2012. július 23., hétfő

Atlantisz 3

Írásomat az W.Scott-Elliot „Atlantisz és Lamúris legendája” című könyvből vettem.

 Atlantiszról

Atlantisz történelmét két nagy világkorszakra lehet osztani. Az első volt az Aranykor, az "angyalok" korszaka. A másik egy technokrata korszak, ahol az angyalok és "Isten" már nem játszott szerepet a történelemben. Az első korszak maga volt az Éden. Három faj élt ebben a világban, békességben. Volt az "óriások" civilizációja, a kialakuló emberiség, és a testtel nem rendelkező szellemi lények, ők voltak Atlantisz angyalai.
   
A civilizációt a szent tudományok beavatottai vezették, (Óriás "papok") akik élő, napi kapcsolatban voltak az angyalokkal, és talán magával Istennel.
Több ezer év eltelte után az emberiség lassan megerősödött. Az "angyalok" tudták, hogy az eredeti terv szerint rájuk már nincs szükség, az ő idejük lejárt. Tudatták az óriásokkal, hogy el kell hagyniuk Atlantiszt. Rájuk bízták, hogy ha eljön az idő ők is hagyják el a Földet.
Az "angyalok" tehát eltűntek, és magukkal vitték a csodákat. Az "angyalok" emberek közötti életéből csak néhány kósza emlék maradt az Akashában, aminek nyomán néhány sor megemlékezett róluk a biblia elején.

Aztán...„Földrengés rázta meg a térséget, és félelmetes szökőár keletkezett. Egy nap és egy éjjel lefolyása alatt Atlantisz lesüllyedt a tenger mélyére." Platón görög filozófus 2300 éve így számolt be a mesésen gazdag város pusztulásáról. Leírásai az óta is tudósok garmadát tartják izgalomba. De létezett-e valóban Atlantisz? És ha igen, hol helyezkedett el, mikor tűnt el?

Atlantisz Aranykorszakában az emberek maximálisan arra törekedtek, hogy szeretetben éljenek. Így óvták meg az ötödik dimenzióbeli rezgésszintjüket. Tökéletes összhangban éltek a legmagasabb szellemi értékekkel. Egyik főmondatuk így hangzik: „Amit nem akarsz, hogy megtegyenek veled, azt ne cselekedd másokkal sem!" Ennél fogva mindig szeretetteljesek voltak egymással, nyitottak, igazságosak, együttműködők és nemes lelkűek. Pont olyanok, amit másoktól elvártak.

Atlantisz Aranykorában minden információt, kezdve a képzések tartalmától a spirituális tanításokig telepatikusan egy speciális kvarckristályban töltöttek fel, és ott raktározták időtlen időkig. Ezt a tudást bárki letölthette kisebb kristályokra, amit aztán bárhová lehetett teleportálni. Az emberek ellazultak, így tették befogadóvá magukat, és megkapták a szükséges információkat, amikor a követ a harmadik szemükhöz tették. Ily módon keletkezett egy szellemi internet, amely alapvetően a képzést és a nevelést szolgálta.
Atlantiszban az állam élén főpapok és főpapnők álltak. Pontosan hat főpap és hat főpapnő, akik különösen fejlett kozmikus lények voltak. Felettük pedig az Intergalaktikus Tanács állt, akik telepatikus úton küldték tanácsaikat Atlantisz vezetői felé. A főpapok és főpapnők mindegyike felelős volt a tizenkét régió egyikéért. Vezető egyéniségek voltak, akik teljesen önzetlenül tevékenykedtek a nép jólétéért. Vezették a fontos szertartásokat és belemerítették az embereket a tiszta, magas frekvenciájú fénybe.
Atlantisz Aranykorában a Tudás Templomában vizsgálták meg a gyermekek auráját, az erre kijelölt papok, annak érdekében, hogy tudásukat képességük szerint fejlesszék. A Tudás Templomai békés, nyugodt helyek voltak, ahol mindig lágy zene szólt, hogy a gyerekek el tudjanak lazulni. A papok ugyanis telepatikus úton adták át nekik a szellemi tudást. A tanítás másik módja az volt, hogy az itt levő színek segítségével aktiválták a gyerekek jobb agyféltekéjét, majd beprogramozott kristályokat tettek a gyerekek harmadik szeméhez.  
                                          
Az egyszarvúakat mi csak a mesékből ismerjük, az atlantisziak azonban személyesen is találkozhattak velük. Az Aranykorban az egyszarvúak járultak hozzá ahhoz, hogy az atlantisziak tisztaságát és isteni ártatlanságát megóvják. A hetedik dimenzió hófehér, felemelkedett lovainak harmadik szeméből áradt egy csodálatos fény, melyet, mint egy tiszta energianyalábot az emberekre irányították, hogy megtisztítsák aurájukat.
Arany Atlantiszban minden ember rendelkezett bizonyos fokú gyógyító képességgel, de azokat speciálisan képezték, akiknek különleges képességeik voltak arra, hogy ezzel a szent, isteni energiát épségben át tudják adni. Ők a gyógyítás templomában tevékenykedtek, de ez a tevékenység inkább az egészség megőrzéséről szólt, mert nem igen voltak beteg emberek az atlantisziak között. A gyógyítók tehát megtisztították az emberek csakráit, és jó egészségben tartották őket. Hogy a gyógyítási folyamatot megkönnyítsék, a hangokat, a színeket, a geometrikus alakzatokat, a gyógynövényeket és a gyógyító köveket egybeültették.
   
Atlantiszban az idősebb papok különleges koncentrált energiájú, energetizált helyeket hoztak létre. Ezek olyan magas frekvenciájú energiával teli tartályok voltak, amelyek minden embernek a rendelkezésére álltak. A tartályok segítségével tudták fokozni vitalitásukat, és formába önteni látomásaikat. Később az Ibolya Láng is az atlantisziak rendelkezésére állt, amit vizualizálhattak vagy előhívhattak, hogy segítségével a negatívitást átalakíthassák szeretetté.

Érdekességek Atlantiszról, ha eddig nem tudtuk volna!




 


Atlantisz gazdag, virágzó és békés föld volt, amelyet egy isteni dinasztia uralt. A királyi palota egy kör alakú szigeten helyezkedett el, amelyet két nagyobb gyűrűt formázó sziget vette körül, az egyes szigeteket pedig három vízöv választotta el egymástól, illetve a szárazföldtől. Atlantisz történetének két fő mitikus motívuma az özönvíz és az elveszett Paradicsom. Mindkét motívum megjelenik a bibliában.
A királyi palota például egy központi, többszörös víz, illetve földgyűrűvel körülvett szigeten helyezkedett el, azaz a kontinens „tervrajza” egy mandalát ábrázol, közepén a világ isteni forrásául szolgáló istenség templomával. A mandala pedig nem más, mint az emberi lélek jelképe: közepén található az Isteni Szikra, ezt pedig burkok veszik körül.
Atlantisz az emberi lélek jelképének tekintjük. Ezt a földet a tengeristen népesítette be, tökéletesen kormányzott, eszményi és termékenységgel gazdagon megáldott hely volt. Ez a boldog állapot azonban az irigység és a becsvágy következtében megszűnt.
Atlantisz lakói megtagadták az isteni törvényeket, ezért aztán a szigetet földrengések és szökőárak pusztították el, amelyeket az istenek atyja, Zeusz küldött rájuk.
Atlantisz története a benne rejlő, különleges erőnek köszönheti. Mindannyian az elveszett Atlantisz szülöttei vagyunk, atlantisziak, akik túlélték az özönvizet.



 

Atlantisz pusztulását olyan katasztrófa okozta, amelyben az egész tartományokat teljes népességükkel együtt elsöprő, óriási kataklizmáktól kezdve az ezekhez képest kisebb jelentőségű, a tengerpartokon napjainkban is előforduló földcsuszamlásokig, mindenféle csapás előfordult. Miután az első nagy katasztrófával megkezdődött a pusztulás, a kontinenst lassan, de biztosan szétmorzsoló, kisebb méretű földcsuszamlások sorozata szünet nélkül folytatódott tovább. E katasztrófák közül négy esemény jóval meghaladta a többit. Az első kb. 800 000 esztendővel ezelőtt következett be. A második, kevésbé jelentős kb. 200 000 évvel ezelőtt, a harmadik kb. 80 000 évvel ezelőtt bekövetkező katasztrófa hatalmas pusztítást okozott, és szintén teljes egészében elsöpörte a Föld színéről az atlantiszi kontinens fennmaradó részeit. Csak a Poszeidónisznak nevezett szigetet hagyva épen. A negyedik és egyben a legutolsó természeti csapás során süllyedt a tenger fenekére, a Kr.e. 9564-ik évben.
Atlantiszt vörös, sárga, fehér és fekete bőrű emberfajták lakták. Tudósok kutatásai is bebizonyították ezt.
Tudnunk kell, hogy az Atlantisz kultúra idején a népsűrűség elérte a jelenlegi angliai, belgiumi méreteket.
Minden egyes katasztrófát megelőztek a papok által vezetett népvándorlások. Igaz törvényeket követő, beavatott királyok és papok már jóval az egyes csapások előtt tudtak a közelgő vészről, és figyelmeztetésben értesítették a lakosságot.
Építészet: Atlantiszon a legelterjedtebb művészeti ág természetesen az építészet volt. Az atlantisziak szilárd, erős szerkezetű, hatalmas épületeket emeltek. A mi településeinktől eltérően az ő városaikba a lakóházak nem álltak szorosan egymás szomszédságában: a vidéki házakhoz hasonlóan némelyiket saját kert vette körül, másokat pedig bizonyos közterületek választották el egymástól, de mindegyik lakóépület különvált a többitől. A legfontosabb épülettömbök esetén négy épület vett körül egy-egy központi udvart, amelyet rendszerint egy szökőkút állt. Az Arany Kapuk Városában oly sok ilyen szökőkút volt, hogy a települést gyakran a Vizek városának is nevezték. Házaiknak legjellegzetesebb vonásai, hogy az épületek valamely sarkában vagy közepén emelkedő tornyok voltak. A felsőbb emeletekre egy külső csigalépcsőn lehetet feljutni, az építményt pedig csúcsos kupola koronázta, amit gyakran használtak kilátóként is. élénk színekre festették házaikat, faragványokkal és freskókkal vagy különböző festett mintákkal díszítették őket. Az ablakréseket pedig az üveghez hasonló, ám a fényt kevésbé áteresztő anyaggal töltötték ki. Belsejét nem bútorozták olyan kifinomult módon, még is civilizáltan éltek.
Az atlantiszi templomok hatalmas csarnokai leginkább a gigantikus egyiptomi épületcsoportokra emlékeztettek, ám azoknál is nagyobbak voltak. Díszítéséhez bőkezűen alkalmazták a különféle nemesfémeket. A belső tereket gyakran teljes egészükben arannyal fedték be. Az atlantisziak nagy becsben tartották az aranyat és az ezüstöt.
Oktatás: Atlantiszon minden iskolát és akadémiát az állam tartott fent. Bár az általános iskolát minden gyermeknek el kellett végeznie, a tanulók ezután számos lehetőség közül választhattak. Az általános iskola egyfajta előzetes rosta volt: a tanulás iránt valódi fogékonyságot mutató, jobb képességekkel rendelkező gyermekeket 12 éves korukban beíratták a felsőbb oktatási intézménybe. A kimagasló képességekkel rendelkező, írni és olvasni is megatanított gyermekek sokkal alaposabb képzést kaptak. Tanulmányaik fontos része volt például, hogy megtanulják felismerni az egyes növényeket és azok gyógyhatásait. Ezekben az időkben még nem léteztek a mai értelemben vett orvosok. A gyermekek emellett kémiát, matematikát és asztronómiát is tanultak. A tanárok akkoriban leginkább tanítványaik pszichikus képességeinek fejlesztésérre koncentráltak, valamint arra, hogy a gyermekek minél jobban megismerjék a természet rejtett erőinek működését, azaz többek közt a növények, a fémek és a drágakövek okkult tulajdonságait, illetve az anyagok átalakításának alkímiai folyamatát.
Mezőgazdaság: Információink szerint a búza nem a mi bolygónkon fejlődött ki. E növényt a Manu hozta magával egy nem a mi fejlődési láncunkhoz tartozó bolygóról, és ajándékozta az emberiségnek. A zab és néhány más gabonaféle azonban már a búza és a Föld bizonyos vad fűféléinek keresztezéséből született meg. Az atlantiszi mezőgazdaságok figyelemreméltóbb teljesítmény azonban a pizáng, más néven a banán kifejlesztése volt. E növény eredetileg valamivel hosszúkás, szinte gyümölcshús nélküli, ám magvakkal teli dinnyéhez hasonlított, és ahhoz, hogy jelenlegi, majdhogy nem mag nélküli növény kifejlődhessen, természetesen az irányított kiválasztódás évszázadokon át tartó folyamatára volt szükség. Az atlantisziak folyamatosan kísérleteztek a különböző állatfajták nemesítésével és keresztezésével, és bármilyen különösnek tűnjék is – ehhez gyakorta használtak mesterséges hőt, így gyorsítva fel az egyedek fejlődését, hogy kísérleteik eredményei hamarabb megmutatkozzanak. A különféle eredmények érdekében a kísérletek helyszínéül szolgáló helyiségekben, eltérő színű fényt is alkalmaztak.
Arany Kapuk Városa: Nem túlzok, de a vízvezeték-hálózatot még a görögöknek és a rómaiaknak sem sikerült kiépíteniük, sőt e rendszernek napjainkban sem akad párja - valójában kétséges, hogy akár a legjobb mérnökeink is képesek lennének megalkotni egy efféle rendszert, még ha kimeríthetetlen anyagi források állnának is rendelkezésükre.
Az Arany kapuk Városának vízvezeték-rendszere lenyűgöző volt, az atlantisziak utazási módszereit még ennél is csodálatosabbnak kell neveznünk. A léghajókat ezen idők magánfogatainak, vagy inkább jachtjainak tekinthetjük. E járművek nem feltétlen nagy létszámú utas szállítására épültek. A léghajókat az atlantisziak fából, illetve fémből készítették. A fémből készült járműveknél az építők általában egyfajta, két fehér és egy vörös színű fémből álló ötvözetet használtak. Egy fehér, alumíniumhoz hasonló, ám annál is könnyebb elegyet hozva létre. E fémmel először beburkolták a léghajó elnagyolt szerkezetét, majd fémlapátokat formára kalapálták, és ahol szükséges volt, elektromosan össze is hegesztették. Ám akár fából, akár fámból készültek-e járművek felülete mindig varrat nélkül valónak és tökéletesen simának tűnt, sötétben pedig úgy ragyogtak, akárha világító festékkel vonták volna be őket. A legérdekesebb kérdés azonban az e járműveket mozgató erővel kapcsolatban merült fel. Számunkra eddig ismeretlen módon fejlesztett energiával helyettesítették. A léghajó körülbelül 160 kilométeres óránkénti sebességre volt képes, ám mozgása soha nem volt egyenes vonalú, nagy hullámvonalakat leírva, hol megközelítette a földet, hol eltávolodott attól.



 

  Társadalmi és kulturális szokások: Ugyan egyes fajok körében bizonyos időszakokban elfogadott volt a poligám életmód, ám atlantisz idejében számos férfinak csupán egyetlen felesége volt, bár törvényeik szerint két asszonyt is tarthattak volna. A nők nem voltak alacsonyabb rendűek a férfiaknál, és férjeik egyáltalán nem zsarnokoskodtak felettük. Az asszonyok a férfiakkal teljesen azonos társadalmi helyzetet élveztek, és a vril-erő megszerzésére való természetes hajlamuknál fogva tökéletesen egyenrangúak voltak velük-sőt, akár náluk magasabb pozíciókba is emelkedhettek. Ezt az egyenrangúságot már a gyermekek körében is érvényre juttatták.

Az atlantisziak ételei: Az atlantisziak általában nem ették az állatok húsát, ám előszeretettel fogyasztották a haszonállatoknak az általunk ételnek fel nem használt részeit. Például megitták állataik vérét (sokszor még ki sem hűlt tetemből fogyasztva el), és bizonyos főtt ételeket is készítettek belőle. A tengerek és a folyók bőven ellátták őket hallal, noha ennek húsát gyakran már bomlásuk előrehaladott, ekképpen számunkra igencsak visszataszító fázisában fogyasztották el. Nagy területeken termeltek különböző gabonaféléket, amelyekből aztán kenyeret és süteményeket készítettek, és étlapjukon szerepelt a tej, valamint a gyümölcsök és a zöldségek is. A beavatott királyok és császárok teljes egészében vegetáriánusok voltak. Az erős alkoholos italok e korban nem voltak ismeretlenek. Egy bizonyos szeszes ital egy időben kifejezetten nagy népszerűségnek örvendett, ám fogyasztói olyannyira veszélyesen zaklatott állapotba kerültek, hogy a kormányzat végül törvényben tiltotta meg fogyasztását.

Írásomat az W.Scott-Elliot „Atlantisz és Lamúris legendája” című könyvből vettem.


 


Atlantiszban mindig hat főpap és ugyanennyi főpapnő volt - különösen fejlett kozmikus lények, akik utasításaikat közvetlenül az intergalaktikus tanácstól kapták. Mindegyikük felelős volt a tizenkét régió egyikéért. Vezető egyéniségek voltak, akik teljesen önzetlenül tevékenykedtek a nép jólétéért. Vezették a fontos szertartásokat és belemerítették az embereket a tiszta, magas frekvenciájú fénybe.

Csak csendben, valódi alázattal tudunk a Mindenséggel összeköttetésbe kerülni. Arany Atlantisz lakói, akik közül mindenki megvilágosult lény volt, tisztában voltak ezzel. Nyugodt, kipihent, teljes életet éltek, és a Legmagasabbal mindig kapcsolatban voltak. Akkoriban telepatikusan kommunikáltak egymással, keveset beszéltek. Nem voltak hangos autók, repülők vagy gépek, amilyeneket ma mi ismerünk, és a Földön nyugalom és csendes szemlélődés uralkodott. A természet támogatta az Istennel való kommunikációt.

Atlantisz Aranykorának előkészítési folyamatában az Intergalaktikus Tanács elsőként Poszeidón templomát emelte a Szent Hegycsúcsra. A templom fogadta be a Nagy Kristályt, amihez csak a magas rangú papoknak volt bejárása. A napfényben felragyogott és a lakosság csodálattal nézte. Ez adott az embereknek inspirációt és reményt.

Poszeidón temploma a hét hegy egyikére lett építve, amelyek a hét oszlopot, illetőleg Atlantisz szellemi törvényeit testesítették meg. Ezek emlékeztetnek minket arra, hogy nem szakadtunk el Istentől, és rámutatnak arra, hogy mi vagyunk saját sorsunk mestere. Továbbá megerősítenek abban, hogy spirituálisan mindenre van megoldás.
Poszeidón templomának keleti kapuját egy óriási szfinx őrizte. Ő a tisztaság szimbóluma volt, és ő őrizte az Akasha krónikát, az univerzum történetét. Ez azonban kizárólag csak a nagy papok és papnők számára volt hozzáférhető. A későbbi megfelelője az egyiptomi szfinx. Amennyiben mi szeretetben, harmóniában élünk együtt, a szfinx befolyását tudjuk növelni.


 
 


Egy óriási hegyikristály díszítette Poszeidón Templomát, ami egy intergalaktikus kapuként szolgált. Egyúttal központi áramgenerátor is volt. Tiszta, és ártalmatlan energiát szállított, és Atlantisz szellemi internet-szolgáltató központjaként funkcionált. Ma ez a nagy kristály a Bermuda- háromszög közepén fekszik. Atlantisz Aranykorszakában az emberek megóvták az ötödik dimenzióbeli rezgésszintjüket, mivel tökéletes összhangban éltek a legmagasabb szellemi értékekkel. Egyik főmondatuk így hangzik: „Amit nem akarsz, hogy megtegyenek veled, azt ne cselekedd másokkal sem!” Ennél fogva mindig szeretetteljesek voltak, nyitottak, igazságosak, együttműködők és nemes lelkűek. Arra törekedtek, hogy szeretetben éljenek.
Atlantisz aranykorában, egy olyan különleges technológia segítségével, amit ma el sem tudunk képzelni, létrehoztak 13 eredeti méretű kvarckoponyát. 12 kristálykoponyába a 12 törzs vezetője beprogramozta saját történelmét, tudását, bölcsességét. A 13. egy magas rezgésű ametisztkoponya volt, ami minden információt tartalmazott, amivel akkoriban Atlantiszban rendelkeztek. Materiálisan ezek a koponyák jelenleg nem léteznek. Ha az emberiség eléri megint a megfelelő rezgés szintet, újra anyagi formát öltenek, hogy Atlantisz energiái feléledjenek.

Atlantisz lakóinak olyan komputertechnológia állt rendelkezésükre, amilyet mi legmerészebb álmainkban sem tudnánk elképzelni. Nagy gyorsaságú szállítórendszerek, fűtőberendezések, világítás, és az összes építészet egy hanggal és szellemi energiával kombinált kristálytechnológián alapult. A teljes nagy kontinenst egy kristálypiramisokból álló kupolaszerű háló védte, és az energiáról is ez gondoskodott. És ez teljesen kockázatmentes volt, és egyáltalán nem bocsátott ki fosszilis égéstermékeket. Akkoriban lehetségessé tették nekünk a spirituális hierarchia, hogy egy olyan magasan fejlett technológiát alkossunk, aminek a segítségével több időnk maradt a pihenésre és az elmélkedésre.
Atlantisz aranykorában az emberek tisztánlátók voltak, mivel a harmadik szemük nyitva volt. Észlelték a Láthatatlanok Birodalmát, az angyalokat, az egyszarvúakat és a természet szellemeit is, és kommunikáltak az állatokkal és a növényekkel. Mindenki látta az aurákat, intuíciójuk igen kifinomult volt. Érzékelték egymás érzéseit, energiáit, együtt érzőek, segítőkészek voltak egymás iránt és gondoskodtak egymásról. És mivel nem voltak titkaik, minden ember nyitott, őszinte és becsületes volt.
Atlantisz lakó mind rendelkeztek gyógyítói képességekkel. Voltak gyógyítók is, de az átlagemberek is képesek voltak saját magukat és másokat meggyógyítani kisebb energetikai problémák esetén.
Arany Atlantiszban a házasság szent dolognak számított. Ha két ember házasságot akart kötni, egy főpap megvizsgálta az aurájukat, hogy valóban egymáshoz illenek-e spirituálisan és emocionálisan is. Nem jegyezték el egymást gyűrűvel, és nem voltak különféle szertartások sem, mert hittek az örök hűségben. A házasság egy szent, tartós kötelék volt, ami egy egész életre szólt, ami a gyerekeknek egy stabil életkörülményt biztosított. A fejlődési években arra törekedtek, hogy a gyerekeknek egyaránt biztosítsák a női és férfi energia befolyását. A következő generáció felnevelését jelentős spirituális felelősségnek tekintették.
A mágusok rendkívül jól képzett sámánok, alkimisták és varázslók voltak különleges képességekkel. Atlantisz Aranykorában kapták ezeket a képességeket mindenki jólétére, és nagyon tisztelték őket. Amikor a mágusok később elhatározták, hogy hatalmukat a saját, személyes meggazdagodásukra és az egójuk növelésére használják, megkezdődött Atlantisz rezgésének egyre mélyebbre süllyedése. Mindennek megvan az ideje a Földön. Az Aranykor volt a fény tetőpontja. Ezt a sötétség korszakai követték. Most jött el a pillanat, hogy a rezgés ismét növekedjen.
Atlantisz Aranykorában teljes együttműködés uralkodott a legnagyobb jó jegyében azzal az eredménnyel, hogy mindent megőriztek, és lelkileg is teljesek voltak. Az emberek mindent testvériesen osztottak szét, és mindenből, amijük volt, közösen profitáltak - a termékeikből, a tehetségükből, a készségekből és a munkájuk eredményéből. Mindez teljes szeretettel állt az egész közösség rendelkezésre. Pénz nem létezett. Mivel minden család csak annyit vett el, amennyire szüksége volt, ezért mindig elég volt mindenkinek, és mindenkinek az lehetett az érzése, hogy bőségben éltek.
Az Aranykorban az emberek mindig a pillanat örömére koncentráltak. Mindig a Most-ban éltek. Még lehetőségük sem volt arra, hogy valamit múlt időben vagy jövő időben fejezzenek ki. Minden érzésük és gondolataik ahhoz járultak hozzá, hogy megteremtsék a Holnapot. Atlantisz lakói ezzel megteremtették saját jó és boldog jövőjüket. És mivel érzelmileg mindig jelen voltak egymásnak, mindenki egyedinek, fontosnak, különlegesnek érezhette magát.
Atlantisz arany napjaiban, ha egy ember adott valamit, mindig kapott ezért valamit cserébe. Ez azt jelenti, hogy az élet mérlege egyensúlyban volt és nem gyűjtöttek karmát maguknak. Az embereknek az volt az érzése, hogy minden igazságban folyt, jól bántak egymással, és jól érezték magukat. Ezekben a boldog időkben a gyógyító papok egyszerűen úgy tudták egészségben tartani az embereket, hogy a csakráikat harmonizálták.
Atlantisz aranykorában az embereknek sokat szórakoztak, nevettek. Örömüket lelték a sportban és a játékban, a táncban és a társalkodásban, egymás társaságában, mert eközben kicserélték energiájukat. A szórakoztató és barátságos életvitel által a szabadidő egy nagyobb, fontosabb jelentést kapott.
Örömöt leltek az életben és az életet könnyen vették, ennek a képességüknek köszönhették azt is, hogy megtartották magas rezgésszintjüket és mindig boldogok és elégedettek voltak.
Arany Atlantiszban az emberek minden élelmiszert szeretettel gondoztak. Lágy zenét játszottak a növényeknek és speciális gyógyító köveket helyeztek a közelükbe. Ennek következtében a gyümölcsök és a zöldségek nagyon magas kozmikus energiát tartalmaztak, és ennél táplálóbbak már nem is lehettek volna. Az atlantisziak saját környékükről származó, egyszerű, friss termékeket fogyasztottak, és mindent megosztottak egymással, amijük csak volt. Semmit sem ettek, anélkül hogy megáldották volna. Az étkezéseiket nyugalomban végezték, és élveztek minden egyes falatot. Ezért virágzó egészségnek örvendtek.
Arany Atlantiszban az emberek az olyan jól hangzó zenéket szerették, amik a magas rengésszámukat stabilizálták, inspirálták őket és biztosították a kreativitáshoz vezető utat. A gyógyítási célokra és csakráik harmonizálására az atlantisziak geometriailag tökéletesen arányos rezonancia kamrákat építettek. A tanítás templomaiban zenéltek, hogy a gyerekeket megfelelő állapotba juttassák az információk felvételéhez és feldolgozásához. Kábító, zúgó zene a boldog időkben nem létezett, mert nem volt szükségük diszharmónia vagy disszonancia kifejezésére. Ehelyett minden összhangban volt a Végtelennel.
Az atlantisziak gyermekkoruktól tanulták uralni az elméjüket. Ennek eredményeként képesek voltak a gondolataikat egy erős energiaáramlássá sűríteni, amivel tárgyakat mozgattak, kristályokat programoztak és további más célokat valósítottak meg. Ez a képesség kizárólag a jó célok érdekeit szolgálta a boldog napokban. A magasan fejlett mágusok esetében feltételezhető volt, hogy testi folyamataikat irányítani tudták, például a testhőmérsékletüket, vércukorszintjüket és az anyagcseréjüket. Az energiamezőjüket úgy tudták uralni, hogy képesek voltak a levegőben közlekedni, egyidejűleg két helyen is megjelenni, és láthatatlanná válni.
Arany Atlantiszban az emberek gyakran tartózkodtak a szabadban és sok időt töltöttek csendes elmélkedésben, szemlélődésben. Ez tette lehetővé, hogy kiegyensúlyozottak maradjanak, és fenntartsák a kapcsolatot belső békéjükkel és lelkük bölcsességével. Ez teremtette meg a feltételt ahhoz, hogy fenntartsák az Univerzumhoz és az embertársaikhoz fűződő kapcsolataikat. Ebben az időben az angyalok, az egyszarvúak és a természet szellemei egymással nyíltan és szabadon tudtak kommunikálni és tisztaságukat, vezetésüket és ihletüket ajándékozták egymásnak. A Csendben fogadták be a kozmikus fényt, ami megvilágította őket
Atlantisz aranykorában a gyermekek auráját különleges képességű papok vizsgálták meg annak érdekében, hogy tudásukat képességük szerint irányítsák lé. A Tudás Templomai békés, nyugodt hely voltak, ahol szép zene szólt, hogy a gyerekek el tudjanak lazulni. Az itt levő színek segítségével aktiválták a gyerekek jobb agyféltekéjét. A papok telepatikus úton adták át nekik a szellemi tudást. A tanítás másik módja az volt, hogy a nagy tudású papok és táltosok a beprogramozott kristályokat a gyerekek harmadik szeméhez tették, és így közvetlenül táplálták be az információkat.
Arany Atlantiszban az emberek tudták, hogy az állatok is azért jönnek a földre, hogy tanuljanak, tapasztaljanak és tanítsanak – ugyanúgy, ahogy az emberek. Az állatokat egyenrangúként tisztelték és becsülték, és telepatikus úton kommunikáltak velük. Néhányan azért jöttek, hogy az embert szolgálják, adtak egy részt magukból és segítettek minket. Mások védték az embereket vagy jó kísérők voltak. Emberek és állatok békében éltek egymással és ez egy értékes barátság volt, amit mindenki elsajátíthatott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése