2012. augusztus 12., vasárnap

őstörténet

BADINY JÓS FERENC:

 IGAZ TÖRTÉNELMÜNK VEZÉRFONALA ÁRPÁDIG 

BARÁTI LEVÉL A MAGYAR
TÖRTÉNÉSZEKHEZ
Mondjuk ki végre az igazságot: 1000 éve idegenek írják a
magyar nemzet történetét, és az egyetlen Mátyás király volt,
aki igaz történetünket méltó módon írásba foglaltatta. - De
hol vannak a "Corvinái"...? Ezeket is eltüntette vagy elpusztította
a népünket mindig leigázó idegen érdek, éppen úgy, mint a
hajdani rovásfákat. Nem akarom okolni sem I. István királyunkat,
sem országunk birtoktestének 80%-át birtokoló római
egyházat. Ezek csak végrehajtói voltak annak a sok ezer éves
küzdelem - korukra eső - szakaszának, mely népünk ellen
folyik.
Pedig mi igazán nem tehetünk arról, hogy ős-Európának egy
"őshonos" (autoktón) népe létezett és élt a Kárpát-medencében
már abban a régi időben is, amikorra a képzelet szülte, újkori
"indo-európaiságot" nem lehetett ide beilleszteni.
A saját "indo-európai" őstörténetét kereső szakmabeli készletté

az itt bemutatott térképet, és Kr. e. 7000-3500
időpontokat jelöl hozzá. így a címe:

Ős-EURÓPAaz indo-európaiak előtt."
Annak ellenére, hogy ennek az "ős-Európának" népességét
"őslakosnak" ismeri el, ezen "őslakosság" által kitermelt kultúra
már "indo-európai" termék, szerinte.
Pedig Vértesszőllős ősemberének (350 000 éves) a jóakaratú
és nem magyar tudós - Andrey2 - "Early Hungárián" (ősmagyar)
nevet ad, és a másik jószándékú angol történész -
Baldwin- így ir:
"Azok, akik ezt a témakört gondosan tanulmányozlak, általában
megegyeznek abban, hogy az a fajta, amelyet ma Európában
a MAGYAROK és a FINNEK képviselnek, az őskorban
majdnem az egész európai kontinenset benépesítette."
Azt is kiderítették hamarosan, hogy ez az európai őshonos
emberfajta azonos Közel-Keleten, a Tigris és Eufrátesz folyamközben
és a Kaukázus feletti térségben élőkkel.
Ezen a hatalmas területen terjeszkedő azonos és őshonos
nép műveltsége aztán "neolitikus kultúra" nevet kapott a
szakkörökben, és Tonna Zsófia nevéhez fűződik egy ilyen
"neolitikus településnek" hazánkban való feltárása 1875-ben.
Ásatásai során Tordoson, a felszínre került leletek piktográflkus
(ma így mondjuk: "sumer jellegű"), agyagból készült tárgyakat,
ember és állat formájú és az ősi sumer vallásos hiedelem fogalmait
kifejező, e hiedelem szimbolizmusa szerint ábrázolt, és
képiratos feliratokkal díszített, kultikus szobrocskákat, edénycserepeket
talált, és így írt róluk:
"A báluányokon és agyag olvasógyöngyökön ékírásos számjelek
találhatók, melyek a planetárium >isteneit« ábrázolják."
Sajnos ő még akkor nem tudhatta, hogy az általa feltárt pecséthengerek
pontosan egyeznek a mezopotámiai kultúrkörök
anyagával. Azóta VLASSA megtalálta Tatárlakán az írásos amulettet,
amiről aztán éppen Gimbutas és dr. Renfrew,6 számolnak
e részletesen, hivatkozva dr. Hans E. Suess professzorra, aki a
14-es vizsgálatok alapján Kr. e. 5200. évben rögzíti az amulettet
viselő hajdani ember elégetett testének szerves maradványát.
Az "indo-európai" felsőbbrendűséget és kronológiai elsőséget
szolgáló "szakmabeliek" azután ezeket a Kőrös-Tordos kultúrkörbe
tartozó leleteket összesimítják a DUNA I. és II. néven
ismert műveltségekkel és - természetesen - "indo-európai" és
"árva" eredetűnek minősítenek mindent. De a nagy sovinizmusban
akad "ellentmondás" is. Ilyen a brüsszeli egyetem kiadásában
megjelent Anne MORELLI őstörténész könyve, Belgium
őstörténetéről. Ebben a "wal" és "flamand" ellentétekkel foglalkozva
így ír:
"Nincs értelme a területi vitákhoz kapcsolt ősi jogokról vitatkozni
Belgiumban. Ugyanis a legrégibb időben nomádok vándoroltak
ide-oda Belgium területén. Ezeknek a nomádoknak a
neve ma még ismeretlen, de Kr. e. 5250-4900 közölt magyar
Jöldmíves csoportok vándoroltak be Belgium területére a
Balaton környékéről és Dél-Magyarországról."
A nagy "indo-európai" fölény hirdetésébe élesen belevág tehát
az a valóság, hogy: "Közép-Európába a kultúrát a Kárpátmedence
népei hozták!" A belga őstörténészek ennek az "ismeretlen
kultúmépnek", mely a Kárpát-medencéből hozta Belgiumba
is az újkőkori földmivelö kultúrát is, "rubanés" nevet
adtak.
Ez azonban nem népnév, hanem a vonalas díszítési kerámiájuk
elnevezése, mit Belgiumba is magával vitt e z - a z általuk
"nomádnak" is és "magyarnak" is nevezett - nép. De itt is
hangsúlyozni kell azt, hogy: a "nomádság" nem kultúrfok -
hanem "életforma". A Belgiumba bevándorlók "nomád", sátorozó
életmódot folytathattak addig, míg városaikat éppen úgy
felépítették, mint az a "kultúrkör" népe, ahonnan eljöttek.
(Lásd: pl. Erősdöt a központi fűtéses házaival, amint majd azt itt
bemutatom.) - Viszont az a tény, hogy ezek a kárpát-medencei
földmívelők nemcsak a földmívelési kultúrát vitték magukkal,
hanem edénykészítö fazekasok is voltak, akiknek művészete
edényeik díszítésén is mutatkozik, már magasabb műveltségi
fokot bizonyít.
Az "edény" azért a kultúra egyik fokmérője, mert az élelemtárolás,
élelemszállítás és főzés bizonyítéka. A forma és a
díszítés pedig a hiedelemben lévő jelképek (szimbólumok) mutatója.
- MORELLI könyvének a bizonyítékai jó 3000 évvel
hátrább teszik a DUNA-i kultúránknak azt a nyugat felé való
áramlását, mint amit i t t a térképen látunk, és ezt átvettük:
"The Corridors of Time" by Harold Peake and Herbert John
Fleure c. könyvből. (YALE UNIVERSITY Press. New Haven
1928.)
(A Duna-i kultúra területét a sűrű, merőleges vonalakkal
betöltött rész mutatja a térképen.)
A térképen látszik a DUNA-i kultúrának Belgiumig való terjeszkedése.
De magas műveltségi fokra utal az "Isten-anya" tiszteleten
alapuló vallásos hiedelem is, aminek a felszínre került agyagszobrocskák
a bizonyítékai. Kőrösön húsz darab és - mind majd
ismertetem - Tatárlakán huszonhat. De Méhteleken is találtak
hatvan darabot. Mondhatjuk tehát, hogy a Kárpát-medence
őslakos népének saját tulajdona volt ez a hiedelem - amit
éppen a "nem magyar" dr. Marija Gimbutas bizonyít legjobban
az említett könyvében6 - és "autoktónnak" véli azt, nem pedig
Keletről eredő "átvételnek".
Igen nagy öröm tehát olvasni azt, hogy kárpát-medencei
ó'smíveltségünknek az őshonosságát "idegen" szakemberek
bizonyítják. így a magyar kartársaknak csak hozzá kellene ragasztani
saját eredményeiket. Azokat, amelyeket az általuk
képviselt "magyar" régészeti, embertani, néprajzi, történelmi és
vallásbölcseleti tudományukban, saját hazájuk földjéből felszínre
került leletekből kiértékeltek.
Ugyanis minden más nemzet szakmabeliéi - logikusan - így
teszik ezt a magukéval, söt vannak olyanok is, akik az "idegen"
értékeket is magukhoz ragadják. (Gondolok itt a maguknak
"Östörténelmet" kereső ruménokra és szlovákokra.)
Igen nagy szomorúsággal vettem a kutatásban megőszült dr.
László Gyulának- a minden "idegen jószándékot" lebunkózó -
véleményét, amint így ír ebben a témakörben:7
"Az első Jöldmíues rajok. Elő-Ázsiából indultak útnak és egészen
a Kőrösig jutottak. Emlékeiket Kőrös-csoport néven tartják
számon"... "a házak szentélyeibe helyezett kis szobrokon pedig
a Termékenység jelképe, a nő uálik uralkodóvá"
"A műveltség, amelybe ezek a táblácskák és női szobrocskák
tartoznak, az ún. tordos-vincai műveltség. Ennek a népe később
beolvadt a következő korszakok népeibe, nem lehet tehát arról
szó, hogy Erdély későbbi lakóinak, közöttük a magyaroknak is
elődei lettek volna, mint ahogyan e Jelfedezések első lelkesedésében
jószándékú emberek gondolták."
Semmiképpen sem tudom megérteni azt, hogy dr. László Gyula
egy életet töltött el az "őshaza"-keresésben, és nem vette
figyelembe az idegen kutatók megállapításait a kárpát-medencei
őshonos népekre vonatkozóan. Utalok itt Dayton8 azon meglátására,
hogy éppen a Kárpát-medence őshonosainak volt a
kiváltsága (privilégiuma) a fokos (battle-axe) készítése.
De a kárpát-medencei őshonosainknak közel-keleti kapcsolatait
sem derítette fel. Pedig ezek az azonosságok oly perdöntő
eredményeket biztosítanak, melyek már gyökerében elvágnak
minden őshazakeresést és a "kölcsönszavakra" épített nyelvészet
félrevezetéseit nevetségessé teszik. Ugyanis - mint majd
látni fogjuk- a "SAPIR-SZABIR-SZUBAR" ősnevünkkapcsolja
egybe a Kárpát-medence-Káspi-Aral-térség és Közel-Kelet egyesitett,
hatalmas területén települt és kultúrát teremtő,
őshonos népünket, akik ebben a hatalmas hazában úgy mozogtak,
ahogyan a történelmi viharok azt megkövetelték. így az
"igazságos történelemben" a "történelmi Igazság" azt bizonyítja:
"Nem mi jöttünk Európába - Európa LETT általunk!"
E baráti levélben arra kérem a "magyar" történészeket, hogy
írjuk le történelmünk hiányait. Mindenki úgy, amint megtalálta,
és nem kell hivatkozni senkire sem! - Majd az egyeztetésnél
azután hivatkozunk egymásra, éppen úgy, miként azt
az indo-európai történészek teszik.
Ugyanis az eddigi "szakkönyveink" tele vannak "lábjegyzeti"
hivatkozásokkal és ezeknek az alapját mindenütt a finnugor
nyelvészet adja. így létezik aztán:
"proto-magyar", "ősmagyar", "Ó-magyar",
majd "magyar" nyelv.
Az indo-európai felsőbbrendűséget hirdetők "állító mondatokban"
határozzák meg a maguk történetét, ahol minden indoeurópai.
Ezzel szemben a "mieink" így írnak - idézek dr.
Harmattá János tanulmányából:9
"...szinte közmegegyezés van abban, hogy az Ural-Káma vidéki
őshazát elhagyva, a protomagyar népek a Kaukázus északi
nagy térségében, illetve a Fekete-tengertől északra, a Don-
Donyec vidékén kerültek hosszú ideig tartó érintkezésbe alán,
azaz iráni nyelvű népekkel, és ennek az érintkezésnek, sőt
együttélésnek az eredménye a magyar nyelvben meglévő közép-
faagy már új'jiráni kölcsönszóréteg ama része, amely már a
hunok betörése - azaz az alánoknak a Kaukázus északi
előterébe kerülése - után került átvételre a magyarba."
Csodás nyelvünknek ócsárlása ez, hiszen Sir Bowring
"kősziklának" nevezte azt, mely nem kér senkitől kölcsönszavakat.
De mit értsünk "iráni" név alatt...? Édes anyanyelvünknek
összevetése a ma "sumernek" nevezett nyelvvel kizár
minden ilyen "iráni"-nak nevezett félrevezetést, ezért arra kérem
a "magyar" történészeket, hogy írjanak "történelmet", és
ne nevezzék "történelemnek" a nyelvészeti hipotéziseket.
De ha nyelvi vonatkozásokat is keresnek történelem-írásukban,
úgy forduljanak a sumer-magyar nyelvazonosság valóságának
cáfolhatatlan adataihoz.
Ugyanis e könyv adatait is így kötötte kévébe
a Szerző.

I. RÉSZ
MAGYAR MITOLÓGIA-MAGYAR TÖRTÉNELEM
I.
ALAPELVEK A MAGYAR ŐSTÖRTÉNET
KUTATÁSÁBAN
A természet törvénye szerint: "Gyökér nélkül nincs élet!" Ez a
nemzetekre is érvényes. Amelyik népnek nincs gyökere - nincs
ősisége -, annak jövője sincs. Ez a magyarázata annak, hogy
minden nép keresi, kutatja a származását indokoló és bizonyító
őstörténetét.
Abban a pillanatban azonban, amidőn egy nemzet kulturális
és oktatásügyi vezetőségének hatalmi intézkedése alakítja ki a
"nemzeti" történelem szemléletét és irányítja a "nemzeti" történelem
megírását - ez a "nemzeti" történelem a nemzetpolitika
érdekeinek szolgálója lesz és a nemzeti sorskérdések kibontakozási
irányának meghatározójává válik. Pozitív irányban láthatjuk
ezt az oláhoknál és a szlovákoknál, ahol a történelemszemlélet
a hajdani történelmi események meghamisítása és valótlan
adatok hozzáadása útján lett "nemzeti történelemnek" elismerve,
hirdetve és tanítva.
Negatív irányban való érvényesítését pedig a saját bőrünkön
tapasztalhatjuk, ahol is az idegen uralkodóink által ránk
erőszakolt "finnugor" származásunk közhírré tevése a nyelvét
összelopkodó, minden népnél műveletlenebb, pogány és barbár
nemzetségnek- mondhatni: minden népek utolsójának- hirdette
a magyarságot kialakító őseinket.
Reális kiértékeléssel tehát azt mondhatjuk, hogy:
a szlovák és oláh "őstörténelem" - a hamisításokkal és valótlanságokkal
is építő szándékú nemzetpolitika, mialatt a ma-
gyarságra erőltetett "finnugor számazású elmélet"-re ennek éppen
az ellenkezője mondható.
Az igaz magyar őstörténelem kutatásában tehát első kötelességünk,
amit azonnal teljesítenünk kell.
 letölthető könyv:
https://docs.google.com/file/d/0B9IfqA9JfH-7bldaZXlyVzZLZUE/edit

https://drive.google.com/?tab=Xo&authuser=0#folders/0B9IfqA9JfH-7NnhET1NZLUhEOTQ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése