2012. augusztus 12., vasárnap

őstörténet

                                 BARÁTH TIBOR: A MAGYAR NÉPEK ŐSTÖRTÉNETE
ELSŐ KÖTET
SZERZŐ KIADÁSA
MONTREAL,
 MUNKA BEMUTATÁSA
Napjainkban szívós erőfeszítéseket tesznek a tudósok, hogy az emberiség első magas
kultúrájának eredetét kifürkésszék. Evégből különösen a Régi Keleten (Ancient Orient,
Near East) buzgólkodnak, ahol sorozatosan ássák ki a földből az egykori városok romjait
és hozzák napfényre a letűnt idők emlékeit. E fáradozások nyomán az ókori világ
történetét ma másként látjuk, mint akár tíz évvel ezelőtt. Egy ponton azonban, éppen a
leglényegesebb vonatkozásban, mégsem tudtak átütő eredményt elérni: nem sikerült az
ókori népek nyelvi hovatartozását, népi és faji kilétét határozottan megállapítani és így az
első magas kultúra szerzőjét igazi nevén megjelölni.
A magyar őstörténeti kutatások szempontjából ez a sikertelenség sok ígéretet
tartalmaz. Abból az anyagból ugyanis, amit a nemzetközi tudomány nagy áldozatokkal
felszínre hozott, de nem értett meg, mi a magyar történetre vonatkozólag már eddig is
sokat tudtunk hasznosítani. Az :man kiemelhető magyar adatok zömükben az
időszámításunk előtti első t^egy évezredből származnak és jelentőségben sokszorosan
felülmúlják íz:, amit a finnugor ívású tudósok a maguk tételére az elmúlt száz esztendő
alatt összehordtak.
Ezek előtt az adatok előtt, amelyek között összefüggő nagyobb magyar
nyelvemlékek is szép számmal akadnak, meghökkenve állunk. Meg- bennünket az adatok
nagy régisége és azok földrajzi előfordulási helye. A finnugor nyelvészeti eredményekre
felépített magyar őstörténet sarkalatos tételei szerint ugyanis kizárt dolog, hogy az
időszámítást megelőző időkből magyar nyelvemlék létezhessék, méghozzá a Régi
Keleten, hiszen ha ezen a földrajzi tájon a mondott időből akárcsak egyetlen egy hiteles
magyar szöveg is található, az puszta létével máris szétfeszíti a finnugor kereteket és
megcáfolja a magyar őshazának Urai-Szibériában aló elképzelését. Márpedig ilyen
Krisztus előtti időből származó hiteles magyar szöveg nemcsak egy került elő, hanem e
könyv maga is száznál többet mutat be. Ezért ne csodálkozzunk, ha az új utakon járó
történet- kutatók a finnugor elméletet elavult elméletnek tekintik és helytállóbb magyar
őstörténeti elképzelést szorgalmaznak.
Noha ebben a vállalkozásban résztvevő tudósok száma főleg a külföldi magyarok soraiban
elég jelentős, az egész kutatási területet eddig még nem sikerült teljes egészében
áttekintenünk, sem az eddig elért eredményeket összehangolnunk. Ennek tulajdonítható,
hogy népünk őshazának földrajzi helyére jelenleg mintegy nyolc javaslattal állunk szemen,
amelyek az urai-szibériai vidék helyett a következő tájakra helyezik a magyar fajta
bölcsőjét: 1. Magas-Ázsia hegyvidéke, 2. az Aral-tó környéke, 3. az Indus völgye, 4. a
Kaukázus hegyvidéke, 5. Dél-Mezopotámia, 6. Délkelet-Afrika, 7. a mai Török- és
Görögország és 8. az amerikai kontinens középső része. Hogy ezeken az egymástól
távol eső helyeken magyar nyelvemlékek találhatók, kétségbe vonni nem lehet. De azt,
hogy a mondott helyekről magyar törzsek kerültek a Duna medencébe, adatszerűen még
senki sem bizonyította be, csak feltételezte, vagy logikai úton következtette. A nyolc
őshaza a jelenlegi megfogalmazásban egymásnak ellentmond és egymást kizárja. Egyes
finnugor szakemberek szívesen mutatnak rá e belső ellentmondásokra és azokkal
kapcsolatban a magyar őstörténeti kutatások zűrzavaráról, a műkedvelők elburjánzásáról
beszélnek, fűszerezve kritikájukat jó adag humorral. Építő szándékkal közeledve a
kérdéshez, a magyar nyelvemlékeknek ilyen távoli pontokon való kétségtelen feltűnéséből
azonban még a jelen el nem rendezett állapotban is következik valami nagyon fontos
dolog: a magyar nép és a magyar nyelv problémája nemcsak magyar probléma, hanem
egyidejűleg sok más nemzeté is, amelyek történetük hajnalán eddig még ki nem derített
módon hatalmas magyar tömegeket olvasztottak magukba. így a magyar őstörténet
nyilvánvalóan az ókori világtörténelem egyik legnagyobb és legtitokzatosabb problémája,
talán éppen kulcsproblémája és valami köze kell legyen az emberi nem első magas
kultúrájához és annak földgolyónkon való elterjedéséhez.
Ebben az izgalmas tudományos légkörben a jelen munka szerzője nem azzal a
szándékkal állott a kutatók gárdájába, hogy bármelyik elméletet is megcáfolja és a javasolt
nyolc őshaza mellé kilencediket találjon ki. Munkahipotézise az volt, hogy a térképen
egymástól messze eső magyar foltok, mivel igazak, nem állhatnak egymással ellentétben.
Következésképpen azokat nem kiindulópontoknak, vagyis nem őshazáknak kell tekinteni,
hanem végállomásoknak: egy korai területről, a valódi őshazából a szélrózsa különböző
irányaiban kirajzott magyar nép hiteles részeinek, amelyek valamelyikéből a máig
fennmaradt dunai magyarság is származott. Ezzel az elgondolással, ha beigazolható, az
eddig ellentmondónak látszó mozzanatok eltűnnek. A messze került magyar néprészek,
amennyiben ma már nem magyarok, az »elveszett magyar törzsek® csoportját alkotják,
amelyek kultúrhivatásukat új helyükön betöltve, beolvadtak a környező népekbe, avagy
velük keveredve új népeket, új nemzeteket hívtak életre.
A vázolt munkahipotézis a kutatások során igaznak bizonyult. Kiderült, hogy a Régi
Kelet kultúrnyelve a magyar volt és ezt a nyelvet ott a köznép, az állami és egyházi
szervek a Krisztus előtti évezredekben rendszeresen használták, beszélték és írták.
Kiderült, hogy ebben az őshazában a magyar népek államalkotó minőségben, uralkodó
jellegben szerepeltek és ők alkották meg csodálatos géniuszukkal az emberiség első magas
kultúráját.
Miután a magyar fajta közel keleti jelenlétét és kultúralkotásait letárgyaltuk, további
előadásunkban, ami a második kötet tartalma, figyelmünket a nép sorsára
összepontosítottuk, Az érdekelt bennünket, mi történt a hatalmas őshazai magyar
embertömeggel: miért, mikor, milyen útvonalon és hová költöztek el annak egyes ágai. Az
elköltöző népágak közül természetesen az Európa felé igyekvők érdekeltek bennünket a
legjobban. A nem Európa felé irányuló és utóbb elveszett magyar törzsek teljes és
kimerítő története külön probléma, magában is egész kötetre terjedő anyag. Az Európába
költözködőket útjukban lépésről-lépésre követtük. Megvizsgáltuk, hogy vándorlásuk
közben hol és mikor állapodtak meg, megállva milyen új államokat alkottak, minő
kultúrmunkát végeztek s miért mentek tovább a Duna medencébe meg máshová, valamint
hogy mivé lettek a Duna medencébe el nem jutott vagy onnan is továbbment részlegek,
A könyv beosztása a kutatások mai állapotának szükségszerű függvénye. Még nem
lehetett a dolgokat szigorú idősorrendben előadni, kezdve őszámításunk előtti 10000-nél
vagy 5000-nél. A hozzánk közelebb eső és jobban érthető hun korszakból indultunk ki,
fokozatosan következtetve ismertről ismeretlenre, a történetet mintegy visszafelé
göngyölítve. De miután így elérkeztünk az Őshazába és az ottani dolgokat is leírtuk,
időrendben haladunk előre a kapcsolódó hun időkig és Árpád magyarjainak beérkezéséig.
Kutatásaink során a komplex eljárást alkalmaztuk, vagyis az összetett módszert, a
történettudomány minden segédtudományának vonatkozó eredményét figyelembe véve,
gyakran azok módszerét is alkalmazva. Elsősorban az írástörténet, a régészet, nyelvészet
és helynévkutatás mezője érdekel bennünket, aztán az embertané, a klímatörténeté,
néprajzé és a mitológiáké. A legnagyobb figyelmet mindenkor a helyszínen talált egykorú
írásokra fordítottuk: a képírással, geometrikus írással, ékírással és egyiptomi
hieroglifákkal készített magyar nyelvű szövegekre. Ez természetes, hiszen a
történettudomány legsajátabb bizonyító anyaga az írott szöveg, amely a benne
megnyilatkozó nyelv révén perdöntő bizonyíték a népi személyazonosság
megállapítására. A munka gerincét ezek a magyar nyelven írt igen régi okmányok
alkotják, amelyek létezéséről ezideig nem sokat tudtunk, hiszen tudományos
 beigazolással eddig még senki sem olvasott el időszámításunkat megelőző korokból eredő
összefüggő magyar mondatokat.
Több mint egy évtizedre nyúló hosszú és fáradságos volt ez a kutatás. Zryes hieroglifikus
és geometrikus írású szövegek megoldására, noha legjobb esetben csak egy vagy két
mondatból álltak, gyakran hónapokat kellett fordítanom. Bizonyos könyveket újabb és
újabb szempontok felmerése miatt négyszer-ötször át kellett olvasnom. A már megírt
fejezeteket ugyanannyiszor, de néha tízszer is át kellett dolgoznom. Nem szólok egyéb
nehézségeimről, amelyek szokatlanul próbára tették türelmemet. Mindez együtt
megmagyarázza, miért kellett az elindulás elejétől (1954) annyi esztendőnek eltelnie,
amíg a kézirat elkészült. Nagyon jól tudom, a munka minden erőfeszítésem ellenére sem
tökéletes és idővel több ponton kiegészítésre és módosításra szorul, mint általában minden
úttörő tudományos munka. Egy azonban bizonyosnak látszik: munkám a magyar
őstörténeti kutatások terén új fejezetet nyit, mert az elméletek helyett íme szilárd
tudományos alapon állunk.
Őstörténetet írni elsősorban tudományos vállalkozás. Az elért eredményeknek
azonban messzemenő politikai jelentőségük is van, mint ahogy az őstörténetnek mindig is
volt. A magyar népek csodálatos múltját, hallatlan kulturális teljesítményeit, amíg
okmányai a föld alatt lappangtak és el nem olvastuk a mi nyelvünkön, más népek a
magukénak könyvelték el, ami hatalmasan segítségükre volt politikai céljaik elérésében.
Ha most az igazság kiderül, ugyanez a politikai fegyver a mi kezünkbe kerül. Rajtunk áll,
hogy a magyar nemzetvédelem ez új eszközét sikeresen használjuk.
Montreál, 1968 április 14.
Baráth Tibor
letölthető:
https://docs.google.com/file/d/0B9IfqA9JfH-7UVlWV1RwUGRZZE0/edit

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése