2013. augusztus 12., hétfő

Energia-vámpírizmus


Szociális vámpírízmus 

Aktuális, mindennapos témával foglalkozom, bár nem új keletű ez a jelenség, sokan írtak is róla. Az energia-vámpírizmus ott van mindenhol, kapcsolatainkban, munkahelyünkön- figyelemfelkeltésnek szánom e sorokat.

Mit tennünk ha tudnánk, hogy egy bizonyos mennyiségű energiával születtünk le, ezen a Földön? Engednünk, hogy csak úgy elillanjon? áldozatszerepben, tehetetlenül tündökölnünk? vagy megpróbálnánk tenni valamit? esetleg, megtanulnánk megőrizni? rezgésszintünket emelni?

Dr. Bruce Goldberg szerint a társadalmunkat két negatív érzelem uralja, a félelem és a depresszió, és ezek tesznek érzékennyé bennünket a lelki támadásokra.

Sajnos a társadalom nem készít fel bennünket arra, hogy bizonyos tűnetek mögött, metafizikai okokat keressünk. Az átlag ember elutasítja, még a gondolatát is a lelki támadásnak, vagy energia-vámpírizmusnak, megbélyegezik, pszichikailag instabilnak titulálják azt, aki akárcsak lehetőségként kezeli ezt a problémát.

Hogyan ismerhetjük fel, hogyan védhetjük meg magunkat és mit tehetünk, hogy felismerjük forrását, energiahiányos állapotunknak, a pech sorozatainknak?

Ezzel az írással, szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy rálátásunk legyen, bizonyos energetikai manipulációkra, tanuljuk megőrizni örökségünket, amivel leszülettünk, hogy kitudjunk teljesedni és vállalt feladatainkat véghez tudjuk vinni.

A minket körülvevő energiamező, az aura, arra szolgál, hogy megvédjen a felénk irányuló, különböző energetikai támadásoktól. Olyan ez, mint egy védőpajzs. Egy nyugodt természetű ember, csendes szellemmel, nagyszerű, fényes, ragyogó, egészséges aurával rendelkezik. A körülötte lévő energiaburok nem szaggatott, nincsenek „ lyukak”, vitalitással teli, sugárzó egyéniség. Az éterikus testet finom, aqua-kék mezőként lehet látni. Amennyiben az éterikus test erős,(
Etheric_body) a fizikai test is egészséges, tele vitalitással, életörömmel.

A körülöttünk lévő energiamező, bioplazma, az úgynevezett éterikus test, szoros kölcsönhatásban van a fizikai testünkkel, átszövi azt. Ez a réteg tartja egyben az atomokat a testünkben és felelős az egészségünkért. A teozófusok CW Leadbeater és Annie Besant foglalkoztak ezzel a témával, ma már az interneten is találunk bőven irodalmat erről.

Akiknek valamilyen végtagjuk amputált, nagyon is ismerős az úgynevezett „fantom fájdalom”, amikor is fáj a már nem létező végtagjuk!

Ezért kell megérteni a légzésnek fontosságát is, ami nagymértékben emeli éterikus testünk vitalitását, egyben a fizikai testünkét is. Természetesen, ehhez hozzátartoznak a tiszta, pozitív gondolatok, cselekedetek is.

Amikor a lelkünk háborog, amikor nap-nap után megéljük a negatív impulzusokat, mint pl. a gyűlöletet, féltékenységet, irigységet, az ideges őrjöngést, és dühös kirohanásokat-az aura szürke lesz, gyenge, szaggatott, vékony és merev, megjelennek a törések, a lyukak és ezek egyre nagyobbak lesznek, teret engedve az energiavámpírok számára, megnyitva a kaput a betegségeknek, különféle baleseteknek, az úgynevezett pech sorozatoknak.

Ezért tanácsos elengedni a negatív érzéseinket, az izgalmat, felindulást és dühkitörést, megőrizve nyugalmunkat, mert így tudjuk védeni magunkat a külső, negatív behatásoktól. Az energia burkunk érintetlen marad, rezgésszintünk emelkedik és megfordulnak az áramlatok, egyre több és kellemesebb dolgokat vonzunk be az életünkben.

Az energia-vámpírizmus nem igazán ártalmatlan foglakozás. A vámpírizmus nemcsak egy bizonyos energiaegység ellopásáról szól, az energiarendszer támadásáról, hanem a finom energiaréteget is károsítja, gyengíti, akár a karmikus sorsvonalakon is okozhat deformitást. Egy tetemes energia-lecsapolás után, megjelenhetnek különböző pszichikai deformitások.

Annak, aki más energiáiból táplálkozik, annak bezárulnak az Univerzum csatornái, kialakul egy ördögi kör, így kénytelen egyre több és több energiát lecsapolni a környezetéből, ezáltal megjelennek a súlyos betegségek, balesetek, egészen a halálig.

Ha valaki elindul ezen a lejtőn, nehéz megállni.

Hogyan lehet megismerni azokat, akiknek szükségük van energiatöbbletre, szükségük van az energia-lecsapolásra? Nagyon egyszerű, ebből az írásból ez is kiderül, azonban főbb jellemzői a következők: az ilyen ember könnyen dühbe gurul, kötekedő, irigy, agresszív, ingerlékeny, betegesen féltékeny stb., igyekszik alárendeltté, dependensé/függővé tenni a másikat, mert egy alárendelt egyéntől, sokkal könnyebb elvenni, mint egy egyenlő-rangútól.

Egy gyerek, aki egy olyan családban születik, ahol az Univerzum csatornái szép lassan bezárultak, már gyerekkorában megtanulja az energiarablást. Hiszen, ha a kapuk bezárultak, energiát nem lehet szerezni máshonnan, csupán az emberektől! A gyerekek a szüleiktől kapnak energiát, egészen addig, amíg használni nem tudják a mindenség energiáit.

Ha egy gyerekről van szó, akkor az elkezdi irritálni édesanyját, hogy felbosszantsa. Ő elkezd kiabálni folyamatosan, így átadva az energiát. Vagy a gyerek gúnyt űz az iskola/játszó társaiból, megsérti, bántja őket, vagy akár az állatokat bántalmazza, kínozza, az idős embereket kineveti, tiszteletlen velük, így felbosszantva őket, hogy megszerezze az energiaadagját.

A leggyakoribb a veszekedés. Olyankor alaposan megtépázzuk egymás auráját, energiaburkát, az nyer egy veszekedésben, aki jobban tudja a másikat csapolni. A legtöbb párkapcsolat azért megy tönkre, mert az elején sok energiát adunk bele, egy idő után nem kapjuk azt vissza, ezért jön a veszekedés, hogy visszaszerezzük azt, amit átadtunk. 


Van, aki úgy szerez magának energiát, hogy folyton bohóckodik, az úgynevezett jókedve mögött azt a látszatot kelti, hogy neki van elég energiája, mégis lehangoló, amit maga után hagy.

A társadalmi vámpírizmus mindenhol jelen van, megtalálható a baráti körökben, a családokban, munkahelyeken, az utcán vagy az is lehet, hogy éppen magunkra ismerünk e sorok olvasása közben. Mindegy melyik oldalon állunk, a lényeg hogy felismerjük és igyekezzünk teljes erőnkből megtalálni a kiutat.

Rendszerint ezek az emberek szívják fényünket, erőtlenné tesznek, kimerítenek, zsarolnak…

Az energia egy ajándék, nagyon drága kincs az ember számára. Segít lendületesnek lenni, segít örülni, segíti a munkánkat, a manifesztációnkat, a sikert, segíti a tanulást, a segítőkészséget embertársaink felé, önmagunk felé, a szeretetet, a boldogságot, a nevetést…Az energia alkalmat nyújt arra, hogy beteljesedjünk, hogy a felvállalt feladatainkat örömmel teljesítsük.

Tudom, hogy ez nem éppen egy kellemes téma, kifejezetten kényelmetlen, mert talán mostanra már kiderült, hogy a szociális energiavámpírok akár a közvetlen közelünkben is lehetnek, a szeretteinkben, barátainkban mutatkozhatnak, vagy akár magunkban is felismerhetjük. Ez a felismerés bizonyára kényelmetlenül érint, kicsit zavaró, a nyugalmunkból kissé kizökkent. Azonban vigasztaljon az a tudat, hogy sohasem késő elkezdeni a változást, visszaszerezni fényünket, kapcsolatban lépni az Univerzum csatornáival, és kinyitni azokat az ajtókat, amelyek visszaadják ragyogásunkat, egészségünket, szabadságunkat, ahonnan végtelenül tudunk töltekezni, anélkül hogy szeretteinket, embertársainkat szipolyoznánk. Soha sem késő megadni magunknak az esélyt, hogy jobbak legyünk, altruistábbak, önzetlenebbek, humánusabbak…

Remélem ez az írás segítség lesz ebben a felismerésben, nagyon hasznos információkat szolgál, főleg azoknak, akik szeretnék tudni, felismerni, azonosítani, kik is azok, a szociális, vagy társadalmi energiavámpírok, akik körülöttünk vannak. Ha felismerjük őket, így módunkban áll óvakodni tőlük, vagy megtanuljuk kezelni, különben lelki támadás ér részükről. Minél kevesebbet veszünk részt a játékaikban, annál hamarabb kénytelenek változtatni magatartásukon a jövőben, megértik, hogy nem csak ők fontosak, hanem mindenki, aki itt él, ezen a Földön.

És most következik a felsorolás, "címkézése", ezeknek az energiavámpír típusoknak, hogy könnyebb legyen az azonosítás.

A tehetetlenség energiavámpírjai

Ez a típus szabályosan elszívja a környezetünkből az energiát pusztán azzal, hogy azt szajkózza: soha sem fog sikerülni. Demoralizál.

Mindent meg fog tenni, hogy kicsinek érezzük magunkat, értéktelennek. Potenciálisan, szerinte, nincs lehetőségünk elérni azt a valamit, mert már eleve kudarcra vagyunk ítélve.

Ha egy ilyen energiavámpír találkozik valakivel, akinek tervei vannak, mindent meg fog tenni, hogy kiapassza energiaforrásából. Vég nélkül duruzsolja, hogy úgysem fog sikerülni, nagyon nehéz és lehetetlen véghezvinni… Próbálja meggyőzni kiszemelt áldozatát, hogy a fellegekben jár, nincs a realitás talaján, vannak sokkal okosabbak nálunk, és azoknak sem mindig sikerül, stb. Naivnak, hiszékenynek, gyerekesnek nevez, ha valamivel kapcsolatban lelkesedünk. Állandóan óvatosságra int, és negatív példákat hoz. Mosolyogva, viccesen feleleveníti a múltban valamilyen botlásunkat: „soha nem felejtem el, hogy ekkor és akkor, ez és az volt…” humoros megjegyzései elégedettséggel tölti el, ha esetleg nem nevetünk a megjegyzésein, akkor azzal vádol, hogy nincs humorérzékünk, hiányzik az önkritikánk. Mindenképpen azt szeretne elérni, hogy olyanok legyünk, mint ő.

A munkahelyén folyton arról panaszkodik, hogy neki semmi sem sikerül, nem elég képzett, neki nem adatott meg semmi. Folyton panaszkodik, és sajnos mindig talál jótét lelketek, akiknek megesik a szívük rajta, és segítenek, esetleg némileg elvégzik helyette a munkát. Nincs elég önbizalma, elesettséget színlelve az emberek jóhiszeműségére támaszkodik, ahányszor csak teheti.

A fentiek alapján, nagyon könnyen és gyorsan tudjuk őt felismerni.

Az irigység energiavámpírjai

Ez az energiafaló, azokat támadja meg, akik már elértek „valamit”az életükben, sikeresek, tehetősek, szerencsések mindenben, amihez nyúlnak. Aláássa boldogságukat, sikerüket, bagatellizálva, hogy ez csak egy szerencsés időszak, a véletlen műve, akár zátonyra is futhatott volna, meghiúsulhatott volna, vagy akár meg is bukhatott volna…

Azt szajkózza, hogy tuti tisztességtelen úton jutott szerencséjéhez, és ez úgysem tart sokáig. Az ilyen emberek tele vannak negatív érzéssel, gonoszak, kicsinyesek és egyszerűen irigylik azokat, akik többre vitték, irigylik azt is, akinek több pénze, új autója, vagyonosabb. Nagyon rafinált módon, egyszerűen kikezdik azokat a családokat is, akik boldogok, szebbnek látják a világot, akiknek a gyerekeik is boldogok, sikeresek. Ezek a szociális vámpírok belesüllyedtek a nyomorúságukba, mindent irigyelnek, utálnak, ami jó a világban! Hasonlóan a tehetetlen vámpírokhoz, nem sikerült nekik semmi jó az életükben, annál az egyszerű oknál fogva, hogy negatívan gondolkoznak, így nem vonzhatnak magukhoz semmi jót. Minél negatívabb a gondolatviláguk, az életük is egyre negatívabb lesz! Ez a törvény, nagyon egyszerű Univerzális törvény, ami áthatja egész Univerzumunkat: amit adsz, azt kapsz! Itt bővebben lehet ezekről a törvényekről olvasni: univerzlis-trvnyek/lelki-trvnyek.

Ezek az energiavámpírok féltékenységet, irigységet terjesztenek, ragaszkodnak az eltorzult világnézetükhöz, így mindig boldogtalanok lesznek belül, van egy határozott céljuk, hogy megtámadják barátaikat, ismerőseiket, akik sikeresek, boldogok. Ezért könnyű őket felismerni. Megpróbálnak beférkőzni az életükbe, mindent tönkre tesznek, ami jó, és ha nem járnak sikerrel, akkor bővítik köreiket. Elszigetelve, akár sikereket is érhetnek el, ami tovább motiválja őket, hogy folytassák ezt az abszurd játékot.

Jó ha tudjuk, hogy egy energiavámpír rosszat tud tenni pusztán a jelenlétével, másokra irányítva mérgező gondolatait. Ezért aztán érdemes odafigyelni kit fogadunk házunkban és kivel barátkozunk. Van egy jó közmondás: Madarat tolláról, ember barátjáról ismerszik meg.

A konfliktust-kereső energiavámpírjai

Már a nevében is benne van, az ilyen emberek állandóan kötözködnek, leginkább agresszióval reagálnak a világra. Alig várják, hogy vitába szálljunk velük.

A legegyszerűbb dologból is képesek konfliktust generálni, megcsapolva energiarendszerünket. Ez egy nagyon veszélyes energiavámpír, mert pusztító konfliktusokat tud generálni az emberek között. Az ilyen típusú embernek olyan stratégiái vannak, amivel sikerül két, vagy több embert is összeugrasztani, vagy megosztani egy csoportot, ezután mintha misem történt volna, segít mind a két félnek, a kibékülésben. Ha esetleg szóvá tesszük, reagálása: "ééén? semmit sem tettem/ mondtam, csak..." Barátságot színlelve, ügyesen manipulál. Ha egy társaságban vagyunk vele, biztosak lehetünk benne, hogy két fele ossza a társaságot. Ő sohasem az egységre törekszik.

A célja nem az, hogy valamelyik félt megnyerje, csupán az, hogy konfliktust provokáljon. Ő mindig veszteségek nélkül hátrál ki a szándékosan provokált felfordulásból. Ez élteti. Néha, megkísérli a jótékony tündért eljátszani, aki kibékíti a két felet, bár rejtett célja, hogy biztosítsa: maga a konfliktus vég nélkül folytatódjon. Ez a típusú energiavámpír minél több ilyen konfliktust tud kierőszakolni, annál erősebb lesz.

A hibakereső energiavámpírjai

Ez a típus képes hosszú napokig, hetekig is lesni, kivárni tévedésünket, ballépésünket. Ő erre specializálódott: hibákat keres, beleköt mindenben, amiben csak lehet, a kákán is csomót talál! Kötözködő típus.

Ezt az energiavámpírt megtaláljuk mindenhol: a munkahelyen, otthon, különböző társadalmi, baráti körökben. Nagyon könnyű felismerni, egyszerűen nagyon boldog, ha kiszemelt áldozata hibázott. És ezt nem is titkolja, képtelen rejtőzködni. Ekkor lecsap, brutálisan, és van a szemében egy furcsa villanás, ijesztő boldogság tükröződik az arcán, hogy végre elkapott… Az-az előnye, hogy képes mindenben megtalálni a hibát. A célja, hogy összetörje, tönkretegye az áldozat önbizalmát, és ezt mások előtt is megmutathassa, mindenki lássa győzelmét, igazságát.

Hasonlóan a többi energiavámpírhoz, igyekszik szövetségeket szerezni az áldozatai soraiból, és sikerül is neki.

Minél több embert lejárat, és elhiteti a környezetével, hogy igen is igaza volt, annál erősebb lesz, és annál inkább nő a megbecsülése a társaságban. Miért? Egyszerű. Észrevétlenül megfertőzte környezete minden egyes személyét, akik ereje eltörpül az övé mellett, de szívesen követik, és hajlandóak részt venni kisded játékaiban. Ilyen klikket biztosan azonosítottunk akár ebben a pillanatban, akár életünk folyamán. Ők azok, akik szorosan összetartanak, idegent nem engednek maguk közé, a tagokat nem engedik kilépni, és folyton lejáratni próbálnak mindenkit.

Akkor boldog, ha másnak rossz, mások kudarca az ő sikere, mások sikere azonban, szembesíti saját gyengeségeivel, amit ő nem tud elviselni, ezért lekicsinyel, bagatellizál...

Könnyű felismerni, mert nem akarnak semmi különöset tenni életükben, annyira félnek a tévedéstől, így csak minimálisat kockáztatnak..

A megmentő-jótékony energiavámpírok

Nehéz őket identifikálni. A megmentőt játsszák, ezért nehéz őket megkülönböztetni az autentikus megmentőktől. Szimulálják, hogy csupán a jót akarják a körülöttük lévőknek, vagy a társadalomnak, azonban csupán átjárónak használják áldozataikat.

Olyanok, akár a feszülettel a kezükben járkáló ördögök! Ezek az energiavámpírok egy pontos menetrendet követnek. A terveik nagyon precízek, pontosak. A hatás jóval később, akár évek múlva, mutatkozik, és pusztító. Nincs tiszta szívük, sznobok, és az ártatlan, erkölcsileg tiszta embereket célozzák meg, segítségükkel véghez tudják vinni terveiket. Az ezoterikus társaságokban bőven találkozunk ezekkel az energiavámpírokkal, zömmel, ők a vezetők, vagy gyógyítók, akik egy álcázott spirituális/misztikumban burkolózva, tündökölnek, és lubickolnak a rajongok energiáikban, akik epekedve lesik megmentőjük óhajait, és boldogok, ha megmentőjük méltóztatott a kegyeibe fogadni őket, vagy akár csak egy kis felületes figyelmet szentel nekik.

Nehezen lehet felismerni, hiszen karizmatikus egyének, akik ügyesen manipulálnak, látszólag semmire sem „akarnak” rávenni. Apellálnak az önzetlen segítségünkre, azt sugallják, hogy aki a spirituális úton jár, annak kötelező ellenszolgáltatások nélkül segíteni. Rájuk ez nem vonatkozik.

Az őszinte keresőnek, egy ilyen típusú megmentő, évekre tudja visszavetni, spirituális fejlődését. Jól nézzük meg, kiknek ajánljuk fel energiáinkat!

Az arrogancia energiavámpírjai

Ők mindentudónak képzelik magukat. Minden erőfeszítést lekicsinyelnek, és felsőbbrendűnek érzik magukat, valahogy jól esik nekik, ha a körülöttük lévők szomorúak, tehetetlenek.

Ők az Univerzum közepe!

Az egyetlen igazság, ami létezik, az övéké kell legyen. A végletekig és szélsőségesen vitatkoznak, fejhajtás nélkül, ami igencsak fárasztóvá válhat, főleg társaságban. Bármit is csinálnak, az valamilyen sarkalatos szempontból igen is jó, és addig magyarázzák igazukat, míg azt elfogadják. A világ közepét tulajdonítják a szülőföldjüknek! Hiányzik belőlük a mértékletesség, a tisztelet, a józan-ész  A legkisebb erőfeszítéssel szívják ki áldozatukból az energiát, miközben ők a tehetetlenségük és gyengeségeik elől bujkálnak.

Az áldozattá válás energiavámpírjai

Ezek az energiavámpírok nagyon vágynak a szabadságra, folyamatosan keresik a lehetőséget, hogy felhívják magukra a figyelmet, majd ha sikerült, azonnal áldozati báránnyá válnak. Önzetlen és segítőkész lelkekkel veszik körül magukat, vagyis az áldozataik közé rejtőznek. Más, esetlegesen valódi indokkal panaszkodó személy problémáit rövid úton leállítják, és sosem engedik, hogy bárkit is jobban lehessen sajnálni, mint őket.

Biztosak lehetünk benne, hogy kérni fogják a tanácsainkat, elesettnek, kiszolgáltatottnak mutatja magát. Mindig körülveszik magukat megmentőkkel, de senkinek sem engedik meg, hogy megmentse őket igazán, mert az áldozat szerep az egyetlen, amit egy életen keresztül eljátszanak…

Ezek a vámpírok folyton a társadalmat, a munkahelyet, az iskolát, a rendszert hibáztatják azért, amiért valójában egyedül ők felelősek. Megállás nélkül a segítségükre siető jövendőbeli áldozatok energiáját szívják, amit viszonozni vagy egyáltalán nem, vagy csak csekély mértékben tudnak, esetleg szándékoznak.

Mindig valaki más hibás, azért amiért ők abban a bizonyos helyzetben vannak/kerültek.

Folyamatosan siránkoznak okolva a sorsot az adott helyzetükért. Így okolva a sorsot, úgy gondolják, hogy meg van nekik bocsátva, amiért abban a helyzetben, szituációban beleragadtak. Ismerős:”ez a karmám” szöveg, ugye? Folyamatosan keresik az igazolásokat, hogy miért is áldozatok. Teljesen leszívják energiájukat a potenciális segítőknek, az egyetlen céljuk az, hogy minél több támogatót gyűjtsenek. Ők nem érzik magukat felelősnek azért a helyzetért, amibe kerültek. Hasonlóan az irigység vámpírjaihoz, igyekeznek tönkretenni a harmóniát ott, ahol megtalálják.

Nemcsak a szociális körökben játsszák az áldozat szerepet, hanem behatolnak a munkahelyekre, a boldog együttlétekbe és boldogok, ha részt vehetnek egy drámában. Ahogy a legkisebb jelre bukkannak, hogy esetleg megmenthetőek lehetnek, továbbállnak, keresve maguknak egy másik megmentőt. Koldulnak a boldogság és figyelem után, ami senkinek nem használ, sem nekik, sem másoknak, csupán kiszipolyozzák áldozataikat.

Ezek a szociális vámpírok nagyon veszélyesek, mert a legjobb emberekhez folyamodnak segítségért, akik igazából segíteni szeretnének. Az ilyen típusú energiavámpírok akkor boldogok, ha minél több megmentőt találnak, és minél több megmentőjük van, annál inkább azt fogják hinni, hogy igazából áldozatok.

Hogyan tudunk védekezni?

Külön technikákat lehetne felsorolni minden-egyes típusra, viszont az összes típusnak van egy közös nevezője. Mindannyian a környezetük energiáiból táplálkoznak, és azon fáradoznak, hogy hasonszőrű személyiségeket kreáljanak áldozataikból.

Energiahiányossá teszik a körülöttük lévőket, kimerítenek, csapdákat állítanak, folytonosan panaszkodnak, a partnerről, munkahelyről, gyerekeikről, betegségekről, kritizálnak mindent: a megjelenésünket, munkánkat, barátainkat, persze segítő szándékkal - mondják.

Kialakítottak maguknak egy életstílust, megingathatatlan hitet, így nehezen válnak meg a megszokott kerékvágástól.

Ez a viselkedés elrejti az értékhiányukat, a gyengeséget, önmaga tiszteletét, a tehetetlenséget, bármilyen félelmetesnek is mutatkozzanak, alapjában véve gyengék.

A szociális vámpírok megjelenése, emocionális, pszichikai egyensúlyhiány, egy zavart magatartás eredménye.

Bármitől is szeretnénk megvédeni magunkat, első dolgunk az, hogy felismerjük a veszélyt. Fontos az, hogy korrektül be tudjuk azonosítani, mikor is van dolgunk energiavámpírral és ne bélyegezzük meg ismerőseinket, barátainkat, ha esetleg valódi problémákkal küszködnek és segítségért fordulnak hozzánk. A legfontosabb, hogy ne reagáljunk hirtelen.

Figyelem! ezek az energiavámpírok nem elégszenek meg azzal, ha visszafogottak vagyunk, vagy visszahúzódunk. Ha gyengék vagyunk, és nem tudjuk, hogyan kapcsolódjunk le róluk, addig fognak üldözni, míg együtt nem táncolunk velük.

A következő lépések segítenek a védelembe:

Egy energiavámpír főbb jellemzői: lefáraszt, úgy érezzük magunkat, mint egy kifacsart citrom miután távozik, lehangoltak vagyunk, kedvtelenek.

Igen gyakori, hogy beteg emberről van szó, akinek valamilyen pszichés és/vagy szervi baja van, és a szervezet energetikai minimumát így próbálja fenntartani: hogy másoktól energiát von el. (Amikor a beteg ember másokat egyértelműen feleslegesen ugráltat, például mindig ennek a jele!), kritizál, folyton panaszkodik, stb.

- nem reagálunk rögtön, igyekszünk udvariasan elutasítani. Egy elegáns visszahúzódás, ami elkerüli figyelmüket-rendszerint még előtte, ahogy a játék megkezdődne. Ezt lépéselőnynek nevezik.

- ha mégis belementünk a játékba, fölösleges harcolni velük. Inkább magunkat győzzük meg, hogy nyugodtak maradjunk, igyekezzünk a játékból minél hamarabb kiszállni.

- minél kevesebb időt tölteni az ilyen típusú emberekkel.

- a pozitív gondolkodás egyenlő a lelki egészséggel. A negatív gondolkodás egyenlő a lelki betegséggel. Egy energiavámpír sem kedveli, ha mindig pozitív, jókedvűek vagyunk és nem vesszünk tudomást siránkozásáról. Lehet, hogy sokan, akik eddig szívták életerőnket, elhagynak, de ezért ne bánkódjunk, jönnek életünkben olyanok, akik konstruktív, felemelő energiákat hoznak, akikkel jól érezzük magunkat, az adás-kapás egyensúlyba kerül.

A pozitív embereknek is vannak problémáik, de ők másképpen közelítenek hozzá, nem az a baj, ha egy barát, elmondja problémáját, hanem az, ha hetente, esetleg naponta teszi ezt, ránk zúdítja megállás nélkül még a szomszéd/kollégái problémáját is. Olyanok vagyunk nekik, mint egy lelki szemetesláda. Ismerjük ezt fel, hagyjuk őket, lelkifurdalás nélkül és tudatosítsuk, hogy nem tartozunk semmivel, főleg az energiánkkal nem.

- építsünk fel magunknak egy erős aurát ha muszáj egy térben lenni velük és képzeljük el, hogy semmi sem hatol ezen keresztül, semmi negatív nem hatol be és semmi pozitív nem megy ki. Vizualizáljuk ezt az aurát, mosolyogjunk és legyünk vidámak, optimisták.

Ez a kis gyakorlat az interneten bárhol megtaláljuk, nagyon jó orvosság, ha mindennap kitisztítjuk auránkat segítségével:

Tisztító örvény


Ez a vizualizációs gyakorlat az auratér megtisztítására és kimosására szolgál.

Kitűnő hatása van egy fárasztó nap után, különösen ha sok emberrel érintkeztünk.

Elősegíti az energiahulladékok kiürítését, és ezáltal megakadályozzuk, hogy megbomoljon az auratér egyensúlya.

Körülbelül öt percet kell rászánnunk a gyakorlat elvégzésére.

- Lazuljunk el, ha még erősebbé akarjuk tenni a gyakorlatot, akkor mondjunk el egy imát előtte magunkban.

- Lelki szemünkkel képzeljük el, hogy a fejünk felett kb. hat méterrel kristálytiszta fehér lángú forgószél keveredik, úgy néz ki mint a tornádó.

(Egyszerűbb, ha tölcsérnek képzeljük el.)

- Ezt a spirituális forgószelet úgy lássuk, hogy az óramutató járásával megegyezően pörög.

Képzeljük el akkorának, hogy befogja az egész energiaterünket.

A tölcsér szára a fejtetőn át belép és keresztül megy testünk középső tengelyén.

- Érezzük, ahogy megérinti az auránkat és letisztítja, kisöpri mindazt az energiahulladékot, amit felhalmoztunk.

- Lássuk és érezzük amint ez a tisztító forgószél (tölcsér) lefelé mozog, és az egész auránkat és a testünket is átjárja.

Tudatosítsuk magunkban, hogy az egész energiaterületet kitakarítja és megtisztítja mindattól az idegen energiától amit a nap folyamán felhalmoztunk.

- Amikor az örvény végigment rajtunk, hagyjuk, hogy a lábunkon keresztül kilépjen a Földbe és lássuk, ahogy az örvény magával visz minden energiahulladékot és azt Fénnyé váltja.

-A legegyszerűbb védekezési mód, ha kezünket és lábunkat keresztbe téve rövidre zárjuk saját energia "áramköreinket"

- használhatjuk a légzésünket is, lélegezzünk mélyeket 5-6x, közben gondoljunk igazán nekünk fontos dolgokra, legyünk boldogok.
- ne mondjunk ellent nekik, de ne is adjunk igazat, helyezzük magunkat semleges pozícióba, amennyire lehet, ez a legbiztosabb magatartás, ami blokkolni fogja az energiavámpírt, hogy erőszakos legyen. Így nem igen fogja keresni társaságunkat.

- tartsunk tisztes távolságot ezektől az emberektől, ne engedjük be az úgynevezett intim szféránkban”, legfeljebb pár méter legyen a távolság: két lépés távolság! Ne tegyünk nekik szívességeket, de ne is próbáljuk őket elpusztítani. Minél többet harcolunk velük, annál erősebbek lesznek.

-Ha ismerjük az energiaáramoltatást, akkor küldjünk neki egy nagy adag energiát.

-Ha a családunkban van ilyen ember, akkor mondjuk el őszintén neki, hogy képtelenek vagyunk ellátni elegendő energiával, ne engedjük meg, hogy ugráltasson, ne engedjünk az érzelmi zsarolásnak, ne keveredjünk vitákba, és akit lehet, kapcsoljuk le. Kérjük meg, hogy találjon magának egy olyan elfoglaltságot, ami örömmel tölti el, így lassan bekapcsolhatja az Univerzumcsatornáit megtapasztalva milyen az, amikor nem mástól veszik el a szükséges energiát.

- Dolgozzunk önmagunkon, tökéletesítsük magunkat, legyünk jobbak, odaadóbbak, pozitívabbak, spirituálisabbak, emeljük rezgésszintünket, hogy kilépjünk a vonzáskörükből. A vonzás törvénye szerint, olyan embereket, helyzeteket, szituációkat vonzunk magunkhoz, amivel mi is rezonálunk. Ha emeljük a rezgésszintünket, kiemelkedünk ezeknek a lényeknek vonzásköréből.

- Keressünk fel egy spirituális gyógyítót, aki rendbe tudja hozni auránkat, harmonizálja, és segít abban, hogy könnyebben tudjunk kiemelkedni a levertségből, örökös fáradtságból.

-Ha hetente kétszer-háromszor legalább félórás intenzív mozgást végzünk, megalapozzuk jó hangulatunkat.

- a fény, napsütés ez is hozzájárul a jókedvhez

-a sós fürdő is csodákat tud tenni, menjünk tengerpartra, vagy otthon egy kád vízben 1 kg. sót tegyünk és 20 percig maradjunk a kádban. Ez alaposan kitisztítja éterikus testünket.

-ha pozitív energiát fejlesztünk ki magunkban, akkor ez ellensúlyozni tudja a felénk áramló negatív energiák hatását

-ha szorult helyzetben vagyunk, vegyük elő humorunkat, mosolyogjunk, és ne hagyjuk, hogy elérje célját, hogy rosszul érezzük magunkat. Akkor is húzzuk mosolyra a szánkat, ha nem őszinte a mosoly, mert az arcizmainkban ott rejtőznek a boldogság erői. Jusson mindig eszünkbe, hogy egyetlen ösztönös mosollyal 44 arcizom lazul el.

-Azt mondják a nevetés az egyik legnagyszerűbb, legkönnyebben hozzáférhető és legkézenfekvőbb módszer a káros hatások kivédésére és a betegségek megelőzésére. Fejleszti a szív- és érrendszer működését, ezáltal csökkenti a stressz hormonok termelődését, hiszen amikor boldogok vagyunk, akkor a magunkhoz hasonló, boldog embereket vonzzuk magunkhoz.

Itt szeretném megjegyezni, hogy vannak pozitív és negatív aspektusok az energiavámpírok viselkedésében. Lehet, hogy vannak valós áldozatok, vagy kritikus helyzetek. A probléma akkor jelentkezik, amikor az úgynevezett rosszat szolgálják, és ezek az energiavámpírok egyre agresszívebbek és pusztítóbbak az embertársaikkal.

Jó tudni, hogy menthetőek vagyunk, akármelyik oldalon is álljunk, azonban ez nem egyszerű. Feltételez egy spirituális nyitottságot, egy nagyon tiszta energetikai mezőt, sok szeretetet, időt, kitartást és türelmet, amennyiben megszületik az igény a változásra.

Mit tegyünk, ha felismerjük magunkban az energiavámpírt?

Nos, számos dolgot tehetünk. Az első az, hogy folytatjuk a meggyőződésünket, hogy semmi jót nem tudunk az életünkbe hozni, vagy tudatosítjuk, hogy igenis többet érdemlünk!

Tudunk szeretni, megbocsájtani, tudunk mosolyogni, és tudunk változtatni az életünkön.

Kicsit beszélgessünk el, úgy Istenigazából, őszintén magunkkal, kritikusan tegyük fel a következő kérdéseket:

Kérdezzük meg önmagunktól, miért vagyunk rosszindulatúak másokkal? miért szeretünk panaszkodni, sajnáltatni magunkat, miért csak a sötétebb, kilátástalanabb helyzeteket vesszük észre? miért pletykálunk megállás nélkül, miért húzzuk le barátainkat, kollégáinkat stb? Még ha válaszokat nem is kapunk hirtelenjében, mégis, ez az őszinte önbeszélgetés, egy óriási lépés, mert mertünk szembenézni ezzel az arcunkkal is. Aki ezt igazából felvállalta, annak megcsillant a remény a változásra, az első lépést megtette.

Megjegyezném, hogy az energiavámpír általában nem akar rosszat, egyszerűen csak annyira kiegyensúlyozatlan, gyenge személyiség, hogy a saját erejéből nem képes boldogulni.

Az Univerzum csatornái mindenki előtt nyitva állnak, nem kell mást tenni, mint szándékainkat kinyilvánítani, hogy szeretnénk ebből az energiából részesedni.

Minden egyes embertársamnak, őszinte szívvel kívánom a Mindenség kifogyhatatlan energiáját, a felismerést, hogy mindennel és mindenkivel egyek vagyunk, mindenki bennünk él, minden és mindenki a visszatükröződésünk, és bármit amit szeretünk, magunkban szeretünk, ha nem tudunk igazából szeretni, akkor még nincs meg a kellő önismeretünk, hiányzik egy láncszem.

Minden, ami létezik - Én Vagyok!

Béke és harmónia legyen Veled kedves Olvasó.

Adyola.

Namaste
.
„Hacsak magad nem válsz Istenné, Istent soha nem értheted meg. Mert az igazi Tudást csak a felismert Egység szülheti meg. Cseperedj fel határtalan méretűre, szabadulj meg a testedtől, emelkedj az Idő fölé, válj örökkévalóvá - akkor majd megérted Istent... Hidd, hogy számodra semmi sem lehetetlen, gondold meg halhatatlanságodat, fogd fel pillanat alatt az összes tudomány és művészet lényegét.
Érj fel az elérhetetlen magasságokba, nyúlj le a legmélyebb mélységekig.
Szívd magadba tűz és víz minden érzékelhető vonását, képzeld azt, hogy ott vagy egyszerre mindenütt, égben, földben, tengerben.
Még meg sem születtél, és már meg is haltál... Ha mindezt egyszerre magadba fogadod, időt, teret, mennyiséget és minőséget, és mindezeknek okát, akkor talán megérted Istent."

Hermész Triszmegisztosz

Az interneten talált cikk, ismeretlen szerzőtől került kiegészítésre, átdolgozásra. Legyen áldott érte!
forrás: https://sites.google.com/site/balazsrozalia/2013-aktulis-energik/szocilis-vmprizmus


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése