2012. augusztus 11., szombat

Pálos rend

Első Remete Szent Pál Rendje - Magyar Pálos Rend

Bertalan, pécsi püspök a Mecsekben, a Patacs fölötti hegyen, 1225-ben monostort emeltetett a környék remetéi számára, akik a püspök joghatósága alatt éltek jámbor életet, s később csatlakoztak Boldog Özséb közösségéhez. Özséb 1246-ban esztergomi kanonokként úgy döntött, hogy remeteségbe vonul a Pilis hegyeibe.   Itt látomásban részesült: szélvihar támadt, mint pünkösdkor, de a fák nem mozdultak, lángnyelveket látott szerteszét, melyek egyetlen nagy lánggá egyesültek. Miután megfejtette e látomást, rájött, hogy neki kell összegyűjtenie a szétszórt remetéket. S így épített a mai Kesztölc falu közelében, a Szent Kereszt tiszteletére monostort és egy templomot. Az új rend védőszentjévé Remete Szent Pált választotta. A Szentszék 1308-ban engedélyezte számukra az ágostonos regulát, és pápai jogú renddé nyilvánította a Pálosokat.

A rend ezután töretlenül fejlődött egészen a török megszállásig. A XV. századra az országban 900 pálos élt. A rend Európában is sok helyen elterjedt: Lengyelországban, Németországban, Portugáliában, Franciaországban, Olaszországban, sőt még Palesztinában is. Erre az időre a világon 8 provinciában, kb. 300 kolostoruk volt, melyekben átlagosan 12-20 szerzetes élt. A török hódoltság ideje alatt az atyák missziós tevékenységet folytattak a szinte teljesen pap nélkül maradt, s ezért a protestáns prédikátorok által uralt területeken. Ennek az időszaknak kiemelkedő alakjai: Csepelényi György vértanú és a nagy államférfi, Martinuzzi György bíboros, esztergomi érsek.

Buda felszabadulását követően, az újjászervezés nehézségeinek megoldása után a Pálos Rend ismét fejlődésnek indult. 1770-ben a Rendet a monasztikus szerzetesrendek közé sorolták. A tudományok és az irodalom területén az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend tagjai jelentős szerepet töltöttek be, köztük a legismertebb költők: Verseghy Ferenc, Ányos Pál és Virág Benedek, akit az irodalomtörténet a magyar Horatiusként emleget. Az újabb virágzást II. József 1786-os feloszlató rendelete tiporta el, amely után csak Lengyelországban maradt meg egy kis mag.

A pálosoknak rend megszűntetése után 150 évig nem sikerült újraéledniük Magyarországon, csak 1934-ben nyílt lehetőség a hazatelepülésre. A rend kibontakozását azonban megakadályozta, hogy a kommunista államhatalom 1950-ben feloszlatta a szerzetesrendeket. Ekkor hazánkban a pálos szerzetesek száma 38 volt. A tagok toborzása azonban titokban folytatódott egyházmegyés kispapok közül, akikről fogadalmaik után még szemináriumi elöljáróik, sőt püspökük sem tudta, hogy pálos szerzetesek.

A rendszerváltozás után 4 kolostorban indulhatott meg ismét a pálos élet, Budapesten, Pécsett, Márianosztrán és Petőfiszálláson.

Napjainkban hazánkon kívül Lengyelországban, Németországban, Olaszországban, Fehér-oroszországban, Ukrajnában, Horvátországban, Szlovákiában, Csehországban, Belgiumban, Kamerunban, Ausztráliában, a Dél-Afrikai Köztársaságban és az USA-ban, 54 rendházban, kb. 400 szerzetes él.

A magyarságtudat mindig jellemzője volt a rendnek. A pálos szerzetes elsősorban nem magáért, hanem nemzetéért, hazájáért imádkozik és vezekel. Az ősi igazság mindegyikük tudatában él: "Et tu Hungaria, mi dulcis patria, cum Paulinis crescis, et cum itidem decrescis." (Te is Magyarország, édes hazám, a pálosokkal fogsz növekedni és ugyanazokkal fogsz hanyatlani.).

A rendre a remeteség hármas jellege nyomja rá bélyegét: az imádság, a magány és a vezeklés szeretete. Ehhez a példát védőszentüktől, Első Remete Szent Páltól veszik, aki 90 évig szolgálta Istent a sivatagi remeteségben, s így méltán kapta a remeték atyja címet. Az ima vezeti el őket a legmélyebb istenismeretre, itt gyullad ki leginkább a szeretet tüze, s ez a legtökéletesebb szolgálat az Úr előtt. "Rendünk kezdettől fogva végzett apostoli munkát is, ami kezdetben tanúságtételből, tanításokból és imádságból állott. A történelem folyamán az Egyház rendelkezéséből apostoli munkában vesz részt: az igehirdetésben, a szentségek kiszolgáltatásában saját templomainkban; sőt missziós és tanítási feladatot vállal. Rendünk tehát mindig nyitott volt az Isten népe szükségleteinek és az idők jeleinek felismerésében. Helyesen megértve tehát rendünk jellegét az elmélkedő és tanúságtevő imádságos életet buzgó lelkipásztori munkával egyesítjük." (Konstitúció 47. cikkely)

A rend életében központi helyen áll a Mária-tisztelet. E tisztelet kifejezéseképpen fehér ruhát hordanak, a rózsafűzért imádkozzák, kiemelt buzgósággal ülik meg a Mária-ünnepeket és tartják meg a szombati böjtöt. Monostoraik többsége Mária kegyhelyeken épül fel, mint a rend jelenlegi központja, Częstochowa.

A PÁLOS-SZINDRÓMA
„Ha tudni akarod az ország soros állapotját, tekints Remete Szent Pál rendjére.”
(Pázmány Péter)
T örténetünk az 1200-as években kezdődik, de gyökerei mélyebbre nyúlnak vissza. A pálosok az ősmagyar hit, az „Égi eredetű, Érdek nélküli, Szeretet-vallás” szellemi esszenciájának hordozói voltak, mely az atlantiszi tudásból táplálkozva, Szkítiánosz, Buddha, Jézus, Mani tanainak közvetítésével, Atillát és az Árpád-házi királyokat is átitatva került rendjükbe. Az ősi hitet viszont az egyház számára elfogadható formába kellett öltöztetni. Hivatalosan Thébai Remete Szent Pál lett a rend névadója, de ez ezoterikusan Pálosz, azaz Pál szkíta királyfit jelentette.
Változatos volt a leendő tagok összetétele. Főként a pilisi barlangokban lakó, a világtól elvonult, remetéknek nevezett sámán-, mágus-, táltos-beavatottakból álltak, akiknek szent iratuk a rovásírásos Mani-féle Biblia volt. De jöttek ide üldözött kathárok is, a reinkarnáció tanával. Ők Európában már csak e helyütt, a Pilis-szigetnek nevezett területen
találhattak menedéket. Ajándékuk az lett, hogy magyarnak számítottak: a rendbe való belépéstől a világ minden pálos szerzetese, függetlenül attól, hogy honnan való, és hol lakik, magyarnak neveztetik.
Egy másik impulzus is hatott a remetékre. Julianus barát, aki a magyarok ősei nyomán járt Ázsiában, valójában egy bizalmas küldetést teljesített. A titokzatos János pap keresztény birodalmát volt hivatott felkeresni.
Ennek előzményeiről Vámosi Nagy Istvánnak a Grál történetéről írott könyve annakidején csoda, hogy átcsúszott az Aczél-hálón:
Parsifal tíz évig uralkodik, aztán Titurellel együtt Indiába vándorol. A Grált magukkal viszik, amely újra visszatér Keletre, mert Nyugaton már betöltötte misszióját. Titurel és Parsifal a legendás hírű János pap országát keresi fel, aki valahol Ázsia szívében, „ahol a Nap kél”, egy keresztény birodalmat alapított. India egyik fenséges hegyéből gyógyító, fiatalító forrás fakadt s itt teremtette meg János pap a birodalmát. Titurel és Parsifal megleli a rejtett országot. János pap megrendülten értesül róla, hogy ezentúl az ő birodalmában fénylik a Grál s átadja királyságát Parsifalnak.
Olyan hírek is szárnyra keltek, hogy a pap-király néhány tatár törzset megszelídített, sőt egyes kánokat is megtérített a kereszténység eszméjével. Csak sejtéseink lehetnek, hogy Julianus barát milyen ezoterikus tudást hozott haza ebből a rövid életű földi birodalomból. Ma pedig már nem a Földön ragyog a Grál fénye.
Egyes vélemények szerint a Szent Grál más nyelvekkel való összehasonlításban (Sangreal, Shangri-La) összefüggésbe hozható Ázsia belső részeivel, de mi egyelőre foglalkozzunk csak Európával, közepén kis hazánkkal.
A XIII. század közepén minden ősi keresztény áramlat a Pilisben szövődött össze egyetlen esszenciává. Csak itt, a Föld egyre jobban megnyíló szív-csakrájának helyén egyesülhetett az atlantiszi tudás a manicheizmussal megújhodott ősmagyar hittel, az őskereszténységgel, melyben legvégül a Grál-hagyomány is helyet kellett kapjon. A Grál áramlata, mely egyszer már megérintette a magyarokat, amikor Lohengrin a X. század elején legyőzte Árpád kóborló seregeit, és gyengéden visszaterelte őket a Kárpát-medence védett kelyhébe. Akárcsak az angyali seregek Atillát, aki fél évezreddel azelőtt szintén meg kellett hajoljon a magasabb akarat előtt. Lohengrin Parsifal fia volt, János pap Parsifal unokaöccse, így a magyarok a legjobb forrásoknak már korán közelébe kerültek, de akkor ez még nem emelkedett tudati szintre.
Az 1250-es év fontosságára Rudolf Steiner tanításai alapján már Göllner Mária is felhívta a figyelmet. Ekkor a Formaszellemek (Hatalmasságok, Exusiai) a fizikai világra a legkisebb, az emberi szellemre azonban a legnagyobb befolyást fejtették ki. Ezen impulzusokból, amelyek a lelket szellemi értelemben, szellemileg irányították a természetre és annak működésére, született meg a rózsakeresztes mozgalom. Steiner szerint kb. négyszáz évig tart, amíg egy ilyen hatalmas „szellemi roham” hat, ezután következik az impulzus lecsillapodása. Ennek hatása történetünk kapcsán is
majd látható lesz.
A leendő pálosok, legalábbis az Árpád-ház idejében, csak nemesi családba született ifjak lehettek, testileg, lelkileg és szellemileg tökéletes emberek. Ezeknek a feltételeknek az 1200 körül, valószínűleg Esztergomban született Özséb maradéktalanul eleget tett, sőt túl is szárnyalta azt. Származása ma sem tisztázott, de minden valószínűség szerint az Árpád-ház egyik oldalágából való volt. A hagyomány szerint az Árpád-ház leszármazottainak, így az Özsébbel egyidőben élt IV. Bélának is a bal kezén hat ujj volt, akárcsak a táltosoknak. Özsébnek is gyermekkorától kezdve rendkívüli megnyilvánulásai voltak, kiváló harcos volt, jól tűrte a rendkívül szélsőséges, hideg-meleg viszonyokat.
Egyes források szerint Özséb tagja volt a Szent István lovagrendnek, de ez csak kanonoksága előtt lehetett, nehezen lett volna összeegyeztethető hivatalos egyházi tisztségével, bár ilyenre későbbi korokban még láthatunk példát Fráter György esetében. Annyi bizonyos, hogy Esztergomban állt a Szent István-, és a Szent Kereszt-templom, stefanita ispotályosok, illetve keresztesek fennhatósága alatt, és itt lehetett Özséb tagja a Szent István konventnek. A pálos rendbe belépő kathár, majd fél évszázaddal később a templomos menekültek a Grál-áramlattal érkeztek, és frissítették a magyar vért. Mármint éteri szinten. Mint tudjuk, „a vér egy egészen különleges nedv” (Rudolf Steiner)
A hagyomány szerint Özsébnek egyszer imádkozás (meditáció) közben a következő látomása volt:
Lelke kirepült a testéből, elhagyta azt, és a felhők járásának magasságában elkezdett nagy köröket leírni. Felülről látta az egész ősi királyi központot, és miközben nagy magasságokban, mint egy sólyommadár keringett és rótta az égi köröket, látta, hogy a Pilis rejtett zugaiban az erdők, a barlangok mélyén apró, kis lobogó lángok égnek. És miközben szemléli a Pilis területén szétszórva lobogó lángokat, csodálkozik, hogy az apró lángok beborítják az egész Pilist, mintha virágok lennének. A látomás következő pillanatában ezek az apró lángok elkezdenek egymás felé közelíteni. Először csak két lángocska egyesül, aztán kettő egyesül egy harmadikkal, majd az összes láng igyekszik egy közös középpont felé. A következő pillanatban azt látja Özséb, hogy a Pilis kellős közepén egy hatalmas nagy tűzgömb jelenik meg, ami beborítja a hegyeket. Aztán ez a hatalmas tűzgömb szétterül, az egész Pilist beborítja, és mindent, ami a Pilis felszínén van, ez a hatalmas láng elpusztít.
Ezután már a rendalapítás foglalkoztatta, de előbb egyházi teendői, majd a tatárok elleni harc városa védelmében előbbrevalónak bizonyult. 1241-ben, Esztergom ostrománál ő is harcolt, és emberfeletti csatában visszaverték a sötét erők hordáit. A város csaknem teljesen elpusztult a tatárok kivonulásakor, de a fellegvárat meg tudták védeni. Ezután a helyreállítás következett, Özséb maga három évig mindent feláldozva dolgozott, javait szétosztotta a felújításhoz, és csak ezek után mondott le kanonoki címéről, hogy hat társával elvonulhasson a Pilisbe.
A szakrális hegyre, ahol szkíta uralkodók temetkezési helye, Atilla és az Árpád-házi uralkodók fővárosa, királyi és egyházi központ volt. Gyöngyösi Gergely XVI. századi rendfőnök mondása szerint: „Őseink ott fekszenek fedetlen kőkoporsóikban, romlatlan holttesttel.” Kapisztrán Szent János élő szenteknek nevezte ugyanőket. Mintha csak egy rózsakeresztes iratot olvasnánk: „Hiszek a testnek feltámadásában.”
E cikk írásakor újra kezembe került egy régi ábra, a Mons Philosophorum, a Bölcsek Hegye. Most tűnt csak fel, hogy sok az olyan szimbólum, melyek a pálosokkal is kapcsolatba hozhatók: hegy, barlang, remete, forrás, oroszlán, holló, menedékház, országalma, korona.
Az ábra kommentárjának egy részlete pedig így szól:
A Föld közepén áll egy hegy, amely kicsi és nagy, lágy és kemény. Mindenkihez messze van és közel.
Ezért is nehéz rátalálni. A Föld közepe a Föld szíve. Szívcsakrája. Ami a Pilisben van. Ezt a Dalai Láma Őszentsége is megállapította, amikor hazánkban járt… Történetünkhöz kapcsolódóan a Pilist tekintsük egyelőre szimbolikusan a Bölcsek Hegyének. Az ábrát később az édesapja révén magyar származású Walter Johannes Stein, Rudolf Steiner tanítványa is kifejtette a Grálról írott, 1928-ban megjelent könyvében. Egyelőre csak németül és angolul olvashatjuk.
És egy szintén nem újkeletű anyag: Rudolf Steiner a rózsakeresztesekkel kapcsolatos előadásaiban említi a 12 bölcset, akiből 7 az atlantiszi idők bölcsességét mentette tovább. Ők a XIII. században inkarnálódtak újra. Kérdés, hogy hol?
1246-tól, a 7 lovag Pilisbe vonulásától kezdve számíthatjuk a Pálos Rend tulajdonképpeni kezdetét. 1250-ben, egy ma is csordogáló, „soha el nem apadó forrás” közelében lerakták az alapját a Szent Kereszt templomának (Pilisszántó?). Innen a mondás: „In Cruce salus.” Keresztben az üdvösség. Ettől kezdve a Pilisben, majd szerte az egész országban erdők szélén, az utak mellett láthatunk kereszteket. A pilisi szent hely bejárata fölött Varsányi István pálos atya verse volt olvasható:
Olyan utakon jártak, amely ösvényeken a közönséges, halandó ember nem jár. Azért remeték, mert az útjuk az emberlakta világtól jóval messzebbre vezet.
Gyöngyösi Gergely pedig így írt az akkor még Szent Kereszt néven ismert rendről:
Szent a Kereszt, melyről eme testvérek neve ismert, mert a Kereszt házát lakta először a Rend.
1262-ben, a templom elkészülte után zarándokolt Özséb a pápához, rendje szentesítése érdekében. Az éppen 777 esztendeje született Aquinói Tamás, az Angyali Doktor értesülvén a magyarok szent ügyéről, pártfogásába vette Özsébet. De még az ő hathatós közreműködésével is csak nagy nehézségek árán születhetett meg a pápai engedély. Özséb azt is kérelmezte, hogy a rend Szent Ágoston reguláit alkalmazhassa, de Özséb életében ezt még nem hagyták jóvá. Tudni kell, hogy Ágoston, mielőtt csatlakozott az egyházhoz, maga is manicheista volt. A manicheisták viszont a platonizmus tanait is vallották, a reinkarnációval együtt. A pápák sűrűn váltották egymást, így a regulák ügye elhúzódott.
De a rend működött, és jöttek a jelöltek. A beavatáshoz egy kőből készült koporsó is tartozott. A rendbe való felvétel úgy kezdődött, hogy a leendő tagot, aki az egy év próbaidőt már letöltötte, ebbe a kőkoporsóba befektették. Egyes buddhista beavatásoknál is így tettek, ahol a tanoncokat három napra összezárták egy csontvázzal. Ha a jelölt szelleme áttört a koporsón, a barlangon, a hegyen át, egész az asztrálszféráig, akkor az illetőt felvették a rend kötelékébe. Ezért mondta Gyöngyösi: „Ezek az atyák egész életük folyamán azt próbálták megvalósítani, amit odafönn az égben, az angyalok szférájában láttak”.
1263-tól lehetett hivatalosan a pálosoké az egyetlen középkori, magyar alapítású, monasztikus szerzetesrend. Címerükben ott a holló, a felső világ hírnöke, akárcsak majd a Hunyadi-családéban.
A pálosok egyesítették az ősi forrásból származó erőket, például étrendjüket az esszénusok elvei alapján alakították ki. Maga Özséb is, ha a szükség úgy hozta, képes volt rendkívül hosszú ideig böjtölni, azaz a mindenkit körülvevő energiából is „táplálkozni”. A pálosok tevékenysége felölelte azt, amit ma reformkonyhának, természetgyógyászatnak, biodinamikus mezőgazdaságnak nevezünk, és kiváló botanikusaik voltak. Szeretném biztosra venni, hogy a „barlanglakók” már lerakták az alapjait az organikus építészetnek is… A rend tagjai harmóniába ötvözték az égi és a földi erőket, és ezeket hazájuk érdekében a legjobb célra használták. Működésük alatt segítették a mindenkori magyar királyt, akit az országgyűlések alkalmával a rendfőnökök töltöttek fel pozitív energiával. Egészen Mohácsig.
IV. László, akit a pápa kiátkozott, azaz törvényen kívül helyezett, többek között a Bendevölgye nevű is területet odaajándékozta a Pálos Rendnek. Ennyit pogány királyunkról. Az volt, hiszen az ősi magyar vallást, a pogány kereszténységet vallotta. Osztozott Koppány és Vászoly sorsában.
Létezett egy párhuzam a Pálos Rend vezetői, és a velük egy időben uralkodó Árpád-házi királyok halála között. Ők ugyanis egymáshoz közeli időben tértek vissza a szellemvilágba, egyik halála mindig követte a másikét. Így történt ez 1270-ben Özséb és IV. Béla, 1290-ben Benedek és IV. László halálakor, majd 1301-ben István és III. András esetében is. Az Árpád-ház regényével azonban ez a szinkronicitás is véget ért.
1304-ben, az Anjouk bejövetelével, a pálos főkolostor működése megszűnt. Létesíteni kellett egy új központot, ennek Buda fölött, a volt Budaszentlőrincen (Zugliget?) lett a helye, és itt őrizték majdan Remete Szent
Pál holttestét. Ekkor már ténylegesen úgy hívják a pálosokat, hogy Thébai Remete Szent Pál Rendje.
Özséb már nem érhette meg az 1308-ban kapott pápai engedélyt az Ágoston-rendi regulák használatához. Ekkor zajlottak a templomos-perek, az egész Európában halálraítélt templárius lovagok szórványa is a Pilis izolált barlangjaiba menekült. Így csaknem egyidőben ismét megújító impulzusként érkezett a manicheizmus és a reinkarnáció a pilisi barátokhoz.
1404-ben 12 pálos szerzetes kelt útnak Rómába, akiket a pápa a Santo Stefano Rotondo templomban telepített le, majd nekik is adományozta azt, 1448-ban. Ez a templomosoknál megszokott, köralakú szentély még egyesítette magában az atlantiszi tudást a pogánynak nevezett hagyományokkal, és mindezeket keresztény motívumokkal ötvözte. Ennek csaknem életnagyságú makettje ma a Millenáris Kiállítócsarnokban található.
Működött egy másik párhuzam is, a Pálos Rend és Magyarország állapotának változása között. Pázmány Péter írta:
Ha számukat fogyni látod, tudd meg, hogy az országnak is rosszul áll szénája, de ha őket növekedni látod, tudnod kell, hogy az ország is felemelkedőben van.
Ez emlékeztet Magyarország és a Szent Korona viszonyára is. Az ő kapcsolatukban szintén nagyon lényeges, hogy azt ki és hol birtokolja. Távol a hazától, egy múzeumban, vagy az Ország Házában.
Pázmány egy jezsuita központú szervezetet erőltetett rá a pálosokra, kérdéses, hogy ez javára vált a rendnek, avagy sem? Hasonló célú törekvések ma is hatnak egyes szellemtudományi társaságokban, azokat gyengítendő, ezek hatását a jövő hivatott majd mérlegelni.
Hunyadi Mátyás. Ő azzal kezdte uralkodását, hogy visszaszerezte a Habsburgok által eltulajdonított koronát. Itt kanyarodjunk vissza egy kicsit az időben. Utolsó szakrális királyunk – bár ez egy külön dolgozat lehetne, hogy ki volt még az – uralkodását nemcsak a pálosok készítették elő, egyik fő feladatukként, hanem azt Kapisztrán Szent János is megjósolta, még a gyermek Mátyás kiskorában. A király egész életében támogatta a Pálos Rendet, a Báthori László atya által elsőként magyarra fordított és magyarázatokkal is ellátott Biblia méltó helyett kapott a Corvinák között. És egy kozmikus pletyka: aszályos időkben a pálosok Mátyás megrendelésére esőt is tudtak csinálni, de ez már Beatrix királyné idejében történt, kis szürke mágiával is megtűzdelve.
Nekünk még újdonságnak tűnhet több szlovén mese, amik Mátyás király feltámadásáról szólnak. Mátyás föld alatti birodalmáról, aki egy barlangban ül, kerek kőasztalnál, hosszú szakálla van, és itt jön a meglepő fordulat: a nép arra vár, hogy szakálla háromszor (egyes verziók szerint kilencszer) körbeérje a kőasztalt, és akkor támad fel Mátyás király, akkor jön el az aranykor. Mármint annak a népnek, amelyik az ilyen legendát emlékezetében tartja. Jó, ha megismerjük egy nép emlékezete és a népszelleme közötti kölcsönhatásokat.
Hunyadi „Corvin” Mátyás halála után, a török invázió idején ötszáz pálos lovag ismét szembe kellett szálljon az ellenséggel, ezúttal Visegrádnál, ahol a Szent Koronát őrizték.
Megakadályozandó, nehogy az a sötét oldal birtokába jusson. Ez az emberfeletti helytállás is sikerrel végződött, de az egész országot már nem védhették meg a vész elől. A megszállók szerte az országban felkoncolták a pálos szerzeteseket, a legnagyobb templomot, a Magyar Eskuriál néven is ismert katedrálist felgyújtották és földig rombolták. Elhurcoltak minden kódexet, eltűnt a magyar Biblia is, és erre a sorsra jutottak a pálosok rovásírásos forrásai is, melynek az volt az érdekessége, hogy balról jobbra íródott. Ekkor már több mint százötven pálos templom és kolostor működött a Magyar Királyság területén, ami igen jelentős, figyelembe véve az ország akkori lélekszámát. Mátyás egyetlen fia, Corvin János is egy horvátországi pálos szentélyben nyugszik.
Kormányunk nagy tettet hajtana végre – e sorok még új évezredünk választásai előtt íródtak –, ha egy egyezmény keretében visszaszerezné a török kormánytól azt a csaknem fél évezrede elhurcolt, pálos iratainkkal teli hat ládát, ami ma az isztambuli Top-Kapi mélyén várja, hogy napvilágra kerülhessen. Ezek másnak csak múzeumi tárgyak, nekünk viszont felbecsülhetetlen értékű szellemi kincsek. És szellemi erők.
A mohácsi vész után lépett színre Martinuzzi Fráter György, aki előbb Corvin János hadsegédje volt, majd annak halála után, kis kitérővel pálos szerzetes lett. Rövid idő múlva már népiskolákat alapított, rendfőnök, püspök lett, egész életét a hitetlenek elleni harcra áldozta. A krakkói egyetemen, ahol Európában egyedülálló módon tanítottak okkultista tanokat, többek között Faust, Paracelsus társaságában képezték magukat, és egymást. György Barát asztrológiát, tenyérjóslást tanult, légzőgyakorlatokat végzett, feltűnően fiatalnak látták még idős korában is.
Hatvanéves korában ő vezette a török által elfoglalt Lippa visszaszerzéséért vívott rohamot, ami sikerrel is járt. Ez a méltatlanul keveset emlegetett csata volt Mohács óta első diadalunk a török felett. Fráter György az ostrom napján kapta meg bíborosi kinevezését, ami egyszersmind azt is jelentette, hogy egyúttal jövőbeni várományosa lett a pápai címnek. De életéből már csak egy hónap volt hátra, az erőszakos halált nem kerülhette el.
Miért is nem? Hogy egy kicsit jobban megértsük mai választási „harcainkat”, menjünk vissza a török időkig. A Mátyás király halálával kezdődő, és a Fráter György meggyilkolásával végződő folyamatokhoz ismernünk kell az akkor már uralkodó európai hatalmi elit Magyarország megosztására irányuló törekvéseit. A Fugger- és a Medici-családok pénzügyi uralmát Európa felett, akiknek úgymond nem volt lehetőségük beavatkozni a török elleni harcba. Mert Európa érdeke már akkor is más volt…
Ekkor kezdődött az említett szellemi impulzus négyszáz éves ciklusának hanyatló ága, innentől kezdve már csak a rend Magyarországon kívüli történetéről beszélhetünk. Az újra felemelkedő, neo-platonikusként ismert
atlantiszi szellemiség elterjedésében nagyban hozzájárultak a törökök elől Rómába, majd az Ibériai félszigetre menekült pálosok. Rómában, a már említett körtemplomban tevékenykedtek, Spanyolhonban pedig egyesültek az ott még halványan pislákoló Grál-áramlattal. Egyes szerzetesek Dél-Amerikába is eljutottak, az őslakosokkal együtt nekik is nyomuk veszett, csak néhány rovásírásos töredék maradt ott sziklafeliratként.
A pálosok működését nemcsak a Habsburgok, a baloldali rendszer is ideig-óráig felfüggeszthette. Az új rend központja Lengyelországban van, de ott már nem teljes mértékben képviselik az ősi magyar értékeket. Érthető, hiszen Trianon óta, illetve ma, az egyesült Európa vitái alatt, Lengyelország és Magyarország érdekei már nem minden ponton ugyanazok. Erről a csendes száműzetésben élő Árva Vince atya, Gyöngyösi Gergely magyarra fordítója, a Magyarok Nagyasszonya sziklakápolna feltámasztója tudna bővebben mesélni…
Tudniillik a Gellérthegyi sziklakápolnát – mely egy természetes barlangban volt – az ÁVH 1951-ben nemcsak hogy felszámolta, hanem még a bejáratát is bebetonozta, úgy féltek tőle, mint ördög a tömjéntől.
A kathárokhoz, templomosokhoz hasonlóan szintén eretnekeknek tartott, és üldözött bogumilokat még nem említettem. Ők a mai Bosznia területén telepedtek le, és ott lettek kényszerből muzulmánok, az ősi hitet leszármazottaik tartották meg. Ahogy régen Róma, a XX. század végén Brüsszel, őket is üldözte… Ita Wegman most lefordított [és azóta már két kötet meg is jelent] életrajza kapcsán előtérbe került 1939-es, 63 éves korában megtett útja, amikor is a Dunán lehajózott egészen Bulgáriáig, tervei szerint a bogumilek történetét akarta tanulmányozandó.
Eljött a Millennium. 2000-ben, Szent Mihály havában, a pilisszántói régi temető földjéből kifordult egy kő. Egy Keresztes Kő, melynek érzékelhető, mérhető ereje van. A rajta lévő vésetről már megoszlanak a vélemények, lehet bogumil szimbólum, de nem szabad kizárni a kopt keresztény eredetet sem, ha már Atlantiszig nem merünk visszanézni. Vagy nem tudunk. Nincsen rózsa tövis nélkül. Töviskereszt – rózsakereszt?
A XXI. század nyitányakor, hívők és hitetlenek világháborújának küszöbén, elérkezett az idő a Kelet és a Nyugat között egyedül egyensúlyt teremteni képes Közép-Európa mindig is háttérbe szorított, akadémikusan eltemetett szellemi fővárosának újraépítéséhez. Akinek megadatott, az láthatja Boldog Özséb szellemi fénykardjának éteri csillogását, mások Michael szablyáját észlelhetik, de ehhez tudatosan fel kell venni a szellemi harcot a sötét erőkkel szemben, és akkor sikerülhetnek elhatározásaink.
Nem mindenki tudja: a materializmus 1879-ben kezdődött, amikor is Michael (Mihály arkangyal) letaszította a sárkányt a Földre. Elkezdődött a szocialista kísérlet, annak végeztével most az angolszász világbirodalom békefenntartó háborúit nyögi a Föld népesebbik fele. És Michael ma nagyon várja azokat a megnyilvánulásokat, amelyek támogatják az ő harcát a sötét erők ellen. Legfőképpen azokét, akik, mégegyszer hangsúlyozom: tudatosan teszik ezt.
Apropó, sötét erők. Emlékezzünk itt meg ’56 mártírjáról, a szovjetek által meggyilkolt Gérecz Attiláról, akinek versei közül számunkra, e helyütt a Boldog Özséb himnusz a legkedvesebb. Amely tudtommal a nagyképű XX. század egyetlen pálos-verse, és melynek egy részletével zárnám majd írásomat.
De addig még hadd szóljak a bíztató jelekről. A Pilisben hosszú évek után újra megjelentek a hollók, felbukkant a Keresztes Kő, felfedeztük a thébai sziklasírt. Ez utóbbit hazánkfia, Vörös Győző egyiptológusunk hozta napvilágra. Az ottani Pantokrátor Krisztus falfestményének másolata ma a gellérthegyi sziklakápolnában látható, minden magyarnak látni kellene egyszer.
És olvassunk el újra egy ma is aktuális és megszívlelendő idézetet egy honi
antropozófusunk könyvéből – akik pedig ritkán foglalkoznak politikával – s ez még az 1998-as országgyűlési választások előtt jelent meg:
Ahhoz, hogy az ember bátran és szabadon igent tudjon mondani olyasmire, aminek jelenlétét még nem érzékeli a világban, először nemet kell mondani azokra az erőkre, amelyek minden gondolkodó ember számára lelepleződtek, mint ember- és életellenes erők.
Ezt kevesen olvasták, de négy év elmúltával sem hallgattak miniszterelnökünkre, aki ezt mondotta: „Ha az orrom nem csal, utoljára kell megküzdenünk a sötét erőkkel.”
Tévedett. Egyelőre a szeretet és az összefogás erejével, no meg a csekély luciferi segítséggel megáldott forradalmi oldallal szemben az ahrimáni és az ellenerőkkel támogatott kampány látszik győztesnek nyilváníttatva. De meddig tartható az a győzelem, melynek vezetői csak a Mammon világhatalmában hisznek?
Minden Magyarok Miniszterelnöke abban is különbözik tőlük, hogy másban hisz:
Én azt gondolom, hogy mindig van magasabb értelme annak, ami az emberrel történik. Az ma még nem világos, hogy pontosan mi is ez a magasabb értelem.
Világos lesz! Hazánk 500 évenkénti felvirágzása – pálos hagyomány –, szorosan kapcsolódik Atilla, Szent István, Mátyás királyaink uralkodásához. A harmadik évezred első magyarul gondolkodó, érző és cselekvő kormánya pedig előbb vagy utóbb el kell végre kezdje áldásos tevékenységét, hogy ne csak újabb karmikus próbatételét szenvedje megint a nemzet, hanem végre teljesíthesse küldetését. Nekünk tennünk kell a keresztény Magyarország újra megteremtéséért és életben tartásáért. Csak meg kell találnunk a kapcsolódási pontokat Özséb, Michael, a Magyar Népszellem között, és ezek összefüggésében kell tanulmányoznunk még mindig nem eléggé ismert történelmünket is. A lényeg: ezer esztendeje Szent István felajánlotta országát Szűz Máriának, létre jött a Regnum Marianum, melynek hatalmát, a Felső Világ akaratát Szűz Mária gyakorolja, a Szent Korona fennhatósága alatt.
És ez a magyar nemzet küldetése: az egyetlen olyan nemzet, mely sajátján kívül az egész emberiség szellemi fejlődését hivatott megvédeni és szolgálni, úgy a múltban, mint a jövőben is. Cselekedjünk ennek szellemében, michaelita áldozatvállalással, elevenítsük fel a Szentkorona-tanát, gondolkozzunk el a Népfenség elvén. Alakítsuk újra – ha egyelőre csak éteri szinten is – a múlt és a jövő szerzetes lovagrendjét, hogy óvja hazánkat, Közép-Európát.
Ehhez adjon erőt Boldog Özséb himnuszának egy részlete:
Népedért szólj, Boldog Özséb, mondj imát az Úrnak, hívd egybe, ki hív és magyar! Hív, ki sebbel ékes! Győzni fog, ki hinni akar, s áldozatra képes!
2002. Pünkösd
Juhász József D.M.
J.R.R. Tolkien rajza
Felhasznált irodalom:
BISTEY ZSUZSA: Rudolf Steiner él. Az élő antropozófia (Ispánk, 1998. Arkánum Szellemi Iskola)
GYÖNGYÖSI GERGELY: I. Remete Szent Pál remete testvéreinek élete (Pilisszántó, 1998. Fráter György Alapítvány)
LISSÁK GYÖRGY: Az Aranykígyó (Pilisszántó, 1998. Fráter György Alapítvány)
LUKÁCS ISTVÁN: A megváltó Mátyás király színeváltozásai a szlovén néphagyományban és szépirodalomban (Budapest, 2001. Lucidus)
MARIA VON NAGY: Die Entstehung und das Wirken des Wahren Rosenkreutzertums (Basel, 1980, kézirat); NAGY EMILNÉ DR. GÖLLNER MÁRIA: Az igazi Rózsakeresztesség keletkezéséről és működéséről (Budapest, 2000. kézirat)
PAP GÁBOR: Hazatalálás (Budapest, 1999. Püski)
(SARBAK GÁBOR szerk.) Pálos rendtörténeti tanulmányok (h.n., 1994. magánkiadás)
STEIN, WALTER JOHANNES: Weltgeschichte im Lichte des heiligen Gral (Stuttgart, 1928. Orient-Occident Verlag)
SZÁNTAI LAJOS: A két Hollós. Mátyás király és a Pálos Rend (Budapest, 2001. Sáros és Fiai)
VÁMOSI NAGY ISTVÁN: Merlin a bárd, és Wagner a zeneköltő (Budapest, 19841, 19852, magánkiadás)
valamint
www.palosrend.hu
Megjelent az ORSZÁGÉPÍTŐ (www.orszagepito.org) 2002/2. számában, fentiektől részben eltérő szöveggel, és más illusztrációkkal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése