egy rendszert felügyeljek, kívül kell tudnom lépni rajta.
Így működünk általában. Azért, mert a programok, valamint az egó rögtön beindul születésünk után, és nincs aki megtanítson minket, mert elvesztettük a szellemi kultúránkat.
Viszont ha így működünk, akkor máris észrevétlenül te lettél az egód szolgája, és nem ő szolgál téged. A ló irányítja a lovast.
Az egó nagyszerű szolga, de rettenetes úr!
Jelenlegi világunkban gyakorlatilag az egó uralkodik (észrevétlenül) a szellem felett. Csak körül kell nézni, és megláthatod, hogy ez hova vezet.
Az egó létezése alapvetően egyszeri, ezért ami csak a jelenlegi életedet szolgálja, az egó célja, és nem a tied!
Az egó egyszeri, megismételhetetlen, és nem születik újra! (Lesz helyette másik)
Összefoglalva:
Legnagyobb, és leghatékonyabb fegyvere, amivel a szolgálatában tart, hogy elhitet veled egy sor olyan dolgot, ami tévedés. Legelső és legfőbb, hogy elhiteti veled, hogy TE, ő vagy. Ha elhiszed, hogy te vagy az egó, akkor azt hiszed, hogy amit az egó akar, azt te akarod, és minden erőddel megpróbálod véghezvinni, megvalósítani az ő céljait. DE EZEK NEM A TE CÉLJAID. Így észrevétlenül, máris te szolgálod az egót, és nem ő téged.
Az egót nem legyőzni kell, hanem együttműködve vele kordában tartani és irányítani. (mint ahogy a lovas irányítja a lovat).
És megadni neki azt a gondoskodást és tiszteletet, amire szüksége van, de nem többet!

http://www.asztralutazas.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése