2013. augusztus 12., hétfő

Megérteni a Halált

Megérteni a Halált






Az ember asztrális életének körülményeire tekintettel két fő tényezőt kell figyelembe venni:

1. Annak az időnek a hosszát, amelyet egy adott alsíkon eltölt.

2. Tudatosságának mértékét ezen az alsíkon.

Az időtartam hossza az ehhez az alsíkhoz tartozó anyag mennyiségétől függ, amelyet fizikai élete alatt beépített az asztrális testébe. Szükségszerűen addig fog ezen az alsíkon maradni, amíg az annak
megfelelő anyag ki nem hullik az asztrális testéből.

Amint már láttuk, a fizikai élet alatt az önmagának felépített asztrális test minőségét közvetlenül szenvedélyei, vágyai és érzelmei, közvetve pedig gondolatai, valamint fizikai szokásai - étel, ital,
tisztaság, mértékletesség, stb. - határozzák meg. Egy nyers és durva
asztrális test - amelyet egy nyers és durva élet hoz létre - azt
eredményezi, hogy az ember csak az alacsony asztrális rezgésekre lesz
fogékony, és így a halál után az asztrális test hosszú és lassú
feloszlásának folyamata alatt az asztrális síkkal összekötve találja
magát.

Másrészt egy finom asztrális test - amelyet egy tiszta és finom élet hoz létre - azt eredményezi, hogy az ember nem lesz fogékony az asztrális világ alacsonyrendű és durva rezgéseire, csak annak magasrendű
hatásaira, ennek következtében a halál utáni életében sokkal kevesebb
nehézségben lesz része, és fejlődése gyorsan és könnyen fog tovább
folyni.

A tudatosság mértéke attól függ, hogy fizikai élete során az adott alsík anyagát milyen szinten keltette életre és használta fel.

Ha a földi élet során szabadjára engedjük az állati természetet, és megengedjük féktelenkedését, ha az értelmi és spirituális részeket elhanyagoljuk vagy elfojtjuk, akkor az asztrális vagy vágytest a halál
után hosszú ideig meg fog maradni.



Másrészt, ha a földi élet során legyőzzük és megfékezzük a vágyat, ha megtisztítjuk és kiképezzük a felső természet szolgálatára, akkor az asztrális test kevés energiával rendelkezik, így gyorsan szétoszlik és
eltűnik.

Az átlagember azonban halála előtt egyáltalán nem szabadul meg minden alsórendű vágytól, ennek következtében hosszú ideig tartó, többé-kevésbé teljes tudatosságú életet kell eltölteni az asztrális sík
különböző alsíkjain, amíg a létrehozott erők kimerítik magukat, és így
szabadon engedik a felsőbb Ént.


Az általános alapelv az, hogy amikor az asztrális test egy sík iránti vonzódását kielégítette, durvább részecskéinek nagy része kihullik, és a létezés valamivel magasabb szintjéhez kapcsolódva találja magát.
Úgynevezett fajsúlya állandóan csökken, így állandóan felfelé emelkedik a
sűrűből a könnyebb rétegbe, és csak akkor áll meg útjában, ha egy időre
pontosan egyensúlyba kerül.

Az asztrális világ bármely adott alsíkján lenni annyit jelent, hogy az ember kifejlesztette az asztrális testében levő azon részecskék érzékenységét, amelyek ehhez az alsíkhoz tartoznak. Az asztrális síkon
tökéletes látással rendelkezni azt jelenti, hogy az ember az asztrális
test minden részecskéjében kifejlesztette az érzékenységét, és így
egyidejűleg az összes alsík látható.

Az, aki jó és tiszta életet élt, akinek legerősebb érzelmei és törekvései önzetlenek és spirituálisak voltak, nem fog vonzódni az asztrális síkhoz, és ha teljesen magára marad, kevés olyat talál, ami a
síkon tartja, vagy cselekvésre ösztönzi, még itt tartózkodásának
viszonylag rövid időszaka alatt is. Földi szenvedélyeit a földi élete
alatt megfékezte, akaraterejét pedig magasabb csatornákba irányította,
az alsóbbrendű vágyaknak az asztrális síkon kimerítendő energiájuk csak
kevés van. Ezért itt tartózkodása nagyon rövid lesz, és a
legvalószínűbb, hogy álomszerűen, félig öntudatlanul éli át, amíg csak
mély álomba nem merül, ami során magasabb princípiumai véglegesen
megszabadulnak asztrális testétől, és belépnek a mennyei világ üdvözült
életébe.

Még szakszerűbben kifejezve, a manasz a földi élet alatt megtisztítja a kâmát, amellyel össze van fonódva, és így ami a halál után megmarad a kâmából, az egyszerű maradék, amitől a visszahúzódó Én könnyen
megszabadul. Az ilyen ember ezért kevés tudatossággal fog rendelkezni az
asztrális síkon.

Az is lehetséges, hogy valakinek az asztrális testében előző életei eredményeként sok durva asztrális anyag van. Még akkor is, ha úgy nőtt fel és úgy élte életét, hogy nem keltette életre ezt a durva anyagot,
abból sokat kidobhatott, és finomabb anyagokkal helyettesíthette, még
mindig jó sok megmaradhatott abból. Ennek következtében az embernek egy
ideig az asztrális sík egyik alacsony szintjén kell maradnia, amíg csak
az egész durva anyag ki nem hullik. Mivel azonban a durva anyag nem volt
életre keltve, az ember csak kevéssé lesz tudatos, és itt tartózkodása
alatt gyakorlatilag aludni fog.

Van egy kritikus pontként ismert állapot az anyag minden halmazállapot-párja között. A jeget egy pontig lehet melegíteni, ahol a legkisebb hőemelkedés már folyékonnyá változtatja, a vizet egy pontig
lehet melegíteni, ahol a legcsekélyebb hőemelkedés is gőzzé változtatja.
Ugyanúgy az asztrális anyag minden halmazállapotát oly finomságú pontra
lehet emelni, hogy bármilyen további finomítás a következő magasabb
halmazállapotba változtatja át. Ha az ember ezt az asztrális testében
levő minden halmazállapottal megteszi úgy, hogy az anyag a lehető
legfinomabb fokra megtisztul, akkor a szétbontó erő első érintése
megtöri annak kohézióját, és eredeti állapotába oldja fel, szabaddá
teszi, hogy azonnal átmehessen a következő alsíkra. Így áthaladása az
asztrális síkon elképzelhetetlen gyorsasággal történik meg, és a síkon
keresztül a mennyei világ magasabb állapotába gyakorlatilag egy pillanat
alatt fog átvillanni.

A halál után a mennyei világba vezető útján mindenkinek keresztül kell haladnia az asztrális sík valamennyi alsíkján. De hogy tudatos lesz-e bármelyiken vagy mindegyiken, és milyen mértékben, az a fent
felsorolt tényezőktől függ.

Ezek miatt világos, hogy a tudatosság mértéke, amellyel az ember az asztrális síkon rendelkezhet, és az az időtartam, amit a mennyei világ felé haladtában itt eltölt, széles határok között változhat. Vannak
néhányan, akik csak néhány órát vagy napot töltenek az asztrális síkon,
mások sok évig, esetleg évszázadokig maradnak itt.

A mindennapi ember számára a halál után az asztrális síkon eltöltött 20-30 év jó átlag. Kivételes eset I. Erzsébet királynő, aki olyan erősen szerette hazáját, hogy csak nemrég lépett át a mennyei világba, és a
halála óta eltelt időt azzal töltötte, hogy megkísérelte - egész
mostanáig szinte sikertelenül - megértetni utódaival az elgondolásait
arról, hogy mit kellene tenni Angliáért.

Egy másik figyelemreméltó példa Viktória királynő esete, aki nagyon gyorsan haladt keresztül az asztrális síkon, és lépett be a mennyei világba. Gyors haladása kétségtelenül a felé irányított milliónyi
szerető és hálás gondolatformának és a veleszületett jóságának
köszönhető.

A földi életek közti időtartam általános kérdése bonyolult. Itt röviden ezeknek az időközöknek csak az asztrális részét érinthetjük. További részleteket a tanulmányozó a The Inner Life [A belső élet] című
könyv II. kötetében talál.

A számításba veendő három alapvető tényező a következő:

1. az Én típusa,

2. az egyéniesülés módja,

3. az utolsó földi élet hossza és természete.

Általánosságban elmondható, hogy aki fiatalon halt meg, rövidebb időszakot fog eltölteni, mint aki idős korban halt meg, de valószínűleg arányaiban hosszabb asztrális élete lesz, mert az erős érzelmek
legnagyobb része, amelyek az asztrális testben élik ki magukat, a
fizikai élet korai szakaszában keletkeznek.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy az asztrális világban a szokásos időmérési módszereinket bajosan lehet alkalmazni. Még a fizikai életben is az aggodalom vagy a fájdalom néhány órát szinte végtelenné nyújt, az
asztrális síkon pedig ez a jellegzetesség százszorosan megnövekszik.

Az asztrális síkon az időt csak érzékeivel mérheti az ember. E tény elferdítéséből származik az örök kárhozat téves elképzelése.

Láttuk tehát, hogy (1) mind az eltöltött idő, (2) mind a megtapasztalt tudatosság mértéke az asztrális sík minden szintjén nagymértékben függ a fizikai világban eltöltött élet jellegétől. Egy
másik nagyon fontos tényező az ember értelmi hozzáállása a fizikai halál
után.

Az asztrális életet éppen úgy lehet az akarattal irányítani, mint ahogyan a fizikai életet. A kis akarat- vagy kezdeményező erővel rendelkező ember a fizikai és az asztrális világban egyaránt
nagymértékben ki van szolgáltatva azoknak a körülményeknek, amelyeket
önmaga számára teremtett meg. Másrészt egy határozott ember mindig ki
tudja hozni a legjobbat a körülményeiből, és saját életét éli azok
ellenére is.

Az ember ezért nem menekül meg a rossz hajlamoktól az asztrális világban, hacsak határozottan nem ezért a célért dolgozik. Hacsak nem tesz határozott erőfeszítéseket, szükségszerűen szenvedni fog attól,
hogy képtelen kielégíteni azokat a kínzó vágyakat, amelyek csak a
fizikai test segítségével lennének kielégíthetők. Az idő múlásával a
vágyak egyszerűen attól kopnak el és halnak el, hogy lehetetlen azok
teljesítése.

A folyamat azonban rendkívül felgyorsítható, amint az ember felismeri annak szükségességét, hogy megszabaduljon a rossz vágyaktól, amelyek akadályozzák, és megteszi a szükséges erőfeszítéseket. Az, aki nincs
tisztában a dolgok valódi helyzetével, általában tépelődik a vágyain,
így meghosszabbítja azok életét, elkeseredetten ragaszkodik az asztrális
anyag durvább részecskéihez, ameddig csak tud, mert az ezekhez
kapcsolódó érzékei tűnnek a fizikai élethez legközelebbieknek, ami után
még mindig vágyódik. A helyes eljárás számára természetesen az, hogy
kiirtja a földi vágyakat, és a lehető leggyorsabban visszahúzódik
önmagába.

Még az asztrális élet körülményeinek puszta intellektuális ismerete, és tulajdonképpen a teozófiai igazságok általános ismerete is felbecsülhetetlen értékű az ember halál utáni életében.

A legfontosabb az, hogy az ember a fizikai halál után teljesen világosan felismerje, hogy állandóan visszahúzódik az Én felé, és hogy ennek következtében gondolatait amennyire csak lehetséges, kivonja a
földi dolgokból, és figyelmét spirituális dolgokra irányítsa, amelyek a
maguk idejében foglalkoztatni fogják, amikor az asztrális síkról a
mentális vagy mennyei világba fog átlépni.

Ezt a hozzáállást felvéve nagyon meg fogja könnyíteni az asztrális test természetes felbomlását, ahelyett hogy szükségtelenül és értelmetlenül az asztrális világ alsóbb szintjein késlekedne.

Sajnos sokan vannak, akik visszautasítják, hogy a gondolataikat felfelé irányítsák, és kétségbeesett makacssággal kapaszkodnak a földi dolgokba. Ahogy múlik az idő, a fejlődés természetes folyamatát követve
fokozatosan elvesztik az alsóbb világokkal való kapcsolatot, mivel
azonban a folyamat minden lépésénél harcolnak ellene, sok szükségtelen
szenvedést okoznak maguknak, és komolyan késleltetik felfelé
haladásukat.

Ebben a tudatlan ellenállásban a dolgok természetes folyásával szemben egy fizikai holttest birtoklása az ember segítségére van, a holttest egyfajta támaszpontként szolgál a fizikai síkon. E törekvés
legjobb ellenszere az elhamvasztás, ami megsemmisíti a kapcsolatot a
fizikai síkkal.

A halál utáni asztrális élet néhány tipikus példája fogja a legjobban megvilágítani ennek az életnek a természetét és értelmét.

Egy mindennapi jelentéktelen embert, aki különösen se nem jó, se nem rossz, a halál természetesen semmilyen módon sem változtat meg, megmarad jelentéktelennek.

Ennek következtében nem fog semmilyen különleges szenvedést és semmilyen különleges örömöt érezni, tulajdonképpen ezt az életet némileg unalmasnak találhatja, mivel fizikai élete során nem dolgozott ki
semmilyen különleges érdeklődést, így asztrális életében sem lesz
ilyesmi.

Ha a fizikai életében pletykán, sporton, üzleten vagy öltözködésen kívül semmi mással nem foglalkozott, amikor ezek többé nem léteznek számára, valószínűleg azt találja, hogy nem tud mit kezdeni az idejével.

Az az ember viszont, akinek alacsony típusú erős vágyai voltak, aki például alkoholista vagy kéjsóvár volt, sokkal rosszabb helyzetben van. Nemcsak heves vágyai és hajlamai maradnak vele (emlékezzünk arra, hogy
az érzékek központjai nem a fizikai testben, hanem a kâmában
találhatók), hanem erősebbek lesznek, mint korábban valaha is voltak,
mivel az asztrális anyagban teljes erejük kifejezésre jut, hiszen
egyikük sincs lekötve a nehéz fizikai részecskék mozgatásával.

Mivel az ilyen ember az asztrális élet legalacsonyabb és legromlottabb körülményei között van, gyakran úgy tűnik, elég közel van a fizikaihoz, hogy érzékeny legyen bizonyos szagokra, bár a létrejövő
ingerlés csak arra elegendő, hogy még jobban fokozza őrjöngő
vágyakozását, és az őrület határáig kínozza.

Mivel azonban nincs többé fizikai teste, amin keresztül csillapíthatná vágyait, nincs meg a lehetősége, hogy szörnyű szomjúságát kielégítse. Ebből származik a tisztítótűzre vonatkozó számtalan
hagyomány, ami majdnem minden vallásban megtalálható, amelyek helyesen
jelképezik a leírt kínzó körülményeket. Egy ilyen állapot elég hosszú
ideig is eltarthat, mivel csak fokozatos kimerülésével szűnik meg.

Az egész folyamat logikai alapja és automatikus pártatlansága világos, az ember maga teremti meg körülményeit a saját cselekedeteivel és határozza meg azok erejének és tartósságának pontos mértékét. Sőt ez
az egyetlen mód, ahogyan megszabadulhat a fogyatékosságaitól. Mert ha
azonnal újraszületne, akkor a következő életét pontosan ott kezdené,
ahol a megelőzőt befejezte, vagyis szenvedélyeinek és vágyainak
rabszolgájaként, és annak lehetősége, hogy valaha is önmaga urává
váljon, mérhetetlenül lecsökkenne. De ahogyan történik, vágyai kiégnek, a
következő testet öltését azok nélkül kezdheti meg, és Énje egy ilyen
komoly lecke után valószínűleg minden lehetséges erőfeszítést megtesz,
hogy alsóbb tudathordozóit a hasonló tévedéstől visszatartsa.

Egy megrögzött alkoholista néha képes egy éteri anyagú fátylat maga köré vonni, és így részben materializálni önmagát. Ezután magába szívhatja az alkohol szagát, de nem azzal az érzékszervvel szagol, mint
mi. Emiatt mindent megtesz, hogy másokat is a részegségbe kényszerítsen,
és így képes legyen részlegesen belépni a fizikai testükbe, és
megszállni őket, hogy a testükön keresztül még egyszer közvetlenül
megtapasztalhassa azokat az ízeket és egyéb érzéseket, amelyekre annyira
vágyik.

A megszállás lehet állandó vagy átmeneti. Amint az imént említettük, az elhunyt kéjsóvár ember bármely testet hatalmába keríthet, amelyet el tud lopni, hogy kielégítse durva vágyait. Más alkalommal egy ember
bosszúvágyból eredő megfontolt szándékkal megszállhat valakit. Leírtak
egy olyan esetet, amikor valaki ellensége leányát szállta meg.

A megszállást megelőzni vagy annak ellenállni a legjobban az akaraterő felhasználásával lehet. Amikor ez előfordul, majdnem mindig azért van, mert az áldozat eleinte önként átadja magát a betolakodó
hatásnak, és ezért első lépés az, hogy a behódolás folyamatát
visszafordítsa. Az elmét meghatározott ellenállással állandóan a
megszállás ellen kell fordítani, erősen megértve, hogy az emberi akarat
erősebb, mint bármilyen rossz befolyás.

Az ilyen megszállás nyilvánvalóan teljesen természetellenes, és mind a két félre nézve a legnagyobb mértékben ártalmas.

A mértéktelen dohányzás asztrális testre gyakorolt hatása a halál után figyelemre méltó. A méreg annyira megtölti az asztrális testet, hogy az a nikotin hatására megkeményedik, és képtelen helyesen dolgozni
vagy szabadon mozogni. Egy időre az ember olyan, mintha le lenne
bénulva, képes ugyan beszélni, mégis meg van fosztva a mozgástól, és
szinte teljesen el van vágva a magasabb hatásoktól. Amikor asztrális
testének megmérgezett része elhasználódik, kiemelkedik ebből a
kellemetlen helyzetből.

Az asztrális test ugyanúgy változtatja részecskéit, mint a fizikai test, de itt nem létezik olyan, ami megfelelne az étkezésnek és az emésztésnek. A kihulló asztrális részecskéket a környező légkörből más
részecskék pótolják. Az éhség és szomjúság tisztán fizikai vágyai itt
többé nem léteznek. Viszont a falánkság vágya , hogy az ízlelés érzését
kielégítse, és az iszákos vágya azok után az érzések után, amelyek az
alkohol felszívódását követik, mivel egyaránt asztrálisak, így még
megvannak, és amint már említettük, ezek nagy szenvedést okozhatnak
annak következtében, hogy hiányzik a fizikai test, amelynek segítségével
ezek kielégíthetők.

Sok mítosz és hagyomány létezik, amelyek a leírt körülményeket példázzák. Ezek egyike Tantalusz mondája, aki őrjítő szomjúságtól szenvedett, mégis arra volt kárhoztatva, hogy lássa, amint a vizet éppen
akkor veszik el ajkától, amikor már majdnem érintette azt. Egy másik,
amelyik a becsvágyat jelképezi, Sziszifusz mondája, aki arra volt
kárhoztatva, hogy egy nehéz sziklát görgessen fel egy hegyre, de csak
azért, hogy lássa azt ismét legurulni. A szikla itt a becsvágyó terveket
jelenti, amelyeket az ember továbbra is szövöget, de csak azért, hogy
felismerje, nincs fizikai teste, amellyel megvalósíthatná azokat. Végül
is kimeríti önző becsvágyát, rájön, hogy nem kell a sziklát görgetnie,
és hagyja megpihenni a hegy lábánál.

Egy másik történet a sziklához kötözött Tityusé, akinek a máját keselyűk marcangolják, amely azonban újra kinő, amikorra megették. Ez azt az embert jelképezi, akit a földön elkövetett bűnei miatt érzett
bűntudat mardosása kínoz.

A legrosszabb, amit egy átlagos világi ember elkövet magával, az a haszontalan, kimondhatatlanul unalmas létezés, amiből hiányzik minden értelmi érdeklődés, és ami az önkényeztető, jelentéktelenséggel és
pletykálkodással eltöltött földi élet természetes folytatása.

Az egyedüli dolgok, amelyekre vágyik, többé már nem lehetségesek számára, mert az asztrális világban nincs semmi megvalósítható üzlet, és bár olyan nagy társasága lehet, amekkorát csak kíván, a társasági élet
most nagyon különböző dolog a számára, mert mindaz a nagyravágyás, amire
az alapul, ebben a világban nem létezik.

Így az ember maga alkotja meg a saját tisztítótüzét vagy mennyországát, ezek azonban nem helyszínek, hanem a tudat állapotai. A pokol nem létezik, csak a teológiai képzelődés koholmánya. Sem a
tisztítótűz, sem a mennyország nem lehetnek örökkévalók, mert egy véges
ok nem hozhat létre végtelen okozatot.

A legrosszabb típusú ember halál utáni körülményeit mindamellett talán legjobban a "pokol" szó írja le, bár az sem örökké tartó. Így például néha megtörténik, hogy egy gyilkost mindenhová követ az
áldozata, és sohasem tud elmenekülni annak zaklató jelenlététől. Az
áldozat (hacsak maga is nem nagyon alacsony típusú) öntudatlanságba
burkolózik, és ez a teljes öntudatlanság a mechanikus üldözést új
rettegéssel egészíti ki.

Az ilyen körülmények nem önkényesen jönnek létre, hanem olyan okok elkerülhetetlen következményei, amelyek mindegyikét az ember hozta működésbe. A természet leckéi szigorúak, de hosszú távon mégis
jóságosak, mert a lélek fejlődéséhez vezetnek, mivel szigorúan javító
jellegűek és hasznosak.

A legtöbb ember számára a halál utáni állapot sokkal boldogabb, mint a földi élet. A legelső érzés, amelynek az elhunyt általában tudatára ébred, a legcsodálatosabb és leggyönyörűbb szabadság érzése, nincs miért
aggódnia, nem vár reá kötelesség, kivéve azokat, amelyeket önként
magára vállal.

Ebből a szempontból megközelítve világos, hogy bőséges bizonyíték van arra az állításra, hogy azok, akik fizikailag "élnek", a fizikai testbe vannak eltemetve és beszorítva, valójában kevésbé élők, mint azok,
akiket halottnak neveznek. Az úgynevezett halottak sokkal szabadabbak és
mivel kevésbé akadályozzák az anyagi körülmények, sokkal hatékonyabban
képesek dolgozni, és a tevékenységek szélesebb skáláját fedik le.

Az olyan ember, aki nem engedte meg asztrális teste átrendeződését, szabad az egész asztrális világban, és nem találja azt kellemetlenül zsúfoltnak, mivel az asztrális világ sokkal nagyobb, mint a fizikai
világ felülete, míg népessége valamivel kisebb, mivel az emberiség
átlagos élettartama az asztrális világban rövidebb, mint a fizikai
világban.

A halottakon kívül az asztrális világban természetesen ott van az élők mintegy egyharmad része is, akik alvásuk alatt átmenetileg elhagyták fizikai testüket.

Bár a teljes asztrális sík nyitva áll bármelyik lakója számára, aki nem engedte meg asztrális testének átrendeződését, a nagy többség mégis a föld felszínének közelében marad.

Áttérve egy magasabb embertípusra, gondoljunk egy olyan emberre, akiben van némi értelmi természetű érdeklődés, például a zene, az irodalom, tudomány, stb. iránt. Annak szükségessége, hogy a napok nagy
részét "pénzkereséssel" töltse, már megszűnt, az embernek szabadságában
áll pontosan azt csinálni, amit szeret, amennyiben azt a fizikai anyag
nélkül meg lehet valósítani. Az asztrális életben nemcsak a
legfenségesebb zenét lehetséges meghallgatni, hanem sokkal többet is
lehet hallani, mint korábban, mert az asztrális világban más és
teljesebb harmóniák vannak, mint amilyeneket az aránylag tompa fizikai
fülek meghallani képesek. A művész számára a magasabb asztrális világ
minden szépsége nyitva áll, hogy gyönyörködjön benne. Az ember könnyen
és gyorsan képes az egyik helyről a másikra mozogni, és a természet
csodáit nyilvánvalóan sokkal könnyebben megláthatja, mint bármikor a
fizikai síkon. Ha történész vagy tudós, rendelkezésére állnak a világ
könyvtárai és laboratóriumai, a természeti folyamatokat sokkal
teljesebben megérti, mint korábban bármikor, mert most egyaránt láthatja
a belső és a külső működést, és sok olyan okot is, amelyeknek korábban
csak a hatásait látta. Mindezen esetekben boldogsága rendkívül
megnövekszik, mert nem lehetséges elfáradni.

Egy emberbarát áldásos munkáját nagyobb nyomatékkal végezheti, mint korábban bármikor, és sokkal jobb körülmények között, mint a fizikai világban. Ezrek vannak, akinek tud segíteni, és a valódi segítségnyújtás
nagyobb bizonyosságával.

A halál után az asztrális világban bárki számára lehetséges, hogy tanulmányoknak szentelje magát, és teljesen új gondolatokat sajátíthat el. Így az emberek először tanulhatnak teozófiát az asztrális világban.
Feljegyeztek egy esetet, amikor valaki itt tanult zenét, bár ez
szokatlan dolog.

-------------------------

A halottakon kívül az asztrális világban természetesen ott van az élők mintegy egyharmad része is, akik alvásuk alatt átmenetileg elhagyták fizikai testüket.ezért olyan élethű mikor elhunyt szeretteinkről álmodunk, hiszen az asztrál szinten találkozunk velük

----------------------------------------

A HALÁL UTÁNI ÉLET ÉS A REINKARNÁCIÓ



Ha az Én-en és asztrálon kívül az étertest is elhagyja a fizikai testet, beáll, amit halálnak nevezünk a Földön. A három nem látható léttagozat tehát kilép a fizikai testből és megkezdi halál utáni életét.
Normális morálú ember esetében a halál után kb. 3 és fél napon keresztül a halott saját földi életét, látja nagy és egyre nagyobbodó éteri tablóban, amiben az egész élet, ahogyan lefolyt, benne van. Ilyen éteri tablót látnak katasztrófák, vagy hasonló, hirtelen életveszélyes pillanatok részesei is a Földön, akik a krízis szerencsés átvészelése után beszámolnak arról, hogy egész életüket egy pillanat alatt, egyetlen képben élték át. A halál után normális esetben az éteri tabló kb. 3 és fél nap múlva, szertefoszlik és visszaadatik minden tudás és emlékezet tartalmával a világéternek, amely ez által minden földi történést megőriz magában. Ebbe képesek a beavatottak betekinteni, ez az úgynevezett Akasha Krónika.

Az étertest leválása után az Én és az asztrál maradnak csak meg és ezután kezdetét veszi a halott földi életének átélése megfordított sorrendben (a haláltól kezdve visszafelé a születésig) és pedig nem a tényleges történéseké, hanem, hogy az élet minden mozzanata, cselekedetei és mulasztásai más emberekben milyen hatást keltettek. Ez az igazi purgatórium, ami a halottnak óriási lelki kínokat okozhat, amikor lemeztelenítve látja utolsó földi életének tényleges értékét, hogy mit épített és mit rombolt embertársai lelkében. Ugyanakkor módja van látni, hogy leszületése előtt a túlvilágon milyen Karmát vállalt és azt milyen mértékben teljesítette. Ilyenkor a halottat nagyfokú jóvátételi vágy fogja el, hogy rendbe hozza azt, amit az elmúlt életében elrontott. Ez a visszatekintés kb. egyharmad része az utolsó inkarnáció időtartamának. Ezután az asztráltest is feloszlik és visszaadatik a világasztrálnak.
A szellem, az Én pedig egyedül folytatja útját a magasabb szférákba, és fejlettségi fokától függ, hogy ezekben, a szférákban meddig tudja öntudatát megőrizni. A fizikai test megszűnésével a tér is megszűnik.













----------------------------------
Szent Jeromos - Dürer (Megérteni a Halált) Sürgető részletesen és az elme minden területén megérteni, hogy valójában mi is maga a Halál; csakis így lehet igazából, teljességében felfogni mi is aHalhatatlanság.

Látni egy rokonunk testét a koporsóban, nem jelenti, hogy megértettük a Halál Rejtélyét.

Az Igazság az ismeretlen, pillanatról pillanatra. Az Igazság a halál alól sem lehet kivétel.

Az Én, ahogy az természetes, biztosítást akar halál esetére, egy kiegészítő jótállást, valamilyen hatalmat, amely azért felel, hogy az ijesztő síron túl jó helyzetünk és halhatatlanságunk legyen.

A Saját Magam nem kíván meghalni. Az Én folytatódni akar. Az Énnek nagy a Halálfélelme.

Az Igazság nem kérdés, hiedelem vagy kételkedés. Az Igazságnak semmi köze a hiszékenységhez, sem a szkepticizmushoz. Az Igazság nem gondolatok, elméletek, vélemények, fogalmak, hitek, feltételezések, előítéletek, nyilatkozatok, tárgyalások stb. kérdése. Az Igazság a Halál Rejtelméről nem képez kivételt.

Az Igazság a Halál Rejtelméről csakis Közvetlen Tapasztalat által ismerhető meg.

Lehetetlen igazi Halál-élményről beszélni annak, aki nem ismeri.

Bármely költő írhat szép könyveket a Szeretetről, de lehetetlen az Igazságot közölniük a Szeretetről azoknak az embereknek, akik soha nem tapasztalták meg; hasonló módon azt mondjuk, lehetetlen közölniük az igazságot a halálról, azoknak a személyeknek, akik még nem élték át.

Aki meg akarja tudni az Igazságot a Halálról, ki kell nyomozza, saját maga meg kell tapasztalja, kellően kutassa, csak így tudjuk felfedezni a Halál mély jelentőségét.

A megfigyelés és a sokéves tapasztalat lehetővé tette számunkra, hogy megértsük, hogy az embereket nem érdekli igazán a Halál mély jelentősége; az embereket egyedül az érdekli, hogy tovább éljenek a túlvilágon, és ez minden.

Sokan szeretnének az anyagi javak, hírnév, család, hit, gondolatok, gyerekek stb. által továbbmenni, s mikor megértik, hogy bármilyen Pszichológiai folytonosság hiábavaló, átmeneti, kérészéletű, instabil, akkor úgy érzik nincs garancia, bizonytalanok, megrémülnek, felháborodnak, végtelen rémülettel telnek meg.

Szegény emberek nem akarják megérteni, nem akarják felfogni, hogy minden tovább forog az Időben.

Szegény emberek nem akarják megérteni, hogy minden romlik az idő múlásával.

Szegény emberek nem akarják megérteni, hogy minden, ami továbbmegy mechanikussá, rutinszerűvé, unalmassá válik.

Sürgetően fontos, szükséges, elengedhetetlen, hogy teljesen tudatában legyünk a halál mély jelentésének, csakis így tűnik el, szűnik meg létezni a félelem.

Gondosan megfigyelve az emberiséget, ellenőrizni tudjuk, hogy az elme mindig az ismert palackjába van kényszerítve, és azt akarja, hogy ez az ismert tovább folytatódjon a síron túl.

Az elme, az ismertbe palackozva, soha nem tapasztalhatja meg az Ismeretlent, a Valóságost, az Igazságot.

Csakis eltörve az Idő palackját, a helyes meditáció által, tapasztaljuk meg azt ami az Örök, az Időtlen, a Valóságos.

Azok, akik aztán is tovább akarnak élni, félik a Halált, hitük és elméletük csakis kábítószerkén szolgálhat.

Maga a halál egyáltalán nem rémisztő, valami nagyon szép, fenséges, csodálatos, túl az ismertbe palackozott Elmén, ami csak azon az ördögi körön belül mozog, amely a hiszékenységtől a szkepticizmusig terjed.

Amikor igazából tisztában leszünk a halál mély és teljes jelentésével, akkor majd maguk fedezzük fel közvetlen tapasztalat által, hogy az Élet és a Halál szerves egész, egységes-mindenség.

A halál az Élet letéteményese. Az Élet Ösvényét a Halál lábnyoma formálja.

Az élet meghatározott és meghatározó energia. A születésétől a haláláig az emberi testben különböző típusú energiák áramlanak keresztül.

Az egyetlen energia, aminek az emberi szervezet nem tud ellenállni, az a HALÁL SUGARA. Ez a sugár túl magas elektromos feszültséggel rendelkezik. Az emberi szervezet nem képes ellenállni ilyen feszültségnek.

Ahogy a villám felaprít egy fát, úgy a Halál Sugara, átáramolva az emberi testen, elkerülhetetlenül megsemmisíti azt.

A Halál Sugara összeköti a Halál jelenséget a Születés jelenségével.

A Halál Sugara nagyon finom elektromos feszültséget kelt, és egy bizonyos kulcshangot, amelynek megvan az ereje a megtermékenyített petesejtben a géneket összekapcsolni.

A Halál Sugara az emberi testet alapvető elemeire redukálja.

Az Egó, az Energetikai Én, sajnálatos módon tovább élnek a leszármazottainkban.

Az Igazság a Halálról az, hogy a Halál és Fogantatás közötti intervallum olyan valami, ami nem tartozik az Időhöz, és kizárólag a Meditáció Tudománya által tapasztalhatjuk meg.

Az iskolák, főiskolák és egyetemek tanárainak, tanárnőinek meg kell tanítani a diákoknak az utat, ami elvezet a Valóság, az Igazság megtapasztalásához.

Samael Aun Weor, Alapvető Tanítás, XXIX fejezet – A halá


MI SEMMISÜL MEG, ÉS MI ÉL TOVÁBB


Léte során, különböző típusú energiák áramlanak át az emberi testen. Minden energiatípus saját működési rendszerrel rendelkezik; minden energiatípus a maga idejében mutatkozik meg. A fogamzás második hónapjában rendelkezünk emésztő rendszerrel, négy és fél hónaposan megnyilvánul a mozgató- és az izomerő, ez kapcsolatban van a légző és tüdőfunkciók születésével. Tíz és fél hónaposan megnyilvánul a növekedés, annak minden csodálatos anyagcseréjével és kötőszövetével. Két és három éves kor között, bezárul az újszülötteknél az elülső kutacs, ezzel tulajdonképpen tökéletesen kialakítva a központi idegrendszert.


Az első hét év alatt alakul ki az emberi személyiség. Tizennégy éves korban megjelenik a személyes energia, ellenállhatatlanul áramolva át a szimpatikus idegrendszeren. Harmincöt éves korban megjelenik a szex, a maga transzcendentális, kreatív érzelmi formájában. Elérve ezt az életkort tudjuk megalkotni azt, amit úgy, hívnak Lélek. A hétköznapi ember nem rendelkezik Lélekkel, jobban mondva még nem ember és Lelkesincs.


Az intellektuális állat, tévesen hétköznapi ember, az ”Én” légiója által kontrollált gépezet; az Én többszörözött. „Könyvet kell olvasnom”, mondja az értelem; „futballmeccsre megyek”, mondja a mozgató funkció; „éhes vagyok, sehova sem megyek”, jelenti ki az emésztés; „jobban szeretnék randevúzni”, jelenti ki a szenvedélyes „én”, stb. Mindezen „Én”-ek vitatkoznak egymás között. Az „Én”-t, amelyik ma hűséget esküszik a Gnózisnak, egy másik elmozdítja, amelyik gyűlöli a Gnózist. Az „Én”-t, amelyik ma imád egy nőt, később helyettesít egy másik, amelyik iszonyodik tőle. Csakis aLELKET létrehozva létesíthetünk magunkban egy állandó Tudati elvet. Aki rendelkezik LÉLEKKEL, az a halál után tudatosan él. A LÉLEK a szervezet által termelt legfinomabb energiák felhalmozásával alkotható meg, és ennek a kikristályosodása emberfeletti erőfeszítések meghozása által érhető el, hogy teljesen és véglegesen tudatosak legyünk. Sajnos, az intellektuális állat, más néven hétköznapi ember, ügyetlenül fogyasztja el ezen energiákat, étvágyra, félelmekre, dühre, gyűlöletre, irigységre, szenvedélyre, féltékenységre, stb.


Halaszthatatlan a tudatos akaraterő megteremtése; elengedhetetlen alávetnünk az összes gondolatunkat és cselekedeteinket a BELSŐ ÍTÉLŐKÉPESSÉGNEK. Csak így alkothatjuk meg azt, amit LÉLEKNEK hívunk. Mélységes önmegismerésre van szükségünk ahhoz, hogy megalkossuk a LELKET.


A HALÁL SUGARA

A halál sugara egy egyszerű molekuláris kvintesszenciává egyszerűsíti le az embert, úgy ahogyan egy tonna virág besűríthető egy egyszerű csepp parfüm esszenciájába. A halál energiája olyan erős, hogy teljesen megsemmisíti az emberi szervezetet. Ez egy olyan magasfeszültségű áram, ami óhatatlanul megsemmisíti az emberi szervezetet, amikor áthatol ezen. Ahogyan egy villám képes széttörni egy fát, ugyanúgy a Halál Sugara is elpusztítja az emberi testet; ez az egyedüli energia típus, aminek a szervezet képtelen ellenállni. Ez a sugár összeköti a halált a fogantatással; az ellentétek vonzzák egymást. Amikor a lényeg megszabadul a régi testtől, a rettenetes Halál Sugarának hatása alatt, egy óriási elektromos feszültség keletkezik, és egy kulcshang, aminek vitathatatlan eredménye a gének mozgása és kombinációja, amely meghatározza a jövőbeli fizikai testet. Így a megtermékenyített tojás finom összetevői megfelelő elrendezésbe helyezkednek, alapul véve a halál elektromos feszültségét és a kulcshangot.
AMI TOVÁBB ÉL

Két dolog lép be a sírba: az első a fizikai test, a második az emberi személyiség. Ez utóbbi, mint már mondtuk, a gyermekkor első hét évében alakul ki, és a tapasztalatok által erősödik. Olykor a személyiség a temetőben kószál; mások kijönnek sírjukból mikor a gyászolók meglátogatják és virágot hoznak. De a személyiség lassacskán felbomlik. A személyiség energiából és atomokból áll. A személyiség halandó. Nem létezik a holnap a halott személyiségének, ez halandó.


A személyiség nem reinkarnálódik. A személyiség az idő szülötte és meghal a maga idejében. Ami folytatódik, az a LÉNYEG, vagyis, „a halott kísértete”. Az említett kísértetben kibontakozik a reinkarnálódó egó, az „Én”, a saját magam. Ez utóbbi egy démonokból álló légió, ami megmarad. Tévedés két részre felosztanunk az „én”-t, egy alsóbbrendű és egy felsőbbrendű részre. Az „én” egy démonokból álló légió, ami saját bensőnkben nyilvánul meg, ez minden.

Az okkult irodalomban sok szó esik egy felsőbbrendű „Én”-ről, egy isteni „Én”-ről, de következésképpen ez a felsőbbrendű „Én” nem az a bizonyos „én”. A mennyei Istenség túlmutat minden énféleségen. Akinek nincs profán neve, az a Lény, a Benső.

A Lényeg molekuláris; a lényeg, a halott kísértete, általában a molekuláris világban él, hasonlóan ahhoz, ahogy a fizikai világban egy sejtekből álló testet használunk, a molekuláris világban egy molekuláris testet használunk.


A „Tibeti Halottaskönyv” szó szerint a következőket mondja: „ Óh! Te,, születés által nemes … jelenlegi tested egy vágytest… nem durva anyagból álló test, így most megvan az erőd átkelni bármilyen kőtömegen, dombon, sziklatömbön, földön, házakon, és még magán a Meru-hegyen is, akadály nélkül… El vagy látva most csodálatos cselekedetek erejével, ami azonban nem a Samadhi gyümölcse, hanem az erőé, ami természetesen érkezik el hozzád… Elérhetsz azon nyomban bármilyen helyre, ahova vágysz; képes vagy odaérni annyi idő alatt, amíg egy ember kitárja és összecsukja a kezét. Ezeket a különféle illúziókat és alakváltó erőket ne kívánd, ne kívánd.”

A VITÁLIS TEST

Az emberi szervezetben létezik egy termo-elektro-magnetikus test. Ez a Vitális Test. A szóban forgó test a szerves élet székhelye. Semelyik szervezet sem képes élni a Vitális Test nélkül. A Vitális Test minden atomja átjárja a fizikai test minden atomját, ezzel erős rezgésbe hozva azt. Minden kémiai, fizikai és biológiai jelenségnek, minden anyagcsere folyamatnak, a kalóriák minden hatásának, stb., az alapja a Vitális Test. Ez a test valójában a felsőbb keresztmetszete a fizikai testnek, a négydimenziós testnek. Az élet utolsó pillanatában a szóban forgó test kiszabadul a fizikai testből. A Vitális Test nem lép be a sírba. A Vitális Test a sír közelében lebeg, és lassan szétbomlik, ahogyan a holttest is felbomlik. A sírba csakis a holttest és a halott személyisége lép be.
A Vitális Testnek nagyobb valósága van, mint a fizikai testnek. Jól tudjuk, hogy a fizikai test minden hét évben teljesen kicserélődik, és egyetlen régi atom sem marad ebben a testben. Azonban a Vitális Test nem változik. Az említett test magába foglal minden gyermek-, serdülő-, fiatal-, felnőtt-, idős- és aggkori atomot. A fizikai test a háromdimenziós világhoz tartozik. A Vitális Test a negyedik dimenzióbeli test.





A halál - energia, személyiség, Vitális Test, lélek



“A holtak könyve”, Első fejezet 
SAMAEL AUN WEOR

www.vopus.org/hu/gnozis

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése