2012. július 9., hétfő

Arvisúrák 4.



ÁRPÁD UTÓDAINAK ÖRÖKSÉGE                                                   300. Arvisura
                                                                                                             Levente-Báj-Gerecsák-                     Boglárka titkos rovásából


     A kievi Szent-Illés székesegyház alsó világában Levente főtáltos, a Szakszinban székelő Báj fősámán, Gerencsák uruki püspök és az ügyes kezű Boglárka aranyasszony már mind végigolvasták az addig készült Arvisurákat és titkos célokra lemásolták belőlük mindazt, amiről Árpád utódainak a jövőben tudniuk kell. Az emlékezés így szól:
     A Kaltes asszony szekerén érkezett Égi lakók leszármazottainak a Földön véghez vitt dolgairól, Gilgames élete is világos képet ad. Gilgames istenember volt, de közös harcok során jóbarátokká lettek Endiku vademberrel, megölték Humbabát, Samas napisten segítségével. Harcosaikkal együtt pedig kivágták a cédruserdőt. Utána diadalmasan megérkeztek Uruk városába. Ott Istár, a szerelem istennője szemet vetett Gilgamesre. Meg akarta hódítani magának, de az uruki király ezért gúnyt űzött Istárból. Istár Anuhoz, az Égi Atyához fordult segítségért: az Égi Bikát kérte a város lakóinak megsemmisítésére. Anu engedett könyörgésének és a Bika feldúlta a várost. De Gilgames és Endiku harcra kelt a szörnyeteggel és leterítették. Gilgames tudta, hogy az Égi Bika idejének Világhónapja Kr.e. 4518-tól 2358-ig tered és ha Égi származású földlakóval kerül szembe, erejét kimélni kell, mert az égbolton még kötelességei vannak.                            Uruk városa lelkesen ünnepelte a győzteseket, de az istenek Humbaba és az Égi Bika legyőzéséért halálra ítélték Endikut. Endiku meghalt. Gilgames megsiratta, de közben, mint emberben megjelent őbenne is a halálfélelem. Ezért világjáró útra indult megkeresni a halhatatlanságot. Végül Suruppak királyához, Um-napistenhez igyekezett. Átkelt a halál tengerén és kimerülve, már csak állatbőrökbe öltözve, mocskosan ért a folyamok torkolatához, ahol Um-napisti lakott. A Halhatatlan elmondta Gilgamesnek az özönvíz történetét: hogyan épített annak idején Éa isten tanácsára egy hatalmas hajót, amelyen sikerült az övéit megmenteni. Gilgames könyörgésére elárulta neki, merre van az a hely a tenger mélyén, ahol az örök ifjúság füve megtalálható. Gilgames alámerült, megtalálta és felhozta a füvet és elindult vele hazafelé. De az Égiek másképpen határoztak. Fürdés közben egy kígyó ellopta tőle az Élet füvét. Gilgames reményét vesztve tért vissza Uruk városának falaihoz és szomorúan énekelt ott valaki. Gilgames hallotta a hangot:

                                                         Miért indulsz ily hosszú útra?                   Miért igyekszel nagy fáradsággal
                                                         Az áthatolhatatlan vizekhez                     Hadd tudjam meg mit akarsz!

     Válaszolva rá, ezt mondta: Azt szeretném, ha utasaim mindig megtalálnák a békességhez vezető utat, Égi segítséggel lássanak bele a jövőbe. Az Árpádok Gilgamesi vérből örököltek egy részt, beleláttak a jövőbe, ezért tudták, hogy az avar kincsek elrablása után a mainzi érsekség terveiben most a magyar királyság ősi kincsei következnének újabb építkezéseik és templomi kegyszereik szaporítása céljára. Gilgamesi tanács szerint tehát az Arvisura-kincseket Keletre menekítették. Levente és Báj írnokserege ezért is másolta lankadatlan szorgalommal a Szent Illés székesegyház alsó világában az Arvisurákat, hogy azokból lehetőleg jó előre meg lehessen tudni, mi lesz javára az Árpádok új államának. Úgy látszott, hogy a kereszténység látszólagos felvételével szerez a magyar nép a nyugatiakéval egyforma tekintélyt.           Az Arvisura kincseknek az országból való kivitele a Budavári beavatott központ rendelkezésére és a király tudtával történt. A magyar királyság területén maga Csaba nádor kísérte a szállítmányokat a Kárpátok szorosáig. Innen Szár László, Vladimir veje vállalta a kíséretet, az Árpádházi hercegekkel: Endrével, Bélával, Leventével. Segítségükre voltak a görög keresztények, az uruki-mani hívők, majd a sámánhitű besenyők is. A gerové besenyők útközben a kincseket el akarták rabolni, de a rénszarvasszánon idejében érkező manysik a kun és fekete-úz harcosok segítségével a gerovéket megsemmisítették. Ebben a csatában Kipcsák besenyő nagyfejedelem is elesett.                                              Budavár beavatott központjában Gilgames tanítása alapján tudták, hogy a Föld gömb alakú és hogy igaza van annak az úz regének is, amely szerint Ruda-Tórem vasforraló üstjéből Sis-Tórem tűzgolyókat szórt szerte a világon és Földünk is így keletkezett. Belegabalyodott a felhők vizébe és attól lehűlt. Ezen a sárgolyón aztán Joli-Tórem Kaltes asszonnyal életet teremtett.      Ezzel szemben Róma azt tanította, hogy Földünk olyan, mint egy korong, a szélén a tenger vize lezuhan és felhő keletkezik belőle. Innen van eső. Budavár beavatott központjában a tudósok az ilyesmiért a nyugati hittérítőket csak kinevették.                 Ataiszról terjedt szét minden tudomány. Az Égiek Kaltes asszony földjéről hozták magukkal és a Föld lakói lassanként tőlük tanulták meg az állatok megszelídítését, a föld megművelését és az általuk alapított templomi gazdaságok útján jólétet teremtettek a Földön. Építményeikből is tanultak tőlük, mert ők tökéleteset alkottak.     Az uruki keresztények időszámítása szerint Kr.e. 5702-ben a pateszik -azaz papkirályok-uralma megszűnt és 5038-ig lugalokkal, vagy fejedelmekkel együtt uralkodtak. A jégkorszakot követő lassú özönvíz idejét Kr.e. 5758 és 5038 közötti időre tették. A víz rohamos emelkedése miatt mindenki menekülni igyekezett a süllyedő Ataiszról és így került sor fokozatos kiürítésére és gyarmatok szerzésére és kiépítésére. Ataisz végül hatalmas földrengésekkel teljesen elsüllyedt és utána mindent elborított a tenger.                                               Buda kőfaragó fejedelem 5038-ban felépítette Úr városának hegyen épült templomát. A beavatottak tisztában voltak a jégkorszak fokozatos megszűnésével és tudták, hogy a tengerszint ismét emelkedni fog. A káldok, szavárdok és szabírok előreküldésével megalapították Amu-óm, Anina-óm, Indijó-óm, Agaba-óm stb. nevű gyarmataikat. A barszil beavatottak tudták, hogy hét Égi Bölcs lépett ki a tengerből, hogy tudásukat átadják a földi halandóknak. Előre figyelmeztették a népet, hogy újabb folyóközi özönvizek is jönnek, igyekezzenek hát bárkákat építeni. 4950-ben elkezdődött a menekülés Úr város tartományából északra és akik nem hittek a figyelmeztetésnek, az özönvízben elpusztultak.   Ataiszban Uruk népével együtt éltek a hun törzsek népes szövetségei és a saka-szkíták, az agabák, az indijók és a kanarok. Közülük Uruk népe és a 24 hun törzs szövetsége Úr város környékére menekült. Az emberáldozatos temetkezési mód miatt a hunok hamarosan elhagyták ezt a környéket és beavatottjaik tanácsára a szavárdok hegyei felé menekültek a várható vérontások elől. Sok lovukat magukkal vitték, de szamaraikat ott hagyták. Uruk népe ugyanis szamarakkal művelte a földjét, s a hunok szamaraiért szívesen adtak más egyebet. A hunok távozásának másik oka az volt, hogy lovaiknak legelő kellett, ezen a vidéken pedig már kevés legelő volt. A szamarak gyengébb takarmánnyal is beérték. A hunok Magya nevű vezére, a fiaival, név szerint: Kurddal, Hunorral és Magyorral a legelőkben gazdagabb északi folyóvidékek felé vezette a népet.          Indulás előtt azonban megállapodtak a hunok beavatottjai Nippur pateszijével, hogy Uruk népének vallási központját rokonlátogatás formájában minden emberöltőben, azaz 20-25 évenként felkeresik és az írnokképzést a sámánok oktatása útján ők is bevezetik. Vezetőik minden 100 évben eljönnek az írópapok városába, hogy beavatottjaik útján szakadatlan szellemi kapcsolatot tudjanak tartani az Égiekkel.                                           Lassú vándorlásuk alatt a vagyonosabb hunok egy része a jó legelők közelében le-lemaradozott. Végül Hunor a Hun tó partján megalapította Hunor városát, a kevesebb lóval rendelkező hunok pedig a Sárga folyó, azaz a Hangun folyó nagy kanyarában verték le a sátorfájukat és megalapították Ordosz városát. Itt felépítették Buda kőfaragó fejedelemtől származó tanítás szerint Ordosz várát, a beavatottak céljait szolgáló sámánközpont kőépítményeit.     Minden 20. évben, amikor az 5 éves sámánképzésen és a 4 éves tárkányképzésen résztvevő fiatalok egyszerre értek tanulmányaik végére, megrendezték az ifjúság vetélkedőjét, a pusztaszeri Nagy-süánt. Itt döntöttek az esedékes rokonlátogatás iránya felől és úgy indultak el a Nagy-süán győztesének vezetésével. A rokonlátogatók aztán elmondták, amit láttak, mit hallottak.                                            Gilgames nem más, mint Gisgali aranyasszonynak Uruk városában 3578-ban, Anu istentől származott fia, Éa unokája. Gilgames kétharmad részben isteni, egyharmad részt emberi származású volt. Egész életében mindenben hős volt, mindenki szerette. Az égiek Istárnak, a szerelem istennőjének tanácsára úgy rendelték, hogy sok gyermeket adjon a világnak a műveltség és a haladás érdekében.              Gilgamesnek Urukban, Suruppakban és Umma városában, az úzok földjén is sok utóda született. Ezek mind beavatottak lettek. Nippur városában felállították a beavatottak központját. Öt erős, fiatal beavatott közül minden emberöltőben közülük választották a beavatottak Lugalját, vagy fejedelmét, aki a világ összes beavatottját szellemi vonalon összefogta. Gondolat-rezgések továbbításával állandó összeköttetésben álltak egymással, de 20 évenként a Beavatott központban találkoztak is a vezető Gilgames utódok.       A Gilgamestől származóknak mondott fejedelmi beavatottak a következők voltak:
     Jukagir                  Tirisztul                 Tutu                      Bária                     Mene
       3540                      3520                   3500                     3480                      3460

     Büküt                    Holi                      Szagáj                   Satjala                   Kujuga
      3440                    3420                      3400                      3380                     3360

     Inlila                     Arad                     Gisgal                   Nebó                     Gudiás
     3340                     3320                      3300                    3280                        3260

     Mábár                   Samas                   Agadir                  Tónusz         3240  3220                  3200     3180
     A szellemi élet vezetői először csak Szumér területen uralkodtak, ahol egybefogták és őrizték a titkos tanokat, később azonban hatalmukat a más földrészeken élő beavatottak segítségével kiterjesztették az akkor lakott egész földre, mint ahogy az ataiszi korban is egy gócból áradt ki az építkezésre, a gazdálkodásra és az iparra vonatkozó minden ismeret. Húszévenként választott ötös csoportok már három központban is működtek (3180 után), de összekötő nyelvük a régi maradt. A vezető hatalom a három város egyikéből irányított. A beavatottak fejedelme mindig ott tartózkodott a legvédettebb helyen. Ilyen fejedelmek voltak:
     Ména                    Tásmit                   Aralis                    Gudián                  Orda
      3160                      3140                    3120                      3100                    3080

     Tetti                      Jutacs                   Szarduri                Hórita                   Kudurát
     3060                     3040                        3020                    3000                       2980
     Tarturi                  Abas                     Baksa                   Baldur                   Batta
       2960                   2940                      2920                    2900                     2880

     Torontál                Kojon                  2860                                          2840
     Amikor Szarduri balesetet szenvedett, Hórita vette át a Beavatott központ vezetését és ezzel ő lett az a fejedelem, akit elődeihez hasonlóan minden elképzelhető támadás, vagy ártalom ellen meg kellett védeni.           A fejedelmi székhelyen a “belső mag” lassanként 30 főre emelkedett. Ezt a törzset megfelelő beavatottakból mindig kiegészítették, hogy a 30 fő meglegyen. A “külső mag” a beavatott ifjúság köréből került ki. Arra is nagyon ügyeltek, hogy a beavatottak közös nyelve fennmaradjon, hogy a beavatottak az egész földön megértsék egymást. Ezen a nyelven tárgyaltak minden huszadik évben a Beavatott központban, ahol Gilgames utódai közül megválasztották a beavatott új fejedelmet. Az addigi nagyfejedelem az Öregek Tanácsába került.
A közös titkos nyelvet átvették az egyiptomi, abesszin és a hettita uralkodóházak is. Ha valamelyik beavatott meghalt, az ő ötös csoportjának legmegfelelőbb tagja került a helyére. Az ötös csoportoknak mindig meg volt a teljes létszámuk. Nippur után Karnakban, Ninivében, majd Hettevarett (Hétvár) után szkíták körében Ordoszban székelt a Beavatott központ. Ordoszban a 24 hun törzs szövetsége vezető lugalként tartotta számon a következőket:       Imola Bihar               Dernő   Hana                Kafrád
      2820                    2800                     2780                    2760                       2740

     Arkádi                  Balinka                  Pannon                 Kargasz                Zőbele
       2720                     2700                      2680                      2660                   2640

     Győri                    Abakun                 Pongó                   Karoldi                  Turkudál
      2620                      2600                    2580                      2560                       2540

     Mura                    Vasuki                  Onga                    Arnót                    Kolami
     2520                       2500                    2480                     2460                     2440

     Kéked                   Hatus                    Kézdike                Halisa-Abalán        Kudur
      2420                    2400                       2380                         2360                2340

     Kucsum                Szavárd                 Kudális                 Csitár                    Tavár
       2320                      2300                     2280                   2260                     2240

     Debasin                Dusa                     Boga                     Pelse                     Kara
        2220                  2200                      2180                     2160                      2140

     Szahal                   Maja                     Ola                      Taz                      Kargami
      2120                    2100                      2080                     2060                         2040

     Idasi                     Ugoljás                  Gijári                     Sabália-Káma        Kazarián
     2020                       2000                    1980                           1960                  1940

     Magadár               Koprés                  Uszirten                Lubi                      Ugra
        1920                    1900                      1880                   1860                      1840

     Panku                   Anitás                   Ninurás                 Karakó                  Kaspiros
      1820                    1800                        1780                    1760                       1740

     Gandás                 Uvacsán                Riga                      Tuliás                    Béla
       1720                      1700                   1680                     1660                     1640

     Mursila                 Kadirli                   Buja                      Rimolán                 Makeri
       1620                     1600                    1580                        1560                     1540

     Luvij                     Alacár                   Sanszi                   Lótanu                  Kéta
     1520                       1500                    1480                      1460                    1440

     Uzzu                     Harapi                   Ilmér                     Opozur                  Udokán
     1420                       1400                    1380                       1360                      1340

     Asarpaja               Tomajka                Burján                   Tudhál                   Ankari
        1320                     1300                   1280                      1260                      1240

     Zalpa                    Kunasir                 Káldika                 Kisdaba                 Uraltu
     1220                       1200                    1180                       1160                   1140

     Boncida                Emőd                    Ninurta                 Turuspát                Tevel
       1120                   1100                       1080                      1060                   1040

     Telgárti                 Uriás                     Hiron                    Honoród                Tabar
       1020                   1000                      980                          960                   940

     Vilud                     Igar                       Halpan                  Abasár                  Tilanna
      920                      900                         880                        860                       840

     Karatal                 Gyömöre               Dana                    Iszperi                   Zadirhán
        820                        800                   780                        760                         740

     Ména                    Dava                     Taharka                Suridila                  Samal
      720                      700                          680                      660                      640


     Istáros                  Askél
       620                     600

     A Saka-szkíta törzsszövetség Kr.e. 620 táján vitte az Élet kegyhelyét Karnak-Hettevarett-Hiröskapu-Derbenten át Ordoszba. Ez alkalommal a saka-szkíta hadsereg parancsnokai voltak: Kevel, Farkas, Kerepec, Ludvijja, Kasal és Kelári töményvezér. Az átadó Paszametik fáraó volt, az Öregek Tanácsa részéről pedig a beavatottak fejedelme: Samal. Az átvevő tisztében a Saka-szkíta birodalom részéről Istáros beavatott nagyfejedelem és Askéli fjúsági beavatott fejedelem járt el. Az Élet kegyhelyének Hétvárról Ordoszba való szállítása 640-től majdnem 600-ig tartott. Az elvitelhez a 100 kitaj és kinajok közül 300 család beavatottjai is hozzájárultak.      A beavatottak között nincs jelentősége sem a nemi, sem a faji hovatartozandóságnak kérdése. Agyuknak, vagyis Élet-fájuknak egy kis részecskéje révén mindnyájan Gilgames utódainak számítanak, Kr.e. 3598-tól kezdődően. Nem Nippur, vagy Karnak, vagy más beavatott központ jelölte ki őket, hanem szellemi erejük alapján, az összes beavatottak jelenlétében választották ki maguk közül azt az öt személyt 20 évi időtartamra, akik tagjai lettek az Élet templomának. Az Élet kegyhelyén ma is megtalálhatók a feljegyzések minden ilyen eseményről. Ha a vezető beavatottak valamelyike nem érte meg a húsz év végét, a kegyhely védők közül a legmagasabb szellemi erővel rendelkezőnek elismert beavatott lett az öt főből álló vezetőség tagja, mint például 1960 táján Sabália helyébe Káma lépett.         Ordoszban, mint beavatott fejedelmek uralkodtak:
     Adadi                    Manu                    Bestur                   Asdód                   Tomiris
     580                       560                       540                       520                       500

     Maros                   Laza                     Hépa                    Lehel                    Szeleta
     480                       460                       440                       420                       400

     Mádé                    Pirok                     Zsór                      Berend                  Matóh
     380                       360                       340                       320                       300

     Opus                     Cabaj                    Etehida                 Hunbál                  Matyó
     280                       260                       240                       220                       200

     Igalom                  Tuva                     Kungur                 Badutó                  Csillavér
     180                       160                       140                       120                       100

     Szavir                   Tangut                  Villány                  Becseur                Kövezsd          80        60                    40     20                                                 0000

Kr.u.:

     Partikán                Izsboldó-Manysi     Hóremcsilla           Jugra                     Hamza
     20                         40                         60                         80                         100

     Karatán                Tunokán                Bozók                   Káma-Győző         Mirina-Megera
     120                       140                       160                       180                       200
     Káma manysi fejedelmi ifjú részt vett a Van-tó környékén tartott ifjúsági beavatott képzésen. Itt feleségül vette Van fejedelem lányát, Mirinát. Ezzel már az ő utódai is a mind jobban szétágazó Gilgames házhoz tartoztak, tehát számíthattak arra is, hogyha a feltételek megfelelnek, bejuthatnak a beavatott központ vezetőségébe is. Egyforma alkalmasság esetén azt illette az előny, aki első gyermeke volt az anyjának.                            A Magyar törzsszövetség megalakítását a Van-tó környékén határozták el, mégpedig amiatt, hogy a Saka-szkíta, vagy a hun törzsszövetség fennmaradását hódító törekvések kétségessé tehetik, a magyar törzsszövetségnek nem szabad részt vennie ilyen hódításokban, hanem kellő időben független államot kell alapítania.                  Ezért a beavatott fejedelmi láncolat 30 vezető személye között mindig volt valaki a Mirina-Káma utódai közül, aki a magyar törzsszövetség fejedelmeit képviselte. Többen csak a 30 főből álló tanácsban vettek részt és csak ritkábban voltak tagjai az öt főből álló vezetőségnek. Egyik közülük, Emba, beavatott vezető fejedelem lett. Az öt tagból álló vezetőségben, a beavatott tanácsban, illetve az 5-ször 30 futárszolgálatos beavatottak között volt:

     Mirina-Isimbáj-Megera                     Sály                        Csekmágus
              180-200                               200-220                       220-240

     Kendegács                                    Piroska                        Buja
       240-260                                      260-290                     290-320

      Kündü                                           Nyék                       EMBA
     320-355                                        355-360                     360-380

        Gács                                            Irgiza                       Bagamér
     380-402                                        402-420                     420-430
     A hun törzsszövetség azáltal kapcsolódott be a beavatottak újabb láncolatába, hogy 402-420 között Gyula-Duló onogur-bolgár államfő lányai közül Irgiza a Magyor felesége lett. Utána Hunyor fia, Bagamér lett a beavatott központ tagja. Őt ebben a tisztségében Balambérnak hívták. Átvette az Ordoszi Beavatott Központ vezetését, s utána a láncolat az alábbiak szerint alakult:
        Jákó                     Buda                   Daróc                  Szanka
     430-435                 435-451                 451-510                 510-515

      Bende                    Balog                  Bat-Baján             Bakar
     515-535                 535-565                 565-602                602-630
       Mácsi                 Kuvrát                   Samó                    Tára
     630-634                 634-648                 648-658                 658-684

     Zsemlén                Maróca                 Zengő                    Mura
      684-702                702-720                 720-734                 734-762

       Linda                  Korpona                  Türja                     Tuza
     762-790                 790-792                 792-794                 794-803

      Halics                    Nyék                   Abacil                  Tarhos        803-825         825-869                        869-890     890-928

     Derencsény              Pata                   Doboka                Kipcsák         928-970      970-990                        990-1020     1020-l040
         Béla                  Gerecsák
     1040-1047             1047-1067
     Gerecsák feljegyzései csak 1064 Pünkösdjéig tartanak, mert akkor a Van tó környéki beavatottak körében a Szent Illés székesegyházban meghalt. Derencsény 928-tól 940-ig a 30 főből álló belső csoport tagja volt, 940-ben, 960-ig a beavatottak fejedelme lett. Ez alatt érte Zoltán nagyfejedelmet az augsburgi vereség. A nyugatiak mozgolódása aztán mindjárt megszűnt, amikor Derencsény az 50 tömény lovast mozgósította. A 20 évig tartó beavatottak fejedelme-tisztség viselése után Derencsény 960-970 között az Öregek Tanácsa jászvásári csoportjának lett a tagja. Ekkor a közös nagyfejedelemségi tisztséget töltötte be, 970-987 között II. Szabolcs lett a közös nagyfejedelem. Szabolcsnak Aranyán nevű ikertestvére a beavatott központ 30-as tagú csoportjának tagja a 973. évi nyugati értekezlet egyik tolmácsa volt.          I. Zoltán fejedelem fiának, Csáknak 978-ban bekövetkezett halála után II. Szabolcs vállalta a 12 fiúgyermekből álló Csák család felnevelését. 987-re felnőtt a legkisebb is. Eleget tett a Beavatott központ kívánságának, hogy biztosítsa az Álmos-ház fennmaradását. Ha Árpád leszármazottai érdekházasságokat kénytelenek is kötni, a Csákokban mindig ott lesz Árpád vére.           Kipcsák nagyfejedelem, aki 1020-tól 1040-ig volt a Beavatott központ vezetöje, majd utána haláláig, 1063-ig az Öregek Tanácsának tagja, még el tudta intézni az Arvisura kincseknek és a Szövetség ládájának kimenekítését az Urálbérc Öregének biztonságot jelentő világába, de a besenyőket már nem tudta összefogni. Bizánc keresztényei, Mohamed hívei és a Talmat törzs buddhistái már véglegesen megbontották a besenyők egykori egységét.                          Az Élet temploma tehát visszakerült oda, ahonnan nyugatra indult, a turgai kapu közelébe. A hunok is az Élet kegyhelyének kapuján jöttek nyugatra; a magyar törzsszövetség beavatottjai is a Káma mellől indultak el; és most a manysik biztosították a Beavatott központ további működésének zavartalanságát.     Füzesgyarmaton bevezették a sámánképzést, Jászvásáron pedig tovább folyt a Kolozsváron megszüntetett táltosképzés, hogy a nyugati kereszténység terjedésével mind jobban elhanyagolódó ló-és embergyógyászat korábbi színvonala ne sűllyedjen tovább. A táltosok nem az istenekre bízták a gyógyítást, hanem időtlen idők óta használt eszközökkel, módszerekkel gyógyítottak. Értettek a csontsebészethez, végeztek koponyalékelést is.     Az Élet kegyhelyének védelmében nagy szerepe volt annak, hogy a Turgai kapuban letelepedett Tomaj család törzse állandó kapcsolatot tartott a bugáti sámánképzés szereplőivel és színterével. A visszamaradt 12 széki-hun nemzetség itt még tömören megmaradt eredeti lakóhelyén. Bugát és Budavár között 20évenként sor került a hagyományos rokonlátogatásra és az Erdőelvén lakó 108 székely nemzetséggel is fenntartották a régi kapcsolatot.                Az a 12 széki-hun nemzetség a turgai kapun át jött a baskír magyarok és a mescserek földjén keresztül nyugatra, visszafelé pedig Kuma-Magyarországon és Szavárd-Magyarián át távoztak (a Derbenti kapun), az Almák-Atyja környéki hazájukba. A látogatások alkalmával, hogy a Pozsony nemzetség Dunna-asszony folyamának két partján folyton kevesebb a folytonos háborúskodások miatt és hogy a Szöged környéki második széki-hun tömény egy részével együtt közülük is sokan Erdőelvére költöztek. Amikor Samal vezette a karnaki és tébai beavatottak képzését, a beavatottak számbeli túlsúlya ismét Kelet felé tolódott el. Arvisura-Anyahita óta ugyanis minden töményből, majd tíz töményből, később minden száz töményből, végül ezer töményből születik egy-egy látó, azaz beavatott ember. Ezért az egyiptomi-karnaki papok látóember-képzésén azt javasolták, hogy az Atlantiszról menekült kegyetlen embercsoportok állandó szaporodása és folytonos terjeszkedése, meg a feltartóztathatatlan sivatagosodás miatt jó volna a Beavatott központot keletre áthelyezni, mert Bothon és Ménes birodalma veszélybe jut. Ezért minden értéket a Saka-szkíta törzs beavatottjainak földjére szállítottak. Kosztroma, Nippur, Uruk, Ninive, Téba és Karnak után most Ordoszba menekítették. Paszametik fáraó Sama beavatott fejedelemmel együtt átadta a Tébai és Karnaki templom kincseit és titkait Istáros saka nagyfejedelemnek, aki aztán ezeket beavatott társával, Askél beavatott fejedelemmel együtt Ordoszba vitette. Így az ordoszi sámánközpontnak, illetve az ott székelő Öregek Tanácsának vált kötelességévé, hogy tovább őrizzék az elsüllyedt Ataiszból hozott értékeket, a Titkok szent ládájának tatalmát.     A 100 kinaj, illetve 400 kitaj-kinaj családdal keveredett hun törzsek szövetsége már előtte kötelezettséget vállalt arra, hogy az ordoszi területen soha semmi által sem engedi veszélyeztetni a Beavatott központ működését és a 100 ill. 400 családból származó beavatottakat is elküldi Ordoszba.                          Amikor a 100 család a beavatottak vezetésével Susa városából LÉH városán keresztül, Léh fejedelem segítségével új otthonra lelt és szövetségre lépett a kinaj uralkodóházakkal, még abban is egyetértettek, hogy mindenkit megillet a szabad gondolkodás joga. Azt tartották, hogy minden ember agyában születhetnek okos gondolatok, hiszen az isteneket is az emberek gondolatai teremtették meg, az Istenek is az emberek agyából pattantak ki. Így gondolkoztak a susai beavatottak. Családjaik később nagyon elszaporodtak és mivel többségben voltak, minden fontosabb kérdést ők döntöttek el. A létszámfölényük révén az övék volt a döntő szó, az Élet kegyhelyének és az Élet templomának Ordoszba való átköltöztetését illetően is.
     A 100 ill. 400 családból álló kinaj és kitaj vezetőségnek a Beavatottak szövetségével való egyetértése a magyarázata annak is, hogy az ordoszi területet a kínai nagy fal építésekor elkerülték, illetve később kettős Nagy-fallal tették teljesen védetté.     Ez után olyan nagy lett a Saka-szkíta birodalom vezette hunok szövetsége, hogy amikor a Nazir születése körüli időben Kövezsd a 24 hun törzs szövetségének erejét újra egy uralkodó alatt egyesítette, a Dunától az Ajnó tengerig terjedt a birodalma. Kövezsd Rómával is meg tudott egyezni és arra is hivatkozott, hogy Róma magvát is a hun szövetségi etruszk törzsek adták. Róma az ő műveltségüket vette át, rovásírásukat továbbfejlesztették.         Az Ordoszban őrzött egyezmény szerint Kövezsd megegyezett Augusztus császárral, hogy a Saka-szkíta birodalom nyugati része Dunna asszony folyamánál kezdődik. A nyugati Saka-birodalomnak Eged vezér lett az uralkodója és Nagypályi (Neapolis) a székhelye. Eged vezér minden évben jelentést tett Kövezsdnek, a vörösszemöldökű császárnak, aki a középső Saka-szkíta birodalomban uralkodott. A keleti Saka-szkíta birodalom feje Koncsur volt.       Amikor Kr.e. 20-ban Kövezsd megtartotta a 100 évenkénti birodalmi Nagyszalát, Mazarehi beavatott arról beszélt, hogy Kövezsd uralkodása idején megszületik a legnagyobb beavatott, aki Ordoszban is 5 évig fog a Beavatott központban tanulni és a szeretet hirdetésével új világot fog teremteni. Nazar fősámánnak és Izsboldónak sikerülni fog vele barátságot kötni.         Eger város alagút rendszerében és felső templomában is a Koncsur birodalmában vallott igazságot tartották: ahány ember, annyi féle isten lehetséges. Akármelyik beavatott agyában gyökeret verhet az Égiek hite. Szumér területén is több ezer beavatott volt, s ezek kisebb-nagyobb eltéréssel mind másképpen beszéltek a nagy dolgokról. Sem a beavatottaknak, sem a papi fejedelmeknek nem szabad az embereket hitükben megzavarni, mert hátha égi eredetű gondolatok születnek bennük.       Kövezsd apját, Csécsit kínaj orgyilkosok ölték meg. Négy fia volt: Bakát, Eged, Koncsur és Kövezsd. Ez a Kövezsd az apja vérével vörösre festette a szemöldökét, s így fogadta meg esküvel, hogy bosszút állanak a kínajokon.  A négy fiú közül Kövezsd első lett mind a káspivári, mind az ordoszi sámánképzésen. Amikor végzett, az elnyomott kínaj és hun földművesek mozgolódásának az élére állott és Kr.e. 25-ben, mint győztes hadvezér vonult be Ordoszba. Vörösszemöldökű harcosai felosztották a földeket. Kövezsd a szétszakított birodalmat Ordosz székhellyel újra egyesítette. Eged kapta Nagypályival a nyugati Saka-szkíta birodalmat. Bakát a káspivári széki-hun birodalmat. Neki jutott az a feladat, hogy Nazirt a nagy beavatottat Ordoszba kísérje. Kövezsd az ugyancsak Kövezsd nevű fiával Ordoszt vezette, Koncsurnak pedig az Ordosztól keletre eső nagy területek jutottak. Ordoszban tanulta Nazir Égi Bölcsességét, hirdette: Csak egy Isten van, aki fénnyel és gazdagsággal árasztja el a Földet. Az emberek az Isten fiai és szeretniük kell egymást, hogy Isten áldásaiban részesüljenek és mert az Égiek is azt kívánják, hogy az Istentől eredő szeretet uralkodjon a földi világon. Az ataiszi csillagjósok is, Malakiás zsidó próféta is és a római jósok is mind azt jósolták, hogy Messiás születik a Földön. Amikor emiatt elrendelték a kisgyermekek legyilkolását, Mazareha aranyasszony éppen Bakát földjén tartózkodott, útban Hétvár (Hettevarett) felé. Bakát birodalmában Nazir, törzsi névadással Jesse nevet kapta. Josipnek, a gyermek apjának Herembetel hikszosz-szabir templomának építésénél volt fontos feladata. Jesse az első tanításokat itt kapta az egy igaz Isten hitéről.
     Kövezsd az Élet templomának megbízásából Kr.u. 15-ben Partikán vitézt a hétvári 4 éves tárkányképzésre küldte. Partikán itt ácsnak tanult. Itt került közel Jesséhez, akit hamarosan továbbtanulásra Karnakba, az ottani bölcsekhez küldtek, s Partikán mindenhová követte és évenként jelentést küldött Ordoszba a római birodalomban történt nagyobb eseményekről.           24-ben Jessét és Partikánt Ordoszba hívták a beavatásuk előkészületei miatt. Saka-szkíta lovasok kísérték őket Derbenten keresztül Ordoszba. Ekkor ismerkedett meg Jesse Izsboldóval, meg a Koncsur birodalmának parajdi központjából küldött Hungár beavatottal. Hungár a két forrásból táplálkozó Huni folyó egymásba ömlésénél lakott. Öt évig tanultak az Élet templomában. A végén a szabir Jesse a Szent Láda szabályai szerint elnyerte a Messiás nevet. Először Tibetbe ment, majd az Indus folyó mentén haladva megtalálta az “Élet gyökerét”; ezt vándorútján gyógyításra használta. Nippurban Jézusnak nevezték és beavatott fejedelemnek ismerték el. Urukban királlyá koronázták. Ekkor, 29-ben megalapította az uruki “Egyisten hívők közösségét”. Mindezeket uruki és agadi nyelven rovásba foglalták.
     Az uruki egyházközösséggel Jézus több levelet váltott. Ezeket Uruk bölcsei megőrizték. Judeában kezdett ezután tanítani, de anyjának a népe keresztre feszíttette. A zsidó farizeusok és bölcsek sohasem ismerték el zsidó származásúnak. Jézus tanainak Urukban nagy tábora lett. Az első uruki egyházközösség hívei Jézus halála után mindig uruki keresztényeknek nevezték magukat. Bizánc is elismerte őket.       Hitük hamarosan a Van-tó környékén is elterjedt. Az uruki püspökséget a bizánci pátriárka saját táborába sorolta, de a Van-tó környékén Tuspa város püspöke lett az uruki keresztények egyházfője. Káma fejedelme itt Tuspában ismerkedett meg Mirina, Gilgames véréből származó királylánnyal. Mirina feleségül ment Kámához. Képzésük és beavatásuk után Káma városában uruki keresztény egyházközséget alapítottak.      Ezt a vallást aztán átvette a Nyék törzs is. A magyar törzsszövetség ifjúsági fejedelme, Béla 255-ben vett részt az uruki bölcsek képzésén. Utána feleségül vette Káld király nagyobbik lányát, Nurát. Az esküvői szertartást Nura öccse, Mani öspörös végezte. Béla, az uruki püspök megbízásából Kámában az uralkodó család püspöke lett. Mind áttértek az uruki keresztény hitre. Ettől kezdve a magyar törzsszövetségnek mindig volt uruki püspöke.                        Amikor a perzsák elfoglalták Szumért, az övék lett Uruk városa is. Lakóit 266-ban Káld királlyal és Mani püspökkel együtt Evilát földjére hurcolták. Mani püspöknek hét fia született a legkisebb éppen Mani napján. Ez a kis Mani a bölcsek közt nevelkedett. Darócruhában és mezítláb kezdte hirdetni az érdek nélküli szeretetet. Vallotta a jó és rossz örökös harcát az emberen belül is. De bízott az isteni jóság győzelmében. Rovásba foglalta az elmenekült uruki püspök tanait. Ebből keletkezett a Mani-féle biblia, amelyben Jézus írásai is szerepelnek. Titkos melléklete Jézusnak az uruki egyházközséghez intézett leveleiből állott.   A Mani-féle tanok alapján keletkezett keresztény egyházak legtovább az Ujgur földön tartották fenn magukat. Manit a Gilgames család legnagyobb bölcsének tartották. Az érdek nélküli szeretet vallásának hírdetései miatt Manit a perzsa király 290-ben elfogatta, elevenen megnyúzatta, bőrét szénával kitömette és városról városra hordatta, majd egy fára akaszttatta ezzel a felírással: “Így járt az, aki a mennyei eredetű uralkodók tizedének fizetését megszüntette.”
     Az érdek nélküli szeretet vallásának tanítását viszont annál nagyobb buzgalommal tették a magukévá a turfáni aranyasszonyok. Aranyaikat nagy áldozatkészséggel tették a szeretet oltárára. Béla és Nura a beavatottak összejövetelén az Égiek parancsát közvetítették a Gilgames leszármazottaknak: Ha fenn akartok maradni, semmiféle háborúskodásba bele ne avatkozzatok!
     Ezért aztán nem vettek részt a Bagamér-Balambér által meghírdetett hódításban, melynek a Nagyvízig terjedő uralom megszerzése volt a célja. Csak Eszék vitéz telepedett meg 200 lovasával Eszék környékén, de ő maga a nagy csatában elesett. A manysi és kabar törzsek  2-2 töménnyel szintén részt vettek a vállalkozásban, de ez a két törzs már nem tartozott bele a 24 hun törzs szövetségébe.                      Amikor Gyula-Dúló 365-ben Emba beavatott fejedelemasszonnyal megkötötte a magyar-bolgár barátságot, a Nura-leszármazottak Gyula Kaszlival az élükön erősen ellene voltak a magyar-bolgár állam létrehozásának, mert azt gondolták, hogy ez később állandó háborúskodással fog járni. A nézeteltérések megingatták a magyar törzsszövetség egységét. A magyariak a bolgárokkal közös államot alkottak, majd később Hunyorral a hunokhoz csatlakoztak, de a hadjáratokban a magyariak nem vettek részt. Ellenben a bolgároknak, mint hun törzsszövetségbelieknek 2 töménnyel menniök kellett. A magyarok törzsei Irgiza-Magyorral a békésebb ugorokhoz közeledtek. A Jász-síkságra elsőnek Oktár vezér vonult be 430-ban az Érd nemzetségbeli Bendeguz leszármazottaival. Oktár az előhadnak betelepített kabarok uralkodója volt. Keve, Ruga és Oktár a Dunna asszony folyama mellett elkezdte nyugtalanítani a rómaiakat. Keve vezér 430-ban hősi halált halt. Oktár bevonult Dél-Pannóniába. Kabarföldön Ruga vette át a parancsnokságot és mire Atilla bevonult a Jász-síkságra, ő már a rómaiakat Észak-Pannóniából is kiverte. Így Atilla 433-ban az egész Pannonföldet birtokába vehette. 435-ben Buda vonult be és Budavárán felállította a Beavatott központot.                         Buda és Atilla hódítási kísérlete után Buda fia, Aladár 454-ben a visszavonulókkal a magyariakhoz csatlakozott; míg Bősárkány és Deédes leszármazottai visszamaradtak A Jász síkságon, egyik csoportjuk Daróccal a magyarokhoz és a kaza-hunokhoz csatlakozott.       Atilla fia, I. Csaba és Deédes leszármazottai a székelyek 3 töményével és Dunna asszony kaza-hunjaival a Jász-síkságon új államot alapítottak. Közben Bakát térségében az ugorok, -kazahunok és magyarok bevonásával- csatlakoztak a kazár birodalomhoz, ehhez aztán a magyar törzsek is csatlakoztak a Nyék törzs kivételével.                     A mohamedánok által kiüldözött Jahve-hívők befogadása egyre jobban erősödött a Kazár birodalomban. Minden vezető állást a menekültek férfiai igyekeztek betölteni és ennek érdekében még az eszközökben sem válogattak. Baján aztán az avar törzsszövetséggel kitört a Kazár birodalomból és a hátramaradt hunok nagy része is csatlakozott hozzájuk.
     Baján és fejedelmi háza összeházasodott a Jász-síkságon maradt I. Csaba és Ilona-Gyilyó leszármazottaival és ivadékai 300 évig ezen a tájon uralkodtak. Baján sohasem találkozott külföldi vezetőkből álló küldöttséggel, nehogy Atilla sorsára jusson. Mindig Bat-Baján, a helyettese, vagy határügyi bánjai tárgyaltak mindenkivel.      Az avarok birodalmának nyugaton az Encs (Enns) folyó, keleten a Nyék törzs szállásterülete volt a határa. Közben Mohamed hívei terjeszkedtek észak felé. Ez a Kazár birodalmat veszélyeztette, ezért a magyariak és a magyarok törzseit a Kuma folyó és Kaukázus vidékére telepítették. Ezeknek kellett felvenni a harcot a mohamedánokkal.                         II. Csaba testvérei: Busán és Mundó 485-500 között csatlakoztak a Nyéki kezdeményezésű óbolgár-magyari birodalomhoz, melyet az avarok 568-ig tűrtek meg keleti határukon. 485-ben Busán kezdte a szervezkedést, de 500-ban már Mundóval együtt vezették rövid életű birodalmukat.       Mundó fiai közül 534-ben Gordászt és Mogert Bizáncba küldték. Gordász bizánci keresztény hitre tért. Amikor ezt Moger-Magyar meghallotta, megölette a testvérét, a boszporuszi őrséget lemészároltatta és a Jász-síkságon keresztül visszatért a magyari-bolgár közösségbe. 568 körül az avarok véget vetettek az óbolgár-magyari birodalomnak.              Alpár, a Béla törzs vezére fellázadt a kazár elnyomás ellen és a fél törzsével megnyerte tervének az avarok kilenc törzsét és az avar honfoglalókkal és a Jász-síksági öt törzzsel megalapították az avarok Égi birodalmát. A törzsi vetélkedőn ő nyerte meg a pusztaszeri Nagysüánt és Baján hugával együtt második uralkodója lett az Égi birodalomnak.                         Baján a bakáti földrengés után vonult az elégedetlenkedő törzsekkel nyugatra. Itt Csát lányát, II. Ilonát kérte feleségül. Ilona azonban csak úgy volt hajlandó hozzá feleségül menni, ha hajóval megy hozzá leánykérőbe. Ekkor Baján kiásatta a Csörsz vonalát és Budakeszitől Csátváráig aranyhajón ment át Ilonáért. Ilyen hatalmas tárkánymunkák végzése közben érkezett meg Alpár a Béla törzs felével és újra visszaállította az avarok Égi birodalmát.           A Béla törzs volt tehát a második magyar egység, amelyik megtelepedett a Jász-síkságon. 605-665 között Kovrát birodalma szétesett és elismerték a kazárok uralmát. Ezért az ifjú Bat-Baján a magyarikkal és más uruki hiten levőkkel a Pannon földre távozott. Iszperik és Kotrag népe Dunna asszony folyamának déli részébe költözött és nyelvét elvesztve a szlávok közé beolvadt.                        Bat-Baján magyari népe ezért nem akart a Kazár birodalom tagja maradni, mert a Van-tó környéki menekültek példájára uruki keresztény hitre tért, de nem akart harcolni sem Mohamed híveivel. Kovrát már 619-ben megkeresztelkedett Bizáncban s ezzel megkezdődött a bolgár nép elszlávosodása. III. Csaba ellenben 690-ben az uruki hitre tért.                           A Nyék-törzs vezére, Avitohol már 153 óta kapcsolatban volt a Van-tó fejedelemségével és Sárhelyen nyéki-bolgár települést létesített. Ez 668-ig állott fenn. Utána Al-Béla lett a neve. A Nyékiek után az arabok is ezen a néven emlegették. Ez a régi Sárhely 515 évig állott fenn, 20 évenként mindig újjáépítették.
     Oposur, aki 720-tól 758-ig uralkodott a magyari-tatár részen, 740-ben megütközött Marván arab hódító hadvezérrel és Jenő fiát és törzsének nagy részét elvesztette. Megyer fiát 755-ben ölték meg. IV. Csaba minden csatát megnyert; 758-tól 792-ig uralkodott. Az ujgur uralkodóházból Aracsillát vette feleségül. Három fiuk lett: Edemen, Ond és Ellák. Ond és Ellák 825-ben elesett a Mamun kalifa elleni ütközetben. Aracsilla arab gyilkosság áldozata lett. Edemen a dúsgazdag Embavért vette feleségül, 792-től 838-ig uralkodott és közben a magyar törzsszövetség fősámánja lett. Ekkor Magyarkáról Albélára tette át a székhelyét s ezzel kiszakadt a Kazár birodalomból. Albélán született Ügyek fia és két lánya. Menyének Önedbeila kazár kagán lányát, Emesét választotta. Gyermekeik eleinte vagy halva születtek, vagy lányok voltak. Már úgy látszott, Ügyeknek fi-ágon magva szakad, amikor végre megszületett Álmos, akit az anyja előre megálmodott. Álma szerint Turuj-sas termékenyítette meg.     Ügyek még az apja életében, Edemen uralkodása alatt, 835-ben kiszakadt a Kazár birodalomból és Asszorügyekben felállította kamlik táborát. Asszuporog itt kezdte meg az önálló sámánképzést. Területe lényegében az Avar birodalomhoz tartozott, de szkítákkal keveredett avar népek lakták. A Magyar törzs aztán, mint fősámáni törzs egyre erősödött. A Nyék törzs, amely 668-ig az óbolgárokkal élt közösségben, egy darabig még adófizetője volt a kazároknak, de 850-ben csatlakozott a Megyer törzshöz. Az arabok nyomása miatt a magyariak és a magyarok törzséből is mind többen kezdtek szállingózni a Megyer törzs felé. A kazárok persze ezt nem nézték jó szemmel és gyakran kerültek összeütközésbe a Megyer törzzsel. Álmos 864-ben a Szuvár melletti csatában legyőzte a kazárokat. Előbb a Kéri, Keszi és Gyarmat törzs csatlakozott a magyar törzsszövetséghez, majd 995-ben a Kürt törzse is. Ekkor Álmos meghirdette a háromszor ötéves sámánképzést és a négyszer négyéves tárkányképzést, hogy az avarok kérésére előkészíthesse a magyar törzsszövetség honfoglalását. 880-ban Jenő és Tarján törzsek is csatlakoztak s ezzel a törzsek száma nyolcra emelkedett. Álmos, mint tanfejedelem, a menekült avar fejedelmi ifjakkal együtt megkezdte az Asszorügyeki és Kevevári sámán és tárkányképzést. 890-ben az iszlám üldözései elől menekülő Oguz kaszuk és Kunmagyariak is a magyar törzsszövetséghez csatlakoztak, s ezzel megalakult az újabb tíz-nyíl szövetség.           Ez már 881-ben éreztette is a hatását, mert Árpád, Arnulf császár szövetségében “nyári gyakorlaton” megjelent a bécsi medencében és Szvatoplukot közösen legyőzték. 892-ben elfoglalták a Duna mellett a székely Pozsony nemzetség tartományát Nyitrával együtt. Itt találkoztak a mosoni avar keresztényekkel. Utána Árpád 884-ben, 888-ban és 892-ben bekalandozta az egész országot a végzős tárkánynöven-dékekkel. Így előre megismerte az egész avar birodalmat. A sámánképzés is ötévenként: 885-ben, 890-ben rokonlátogatással végződött. Ez alkalmakkor Kurszán tárgyalt a rokon fejedelmekkel az ország elfoglalásáról, hogy aztán erejük megsokasodva, a nyugati népek zaklatásaitól mentesen élhessenek. A Jászvásári Nagyszalában 892-ben úgy döntöttek, hogy a legbővebben termő évben a tíz-nyíl szövetség végrehajtja a tervezett akciót, de a visszamaradó Gyula és Béla törzs a 8 törzs besenyővel, valamint a Szavárd magyarokkal és baskír magyarokkal biztosítja az esetleges visszaköltözést. Így gondolkodott a tíz-nyíl szövetség arról, hogy az avar birodalomban biztonságban élhessenek a 24 hun törzsből alakult szövetség népei.                        Megszervezték a kettős fejedelemséget Budavár beavatott központjának vezetésével. Esztergomban az Álmosház, Jászvásáron a Lebédház; a közös nagyfejedelemség mindig Budavár alagútrendszeréből irányított. A Lebédház az ezredfordulói Nagyszalában amellett volt, hogy a Beavatott központot a mainzi érsekség arany-éhsége miatt lassan át kellene telepíteni manysiföldre, mint a legjobban biztosított területre. A Jászvásári tanácskozáson részt vettek a mongolok, tatárok, kunok és a fekete-úzok is. Ezek egymást is ölték ugyan, de a keresztények hihetetlen vagyon- és kincséhsége nem fertőzte meg őket, vallási kérdésekben hihetetlenül fanatikusak voltak és megígérték, hogy végső esetben töményeikkel ők is mindig biztosítani fogják az Élet templomának fennmaradását.          Ezek a külső törzsek nem egyszer éles bírálatot is mondtak rokonlátogatásaik alkalmával. Taksony uralmában például kifogásolták, hogy kereskedelmi megállapodásaiban megengedte a rabszolga-kereskedelem átvonulását az országon. Taksony ez ellen tiltakozott, de a küldöttség a fehérvári lóállásban bebizonyította, hogy a mainzi érsekség területéről való kereskedők csakugyan rabszolgákat szállítottak. Az ekhós szekerekből boroszlói avarok beszéde hallatszott. Géza, az ifjúsági fejedelem felnyittatta a rácsos szekereket és az azokból előjövő avarok elpanaszolták, hogy azért vetették őket rabszolgaságba, mert nem akarták felvenni a keresztény vallást, hanem meg akartak maradni az uruki-mani hiten. Most mint hitetlen pogányokat akarják őket eladni a bizánci rabszolga-piacon.         Már Bulcsú is tapasztalta 948-ban Bizáncban, hogy azokat az avarokat, akik nem akarták az idegen nyelvvel együtt felvenni a horvátok hitét, a keresztény hittérítők Bizáncban eladták rabszolgának. Ugyanez volt a helyzet az Encs-Ibos vonalán és Bécs kurgánban is. Akik nem akarták a római katolikus hit mellett a német nyelvet is megtanulni, azt eladták rabszolgának, vagy gályarabnak.       Az ilyen népirtás ellen már Jászvásáron is tiltakoztak, de Szakszinban a 216 tárkánytörzse összejövetelén még erősebb tiltakozás hangzott el Mohamed és Buddha hittérítőinek erőszakos eljárása miatt is. A rabszolgakereskedés eltűrése miatt nem lehetett Taksony nagyfejedelem. Gézának uralomra lépésekor első intézkedése az volt, hogy megszüntette a mainzi hívek rabszolga-kereskedelmét. Elrendelte a fehérvári kereskedelmi utakra, Győr és Fehérvár között az ellenőrzést. De egyebekben a ránehezedő nyomás ellen ő is csak az összeházasodásban látott valami védelmet és hosszabb-rövidebb ideig tartó békét.  Az Ottók bizánci házasságát vette alapul és Sarolt befolyására hozzájárult a fia és a bajor Gizella hercegnő házasságához. Vajk felvette István vértanú nevét és Tünde-Csege halála után feleségül vette Gizellát. De ezért nagy árat kellett fizetnie. Avariát át kellett engedni a bajor terjeszkedésnek. Ennek fejében biztosították Istvánnak a Pannonföldet, minden gazdagságával.     Nyomban megindult az egykori Fekete-Arnó salzburgi érsekségének németesítő hadjárata. Amelyik avar család nem akarta felvenni az uruki-mani hite mellett a római katolikus vallást, az valami módon eltűnt, ha még, vagy már nem volt munkabíró, akkor agyonverték. Az erős férfiakat gályarabságra, vagy rabszolgaságra vitték, az erős nőket eladták cselédnek a szépeket háremekbe szállították. Mindenféle-képpen csak gazdagodtak azoknak az avaroknak a pusztulásával, akiknek már ebben az időben padlófűtéses uruki-mani keresztény templomaik voltak.                  Fekete-Arnó salzburgi avar érseknek még nagy papi serege volt, de gazdag családját később teljesen kiirtották, csupán azért, mert avaroknak vallották magukat.         Attól a perctől kezdve, amikor Olga kievi fejedelemasszony Bizáncban felvette a bizánci ortodox katolikus hitet, megkezdődött a besenyők keresztény hitre való térítése is. Igaz, hogy Kurja besenyő vezér megölte a “Kazárölő hőst” és koponyájából ivókupát készíttetett, de nem minden besenyő vezér volt ilyen kegyetlen. Az eset azonban mégis ürügyül szolgált a besenyők irtására. A hittérítők először csak szépen, boroskancsóval kezdték a térítgetést, de amint egyházközséget sikerült alapítaniuk a besenyő-lakta vidéken, mindjárt azt követelték, hogy a keresztény hittel együtt vegyék fel az orosz nyelvet is. A legnagyobb veszteség a besenyőket érte. Ha a magyar törzsszövetségben harcolni kellett a kettős fejedelemség címén mindjárt a besenyőkhöz fordultak, azok meg zsákmány reményében mindig kaphatók voltak a háborúskodásra. Az illendő részeltetést egyébként a 24 hun törzs szövetségének egyik törvénye is előírta. De a háborúskodás mindig emberveszteséggel jár. Más oldalról a bizánci hittérítés ritkította soraikat.        Az Arvisúra kincsek, a Szövetségi Láda kimenekítésének megindulásakor még egységes volt a kettős nagyfejedelemség vonalvezetése. Endre-András herceg, István király példáján elindulva jól házasodott. Bölcs Jaroszláv lányát vette feleségül, és így kellő támogatásra számíthatott a Bélával és a Leventével közös megbízatásokban. A besenyők új fővárosában, Szakszinban Erdeljü Gyula fia, Kipcsák nagyfejedelem uralkodott. A keresztény besenyők elismerték a fennálló helyzetet, de a pópák szerint idegen érdekekért már nem voltak hajlandók harcolni.         Az 1001-ben született Kipcsák 1028-ban már nagyfejedelem volt, de a kettős fejedelemség ekkor már lényegében megszűnő félben volt. Az 1030. évi pusztaszeri Nagy-süánon segítségére akartak lenni az öregedő István királynak utóda kiválasztásában. Kipcsák nagyfejedelem azon a véleményen volt, hogy a királyi széknek csak Endre-András herceg lehet a jogos örököse, emellett szól a német-orosz barátság.     Sarolt csökönyösen ragaszkodott az Ottók bizánci házasságának példájához és az által ahhoz: egyaránt elismert uralkodó Imre legyen Keleten és Nyugaton is. Ezért hallani sem akart Csege-Tünde fiairól, akik Székelyföldön beolvadtak a nemességbe. Konokul ragaszkodott Imréhez, akivel pedig olyan szerencsétlen házasságot köttettek, hogy nem születhetett gyermekük. Még jó, hogy ott volt a kis Pósa. Az ő anyját Jéne arbag-rimalányt férjhez adták Radnót vitézhez. Radnót aztán egy kis falut kapott a Rimalányok völgyében. A gyermek minden évben elment egyszer Fehérvárra az akkor már beteges István király nagy örömére. Unokája csak Tatának nevezte. Apja udvarában valamikor ő is így nevezte az öreg hittérítő papokat. Az Arvisúra törvények értelmében sem Istvánnak, se Imrének nem szakadt magva a 24 hun törzs szövetségében, de a nyugati keresztény világban az ilyen származás nem számított. Hogy a házasságon kívüli gyermek éppen olyan leszármazó, mint amelyik érdekházasságból származik. Ezt István király maga is elismerte, amikor eljátszogatott a kis Pósával.
     Az Anasztáz-Asrik érsek által teremtett szellemi légkörben élő főpapság kiírthatta a rovásokat és tervbe vehette Ilona hercegnő fiának, Péternek az utódlását, de az Álmos-és Lebédházi hercegek a törzsfőkkel mégis a Lebédházba tartozó Aba-Sámuelt választották meg királynak. Ő aztán Péter elzavarása után bevezette a régi közös földművelést és az emiatt fellázadó 48 pannonföldi vendégfőurat kivégeztette. A pannonföldi főurak és a papság viszont a gyepük kapuin beengedte az országba a nyugatiak hadseregét és újra Péter lett a király.                     A ménfői csatában Aba-Sámuel is, Csaba nádor is elpusztult, de a király felesége, István király nővére, Piroska kisebb sebesüléssel megmenekült. Pétert azonban a Vata-féle uruki-mani és egyben pogány lázadás rövidesen újra elzavarta. Péter belehalt a sebesüléseibe. Utána a pusztaszeri Nagy-süán győztese, I. Endre-András lett a király. Később Nyugat felől azzal igyekezett lekötni az ellenséget, hogy fiával, Salamonnal elvétette IV. Henrik császár sógornőjét, Juditot. Ez Béla herceg terhein is könnyített, mert nem kellett folyton a Nyugat felől betörő ellenséggel küzdenie. Nyugodtan szentelhette minden idejét, erejét az Arvisura-kincsek és a Szövetseg Ládája kimenekítésének. Szakszinban létrehozta az 1045-ben tartott rendkívüli Nagyszalát. Ez a dolgainkat rendezte Kelet felé. Minden eshetőségre számítva megnyerte a mongol-tatár-úz-kun féle népek maradékának a támogatását is. Lengyel felesége révén a lengyelek mindenféle segítségére számíthatott.    Szakszinban a 24 hun törzs szövetségének vezetői azon a nézeten voltak, hogy Péter nem lehet király, mivel a Lebédház ellenzi, de Aba-Sámuel sem, mert vissza akart menni abba a közösségbe, aminek az Álmosház már ellene van. Viszont Atilla kardját, ami az ősi jogot testesíti meg, Endre-András szerezte meg a vitézi pusztaszeri viadalon. Ezt maga István király is elismerte. A kard most nála van Kevevárában. Felszólították tehát Endrét, hogy foglalja el a trónt.
     Amikor Aba-Sámuel a béke érdekében lemondott a bécsi medencéről, visszaadták a 904-ben csalárd módon megölt Kurszán tárkányfejedelem halotti urnáját is. Ezt Béla lengyel vitézei Tessenen keresztül Kevevárába vitték. A vereckei szorosnál megjelent Levente főtáltos és Endre-András is. Várta őket a Péter zsarnoksága ellen fellázadt nemesség, akik sokkal szívesebben látták volna a királyi székben a vak és majdnem süket Vazult, mint egy olaszt. A nemesség és a harcosok örömmel vették volna az uruki kereszténységet, vagy a táltosok hitét, csak ne kelljen tűrnie a nyugati zsarnokságot és a hazug szemfényvesztést.
     Az Álmos-ivadékok Szavárdi-Söpte és Géza fiaiban reménykedtek; sokan örömmel látták volna István és Géza művének összeomlását. A kiszolgált vitézek és erdőelvi népek papokat kezdtek gyilkolni. A behívott vendégek és az elnémetesítés hívei a menekülés útját keresték. Pétert az 1041-ben összegyűlt főurak elzavarták Fehérvárról, aki II. Konrád fiához, III. Henrikhez futott. A szellemi központ Nagy Károly birodalmát akarta újból visszahozni, Pannónia elszakításával. Aba-Sámuel az erre összeesküvő főurakat kivégeztette. A többi németajkú főúr III. Henrikhez futott. A császár nagy sereggel jött az országba. Az áruló főurak átvezették őket a gyepükön, a Fertő tónál és a Péterhez hű nemesek Ménfőnél 1044 júliusában megütköztek velük. III. Henrik seregei győztek.                A császár ekkor újra Pétert ültette István király trónjára. Hűségesküre és adófizetésre kötelezte Pétert. Péter a nagy király sírjánál örök hűséget esküdött.           Az újabb német beözönlők azonban nem István király eszméit szolgáló németek voltak, hanem adószedők. Igaz, hogy István király is német segítséggel győzte le Árpádházi rokonságát, de hűbéres nem lett. III. Henrik viszont fenntartotta magának azt a jogot, hogy mindig az fog a királyi székbe ülni, akit ő akar. A németség Pannónia meghódítását ünnepelte.    1045 júliusában Péter Fehérváron vendégül látta III. Henriket, aki Krisztus helytartójának neveztette magát és szőrcsuhát öltve ünnepelte a kereszténységnek egy másik keresztény ország feletti nagy győzelmét.         Endre, Béla és Levente a Szakszini rendkívüli Nagyszala után a Lebédházra támaszkodva a keleti rokonok támogatásával fokozatosan maga mellé állította a keleti országrészeket és elsősorban Vatát, az erdőelvi kiskirályt nyerték meg céljaiknak. Péter le akarta volna váltani Vatát a Lebédháziakat illető tisztségből, de nem sikerült. Vata a békési és kolozsvári zendülők élén Fehérvár ellen vonult Béla herceg irányításával. Béla kitűnő hadvezér volt. Még a Szent Illés székesegyház alagút-rendszerében kidolgozta az ország visszaszerzésének haditervét. Levente főtáltos pedig sorra járta a Vata-féle uruki keresztények szálláshelyeit és a sámánhitűek kegyhelyeit. Azokat is útbaindította Fehérvár felé.           Endre-Andrást először ortodox bizánci hitre keresztelték meg. Nyugodt természetű ember volt, megfontoltan közelítette meg a Tisza vidékét. Gyulafehérváron a Vata tanácsára az erdőelvi római katolikus püspökségen sokezer vitézével együtt megkeresztelkedett. Levente főtáltos 1045 elején Szakszinban egy sámánhitű töményt nyert meg az ügynek. Ezek 1045 telén már Jászvásár közelében állomásoztak. Bója fia a Lebédházból: a Vata nevű uruki püspök és egyben kiskirály, az uruki hívők tömegével indult el a békési tájakon át “Krisztus helytartó”-ja ellen. Endre javaslatára Béla herceg a magyar nemesekkel és lovasokkal megakadályozta, hogy Péter újra kijusson az országból. Vata serege elfogta. A Szakszinból jött sámánhitű tömény össze akarta kaszabolni, de Vata megmentette. Egy óvatlan pillanatban azonban a Szakszinból jött őrség “szemet szemért” jelszóval, bosszúból Vazulért, kitolatta a szemét. Péter panaszával Endre-András elé került, de Endre ezt mondta neki: Csak azt kaptad Péter, amit te cselekedtél a mi katonáinkkal, “Krisztus helytartójának” a birodalmában: Henrik hűbérese így halt meg vakon és a sérüléseiből származó vérmérgezésben.    A Szakszinból jött töménnyel már Vata sem bírt. Minden püspököt, magát Gellért püspököt is kivégeztette az egyik hírszerző csoportjuk. Endre csak az Árpádház püspökét tudta megmenteni, aki küldöttségben éppen nála járt. Ez Erős Csák unokája volt, s igen fiatalon lett az uruki püspökség vezetője, III. Zoltánnak, az 1036-ig uralkodó kisfejedelemnek volt a fia s a Vata udvarában nevelkedett.    Endre a lovas-nomád fejedelmek taktikájával időnyerésre törekedett, de a legsürgősebb volt, hogy a sámánhitű lovas besenyőket visszaküldje Szakszinba és Kevevárába Levente főtáltos parancsnoksága alá. Az uruki hívők töménye már szelídebb alakulat volt. Ezek mint rendfenntartók özönlötték el Pannonföldet. Endre 1046 őszén István király sírja mellett három magyar származású püspökkel koronáztatta meg magát. Gerecsák uruki püspök; Csaba nádor fia: a váci püspök és az esztergomi érsek tette fejére az uruki koronát a Szent István sírja mellett őrzött ereklyekoronával együtt. A keresztények üldözését megtiltotta. Követeket küldött III. Henrikhez, hogy elibe menjen valamilyen elhamarkodott cselekedetnek.
     1050-ig német csapatok nem jelentkeztek, mert a német császárságban belső viszályok dúltak. Endre pedig kiterjesztette hatalmát a közeli lengyel, cseh és osztrák területekre, adószedés céljával. De ezek csak kisebb csatározásokkal jártak, Béla herceg vezetésével. Béla a nyugati határövezeteket megerősítette. III. Henrik 1051 tavaszán Dél-Pannóniában mégis átlépte csapataival a határt és Fehérvárt akarta elérni. Előtte még végigdúlta a Koppány földjét. Gebhad püspök élelemmel megrakott hajókkal a Dunán jött lefelé, Bretiszláv herceg pedig a csehekkel haladt előre, pusztítva a Duna partján.  Béla herceg keleti módszerrel mindent kiüríttetett a hadak útjából és a nyugati csapatok összeköttetéseit is elvágták. A hajóhadat megfúrták és a cseheket koholt császári paranccsal visszairányították, mintha veszélyben volnának. III. Henrik seregét kiéheztették és elkezdték nyílzáporral ritkítani. Endre seregei minden oldalról egyszerre támadták meg őket. Csákvárról is megindult a Csák-had a Vértes irányába. Henrik csapatai meginogtak és csak egy gondjuk volt: mennél előbb kimenekülni ebből az országból. Még vértjeiket és fegyvereiket is eldobálták, hogy gyorsabban futhassanak. A császár szerencsésnek mondhatta magát, hogy túljutott az országhatáron. Kapuvárnál még a hidat is felgyújttatta maga után. De testőrsége nem tudta elkerülni Béla nyilasait, mind ott maradt. Endre nem engedte üldözni a német sereget, sőt békét ajánlott a császárnak. Endre és Béla csapatai azonban így is nagyon megtépázták III. Henrik tekintélyét.                          Amikor Endre hírét vette, hogy a császári hadak újra Magyarország ellen készülődnek, IX. Leó pápához fordult. György kalocsai érseket küldte Rómába azzal az üzenettel, hogy könnyen előfordulhat, hogy Magyarország elfordul a római katolikus egyháztól és, vagy az ujgurföldön államvallássá lett uruki-mani keresztény vallás lesz itt is az állam vallása, vagy pedig a bizánciak keresztény hitére tér. A pápa vállalkozott a közvetítésre. Endre még évi adót is hajlandó volt fizetni.
     De III. Henrik nem várt nagy sereggel jött lefelé a Dunán és Pozsonynál már támadott. Nagy erővel megkezdte a vár ostromát: a székelyek azonban hősiesen védekeztek. Leó pápa közben eleget téve Endre kérésének, személyesen jelenik meg Henrik táborában békeközvetítés végett. Csakhogy Endre ekkor már nem hajolt olyan könnyen, mert a szakszini és uruki-mani töményekkel győzött. Amikor végül Béla a Dunán is, meg két oldalt a parton rohamra indult a Csörsz vonali tárkányokkal, Henrik kitűzette a pápa fehér békezászlaját.                          Endre a történtek után már nem volt hajlandó az adófizetésre, hiszen Béla győzött. Ez már a pápát is indulatba hozta és Endrét ki akarta átkozni az egyházból. Ez azonban mégis meggondolandó volt, mert Henriknek számolnia kellett a tízezer lovassal felvonuló szaksziniakkal, akik között bőven voltak olyan fekete úzok és kunok is, akik a kéthónapi csatározások alatt mindenfelé csak rémületet keltettek. IX. Leó is meggondolta a fenyegetést, így a kiközösítés elmaradt.    Az Atilla kardját őrző I. Endre-András pogány módra nőtt fel apja udvarában. Levente főtáltos pogány szertartásos hamvasztásos temetésén is rész vett Taksonyban. A temetési szertartást Gerecsák uruki püspök végezte. A pápa ezt szemére vetette a királynak, de Endre az ősi temetési módot azzal indokolta, hogy elődeik mind az érdek nélküli szeretet vallásában éltek és haltak meg.            Nyugat vezető körei követelték Pannóniát. A római, majd az avar korszak után főképpen Nagy Károly hódítása alapján német tartománynak tartották. Béla viszont azt hangoztatta, hogy a pannonok már Róma előtt a 24 hun törzs szövetségébe tartozó népek voltak. Csellel legyőzték ugyan őket, de Atilla hadai véget vetettek az elnyomásnak. Utána az avarok 300 évig uralkodtak az Encs vonaláig. István király pedig házasságával biztosította a Pannonföldhöz való jogát.                   Atilla kardját Endre király a Lebédháztól örökölte. Élete egyik céljának tekintette, hogy Atilla öröksé-géből a Pannonföldet feltétlenül biztosítsa minden ármány ellen, hiszen Bató pannon király uralkodása alatt éppen a központi Szerém volt a hun törzsszövetség fővárosa. A bizánciak Szirmiumnak hívták, majd Szávaszentdemeter lett a neve.     Endre 1055-ben megalapította a villányi apátságot és magyar származású tagjaira bízta a népszám-lálást. Pásztó, Zebegény és Pentele domonkos rendbeli szerzetesei járták be az országot a szakszini, majd jászvásári domonkosokkal együtt. Az eredményt Tihanyban állították össze. Csaba nádor fia, Pomáz vitte a népszámlálás eredményét Endrevárába az Öregek Tanácsa elé. Endre és Béla ekkor úgy döntött, mint a pozsonyi csatában is történt, igénybe veszik a Szakszinban kötött egyezményt, vagyis segítségüket kérik. Erről az egyezményről a mainzi érsekség is tudomást szerzett. Endre király a házassága révén jó kapcsolatban volt Kievvel. Ő maga is inkább Kelet-Magyarországon tartózkodott. Levente tanácsára felelevenítették a Csodaszarvas és Csaba királyfi mondáját, hangoztatták a hunokkal és avarokkal való azonosságunkat és a Pannóniához való jogunkat. A Szent Illés székesegyházból hazajövet Kevevár részére, Levente elbeszélése alapján, a rovókkal megörökítették, de most már latin betűkkel, sokezer éves rege-világunk eseményeit. Ennek egyik példányát Levente-Ildikó-lbolyar sírjába temettték Taksonyban, közel az Árpádház uruki-mani temetkezési helyéhez.             Endre, Béla és Levente ezt a másolást akkor kezdte el, amikor Bretiszláv cseh herceghez menekültek. Később Endre és Levente Kievben nyert menedéket. Ekkor kezdték el az Arvisura-kincsek kimenekítését. Béla Lengyelországba ment, ahol Szár László, Szent Vladimir egyik lányát, Adelajdát vette feleségül. Ez az előzmény hozta hogy Béla Kázmér herceg testvérét, Riehát (Rixát) kérte meg. Miután Pomerán herceget párviadalban legyőzte, Riehát feleségül is vette.
     Béla is részt vett az Arvisura-kincsek kimenekítésében és a rovásemlékek lemásolásában. A Keveváráról való elszállítás után Béla herceg az összes másolatokat hazahozta és gondoskodott a domonkos rend őrizetében való elhelyezésről.        A függetlenségi harcokban Endre kérte, hogy legyen segítségére a németek ellen. Béla ekkor ott hagyta a felesége birtokát és berendezkedett az ország védelmére. Endre megígérte neki, hogy a trónon majd ő követi. Endrének azonban 1055-ben váratlanul fia született, III. Henrik pedig, a nagy ellenség, 1056-ban meghalt. Húga, Anasztázia francia földre ment férjhez s Endre is nyugat felé igazodva, Salamon fia részére III. Henrik lányát, Juditot kérte feleségül. Közben a cseh Bretiszláv nagyobbik fia az öccsét elűzte az udvarából, s az Endréhez menekült. Itt feleségül kérte Endre lányát, Adelheidet. A házasságot meg is kötötték.
     Ekkor jött rá Béla az ellene irányuló cselszövényre. Amikor Endre meg akarta tudni, hogy kitart-e trónigénye mellett, Pamir fia, Zombor figyelmeztette, hogy válaszút elé állítják, de csak a kardot válassza. Várkony várának ispánja is a fülébe súgta: Ha kedves az életed, a kardot válaszd! Béla megértette, hogy mind a kettő: a volt fősámán fia is és Kökény fia, Pereg ispán is az ő híveinek táborába tartozik. És amikor ott állott a korona és a kard előtt, már világos volt előtte, miért figyelmeztették. Endre megkérdezte: A kard kell-e a fővezérséggel, vagy a királyi korona?
     Béla a kardot választotta, de igyekezett családjával együtt mennél előbb elhagyni az országot. Azonnal lengyelországi birtokára és felesége rokonaihoz ment, tudta, hogy szószegő bátyja mellett az ő élete nincs többé biztonságban.
     Salamont az apja már 2 éves korában, 1057.-ben királlyá koronáztatta. Ez ellene volt az Árpádház alkalmassági törvényének, a legnagyobb méltóságra való alkalmasság a Turul nemzetségben, a Gilgames hagyományban elengedhetetlen. Hiszen még István király is megrendeztette pünkösdi királyság címén a pusztaszeri Nagy-süánt, amelyen eldőlt, ki a legkiválóbb. Endre is ott győzött. István királyt meg lehetett érteni, hogy Imrét, majd halála után Ilona húgának fiát, Pétert jelölte ki maga után, mert pogány erőktől féltette a királyságot. De Béla éppen olyan keresztény volt, mint Endre. Egy kisfiú királyságának mind a két uralkodóház ellene volt és Béla mellé állottak.
     Endre igazságtalansága tudatában és tartva annak következményeitől, német segítségért folyamodott. Meg is kapta. Alattvalói azonban a német barátság miatt elfordultak tőle.
     Béla, mint kiskirály a Lebédház vitézeivel, lengyel segédcsapatokkal, meg a szakszini töménnyel jött meg. A Keletiek között már bőven voltak kunok, és fekete-úzok is. A harcok kiterjedtek egész Pannon-földre. Endre hívei és a németek vitézül küzdöttek, de Béla hadvezéri tudása nagyobb volt és a németeket kiverték az országból. Endre is menekült, de szélütést kapott, s ez erősen korlátozta a lovaglásban és leesett a lováról. Megtiportan vitték Zircre, s ott az apátságban meghalt. A Tihanyi apátság templomában temették el.                                                           Bélát a püspöki kar jelenlétében 1060 decemberében megkoronázták. Három év alatt teljesen rendbe-hozta az országot. Egybeolvasztotta az uruki-mani és a római katolikus kereszténységet. Egy kikötése azonban volt, amit a papság elfogadott, hogy a papok nősülése dolgában az uruki szabály légyen az irányadó. Eszerint, akiknek a házasságából gyermeke született, nem nősülhetett újra. De a gyermektelen papok feleségük halála után még egyszer megnősülhettek.                                                 Béla az uzsorásokkal szemben védelmébe vette a falvak elmaradt, vagy elhanyagolt népét. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban 2400 település bíráját hívta meg Fehérvárra. Vata kiskirály fiának, Jánosnak azon-ban nem tetszett az uruki egyházat érintő rendelkezése és Szakszin tájáról nősült sámánhitűekkel, meg a falvak elégedetlenjeivel elindult Fehérvárra.           Mivel a falvak bírái, különösen az országszéli falvakból többedmagukkal jöttek, a király besúgói po-gány megmozdulást láttak a nagyobb lovascsoportok közeledésében. A német vendégek ezt meg akarták akadályozni és ebből nagy öldöklés támadt. “Szabad ország szabad nép” jelszóval egyre erősebb német-ellenes hangulat kezdett kialakulni. Az újabban bejött németeket mind ki akarták űzni az országból. Béla a kérelmezők nagy létszámára utalva három napi gondolkodási időt kért. Ez alatt a királyi lovasságot felkészitette és az ősi állapotok visszaállítását követelő tömeg ellen fordította. A lázongó tömeg nagy részét szétverték és megfutamították. Egy Kevevárából hazajött rimalányt is foglyul ejtettek, aki azt követelte, hogy újból engedjék meg a rovások vésését. Miltény lánya, Zombor testvére szembeszállt a csatlósokkal. Persze hiába. Fogságba vetették, de inkább a húst rágta le sebzett, bilincses lábáról, minthogy elfogadjon ellenségeitől valami étket. Uruki-mani hitének védelmében öt nap múlva meghalt. Béla sírt a fejedelmi lány temetésén.                                                                        Salamon német származású hívei igyekeztek az ország lakosait Béla ellen hangolni. Hiába bánt velük annak idején emberségesen, ők Béla helyett Salamont akarták a trónon látni. Készen állottak a háborúra.                                                             Béla feleségét is rokoni szálak fűzték a nyugati uralkodó házakhoz. Rixa királynő nagyanyja, Matild, II. Ottó lánya volt. Béla gyermekei tehát utódai voltak a német császári háznak. Béla mindent elkövetett a béke érdekében, de fegyverkeznie kellett, mivel látta béketörekvései hiábavalóságát. Közben értékes pénzt veretett, az aranyasszonyok kultuszának jelével. Szekszárdon bencés apátságot alapított, örök nyughelyéül. Szenvedélyesen építkezett. Dömösön egy nyári lakot építtetett magának, de az összeomlott és a romok alatt halálosan megsérült. A Lebédház tagjai viszont azt állították, hogy a felbérelt német építészek rongálták meg az állványzatot, hogy rászakadjon a királyra.                                                                            Béla sérülten is hadba szállt. Még értesült a pannonföldi magyarság első győzelméről, amikor 1063. szeptember 11-én vérmérgezésben meghalt. “Eltűnt a regebeli herceg; az szerzetes király helyett a lovag-király személyében” mondta Gerecsák, az uruki püspök. Temetése napján minden uruki-mani temp­lomban megkondultak a harangok, a római katolikus harangok azonban hallgattak, mert a nyugati papság szerint Salamon volt az igazi király, akit már korábban megkoronáztak.                              Béla halála után az Álmos-Lebédház törvényei szerint is Salamon került-de most már jogosan-a királyi székbe. A Salamont trónra ültető Nordheimi Ottó Salamon anyjától megkapta az “Atilla kardját” s a magyar királyi udvarban a német vendégek hatalma még jobban megnőtt, mint Péter korában.     Kökény fia Pereg, azonban azt állította, hogy az a kard csak másolat, Geréb kardkovács készítette Kevevárában; az eredeti Atilla-kardot az Élet templomába vitték.
     Béla fiai elfoglalták apjuk hercegségét, a kiskirályság egykori területét, de ez a kiskirályság nem éppen a béke céljait szolgálta. A jászvásári kiskirályságot Béla trónralépése után Levente fia, Daróc örökölte. Daróc csak a Lebédházzal igyekezett kapcsolatot tartani és inkább Szakszin felé igazodott. Kipcsák legki­sebb lányát vette feleségül és Kipcsák halála után Szakszinba költözött.
     Salamon, aki csak tízéves volt, amikor újra Fehérvárra került a királyi székbe, szerette unokatestvéreit: Géza, László és Lambert hercegeket. Ezek már, mint serdülő ifjak leginkább az erdőelvi kiskirályságban tartózkodtak. Az ország jó része Béla fiai köré csoportosult. Géza herceg lovagias gondolkozású, békés természetű ifjú volt. Egyenesség jellemezte László herceget is. Eleinte hárman közösen vezették a hadjá­ratokat. Míg Salamon a harcban nem ismert irgalmat, Géza megfontolt, óvatos volt és ha győzött is, engedékeny és kegyelmes volt. Lászlóból hiányzott Salamon vad haragja és bosszúállása, de nem volt óvatos, mint Géza.
     A bizánci uralom alá került besenyők görög bíztatásra délen betörtek az országba. Ekkor a király, a hercegekkel együtt harcolt és elfoglalták Nándorfehérvárt, amit bolgárul Belgrádnak neveztek. A győzelem után mindenki Géza herceg csapatai felé tódult, mert az ellenség tudta róla milyen békességes, Salamont nemigen keresték. Ez megnövelte a féltékenységét, amit egyébként is szított a német lovagság. Vid ispán szerint VII.Dukesz Mihály bizánci császár békekövetséget küldött a magyarokhoz s azok Sala­mont figyelemre sem méltatták, Gézánál álltak meg. A kalocsai érsek békességet igyekezett volna teremteni, de Vid, aki maga is hercegségre vágyott, folyton ingerelte Salamont. A hercegek: Géza, László és Lambert megérezték, hogy valami készül ellenük. Az Élet Templomából is vészt jósoltak.
     László Oroszországba sietett, de nem kapott segítséget, végül Ottó morva herceg, a sógora segítette meg. Seregeik már Vácnál jártak, amikor szembetalálkoztak a menekülő Gézával, akinek seregét Kemejnél Salamon szétverte. Salamon Szekszárdnál táborozott, s betért a Béla alapította templomba. Vid unszolta a királyt, hogy most támadja meg Gézát, amíg a hercegek seregei nem egyesülnek: a győzelem után Gézát megvakíttathatja. De Salamon reggelig gondolkodott. Béla szekszárdi templomának apátja pedig lóra ült és hajnalban sikerült Gézát értesítenie, hogy meneküljön. Minden hű emberét már elvesztette, mire Vácnál Lászlóval találkozott. De László tele volt harckészséggel és erőt öntött Gézába is. Egyesült seregeik 1074 március 14.-én ütköztek meg Salamonnal Mogyoródnál. Magyarok, németek, csehek egymást mészárolták. Bátor Opos és Aba Péter a viszályt okozó Vid ispánnal együtt ott maradt a csatatéren. Salamonnak menekülnie kellett. Német segítségért sietett. Géza és László lettek az országurak. Örült az ország népe, mert Gézát szerették volna a királyi székben látni.       Gézának erős gátlásai voltak. Régen az volt a szokás, hogy a jövendő uralkodó eltüntette elődjét és nem egy esetben maga tette saját fejére a koronát. Géza azonban Béla természetét örökölte és a béke érdekében le akart mondani a trónról. Az uralmat ugyan elfogadta, de nem mint király és hadvezér, hanem mint bűn-bánó szerzetes uralkodott. Végeredményben a győztes hadvezér László volt, de ő sem vágyott a királyi koronára. László, mint kiskirály Kelet felé rendezte a dolgokat. Elődeik házassága révén Nyugat felé is jó összeköttetéseik voltak. Géza ezt jó kézben tartotta és biztosította az ország nyugalmát.  A fehérvári törvénynapok megőrizték István király emlékét, de egyebekben is rá akarták emlékeztetni a népet. Fehérváron ráeszméltek a szentistváni legendaképzés jelentőségére. Most már nem a pogány és a keresztény harcolt egymás ellen, hanem az 1030-as időkben megszilárdult alkotmányos rend és emberibb életmód a maradiság ellen. Lászlóék nem ellenezték a regősénekeket és csacska meséket, Endre, Béla és Levente írnokserege révén közkinccsé vált sokezer éves múltunk tudata. Bélának Lengyelországban vívott párviadalai, pozsonyi hősiessége és a nyugati lovagokon nyert győzelmei legendákká váltak, hősi énekeket daloltak róla. Az igazi legendák azonban a győztes csatamezőkön születtek. Közben azonban a besenyő-kun tömegek gyanúsan mozgolódtak. Szakszinban és Jászvásáron mindenki azt vallotta: Salamon a pogányok ellen indította el a háborút. Kolostorainkban viszont fordítva magyarázták a történteket. Salamon a legmeredekebb hegyeken vitte fel harcosait a sok pogány ellen, Géza herceg óvatosan, a lankás hegyoldalon haladt, de László herceg bátran és vitézül harcolt a rabló kunok ellen, sokakat megölt közülük, akik kéretlenül jöttek az országba.                                                           A kun és fekete-úz vitézek, akiket nem tudtak visszahívni Szakszin városába, tulajdonképpen felderítést végeztek Erdőelvén. Mindaddig, amíg Zombor, az uruki püspök ide nem küldte Mikó vitézt, még László kiskirály táborában is csak pogány betörőkről beszéltek. Mikó fekete-úz vitéz tulajdonképpen összekötőnek jött, hogy hírt adjon róla, ha az Árpádháznak újabb segítségre lesz szüksége a nyugatiakkal szemben.                                                                                               Ezt a Mikó vitézt és harcosait az Eger város fölötti Mikófalván telepítették le 1095-ben. Mikó hírül hozta, hogy Salamon Szakszinban járt és a besenyők segítségét kérte Géza és László hercegek ellen. A besenyők erre azt mondták, hogy mutassa meg ő maga, hogy milyen vitéz. Salamon azonban gyáva volt és Gézáék elől megfutamodott és elbukott.                                         László, mint kiskirály Szakszinban Zombor uruki püspökkel arról tárgyalt, hogy a Jász-síksági uruki-mani hívők példájához hasonlóan Magyarkától egészen Jászvásárig az ottani uruki-mani hívők is csat-lakoznak a nyugati kereszténységhez és Magyarkán is új püspökséget állítanak fel. Most Nagyváradon alapítanak új római katolikus püspökséget, és aki akar, Szakszintól kezdve beköltözhet ebbe az új püspökségbe. Megállapodásuk szerint László kiskirály Nagyváradon összegyűjtötte a még életben lévő rimalányokat, akik annak idején a rovásokat lemásolták és meghagyta nekik, hogy latin betűkkel is írják le az Arvisúrák tartalmát. Aztán még le kell majd írniuk, amikor már teljes lesz a béke, az egykori népszámlálás módszerével az ország településeit, hogy mindig ellenőrizni lehessen az ország egyházközségeit, lakosainak számát és a pápai tizedek fizetését. Ezen munka így fog menni püspökségtől a másik püspökségig. László és Zombor úgy gondolta, hogy ebből a nyilvántartásból azt is meg lehet tudni, ki tartja még magát a magyar törzsszövetség nyolcgyermekes szaporodási követelményéhez és ki engedelmeskedik a Korpona aranyasszony-féle három-fiús parancsnak.        László Szakszinban egy kitömött oroszlánt kapott ajándékba. Lakószobájában helyezte el, hogy a szakszini beavatottak szerint mindig eszébe juttassa, amit ők látnak, hogy Gilgameshez hasonló, legyőzhetetlen hadvezér lesz és népét megelégedetté és boldoggá teszi.                                                                                                     A besenyőkkel, kunokkal és fekete-úzokkal vérszerződést kötöttek, hogy az ellenségeskedéseket meg­szüntetik és szükség esetén tíz tömény lovast küldenek segítségül.



     PRÉMES SZÁNKÓK CSATÁJA                                                     300. Arvisúra
                                                                                                             Oszlányka rovása

     Pentele uruki-mani öspörösnek 1012-ben fia született, Pamír. Ő a pusztaszeri Nagy-süán utáni ün­nepségeken beleszeretett a besenyő fősámán Oszlányka nevű lányába. Szakszinban Oszlánykát feleségül is kérte, de az apja, Báj fősámán csak azzal a feltétellel egyezett bele a házasságba, ha Pentele elfoglalja a Szakszinban levő Besenyő-fehérvári fősámáni széket. Őreá ugyanis igen fontos teendőket bízott az Öregek Tanácsa. Budavár beavatott központjában részt kell vennie Kurszánvár rovásemlékeinek becsomagolásában.                                                       Pamír 1032-ben a huszadik születése napján egy igen gyors futású lovat kapott István királytól. A ló a Viharisten tenyészetéből származott. Azt Domonkos-Mihály-Turu bizánci püspök, római érsek alapította. Endre-András herceg is egy ott kitenyésztett Viharisten hátán nyerte meg a pusztaszeri Nagy-süánt. Pamírt István király bízta meg azzal, hogy mint kísérő legyen segítségére Endre, Béla és Levente hercegeknek abban, hogy a budavári beavatott központ kincseinek szállítása Abavár, Kevevára és a nyéki Győr között akadálytalanul menjen végbe.     Mire 1035-ben eljött Pamír cselekvésének ideje, az ajándékba kapott Surja nevű lova szép paripává fejlődött. Pamír a legutolsó szállítmánnyal érkezett Ungvárra. Onnan Lebedvárra, illetve Kevevárára, a kicsi orosz fejedelemség székhelyére kellett a rakományt szállítani. Ezen az úton Oszlányka is elkísérte egy szekeres rimalány csoporttal Pamírt. A lányoknak a sérült lovasok és lovak ápolása, gondozása volt a feladatuk.                               Endre herceg az Uzsoki szorosban Bölcs Jaroszláv uzsgorodi lovasainak az élén várta a kincsmentőket, hogy a kíséretet Lebedváráig ellássa. Az ungvári lovasokat onnan rövid pihenő után hazaküldték Ungvárra. Ez már csak azért is indokolt volt, mert a lovak patáját a köves út erősen koptatta. Endre herceg megbízta Pamírt, hogy útközben nézzen szét a besenyő világban. A besenyők között ugyanis súlyos zavarok uralkodtak, márpedig az Arvisúra-kincsek továbbvitele attól függött, hogy a Szakszinban székelő besenyő vezetőség vállalja Füzesgyarmatig a lovas kíséretet.                                                                                    Mivel Pamír apósa, Báj besenyő fősámán ekkor már Szakszinban székelt, így könnyen rá tudta venni Kipcsák fejedelmet, hogy vállalja a Füzesgyarmatig való kíséretet. Amikor a besenyő törzsek szövetsége végleg elhagyta Ordoszt, közülük csak Pató ivadékai maradtak ott. De ezek még a város nevét is Patóra változtatták. Ez úgy történt, hogy a Battona nevű törzs kettészakadt. Az Ordoszban maradók fölvették a Pató törzs elnevezést, a távozók meg Talmat vezérrel az élükön a Talmat törzs nevet vették fel. Ezek az uj-gur földre vándoroltak. Itt a turfáni-uruki-mani püspök őket is az uruki hitre akarta volna téríteni, de Tal-mat törzse ennek ellenállt. Inkább levándorolt Turfánból, de a buddhizmust nem tagadta meg.                                        Az Albélától északra elhelyezkedő Gerové törzs sok menekültet befogadott a szétvert Kazár biroda­lomból. Zsidózó kazárok is szép számmal kerültek, hozzájuk. Ezek aztán ellepték Szakszin üzleti negyedeit és a kereskedésnek éltek. A Gerovék között sok Öreg-Östen hitű manihista is élt. Voltak hívőik a samanizmus, meg az uruki-mani kereszténység köréből is. A Ten és az Etil alsó folyásánál azonban erősen hódított a mohamedán hit is. A baskírokkal együtt sokan áttértek Mohamed hitére, de az Etil és Jaik között lakó Talmat törzsre ennek sem volt hatása.                                                                                            Szaksziban a sokminden féle vallásnak helyet adó régi Asszügyekben lakott Báj fősámán, az ordoszi Öreg-Östen hitének főpapja. A fősámán hitbeli dolgokban teljhatalommal rendelkezett a Csopon és Kulbé törzs felett, de sok híve volt az Erti és Sur törzsbeli nemzetségek között is. Ezek sem akartak a régi hittől elszakadni. A Gyula és a Kapgán törzsben már kevesebb volt a régi Öreg-Östent követők tábora, de az ősi hitnek még Erdőelvén és a Palóc-kabarföldön is voltak követői.                           Delján Péter, az Árpádvérű-herceg 1040-ben kibontotta a bolgár szabadság zászlaját, de a bizánci csá­szársággal szemben hősi harc után elbukott. Ekkor sok besenyő harcos Erdőelvére és Karatán-Bélavár ha-tárőrségbe menekült. Ezek nagy többségükben uruki-mani keresztények voltak, de erősen tarkítva Öreg-Östen hívőkkel és mohamedán besenyőkkel. A besenyők úgy kerültek a bolgár felkelők közé, hogy a besenyő ifjúság mindig kapható volt lovas szolgálatra. A harcosokat nyomon követték a kereskedésben otthonos mohamedánok és kazárok is, akik mindig igen tájékozottak voltak a világ eseményeiről.         Így aztán Pamír ifjúsági fősámán mindent megtudott a besenyő világ belső helyzetéről. Amikor aztán Kevevárán Endre herceget fölkereste, módjában volt beszámolni arról, hogy a nyolc besenyő törzs közül számítani lehet az uruki-mani és az Öreg-Östen hívők 6 törzsére, de a Gerové és Talmat törzs többsége megbízhatatlan. Volt olyan besenyő és zsidózó kazár, aki még a régi Betseán besenyő fővárost is fölkereste és az ott maradt besenyőkkel igyekezett fenntartani a kereskedelmi kapcsolatot. Innen aztán eljutottak még Bagdadba és Alexandriába is, ahová eljártak a kordovai kalifátus kereskedői is.                                  Endre herceg meg volt elégedve Pamír jelentésével és megkérte, hogy Erdeljü Gyula egyik leszárma­zottját, Buda fiát Magyarországról Szakszinba kísérje el. Az örökösödési törvények szerint ugyanis a besenyő fővezéri tisztséget csak unokatestvér örökölheti, márpedig Gyula felesége a Csopon törzs fejedelmének volt a lánya, s ezért Vata besenyő fejedelem lányának a fia, Kipcsák vitéz örökölhette a besenyő nagyfejedelmi és a fővézéri tisztséget. Így aztán Buda fia, Kipcsák vitéz 1038 tavaszán, István király óhajára, Pamír ifjúsági fősámán kíséretében, egy Viharistentől származó ajándék lóval elment leánykérőbe Szakszinba.
     Szakszinban a régi Csopon törzs vezére, Vata nagyfejedelem nagy örömmel fogadta az ajándékba ka­pott lovat, de még inkább Kipcsák vitézt, akinek a neve a besenyők körében ismeretes volt, hiszen kipcsá-koknak hívták a burtászok déli törzsét is, akik erősen keveredve voltak a besenyőkkel is. A muromák és mordvinok is jó barátságban éltek a burtász-kipcsákokkal és a besenyőkkel is. A magyariakkal pedig terü­letátengedés folytán a baskírok és a mordvinok is rokonságba kerültek. Ezen a vonalon tehát nem érhette támadás Endre megbízatását.                           A besenyő nagyfejedelem a kazár betörés alkalmával elesett, így Kipcsák vitéz lett a besenyők nagyfe­jedelme. Minden erejével kész volt segíteni és pártolta az Arvisúra-lapok és a Szövetség ládájának elszállítását és Magyarkától a Lajtáig kezébe vette a Szakszinban való sámánképzést. Kipcsák nagyfejedelem Gerecsákkal megszervezte a besenyők hírszolgálatát. A hírközpontot Albélán állította fel, mert ott megfor-dultak az arabok, buddhisták, horezmiek és ujgurok is. A hírközpontnak Szakszinban és Magyarkán is megbízottai voltak. Szakszin, Albéla és Magyarka hírközpontját az alábbiak vezették.
     Erdeljű Gyula                                Erős Csák                                     Ordas uruki-mani püspök
        960-1015                                    978-1017                                                965-1025

        Buda                                         III. Zoltán                                    Pentele öspörös
     979-1020                                       1007-1036                                         985-1039

     Kipcsák fejedelem                         Gerecsák uruki püspök                   Pamír fősámán              1001-1063            1032-1064                                                      1012-1055
     Pamír fősámánt azért küldték Magyarkára, mert több nyelven beszélt. Gerecsák Albélán, Kipcsák besenyő-fejedelem Szakszinban székelt.
     A nyéki Győrben szép számmal maradtak vissza Nyék törzsbeli lakosok. Ennek a Nyék törzsnek az ifjúsága és a Jász-síksági nyékiek vállalták a Kevevára-Nyék és Füzesgyarmat közti szállítást. Ehhez Endre, Béla és Levente is szolgáltatott lovas kíséretet. Legnagyobb számmal azonban a szakszini vegyes származású besenyők vettek részt benne. Ennek a besenyő kíséretnek a parancsnoka maga Kipcsák nagy-fejedelem volt.                   Horezmből és a Van-tó környékéről olyan uruki-mani hívők jöttek az albélai székesegyházba, akik hallottak valamit az arabok egymás közötti pusmogásáról. Eszerint Magyarkán egy részeg mohamedán kereskedő elmondta, hogy Mainzban járt. Ott pedig az érsekség úgy tudja, hogy II. Konrádnak azt jelen-tették: a magyarok királya megengedte a volt avar kincsek és más pogány kegyszerek elszállítását Magyar-országról. Közöttük sok a maniheista ékszer, valamint nagy mennyiségű arany hihetetlen értékben. Mire a hír Albélára ért, minden felnagyult. Maga Gerencsák püspök indult el hát Albéláról, hogy megtudja, mi az igazság. Pamír fősámán örömmel fogadta Gerencsákot és elmondta, hogy maga is hallott a dologról, éppen most gyűjti az értesüléseket. Annyi máris látszik, hogy a Mainz városában hallott híreket a kordovai kali-fátusban kezdték el felnagyítani és mire a mende-monda Magyarkára ért, már az uruki, karnaki és ordoszi kincsekről beszéltek. Az ordoszi kincsek regéje a Talmat és Gerové besenyők képzeletét is felizgatta, mert szerintük azok őket illetik.                                                                                     A magyarkai megbeszélésről rögtön Szakszinba indultak. Ott még semmit sem tudtak a mohamedán kereskedők fecsegéséről. Kipcsák nagyfejedelem Kevevárára ment és ott Endre, Béla és Levente herceget tájékoztatta Pamír és Gerencsák közös jelentéséről. A Talmat és Gerové törzsön kívül az összes többi besenyő törzset tájékoztatták tennivalóikról. Valamennyien őrséget adtak, amíg a nyékiek és az árpádházi hercegek lovasai az Arvisúra-kincseket szállították. A szállítás befejeztével, Ildikó-Ibolya aranyasszony megvárta, amíg a férje, Levente herceg magyar lovasaival eltávozott Füzesgyarmatról. Az aranyasszonyi tisztséget átadta Oszlánykának és hajnal hasadtával, önkéntes tűzhalállal vetett véget életének. Az Arvisúra-kincseket ha máshová szállították, ez mindig így történt. Endre, Béla és Levente hercegek már csak Keve-várán értesültek a dolgokról. Utána a Szent Illés székesegyházában hálaadó istentiszteletet tartottak.                                                                                                Ildikó-Ibolya aranyasszony tűzhalála után hamarosan Levente főtáltos is meghalt bánatában. Az Arvi­súra följegyzések és kellékek továbbszállítását vállalta Szár László, utána a fia, Ung vezér vette át az irányítást. Közben sok kísérő lovas beházasodott a nyéki családokba, s nyéki asszonyok is szegődtek a kísérethez. Vata lázadása és az ő halála után újabb csoportok jelentkeztek kísérőknek, hogy megmeneküljenek a büntetéstől.     Vata fia, János 1060-ban lemondott az uruki püspöki tisztéről és püspökségét az Árpádházból való Gerecsák öspörös vette át. Vata fia, János kezdeményezésére a Fehérvári törvénynapok alkalmával lángolt fel az utolsó pogánylázadás, de azt Béla király erélyesen elfojtotta. A megmenekült elégedetlenek szintén a kimenekítők lovas kíséretéhez csatlakoztak.   Buda fia, Kipcsák besenyő nagyfejedelem örömmel fogadta öccsének, Vatának és a fia, János uruki püspöknek volt harcostársait. Mindannyijukat beosztotta a besenyők védelmi seregébe. Gerecsák az új uru-ki püspök józan, szentéletű ember volt. Segítő kezet nyújtott mind a horezmiaknak mind az ujgur menekülteknek. Az Albélára helyezett uruki püspökség élénk kapcsolatot tartott a Van-tó környéki egyházközséggel is. Onnan sok értékes hír érkezett, amit Kipcsák nagyfejedelem fel tudott használni a Kevevára-Győr-Füzesgyarmati út védelmében.
     Gyarmat fejedelem a visszamaradt Jenő és Gyarmat törzs ifjú harcosaival szintén részt vett a védelmi vonalak kiépítésében. Sok elhárító harcban kellet részt venniük, mert a mohamedán világban köztudomásúvá vált az Arvisúra-kincsek szállítása, az ilyesmi pedig mindig fölkelti a rablási vágyat. Ebben része volt Kurja besenyő vezérnek is, aki a kazárölő hősnek Szvjatoszlávnak a halotti torán elszólta magát. Kurja ugyanis nagyon haragudott a kazárölő hősre, mert a Kazár birodalmat ő tette tönkre. Kurjának 3 felesége kazár nő volt; Kurját ezek mindig az oroszok ellen ingerelték. Amikor a kazárölő hős koponyájából ivó-kupát készíttetett és köszöntőt mondott vele a halott tiszteletére, így szólt hozzá:            -Most csak a Te kegyetlen koponyádból iszom, de eljön majd az idő, amikor Ordosz kincseinek ivókupájából foglak köszönteni!      Amikor ez a Budavári beavatott központnak tudomására jutott, István király intette a besenyőkben bízó hercegeket, hogy hozzájárul ugyan az Arvisúra-kincsek elviteléhez, de a besenyők miatt legyenek nagyon óvatosak.
     A hármas arcú I. István-Vajk királyt meggyászolta Füzesgyarmat magyari népe is. A Béla (Bjelája) folyó partján fehér lovat áldoztak. Pamír fősámán az áldozati ló májából jósolt a Jenő törzs véneivel, de a Gyarmat törzs vénei is azt látták a jövőből: a Vajk után következő Péter teljesen el akarja adni Atilla biro­dalmát a nyugatiaknak. Részegen elárulja, hogy Budavár, Avarbástya és Kurszán várában temérdek kincs maradt még elrejtve. A magyari nép Péter királyt elűzi és a palóc Aba lesz a király, de őt megölik a kincsre éhes nyugatiak. Utána jön a Viharisten lován a győzedelmes András-Endre, s ő biztosítja az Arvisúra kincsek biztonságba helyezését.                                                 Mikor elkészült az az Arvisúra-alsó-világ, mely védelmet ad a csillagok járása szerint megjelenő tűzokádó sárkánykígyó ellen, Pamír fősámánnak le kellett szállania a kígyó barlangjába. Ott a kígyókirály elárulta neki: a Tesupnak nevezett baskír Viharisten megmondta, hogy Arvisúra-Anyahita az Égi Biroda­lomból azért szállott le a földre, hogy társaival együtt az égi lakók tudományát itt elterjessze. Magukkal hoztak három pulit és két kis tengeri kígyót (delfint), mert azok nagyon okosok és nagy segítségére lesznek utódaiknak. A pulik majd terelgetik az emberek helyett nyájakat, a tengeri kígyók megjósolják a jövőt. Az Anyahita utódai közül minden tömén emberből lesz egy égi eredetű, és minden száz töménből lesz olyan, aki összeköttetésben tud kerülni az égiekkel.           Az égiek most Pamírt bízták meg az Arvisúra-titkok védelmével. Pamír, Oszlányka aranyasszonnyal együtt visszament a Béla törzsbeli Szavárd-magyariakhoz, ott a garaúzokkal állottak a Magyarka környé­kére érkező lovasok segítségére. Tuspa vidékéről gyakran érkeztek mohamedán kereskedők, s elmondták, hogy Péter magyari király elárulta a pénzéhes nyugatiaknak, hogy a fejedelemifjak az aranykincsek egy részét Füzesgyarmatra menekítették. Ezért a mohamedán kalifátus az arab-horezmi és baskír uralkodókat felbíztatta, hogy menjenek rá Füzesgyarmat kincsőrző gerendaváraira.       Jenő és a Gyarmat törzs vezetésével a többi kisebb maradék törzs őrjáratot tartott az Etil (Volga), a Jaik (Ural) folyó és a Tobol között. A Gerové és részben a Talmat törzs fele az ordoszi úzokkal és az oguzokkal együtt tiszteletben tartotta a magyariak örökségét és inkább segítették a kincsek menekítésében. Úgy tartották, hogy ők is a Szövetség ládájának érdekvilágába tartoznak, tisztelik az égiek akaratát, hisznek az égből származó tudományok létezésében.                                                 Füzesgyarmat a Béla folyó partján, Isimbáj alatt feküdt. Kőalapokon nyugvó gerendaházakból állott. Az építőanyagot a Béla folyón úsztatták le. Gyarmat törzsének visszamaradt részei a Béla folyó forrásvidékétől délre laktak. Amikor az Ural és a Béla jobb partjáról két Gyarmat törzs elköltözött, szálláshelyüket a forrásvidékről érkezettek foglalták el. Isimbáj alatt a Dema forrásvidéke felé eső oldalon építették fel a Gyarmat törzs új fővárosát. Az áttelepülés és építkezés lebonyolításához az Etil partján visszamaradt Gyarmat törzs is hozzájárult. Gazdag jószágállományuk megmaradt és ez hamarosan föllendítette jólétüket. Ennek a Gyarmat törzsnek a fejedelmét a többi visszamaradottak is támogatták. Élénk kapcsolatban állottak a Kuma-magyari földön maradt Béla törzzsel is. Amikor a mohamedán támadások erősödtek, a Béla törzsből, sőt Magyarkáról is sokan ide vándoroltak.  A Jenő törzsből a Káma jobb partján élők elvándoroltak, de a két baloldali törzs visszamaradt. Ezek összekeveredtek a marikkal és az udmurtokkal, sőt a magyari törzsekkel is fennmaradt a kapcsolatuk. A kisebb csoportok visszamaradt részeit végül a Gyarmat fejedelemség egyesítette.                                                                        A kevésbé értékes szállítmányokat már 1045-ben megkísérelték az Ural (Jaik) folyó jobb oldalán szál­lítani felfelé, de sok támadás érte őket. Később a Béla folyó forrásvidéke felé tartottak. Végül Isimbájnál átkeltek a Béla folyón és jobb oldalán haladva, elérték az Ufát. Ennek a forrásvidékén áthaladva Tömém felé fordultak, míg aztán a hegygerinc előtt a manysik átvették tőlük a szállítás terhét. Amint elérték az er­dőségeket, ahol már az asszony-uralom alatt élő manysik élnek, a Gyarmat törzs lovasait mentesítették a szállítás terhétől. Eleinte arról is szó volt, hogy a Káma folyó mellett, a Sziklás Uralon keresztül kellene szállítani a Szövetség ládáját, de sem a magyarok, sem a magyariak ezt nem vállalták, de még a manysik sem. Ott a Viharisten ivadékaival nem lehetett volna folytatni a szállítást, mert ezek a lovak nem bírták volna az ottani éghajlatot. A manysik földjén meg télen rénszarvas szánokat használtak. Nyári szállítás ott, azon az ingoványos-mocsaras vidéken lehetetlen volt. A Jász-síksági lovak tehát csak Füzesgyarmatig közlekedtek.   Pamír fősámánt egy útja alkalmával Magyarka közelében mohamedánok megtámadták és súlyosan meg-sebesítették. Oszlányka aranyasszony sebápoló csoportja egy darabig még ápolgatta Garaúzföldön, de a leggondosabb ápolás sem tudta megmenteni. Özvegyét később feleségül kérte a Van-tó környéki uruki-mani öspörös Tuspába, de ő csak hazavágyott. 1052-ben el is indult a nagy útra. Tavasszal jött el Magyarkáról, s vitte az uruki-mani püspök híreit Füzesgyarmatra. Hosszú útján Kipcsák nagyfejedelem és a Béla törzs csapatai kísérték szavárd-magyar vezetőkkel. A fejedelmi ifjak közül Zombor, II. Lebed és Pereg vitéz volt mellette.                                                                         Gyarmat fejedelem beszámolt Oszlánykának arról is, hogy a baskír-magyar föld ifjúsága valósággal fel van bolydulva, mióta a lányaik közül többen magyar és besenyő ifjakhoz mentek férjhez és most készülnek a Jász-síkságra. Egyik-másik ifjú pár már továbbindult lovas kalandozókkal nyéki Győrbe. Mire Oszlány-káék Lebedvárra érkeztek, egész kis sereggé nőtt az ifjú házasok csoportja. Lebedvár ekkor még zömében magyar nyelvű volt, s így itt több házasság született, mint Győr és Füzesgyarmat táján. A magyar fiatalokhoz való férjhezmenetelnek kedvezett az is, hogy hír szerint Magyarországon melegebb az időjárás, a földek termékenyebbek is és minden tekintetben könnyebb az élet, mint Lebediában. Szívesen követték hát Anasztázia királyné példáját és örömmel mentek magyar ifjakhoz a férjhezmenendő lányok.                                               A legtöbb gazdag lány hozott magával cselédet, vagy rab házaspárt Ungvár környékére, ezzel orosz anyanyelvűek is kerültek oda. A jövevények Ung vezér és Szobránc birtokán telepedtek le. Útcsinálással és építő szálfák kitermelésével foglalkoztak. A fát folyókon úsztatták le. A jobb megélhetés hírére sokan ott hagyták Halics és Ladomér birodalmát és beköltöztek a hegyszorosok tájára.   A lakóhely-változtatásokban szerepe volt annak is, hogy az orosz ortodox papság nagy igyekezettel térítette a magyarokat is, a besenyőket is a görög szertartású hitre. A kievi fejedelemség viszont terület­átengedés ellenében hozzájárult ahhoz, hogy jászvásári Anasztázia királyné lovas népe a baskír-magyar föld-re járjon látogatóba. Mindez a besenyő terület határán, a hittérítés területén ment végbe, ahol a csatározások abban az időben szüneteltek.                                               Endre-András király és felesége, Anasztázia, a Bölcs Jaroszláv kievi orosz fejedelem lánya nagyon örültek annak, hogy Lebedvár és Halics térségéből sokan igyekeznek áttelepülni a Jász-síkságra, hiszen ezek mind az ő megbízható híveik lettek.                   Anasztázia királyné csak ritkán tartózkodott Veszprémben, inkább Székesfehérvárt és Endrevárát ked­velte, meg a Dunna-Ordosz melegvízforrásait. Szívesen átengedte Oszlányka aranyasszonynak a keszthelyi uruki-mani kolostort is, ahol Pamír fősámán kincsei és följegyzései találtak biztos őrhelyre. Oszlányka aranyasszonyt a keszthelyi várkapitány, Pető Gáspár vette feleségül. Ebből a házasságból 8 fiú született. Ezek, amikor felnőttek, megfogadták, sohasem hagyják el szülőföldjüket. Ott volt előttük az intő példa: mostohatestvéreik az anyjuk halála után mind férjhez mentek, de idegenben olyan hazátlannak érezték magukat.          Endre király csoportonként más-más helyre irányította. A manysikat például Zalavár ispánságába; a hantikat Hont ispánságába; a csuvaszokat Csanádvára alá; mindegyiket eredeti töméne területére. Azokat az úz lovasokat pedig, akik a kincsek kimenekítésénél segédkeztek és Füzesgyarmatról hoztak feleséget, a palócságra telepítette. Endre király tudta, hogy a mainzi érsekség és német papjaik attól tartanak, hogy az ő orosz házassága arra vezethet, hogy esetleg mindannyian átállnak a bizánci hitre. Ebben az ügyben királyi tanácsot is hívott össze Endrevárra, illetve Dunna-Ordoszba. A főurak, a papsággal együtt azt javasolták, hogy Salamon királyfinak feltétlen német-ajkú hercegnőt kell feleségül vennie, hogy római katolikus hercegnő legyen Magyarország királynéja. Így is lett: Salamon Judit hercegnőt vette feleségül, s IV. Henrikkel helyreállt a béke.      Endre király szükség esetén készséggel adott harcosokat a füzesgyarmati fejedelemségnek. Bajban leginkább a keleti országrész ifjúságára támaszkodhatott. Fia házassága Nyugatra kötötte, keleti gondjait öccsére, Béla hercegre bízta. Béla herceg többször járt lengyel-orosz-magyar lovasok élén Kipcsák nagyfejedelemnél, akitől csak jót várhattak. 1055 nyarán együtt lovagoltak Füzesgyarmatra, Szakszinba és Magyarkára és megkérték a fejedelmeket, hogy tartsanak népszámlálást, hogy mennyi lehet a 24 hun törzs szövetségébe tartozó magyar-besenyők, a szavárdok és a baskír-magyarok létszáma. Béla herceg 1058 medvetorára a következő adatokat kapta:
     A faIubírók és a városi bírák szerint a belső ispánságok területén 1055 Aranyasszony napján, az aratási ünnepen:       1 067 912 fővett részt. A külső ispánságokon és belső gyepükön volt:                  l 113 098 fő
Avaria és Karatán gyepüin:                                                                           9 875 főA Magyar Királyság területén tehát összesen:                                                                                               2 190 885 lélek volt.
Ezek felett I. Endre-András király uralkodott.
     A volt lebedházi uralkodók területén is éltek magyarok, mégpedig Moldovában, akiket az uruki-mani papok tartottak nyilván, vagyis:                                                                                                        22 612 fő
Halicsban a sámánok és bábák nyilvántartása szerint:                                    11 975 fő
Ladomériában a falusi bírók és sámánok szerint:                                            15 765 fő
Nyéki-Gyánban a rimalányok szerint:                                                            14 972 főA keleti szétszóródott magyarság létszáma tehát:                                                                                            65 324

     Gyarmat fejedelemségében, a Gyarmat, Béla, Megyer és
Tarján törzsnél nyilvántartva:                                                                        45 620 fő
Jenő, Kürt, Nyék, Gyula és Kéri törzs állománya szerint:                                41 914 főA füzesgyarmati fejedelemségben tehát összesen:                                                                                                    87 534
     A Kuma-magyarországi Béla törzsben:                                                    39 732 főSzavárd-magyarok, a sámánok nyilvántartásában:                                                                                        36 986 főMagyarka fölött szétszóródott uruki-mani hívő magyarok:                                                                                    17 256 fő
Kuma-Magyarországban összesen:                                                               93 974 fő Az összmagyarság létszáma tehát a kabarokkal és
utódtörzsekkel együtt:                                                                             2 437 717
bő 240 tömén.
     A besenyők létszámát a törzsi fejedelemségek így adták meg:A Talmat törzsben 12 628 buddhista és 8 520 sámánhitű, össz.:          21 148 főGerové létszáma: 21 620 mohamedán és 5 238 sámánhitű, össz.:      26 858 fő
Csopon törzs (sámánhitűek):                                                                        29 562 főKulpé törzs (sámánhitűek):               25 843 főEnti törzs (sámánhitűek):                                                                    31 864 főSur törzs (sámánhitűek):       35 679 főGyula-Jula törzs: 24 972 uruki-mani, 2 354 sámánhitű, össz.:                        27 326 főKapgán-Szörény törzs: 31 636 uruki-mani, 1 793 sámánhitű, össz.:                                                                        33 429 fő  A besenyő törzsekben összesen:         231 709

     A magyar-besenyő szövetség tehát: 2 437 717 + 231 709, azaz összesen: 2 669 426 lelket jelentett!
     Endre király tanácsát az érdekelte, hogy milyen erők állanak mögöttük. Kitűnt, hogy a 955. évi és az 1055. évi adatok között nagy különbség van. Az ortodox bizánci hit nagy elterjedése miatt már nem lehet többé a besenyők törzseire számítani. Nyugat felé kell hát igazodni. A bizánci hit nagyjából már felszá­molta a Kazár birodalmat, most a besenyők jó részét is keresztény hitre térítették, őrájuk tehát Endre király már nem számíthatott. A legnagyobb baj az volt, hogy a besenyő törzsek szövetsége szétforgácsolódott. A mohamedán, buddhista, uruki-mani és sámáthitű családokban nem egyformán gondolkoztak. Bár a legnagyobb rész még mindig sámánhitű csoport volt. Csakhogy nagy erővel folyt a hittérítés és ez azzal járt, hogy a besenyő nép szép lassan elvesztette a nyelvét.                                                             Az avar birodalom határai összeszűkültek. István király házassága új pannonföldi határvonalat vont. Az új helyzetben számítani lehetett arra, hogy a Jász-síkságot, Pannonföldet és Erdőelvét biztosan meg lehet tartani. De ezeken túl: Boroszlóban, Iglóban, Marótföldön és Avaria-Encs vidékén az avarok száma folyton fogyott és a hittérítés folytán az avarok németekké váltak. István király még a fiát is feláldozta a “szentesített határok” érdekében. Endre király most szintén válaszút előtt állott. Salamon házassága révén vajon biztosítva lesz a magyarság jövője? Keleti segítségben többé nem bízhatott, hiszen a hun törzsszövetségbe tartozó ázsiai lovas tömegek már a besenyőket is fenyegették. Olyan tervek foglalkoztatták őket, hogy segítségére sietnek a kereszténységnek ellenálló 14 tömén léleknek. Az Etil keleti oldalán ott állottak a sámán-hitű hunok és úzok harcrakész töménei. Mögöttük meg Nogaj fejedelem tatárai, új legelőterületeket keresve.                                                                       Endre király fia házasságával Nyugat felől biztosította az ország védelmét. Béla herceg pedig Erdő-elvén, Ladomérban, Halicsban és Füzesgyarmatig az után járt, hogy biztosítva legyen a Budavári beavatott központ értékeinek a kimenekítése is. Béla hercegnek nagy érdeme, hogy a Magyarországba vágyó ifjúságot igyekezett Erdőelvére telepíteni. Ez a bevándorlás azonban megnövelte a sámánhitűek létszámát és a határvidéken élő, elégedetlen sámánhitűek mozgolódását támogatták. Az ilyesminek volt néha haszna is. Az elégedetlenkedőket először Vata, majd fia, János vezette. Endrét, majd Bélát is ilyen mozgalom segítette hatalomra. A királyi tanács mind a két esetben a nyugati kereszténység mellett döntött, mert a keleti nomádok támadásai miatt az orosz-besenyő segítség bizonytalanná vált. Ebben a helyzetben örülhetett Béla, hogy mind a keresztény, mind a sámánhitű besenyők megengedték a Füzesgyarmatra való menekítést.                                                                                     Amikor az utolsó szállítmánnyal medvetor hajnalán Füzesgyarmat felé tartottak, sőt messziről már lát-ták is a füzesgyarmati kamlik tábort, váratlanul gerové-besenyő lovasok támadták meg a hidegtől szinte meggémberedett lovas-és szánkótábort. Az erti és sur besenyők, meg a kíséretben részt vevő magyar fejedelmi ifjak is kardot rántottak és elkezdődött a véres küzdelem. De a külső kamlik táborból is vad vágtában rögtön ott termett a fogadó lovasok serege. A mohamedán gerové besenyők jókora veszteséggel megfutamodtak.         Boja fia, Kipcsák vitéz, II. Lebed és I. Szabolcs ivadéka ebben a nem várt küzdelemben hősi halált halt. Testét Füzesgyarmat áldozati kegyhelyén hamvasztották el. Gyarmat fejedelem egy díszes prémes szánkót ajándékozott a fejedelmi ifjaknak, hogy az emberfejes urnákat majd azon vigyék haza. Mert 1063 első napján, a füzesgyarmati medvetor hajnalán, összesen 12 magyar vitéz halt hősi halált. Utána a medvetori szer-tartás még négy napig tartott a manysi ünnepségen. Közben jelentették, hogy egy-két nap múlva alkalmasint megérkezik a szállítmány átvételére Pamrán nagyfejedelem is, de a nagy fagy miatt késik. A medve-tor tehát folyt tovább.
     Gyarmat fejedelem aztán Ung vezértől szertartásosan átvette az utolsó szállítmányt. Szobránc arany-asszonyt a medvetori ünnepség védasszonyává tették és így ünnepelték a Jász-sikságra elvándorolt magyarok aranyasszonyát. 800 esztendő után volt mit beszélni az asszonyok külön gyülekezetében is. Az asszonyok ugyanis magán a hivatalos medvetoron nem jelenhettek meg, ezért külön jöttek össze. Egyik-másik fiatal özvegyasszony úgy határozott, hogy a hazatérőkhöz szegődik, mert megunta ezt a fagyos világot.
     Amikor az ötnapos medvetori szertartás véget ért, a Szakszinban székelő Kipcsák besenyő nagyfe-jedelem riadót fúvatott és a szállítmány, melyet már átvettek a manysi fejedelmek és táltosok, Kipcsák nagyfejedelem védnöksége alatt, Gyarmat és Jenő törzsbeli vitézekkel elindult az Urál-bérc Öregének alsó-világa felé. Füzesgyarmat belső várának főterén, a Vitézek oszlopa mellett Gyarmatt nagyfejedelem így szólt az elvonuló prémes-szánkós csapatokhoz: “Arra kérem a Seregek hatalmas urát, hogy az Élet kegy-helyét újra biztonságos helyre segítse. Titkát meg ne kaparinthassa se az álnok keresztény világ, se Mohamed hazug serege, mert ezek csak mindenből hasznot akarnak húzni. Az ataiszi és ordoszi igazság legyen örök titok. Vezessen benneteket Hadúr-Tórem az Igazság útján! Békesség néktek!”                 De nem minden ment olyan símán, ahogy gondolták. Füzesgyarmatot elhagyva a szánkós sereg szalma-bocskoros lovakon egy tisztásra ért. Hírtelen csengőszánkós lovak a dombhajlaton besenyő lovasokkal tűntek fel. Gerové mohamedánok serege csapott le az előőrs szánkókra, hátvéd nyilasaik pedig égő pamacsos nyilakat lőttek a prémmel bélelt szánkók gyúlékony gönceibe. Minden oldalról csatatérré vált a Farkas-domb hajlata, de Hadúr-Tórem és a Viharisten lovasai vitézül küzdöttek a túlerővel szemben. De mielőtt a gerové besenyők erőt vehettek volna rajtuk, megjelent Pamrán manysi fejedelem rénszarvas vontatta szánkós serege és belevetette magát a küzdelembe. Hátulról támadtak a gerovékra. Megérkeztek a kabarok is kicsiny, fürge lovaikon, a tomaji sámánok pedig fölverték a fekete úzok vitézeit is, akik rávetették magukat a gerovek tartalékaira. Az áruló gerovék serege megingott és most már a Gyarmat-Jenő törzs harcosai mentek át támadásba. A gerovék megfutamodtak, de a fekete úzok üldözőbe vették őket. Mire beesteledett, Kipcsák vitézei majd ájultan roskadtak prémes szánkóikba. A manysik vették gondjaikba a sebesülteket, úgy leheltek életet a rokon magyariakba. Minden kincset átraktak rénszarvas vontatta szánjaikba és úgy indultak el észak felé.     A szokásos halotthamvasztásos temetést Füzesrét falvának lakói végezték el. Gyarmat és Pamrán nagy-fejedelem egymást megölelve búcsúztak el, hogy soha többet nem találkoznak. Kipcsák nagyfejedelem hamvai egy keszi törzsbeli göröncsér díszes urnájában Szakszinba kerültek, de a gerovék tetemeit meghagyták az erdő farkasainak.  Füzesgyarmaton jelentették az Öregek Tanácsának, hogy a manysi-hantik hadának sikerült átadni az Arvisúra-kincseket és azok most már biztonságosan viszik rénszarvas fogataikon az Urál-bérc Öregéhez.                                         1063 nyarán Miltény fia, Zombor és Kökény fia, Pereg jelentette I. Béla királynak, hogy a gerovékkal vívott csata után a manysik-hantik kezébe kerültek az Élet kegyhelyének titkai és az Uruki-Karnaki-Or-doszi Szövetség ládája. Ezzel a magyarság további életéből messzire kerültek a sokezer éves múlt emlékei. De I. Béla beavatott még amellett előrelátó is volt. Fiait fennmaradásunk érdekében úgy nevelte, hogy ne csak Rómához, Mainzhoz, hanem Bizánchoz is igazodjanak...



     NIPPUR PATASZI
     A beavatottak titkos történetében az Ataiszi származásúak többször összekerülnek egymással. Így pl. Buda fia, Aladár, Abakán néven alapít birodalmat; Csaba leszármazottja, Kotragos, elmegy a Turgai kapuba és feleségül veszi Emőkét; Oposur, Edemen... Álmos-Árpád révén találkozik a Nyék leányával Abacillel; Árpád második házasságában Eperjessel; Csaba, illetve II. Ilona-Baján leszármazottjával kerül össze.
     Telena, Alpár későbbi felesége, egy kisfiúval jött be hazánkba. Többé nem akart ugyan férjhez menni, de az ősi törvények szerint Alpárt, a Nagy-Süán győztesét nem lehetett elutasítania. Telena fiából, Bajánból lett aztán Baján avar fejedelem, az avarság védőpajzsa.                                                                               Bizánc és Róma Atillának vagy valamelyik utódjának a megölésében csak a hun törzsszövetség uralmának a megtörését látta. Bajánhoz nehezebb volt hozzáférkőzni. Minden tekintetben kiváló ember volt. Elődei nemigen érintkeztek a nyugati diplomáciával. Baján azonban, a védelmi gyűrűk korlátlan ura nagy nyelvtehetségével mindenkivel tudott tárgyalni. Nyelvtudásával, erejével és vagyonával elkápráztatta az akkor ismert világot, akárcsak Atilla, Buda, vagy Deédes. Kincseikről csak a beavatottak titkos szövetségének volt tudomása.
     Bát képzésen Baján a Bát-Baján nevet vette fel. Feleségül elnyerte Szamos fejedelem legkisebb árváját, Tomisirt. 10 fiuk és 8 leányuk született. Ez a szaporaság biztosította házának 300 évre a hatalmat. A be-avatottak sora: Batbaján (csodagyerek) 565-602, Bakar 602-630, Mácsi 630-634, Kuvrát 634-648, Samó (az áruló) 648-658, Zára 658-664, Haram 664-678, Zemlén 678-702, Maróca 702-720, Zengő 720-734, Mura 734-762, Linda 762-790, Korpona 790-792, Türje 792-794, Tuza794-803, Halics 803-825, Nyék 825-869, Abacil 869-890.                                       A fejedelmi láncolat pedig: Nagybaján 568-580, Alpár-Telena 580-600, Győr 600-620, Páka 620-626, Kohár 626-630, Tudval 630-634-660, Mácsi férje, Orbaszár 660-672, Vaska 672-690, Kapornak 690-712, Regöly 712-740, Becseker 740-770, Gyürtő 770-782, Sebes 782-792, Mikó 792-795, Tuza 795-803.                                                                                                Ekkor a fejedelmi család fele kivonult, de Kassa 803-853, kabar-palóc földön visszamaradt. Verecke 853-896, majd utána Árpád-Verecke 896-899, s végül (899-908) Árpád-Eperjes által. Zsolt 908-tól 955-ig tartó uralma alatt egyesül a beavatottak háza. Ezért lett Zsolt-Zoltán a közös fejedelem Árpád után.     A marami és merija törzsek Kr.e. 3016-tól Kr.u. 1265-ig tartó vándorlása érintette a hun törzsszö-vetségbeli népek mindegyikét. A meriják nagyjából azonosak a fehér-hunokkal, a maramiak a fekete-hunok-kal. Származási törvényeiket Ataiszból hozták. Tarján fősámán 250-ben így ír róluk:
     A kabarvész 181-ben megbontotta a szumíros törvényt és a merija-marami érdekterületen tiszta asz-szony-uralomra vezetett. Merija területén az 1, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, I2, 13-mas fátriák maradtak, a 15-ös közös, átmenati fátriával. A por fátriák közül a 26-os Szalaváré fátria volt közös. A 2-es Jenő, a 14-es Gyula, 16-os Megyer, 20-as Keszi és a 22-es Gyarmat törzs alkotta a vegyes-uralmi magyari törzs-szövetséget.(Vegyes, azaz feleség-uralommal.) A 18-as Kürt, a 23-as Tarján, a 25-ös Nyék, a 24-es Kéri és a 20-as Keszi törzs kézműves része megmaradt a kabaros férfi-uralom alatt. 250-300 között ez az 5 törzs leköltözött az Ural-Emba folyó és a Turgai kapu vidékére, de a 17-es és a 19‑es, valamint a 21-es fátria a 26-os közös fátriával vissszamaradt asszony-uralom alatt. A 18-as Kürt és a Kéri többségű 24-es, valamint a 22-es Gyarmat és a 23-as Tarján törzsnek egy-egy része vegyesen, feleség-és férfiuralom alatt létszám-ban pótolta a por fátriák nem kielégítő egyensúlyát; a 2, 14, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25 és 26-os por fátriák töredéke azonban visszatért az asszonyuralomra.     Legelő-megtartási törvény értelmében Tarján fősámán fia, Béla, a Kürt-Kéri és a Gyarmat-Tarján törzs maradékaiból-leányai révén-megalapította a Béla törzset. Ez élénk kapcsolatot tartott fenn a Turgai kapu-ban később lehagyott Kurd törzzsel és a Magyarka-Sárhely között hagyott Gyula törzzsel.                               Koppányról Szalavári Tura mélyen hallgatott, mert szerinte ha valaki új vallást, vagy eszmét hoz elő, azt rendszerint anyagiakért teszi.
     A sámánizmus megkövetelte a maga tizedét, ugyanúgy a kereszténység is, de a manysiktól várta a mo­hamedánizmus is.Ezért a manysik mind északabbra húzódtak, amíg a nyenyecektől és a szamojédoktól te­hették. Népük nem fizette meg a szellemi lakbért, ezért egy ilyen nagy múltú népnek el kellett pusztulnia.     Géza fejedelem látta a nyugati veszélyt, ezért Vajk fiát eladta a nyugati kereszténységnek; de édesany­jának minden hozzátartozója Bizánccal kacérkodott. Koppány az Ajtonyék-Gyuláék csoportjával tartott és Bizáncnak szívesebben fizették volna a sámánizmustól megtagadott tizedet. Aba-Sámuelék kabarjai a sámán-tized mellett Nyugatnak is megfizették a tizedet; a megvakított Vászolyt fejedelmi ellátásban részesítették, fiait pedig fejedelmükként tisztelték.                                                               Mivel a magyar törzsszövetség nem külön törzsként vett részt a Buda-Atilla vezetésével kidolgozott honfoglalásban, mi akkor a manysikkal alkottunk harci egységet. Déli Pannonföld már régen a hunok érdekeltségi területe volt, amikor Aquincumban még Róma volt az úr. Előőrsként a manysiknál maradt Béla, a szkítáktól Kevét és a szavárdiföldről küldött Kadosát indították útba a rómaiak nyugtalanítására. Ordas (Ordosz) szkíta telepről kiindulva Keve vezetésével 431-ben legyőzték a rómaiakat, majd a következő évben az ugyancsak szkíta Zombortelepről rontottak a római zsoldosokra, mivel azok a Duna bal oldaláról rabszolgákat hajtottak el. 433 kora tavaszán ezen a területen győzedelmeskedtek a rómaiak felett és a területet Keve vezér megkapta örökös területként. Itt épült Kevevára, a Duna bal partján, Baranccsal szemben. Béla tyumenje a mai Bélabánya környékén szállt meg; a hősi halált halt Kadosa fia, Zaránd pedig (akinek besenyő lány volt a felesége) a Bikis folyó forrásvidékén felépítette Zaránd várát.  A 24 hun törzsből álló szövetség vezérkara ekkor így állott: Hangun-Huó császár 351-ben meghalt. Utána Megyerja öccse, Uruk-Dargin vette át az irányítást 351-385-ig, majd Hunyornak adta át a hatalmat, aki fiainak: Mondzuk, Udin (Uldin) és Bagamér (Balambér)-nak a részvételével 385-410 között uralkodott. Bagamér 410-430 között Káspiváron át felvezette a hun hadsereg zömét; Buda-Atilla irányításával 433-ban Jászvásárra értek. Mondzuk, mint fővezér Ordoszban maradt, de fiai: Karaton és Oktár ekkor már szkíta földön állomásoztak. Uldin halála után, amikor híre jött annak is, hogy Mondzukot Ordoszban meggyilkolták, 433 őszutóján Ruga és Upor (Uptor) kívánságára Atilla vette át a fővezérséget. Ordoszból így Hunyor ivadékaiból csak Bősárkány érkezett. Jákó halála miatt Buda vette át a fősámáni tisztséget. Az Ordoszból áthelyezett beavatott sámánközpont alapjait 435 Nyilas havának holdtöltéjén rakták le. Ezzel indult meg Budavárának felépítése. Az ünnepélyen részt vett: Bősárkány, Deédes, Nekese, Buda, Atilla, Karaton, Oktár, Ruga, Upor, Ojbársz (Uruk-Dargin leányának a fia), mind a 24 törzsnek a vezére és vezető sámánja, összesen tehát 58 magasrangú személy, a törzsszövetség teljes vezérkara. Megjelent a manysi sámánnal együtt Béla vezér is, aki itt parancsot kapott arra, hogy az aranybányászatot lendítse fel Bélabányán.
     Atilla halála után a hun törzsszövetség visszavonult a Káspivári Szkíta birodalomba, de az addig meg-honosodott törzsek továbbra is a helyükön maradtak. Amikor az új, avar törzsszövetség elindult, itt már rokon népek fogadták őket, csakúgy, mint később a magyar törzsszövetséget.                                                          Vajk fiának, Imrének volt egy titkos menyasszonya, Jéne. Jéne Sarolt parancsára hajlandó volt gyermeket szülni Imrének. István király véréből a budavári Hegyi-ünnepélyen, Radnót napján meg is született a kisfiuk. A gyermeknek Aba-Sámuel lett a névadó apja. Valóságos apja, Imre ekkor már a besenyő bosszúnak esett áldozatául.                                                        Jéne aranyműves lány volt. Kisfiával Veszprémben bevonult Sarolt miseruha-készítői közé. Az agg ki­rálynő minden örömét Radnótban találta. Mindig vele játszadozott. Radnót véréből származott Pósa vitéz, Anonimus, akit IV. Béla Karakórumba küldött.    Nippur pataszi az özönvíz előtt 35000 évvel rakta le a víz emelkedése miatt az első, sziklán épült sumír város alapját. A város akkor még a tengerparton feküdt. De amikor Kr.e. 9790 körül Lagas, az első sumér király várost alapított, az újabb eljegesedés miatt Lugal városa már 10 napi lovaglásra volt Nippur alatt. (Lugal-Lagas 12 sumér város pateszijét végeztette ki Lagasban, ellenszegülés miatt.)    Amikor az Ataiszi őshazában a tenger szintje újból emelkedni kezdett, Uruk városában felavatták a beavatottak központját, de az özönvíz miatt Lagas, Úr és Eridu városa víz alá került. A tenger vize ekkor Uruk városának a hegyalját mosta. Ettől kezdve az özönvíztől való szabadulás emlékére nyár közepén mindenütt megtartották a Hegyiünnepélyt. A Szovjetunióban a komik 1972-ben bemutatták ezt a Hegyiünnepet.                                                                                István korában Vászoly és Ajtony volt beavatott; ők láttak a jövőbe. Mindketten azon a véleményen voltak, hogy a nyugati kereszténység csak veszélyt jelent. Attól is tartottak, hogy a csuhásoknak megtiltják a nősülést és hosszú idő múlva a szaporodás szempontjából ez nagyon megbosszulja magát. Ha viszont Kelet kereszténységét tesszük magunkévá, létszámban erősebbek leszünk. A német lovagok és a római pápa, folytatták tovább-a tizedre és az ajándék-birtokokra való tekintettel istennek tetsző cseleke­detnek mondja a keleti kereszténységhez húzó főurak kiirtását. Ezért Koppányt 998-ban, Tónusz-Abát beavatott feleségével együtt 1002-ben, majd Jirkó hat vejét: Radna, Zsibó, Pestere, Siria, Doboka és Kolozs vezéreket megölték a Csanád vezette vérengző lovagok pedig Ajtonnyal is végeztek. Mindez 998-1028 között történt. Ugyanebben az évben István király Vászolyt is megvakíttatta, pedig az Aba-Sámuel tanácsára-felvette a Vazul nevet és kereszténnyé lett. István király testőrségének a parancsnokát, aki az ősi törvények szerint István apjának számított, mindezek láttára agyvérzés érte. Sarolt öccse volt az, az Erdeljü Gyula, aki eddig nem engedte, hogy Istvánnak vagy Imrének baja essék. Imrét 1031-ben vadkannal ölették meg a besenyő lövérek. Vászoly-Vazult 1028-ban, Ajtony kivégzése után megvakították,                                                                                Mindennek megakadályozására a jászvásári Gyula fejedelem eljárt a bolgár cárnál, a halicsi bánnál és Boleszló lengyel királynál, de igyekezetének nem volt eredménye. Amikor pedig eljött a beavatottak rejtegetett szent ládájáért, Hunt-Pázmán lovagjai 1018 tavaszán vele is végeztek.         A pápaság a bűnbocsánat fejében elrendelte Boleszláv lengyel király megsegítését. Ennek István király azon nyomban eleget is tett.
     Ha nem lett volna meg szám szerint 12 a kivégzendő vezető ember közül, kivégzik Vászolyt is. De rá más sors várt. Amikor István megbeszélésre hívta, azt mondta: “Nem akarok gyilkost látni!” Többek között aztán ez is egyik oka volt annak, hogy megvakították.                                                                                       Az összeesküvéssel gyanúsított Vászoly átadta fiainak a Budavári sámánközpont beavatottainak szent ládáját. Ezt sokáig Aba-Sámuel rejtegette. 1035-ben Endre, Béla és Levente Halics-Ladomér fejedelemségen át Kievbe menekítette a ládát. Ott Endre, András királyfi néven feleségül vette Bölcs Jaroszláv leányát. Béla egy lengyel hercegnőt vett feleségül, Levente pedig Ladomér fejedelmének a leányát, Lebed lovasfejedelem leszármazottját, a beavatott Ildikót. Ildikó vezetésével három állam lovasaitól kísérve vitték Budavár szent ládáját a Béla (Bjelaja) partján levő Füzesgyarmatra. Itt Ildikó az ősi törvények szerint önkéntes véráldozattal hősi halált halt. Levente többé nem is nősült meg. (Ugyanígy halt Jákó fősámán is önkéntes halált, amikor a sámánközpontot Budavárra helyezték át. Az Ordoszi Aranyasszony templomot magára gyújtotta. Ezt a szent helyet minden időben az Élet templomának nevezték.)    A szövetség ládájának kimenekítését még 992-ben eldöntötték, amikor Gelyza felvette a Géza nevet. (Második neve István lett, de lelkében mindvégig Gelyza maradt.)                                                         Amikor Kr.e. 3000 körül a napkitörések miatt roppant hőség uralkodott, a sumérok marami és merija csoportja újabb haza keresésében eljutott egészen a Volga könyökéig. Bölcseinek 38000 évi időre visszanyúló feljegyzéseik voltak, s azokból megállapították, hogy a mérsékelt égövi, egy-ruhás öltözködési mód mellett fejlődik legjobban az emberiség agya és olyan éghajlat a 1egalkalmasabb a kenyérmagvak termelésére és az ehető állatok tenyésztésére. Az Élet templomának a papjai itt a legokosabbak.       Az itteni békesség azonban nem sokáig tartott. Először az első hun törzsszövetségi csoport, a viroláj (észt) hatolt rajtuk keresztül; másodiknak a suomák (finnek). Majd megjelentek a morvidok, Marami-moksa és Merija-mersa házassági kettősséggel.           Amikor Ildikó hősi halált halt, már az udmurtok és a komik éltek marami-merija házassági közösségben. A manysik antik hazája az Uralon és azon túl volt. Káma-Béla környéke viszont badzsirt-magyar. De az Özönvíz-hegyi ünnepet még tartották.






     A TIZEDESEK GILGAMES-JEGYE                                                303. Arvisúra
                                                                                                             Gát-Turi rovása
                                                                                                             1074-1097

     Árpád utódai is fenntartották azt a szokást, hogy az újszülött gyermeket bemutatták a Rimaszécsek főbábáinak hátukon a Gilgamestől származó anyajeggyel.                                                          Még ÉA ősanya csípetett a Turuj-sassal Gilgames háta közepére egy serkentő jegyet, mert a gyermek nehezen akart a világra jönni. Ennek a csípésnek hatására a világra pottyant és a Turuj-sas szellemi ereje sebezhetetlenné tette.                                   Eredetileg ez a jegy egy négylevelű lóhere volt, de később részleteire bomlott. Kinek milyen erősen mutatkozott meg a jegye, abból már gyermekkorában meg lehetett állapítani beavatottságának a mértékét. Amikor például Ügyeknek végre megszületett Álmos fia, neki is nehezen adott életet Emese. Akkor a Rimaszécsek bábája erőt kért az Egek urától és az ősi Turuj-sas most is megcsipkedte az újszülött hátát. A magzat megfordult Emese méhében és fejjel kifelé, ordítva tört magának utat a világra. Ügyeknek álomban fogant a sastól gyermeket a szavárd szokás szerint Álmosnak nevezte. Keresztapja a nevelő tanfejedelem, Hülek vezér lett. Ez a Hülek vezér, a szavárdok ifjú vezetője kitört a Van-tó környéki Tuspából és 20 éves korában Magyarkán elnyerte az uruki-mani püspöki tisztséget.     Amikor Vajk hugának Orseolo Ottótól megszületett egyetlen fia, Péter, azt is bemutatták az apjának és később István királynak is, de nem volt rajta Gilgames jegye. Fejedelmi származású társai is megfigyelték a jel hiányát és az Álmos-Lebed házi hercegek nem is ismerték el még fővezérnek sem, nemhogy királyuknak. A kettős fejedelemségben csak a pápaság és a római-német császárság képviselőjét látták benne.                                             Vászoly-Mihály-Vazulnak erősen látszott a háta közepén ez az ősjel. Endrének is háromlevelű, Bélának négylevelű jegye volt. Leventének egy csillaga volt fáklyavégen (kocsányon lógó érzéketlen vadhúsgömb vagy szeder), ami azt jelentette, hogy szellemi vezető lesz belőle. Ezért lett uruki-mani püspök. (Halotthamvasztás utáni porai Taksony nagyfejedelem porai mellett, Taksony vára közelében nyugszanak.) Levente a Vazul-fiak hadseregének megszervezése alkalmával csak olyan ifjakat tett meg tizedeseknek, akiken ott volt a jegy. Ezek lettek a seregek vezetői.                                                                                  Amikor Imre herceg megszületett, Saroltnak az volt az első dolga, hogy a kisgyermeket bemutatta István királynak, de a kis Imrének a hátán nem volt semmiféle jel. Ellenben, amikor Jéne rimalánytól az Imre herceg szerelmétől megszületett a kis Pósa, Tolma-Judit énekelve vitte István király elé: a gyermek hátán ott ékeskedett a négylevelű lóhere és fölötte a csillag. Ezzel Tolma-Judit eloszlatta István király kétségét, hogy a gyermek talán nem is Imrétől származik. Tolma-Judit ekkor azt mondta István királynak: “Unokádat a nevelőapja vigye el a vasművelők közé, mert annak idején ők fogják megmenteni Álmos nemzetségét.”           A megözvegyült Radnót nyílhegykészítő, felesküdött a nevelőapaságra és Jénát feleségül vette. Majd a gömöri várhoz tartozó vasművesek között megszervezte a tizedeken alapuló termelési módot. Radnót koráig ugyanis csak nagycsaládi pestek voltak, de az nem volt gazdaságos. Ezért a műveletet ketté­választotta. A tizedekben 5 személy foglalkozott faszén-égetéssel, a másik 5 pedig vasműveléssel.                                                                                       Levente irányításával ezt a szervezési módot honosították meg minden ipari ágazatban. De a tizedesek és az ő vezetőik rendszerint valamilyen Gilgames-jeggyel bírtak. Levente, aki a hadi kiképzés vezetője volt, veterán harcosokból válogatta ki tizedeseit.    István király a származás kérdésében nem fogadta el egyedüli bizonyítékul a Gilgames-jegyeket, de az országnagyok azt mondták: “A pusztaszeri Nagy-süán megmutatja, ki termett rá a vezetésre: a Gilgames jegyűek-e, vagy akiken nincsen jegy.” István király nem akart ellene szegülni az országrészek és a vármegyék ispánjai akaratának és 1030 kora tavaszán mind a 72 tömény és a belső megyék területén megtartották a lovasversenyeket. Kitűnt, hogy a Gilgames-jegyesek vezettek. Az anyajegyről vallott felfogás hamar elterjedt az egész kettős nagyfejedelemségben.                                                         A békési pásztorok csak akkor voltak hajlandók belépni Vata kiskirály seregébe, amikor a Körösben való fürdéskor a háta közepén meglátták a Harka feleségétől, Uzonykától örökölt négylevelű lóherés anyajegyet. Endre herceget aztán a királyi székbe segítették Péterrel szemben. Utána a még erősebb Gilgames-jeggyel született Béla herceg seregébe léptek és a hazát megmentették a német hűbérességtől. Hadiveszteségei miatt Béla a papokat is azonnali nősülésre kötelezte, mégpedig az urukiak szertartása szerint. Eszerint, ha egy ifjút a nagy nyilvánosság előtt pappá szentelték, tíz nap múlva csak akkor kenték fel, ha közben házasságot kötött. Ezzel a felszentelt ifjú Aranyasszony papjává vált. A jegyet viselő személyek mind rendkívül erős akaratúak voltak. Ilyen volt Miltény lánya Halomány rimalány is. Amikor a lábáról a húst lerágta és meghalt, Zirc közelében lévő kegyhelyen a Halománytetőn temették el halotthamvasztással. Ez a kegyhely búcsújáró hellyé lett.                          Salamont pedig küldetésben Szakszinban jártakor a kamlikfürdősök és gyúrók a szokásos pénteki szitásfürdő alkalmával figyelték meg, hogy rajta van-e az Álmos ház anyajegye. De Salamonon semmit se láttak. Ezért a fejedelmi ifjak egymás közti harcában a Lebédházi Gézát, Lászlót és Lambert herceget segítették. I. Endre fiainak: Salamonnak és Dávid hercegnek se volt Álmosházi jegye, de már Adelheidon, aki Vratiszláv herceghez ment feleségül, ott volt a jegy. Géza, László, Lambert és Lam hercegnek erős anyajegye volt, a Zsófiáé, Eufémiáé, Ilonáé és Piroskáé már gyengébb.
     Endre herceg a Kurszánvári királyi tanácsban felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy Salamon alkalmasságát nem tanúsítja anyajegy. Salamon azonban István király orvosainak a véleményére hivatkozott: “Az anyajegy nem döntő, csak az Élet fájáról való származás, amint a keleti 300, illetve 100 család bölcsei mondják, az Élet fájának minden porcikájában ugyanaz az élet nyilvánul meg.”                                                                                      Endre Györgyöt, aki mellékágon Gilgames-jegyű egyházfi volt, még I. Endre nevezte ki Kurszánvárába utazó püspöknek. Ő vitte a hírt Rómába, hogy a Van-tó környéki, Magyarkai és Jászvásári uruki-mani egyházakat is Róma aklába akarják terelni. I. Béla környezetében a négy herceg közül a leggyengébb jegy Lam hercegen volt. Őt ezért Szalk-féle megbízatással a külső ügyekben való kiképzésben nevelték. Lambert halála után, Lambert ill. Lampért néven emlegették, de a királyi tanácsban csak Lam maradt.     I. Gézának 1074-től 1077-ig tartó királysága alatt László herceg óriási munkát végzett Lammal együtt, hogy a hűbéri adófizetést elkerülhessük. Buda, Fehérvár és Esztergom helyett Váradon szervezett kiskirályi nyilvántartó hivatalt. Ennek az volt a célja, hogy az egykori itáliai etruszk uralomra való tekintettel a római pápa érdekkörébe tartozzunk és ezzel mentesüljünk a német császárság és a mainzi érsekség adóztatása alól. Ennek a nagyváradi, úgynevezett Magyar-Kuriának az emberei bejárták az országot és nyilvántartást készítettek a pápai tized beszedéséről. A Lebédházi, Füzesgyarmati, Szakszini és Magyarkai Szavárd Kúriát a keleti érdekvédelmi terület legősibb városában állították fel. Magyarkán László herceg létesítette a magyar érdekeltségű római katolikus püspökséget. Kurszán várából azért helyezték át ide, mert az egyházi méltóságok kifogásolták, hogy az Árpádháznak külön püspöksége van, akárcsak a német császárinak. A magyarkai püspökség csak a királyi háznak adózott, mert ezt az intézményt anyagi juttatásokkal is, egyházi emberekkel is a László kiskirály által alapított Váradi püspökség látta el. Ez a magyarkai püspökség minden év Aranyasszony havában jelentést küldött a Magyar-Kuriának, s ennek alapján megbízható képet lehetett kapni a Keleten fennálló helyzetről.                                              Erre pedig szükség volt, mert a bizánci érdekeltségű területeken a kun és fekete-úz hadifoglyokat arra a feladatra képezték ki, hogy betörésekkel nyugtalanítsák a magyarok királyát. Bizánc sehogy se tudott belenyugodni abba, hogy Magyarkán magyar püspökség működjön, római katolikus szertartással. Ez veszélyeztette az ő keleti hittérítésüket. A mindenre felbérelhető kunok és úzok betöréseit László kiskirály hárította el. László Géza helyett vállalta a hadsereg-főparancsnoki tisztet, mert Géza szerzetes-gondolkozású uralkodó volt.  Salamon, Endre és László vetélkedésében ezt a két utóbbit, Árpád húgának, Kendicének Opos nemzetsége, meg a Csák nembéli Abák segítették. Már-már azt hitték, hogy Kemejnél a hírszerző Opos vitéz meghalt, de csak erős fejsérülést szenvedett. A hercegek védelmére ő lázította fel Kurszánvárának nemeseit és fegyverforgató harcosait. Átúsztatva Dunna aranyasszony folyamán Vác felé indultak, és amikor a megvert Géza megfogyott serege a László csapataival egyesült, Mogyoród felé vették útjukat. Egyesültek az ifjú hercegek csapataival és egyesült erővel eldöntötték a Salamon és Géza közötti feszültséget. László és Endre uralma alá került az egész ország.                                                                            A győztes hadvezér László volt; Endre pedig bűnbánó szerzetesként Fehérvárra érve megkoronáztatta magát. László katonai eszközökkel, Lam herceg pedig külügyi dolgokban akarta rendbe tenni Szalk mintájára az országot. Mindannyian üdvösnek tartották volna már az első királyi tanács ülésén, ha mint a nyugatiak, az Árpádház is rendelkezne szentté avatott királlyal. Ezzel mind az Álmos, mind a Lebédház hercegei egyetértettek                                                                            Endre gyermekei már születésüktől fogva mindig nyugatra tekintgettek, sőt titkon még adót is fizettek a római-német császárságnak. A mogyoródi csata után Pozsonyba menekültek, majd innen Judit kérésére bécsi szállásukra mentek. Géza, László, Lambert és Lam herceg, meg Zsófia, Eufémia, Ilona és Porva-Piroska hercegnő a magyar királyság megerősödését várta.        Zsófia előbb Ulrich isztriai őrgrófhoz ment feleségül, majd Horvátország társulása után Magnus szász herceghez. Eufémia I. Ottó morva hercegnek volt a felesége. Ilona Zvojnimir horvát király felesége lett, de annak halála után Horvátország, mint egykori avar birtok Magyarországnak lett része, de mint társország szerepelt. Piroska Lampért comeshez ment férjhez, de férje halála után részt vett a Szakszinban tartott sámán-és rimalány-képzésen, majd az elhalálozott János uruki püspök fiának, Turinak lett a felesége és Szakszinban telepedett le. Újjáépítette a Szakszin melletti tűzvészben elpusztult Asszorügyeket. Szakszin a sámánképzés központja, Asszorügyek pedig az uruki-mani öspörös székhelye lett. Amikor Piroska a rimalányképzés során elérte az arbag-sámán fokot, felvette a Névadó naptár szerinti Porva nevet. Mivel az öccse, Lambert korán elhunyt, özvegységre jutása után öccsének Zirc környéki uradalmát kapta meg téli lakóhelyül.                                                                        Endre a Pannonföld védelmét szervezte és egyházi dolgokban intézte az ország ügyeit, László pedig keleten szervezte meg Várad székhellyel az ország keleti és déli védelmét. Bizánc bíztatására a hadifogságban kiképzett kunok és úzok, ha betörtek az országba, pogányul viselkedtek, még leányrablástól sem riadtak vissza. Egyik portyáján László királyfi a Viharistentől származott Szög nevű lován üldözőbe vett egy rabló pogányt, aki a lova hátán egy magyar lányt akart elhurcolni. László azt hitte, hogy a rabló kezébe került lány a váradi püspök lánya, mert annak a ruhájába volt öltözve. Ezért vette üldözőbe a lányrablót. László még sebesülve volt és ezért nem bírta utolérni a kunt, de odakiáltott a lánynak, hogy rántsa le a kunt a lova hátáról. Egy ugratásnál ez meg is történt. László meg akarta ölni a kunt, de a lány könyörgött az életéért, még azt is mondta, hogy hozzá akar menni. A herceg párviadalban legyőzte a kunt, elvágta az inát és megölte.                                                                                            Ez idő tájt történt, hogy László Szakszinba lovagolt, ellátogatott Asszorügyekre is és húgához, Piroska-Porvához. Az elaggott Vata fia, János püspök még élt. Beleegyezett abba, hogy kisebbik fiát, II. Jánost iktassák be az új Magyarkai uruki-mani püspökségbe. Amíg Salamon élt, sokszor kifogásolta, hogy Árpád utódai még mindig manihisták, tehát pogányok és pogány püspökséget tartanak fenn Kurszánvárában. Ezért a Kurszánvári püspökséget most áthelyezték Magyarkára. Vata kisfejedelem fia, János volt az első uruki-mani püspökből lett római katolikus püspök. Kurszánvárában mint I. János püspök szerepelt. Az a különös eset állott elő tehát, hogy az 1074-ben elhunyt János püspöknek egyik fia Szakszinban fősámán lett, a másik meg II. János magyari római katolikus püspök.       János püspök temetésén részt vett László és Lam herceg is. Mivel az arab és örmény kereskedők nyugodtnak mondták Magyarkát is, a Van-tó környékét is, felkeresték Tuspában az uruki-mani püspökséget. Az arabul tudó beavatott csoport tagjaival álruhában bejárták a nagy Gilgames országát, de ott nem láttak egyebet, csak az elsivatagosodással járó pusztulást és könyörtelen emberirtást.                                                                                           A magyarkai püspökségben Jereván fejedelemnek minden uruki-mani egyházközségébe váradi káplánokat helyeztek, akik a szavárd és kuma-magyarokat megtanították a helyes magyar nyelvre. Az egyházi szertartást a hívek részére mindig magyarul végezték, csak a csendes magán imájukban használták a latin nyelvet, hogy el ne felejtsék. Így eleget tettek a népnek is, a királynak is és a római-német császárnak is.  Az István király korában alapított Váci püspökséget, melynek első feje az Árpád házi Benedek püspök volt, most Kurszán várából végleg Vácra költöztették. A királyi ház és a Kurszánház ugyanis eggyé olvadt. Így a Kurszánváron Atilla városában csak az Árpádház nyári egyházközsége maradt.                                                   A három herceg elhatározta, hogy Vácot, mint egyházmegyei központot teljesen kiépíti. Géza a fehérvári koronázás után Cinkotára és Mogyoródra, majd Vácra lovagolt. Itt a mogyoródi csata előtt látomása volt. Az ősök Aranyasszonya felszólította, hogy ahol a saka-szkíták aranyszarvasa megjelenik, építsen ott neki templomot. A látomás azzal folytatódott, hogy Péter a szarvánál fogva vezetett egy gímszarvast, a szarvait telerakta égő gyertyákkal, ezután a szarvas eliramodott az erdő felé. Egy helyen azonban megvetette a lábát és király módjára széttekintett, ezután befutott az erdőbe. Ott a vitézek rányilaztak, erre a királyi szarvas a Dunába szökkent és azt mutatta ezzel, hogy az Aranyasszonyok folyója szent folyó. Dunna asszony folyama tehát kétszeresen szentté lett.        Mindezeket hallva László és Lam összenézett. László herceg szemében különös fény villant meg és így szólt: “Nem szarvas volt az, hanem a jóságos Isten angyala. Ahol az Aranyszarvas a lábát megvetette, azon a helyen kell felépíteni az Aranyasszonyok és a boldogságos szüzek szent egyházát.”                                                       Lam herceg elhatározta, hogy a parancsnoksága alá tartozó kőfaragó és vasgyártó embereit haladéktalanul utasítja az építő kövek összehordására és a vasak, épületfák elkészítésére. Összehívta a tizedeseket, a hozzájuk tartozó mesteremberek munkába állítására. Elindultak Kurszán várába. Ott így szólt Lam az összesereglett mesterembereknek: “Gilgames szent földjén járva a Van-tó mellett Tuspában és Magyarkán látta meg a szép templomot. Annak a mintájára kell felépíteni az ősi Aranyasszonyok és boldogságos szüzek templomát.” Kardját kihúzva hüvelyéből és csizmája talpával elsímítva a port, a templom vázlatát meg isteni igazságosság templomának kell lennie, hogy ne szítsa az ellentéteket. Szebbnek kell lennie, mint a Kurszánvári fejedelmi templom.”         “Úgy legyen.” –felelték a hercegek és tizedesek.                                                             Ezután Lam herceg, a tizedesek parancsnoki karával sorbajárta a kőfejtő helyeket, majd Vasvárra lovagolt, ahol a szénégető és vasgyártó tizedesek csoportjait állította munkába. Utána a Radnót vezette cserepeseket kereste fel, ahol megbeszélték, milyenek legyenek az előre elkészítendő díszítések. Putno­kon az építőfát faragó tizedesek csoportjait bízta meg az állványozó és épületfák elkészítésével. A hibátlan, nem bütykös fákból görgetőfákat készíttetett. Gondoskodott arról is, hogy minden lovaglásnyi távolságra lóállásokat állítsanak fel, hogy az igavonó lovakat meg lehessen pihentetni. Az állásoknak szénával való ellátását a palócok az egész útvonal hosszában vállalták, és több helyen tartalék lovakról is gondoskodtak.                                                  Dernő, Rőce, Gerlice és Vashegy lóállásait kellőképpen ellátták lovakkal, mert innen kellett elszállítani Vasvárra a 24 féle méretű, súlyú vascipókat, melyekből a vas-szerszámokat, kerék-ráfokat, görgető vasrudakat készítették. A lovasok irányítását a Pósa-had látta el. Ezek új névadó szokásokat vezettek be: mindig előre tették Imre kisfiának a nevét. Lam a legtökéletesebb Álmosházi jeggyel született Pósa Lászlót tette meg a lovasok parancsnokának. Kísérő lovasainak nagy része Radnóton lakott, ahol a Pósa-had törzsökös volt.     A vas és az épületfa szállításának irányítói a Vasvár melletti barkó faluban. Csépányon laktak. Az utcájukat Lam-nak nevezték és megfogadták, hogy ez a név Lam herceg tiszteletére örökre megmarad.       Béla kiskirály idejében még mindig érkeztek menekültek a régi Umma és Uruk városból. Béla herceg megengedte, hogy a Sajó völgyében letelepedjenek. A menekülők mind juhászok voltak. A juhok bírták legtovább az elsivatagosodott területeken. Béla hercegnek ezek a menekültek sokat segítettek a népszámlálásban, amikor Magyarka, Szakszin és Jászvásár környékén összegyűjtötték a tizedes jelentéseket. Amikor Nagyváradra értek, hercegnőjük, Rixa lebetegedett, nehezen ment, szülési fájdalmak kínozták. A szülés nehezen ment, mert a papi orvosok nem mertek Rixának segíteni. Béla kiskirály ezért a népszámlálást intéző Rimaszécset kérte meg a beavatkozásra. Lamér aranyasszony örömmel vállalkozott rá. Fehérbe öltözve segített a kis Lam herceg megszületésénél és a gyermeket uruki-mani szokás szerint is megkeresztelte az ősi uruki-mani névadó naptárnak megfelelően. A szokás az volt, hogy ha az újszülött élete nem volt biztonságban, vagy a papok már lemondtak róla, az aranyasszony gyorsan nevet adott neki. Nagyváradon a fekete-hun tömény névadó naptára volt használatos. Aszerint a születés Lam napjára esett. Lamér Rimaszécs tehát a gyors keresztelési szertar­tásban ezt a nevet adta az újszülöttnek, még mielőtt Rixa hercegnő aléltságából magához tért volna. Így mutatták be Béla kiskirálynak a gyermeket. A váradi püspök jelenlétében a Lambert nevet adták neki. Béla király meg Géza herceg és testvére, Ilona mindig Lamnak hívták. Rixa és László kiskirály a papokra való tekintettel Lambertnek, Zsófia, Eufémia és a kis Lambert herceg azonban a Lampért nevet használta. Legkisebb testvére Porva-Piroska pedig a legkedvesebb pulija nevével becézte, Lambinak hívta.                               Lam neve és neveltetése alapján inkább pogánynak, majd igen erős uruki kereszténynek érezte magát. Élete végéig a sóhivatal vezetője, a váradi Kúria parancsnoka és a külügyek intézője volt. Szank volt a mintaképe. Intézkedései nyomán Magyarország gazdaságilag szépen megerősödött. Hároméves kisfiú volt, amikor az utolsó Ummai csoport átvonult Váradon. A menekültek két kis pulikutyát adtak neki ajándékba, Lambit és Ildit. A kis Lamnak ez a két puli volt a legkedvesebb játszótársa. Ez az oka, hogy a kis Porva-Piroska a bátyját is csak Lambinak hívta.                                                                                                     Amikor a kis pulikölykök játékos ideje elmúlt, a hercegi nyájak juhászatának ajándékozták őket. A kis Ildi puli után Eufémia kishercegnőt, majd utána Ilonát is Ildinek nevezték. Így került be ez a két név Rixa hercegnő és I. Béla király udvarába.          Lam királyfínak nagy érdemei közé tartozik a vasgyártás átszervezése is. A vasgyártók eddig olyan tizedekben dolgoztak, melyekben a pestek felső adagolásánál két idősebb, alul a vascsapoló csatornánál pedig két igen erős fiatal vasgyártó és a tizedes dolgozott. Ezt a létszámot Lam megkétszerezte.     Atilla korától kezdve Nekese fősámán rendszerében minden vasgyártó tizednek a fele, öt fő a pestet szolgálta ki, a másik öt személyt pedig a faszén kitermelésénél foglalkoztatott. Lam herceg ezeket kettéválasztotta és a faszénégetőket is tizedekbe osztotta. Öt ember fát vágott, négy faszenet égetett, a tizedes pedig mindig ott foglalatoskodott, ahol leginkább szükség volt a jelenlétére. A faszenet Lam raktárakban tároltatta, onnan vitték a vasgyártó pestek adagoló szintjéhez.   A vasgyártó pesteknél is változott a helyzet. Az adagolást három személy végezte, alul a vascsapolásnál a tizedes vezetésével három erős csapolólegény foglalatoskodott, a fúvatásnál pedig-amit bőrtömlőkkel végeztek, két ember dolgozott egy idősebb daraboló mesterrel. Ennek volt az a feladata, hogy a vascipókat osztályozza. Súlyának és minőségének megfelelően egy vascipóból lehetett ásó, kapa, kiskapa, szekérráf, kovácsolóüllő, vagy szekértengely stb. Amikor Ózd-Vasvárról megérkeztek a furmányosok, a tizedes adta át a megrendelt készletet.                              A munkákból kivették részüket a fiatalabb asszonyok és a kamaszkorukon túljutott fiuk is. Ha munkaerőben nem volt hiány, az idősebb vasgyártókat pihenőre küldte a tizedes. De nem sokat pihentek, mert ilyenkor a kertjükben dolgoztak. Az irtásokon a bányagondnok ötévenként földet osztott ki a vasgyártók, szénégetők és kőfejtők között.                                               Rendes békeidőben kötelező volt a vasművelőknek minden vasárnap családjaikkal együtt templomba menni, de hadra való felkészülés idején a vasolvasztó pesteknél vasárnaponként is dolgoztak, igaz, hogy félerővel. A többiek délig templomban voltak. Délután azok mentek templomba, akik délelőtt dolgoztak. Aki a templomban elaludt, azt perselyezéssel felköltötték, vagyis pénzbírsággal büntették. A gondnok­helyettes perselyezése a társládát illette. A társládából árvákat és nősülő fiatalokat támogattak. Az elalvás ellen fáklyabottal védekeztek. Azért hívták így, mert éjjel a hegyes végére gyertyát tettek.                      A templomban ezt a botot az álluk alá tették és ha valaki bóbiskolni kezdett, a bot vashegye felriasztotta.                               Az 1077-l078-as esztendő sok munkát adott, sok fegyverre és szerszámra volt szükség, mert Salamon nem nyugodott bele a vereségbe, hanem sógorához IV. Henrikhez futott és Magyarországot hűbéres gyarmatként, adófizetőnek ajánlotta fel. Azt tette, amit István király után Péter, hatalmának visszaszerzése érdekében hűbériséget fogadott.                                        Salamon a vesztett mogyoródi csata után meg sem állt Moson váráig, ott már várta az anyja és felesége, Judit. Anyja korholta, mért nem élt békességben az unokatestvéreivel, lám most elvesztette az országot. Salamon feldühösödött és meg akarta ütni az anyját, de Judit közéjük ugrott és lefogta Salamon kezét. Az asszonyok Bécsbe akartak menni, de Salamon ragaszkodott ahhoz, hogy Pozsony várában telepszik meg, mert az ország elhagyása, az ország elvesztését jelentené.                                    Amíg László herceg a Csörsz vonalán az újabb tárkányképzés elindításán fáradozott, addig Oszlányka fia, Zombor tárkányfejedelem Szabolcs várától Körös-Zsadányon át Szögedig, majd innen Bács és Bodrogvár vidékén Zomborig építette a Csörsz árokrendszer új vandalúz váras vonalát. Ez tüskeváras vizesárokból állott.                                                                 Lam herceg pedig, amikor visszatért Magyarkáról és Szakszinból, az onnan toborzott kun és úz harcosokat a Csörsz árokrendszerben Csanád ifjúsági lovasfejedelem kiképzőtáborába irányította. Vitézzé avatásuk feltétele volt, hogy megállják a helyüket a lovaglásban, valamint lovon és szabadon való úszásban egyaránt. A Gilgames jegyet viselő lovasokat és tárkányokat Lam herceg kiválasztotta és tizedeskiképzésre küldte.
     Lam herceg tudta, hogy Salamon nem fog belenyugodni vereségébe, arra törekedett hát, hogy IV. Henrik esetleges támadását a Magyarka és Szakszin tájáról érkező kiváló nyilasokkal és íjászokkal tudja visszaverni. Ezek a harcosok alkották Csanád ifjúsági fejedelem lovas seregének törzsállományát. Hogy a nyugatiak figyelmét ne hívja fel, a kiképzésük a Szabolcsvártól Zomborig terjedő síkságon zajlott le.                                  Géza király hallgatott Lam tanácsára és Bizánc felé keresték a közeledés útját. Géza kapcsolatba lépett VII. Gergely pápával is, aki a császárral való leszámolásra készült. A pápa is szerette volna hűbéresévé tenni Magyarországot. Gézáék úgy gondolkoztak, ha már amúgy is fizettük a pápai tizedet, akkor jobb lesz Róma felé igazodni.
     László kiskirály első lányát, Piroskát a bizánci császár fia jegyezte el, s ez által Lam dél felől biztosítottnak gondolta országát.     László herceg volt a sereg fővezére. Arravalóságát a mogyoródi csata bebizonyította. A két sereg 1074 március 13.-án közelítette meg egymást. Ez pénteki napra esett. Egész nap sűrű köd volt. László Cinkota alatt várta Salamon seregét. Mogyoród felől csak nem oszlott a sűrű köd. Másnap hajnalban, amikor László herceg lóhátról bíztatta és buzdította lovasait, lándzsájával megsuhintott egy bozótot. Egy fehér menyét ugrott ki belőle, fel a lándzsájára és azon végigfutva László herceg felsőruhájába menekült. De rögtön ezután megkezdődött a csata.              Borona vezér székely és morva vitézei eltiporták Vid ispán bécsi seregét. I. László herceg Géza seregének a segítségére sietett és elkérte tőle a zászlaját, hogy Salamon őt támadja meg. Salamon csakugyan Géza zászlója felé vette az irányt, de ekkor László és Géza vitézei minden oldalról közrefogták. Hátulról viszont Kurszán várából Zombor uruki püspök csapatai közeledtek feléje. Salamon megfutamodott, László herceg kivette a kebeléből a fehér menyétet, az a sűrűségbe futott és erre a bozótos sűrűség is megvilágosodott, még a nap is kisütött teljes fényében.                                                                                      Géza elfogadta a trónt, mert ezt kívánta a főurak, a tizedesek és a vének tanácsa; mellette állt az ország népe is, de a papság a megkoronázott királyhoz húzott. A székely őrség Salamont kiűzte Moson várából, de hívei Pozsonyban megvetették a lábukat és a székely Pozsony nemzetség is melléje állott.     1074 március 25.-én Géza elrendelte a 20 éves tárkányok bevonulását Surány töményébe. Tisztán palóc legénység vonult be. A pozsonyi székelyek megtagadták a szolgálatot, mert Salamon úgy tájékoztatta őket, hogy a 973-as értekezlet minden ilyen célú katonai műveletet megtiltott. Lam herceg Dunakeszitől Tiszakesziig terjedő Kál töménybe a kabarokat vezényelte. A surányi, meg ez a tömény állott Lam parancsnoksága alatt. Lam székhelye Vasváron volt. A gerendavárat már újjá építtette.     Tiszakeszitől Maroskesziig a fekete magyarok és a szögedi tömény székelyei vonultak be a Maroskeszi-Kevekeszi töményébe Körös-zsadány székhellyel. Harangod-Titel és Kevekeszi-Zombor között a csajkások töményét képezték ki. Ennek a két töménynek a parancsnoka Petre herceg volt, Levente unokája. A Körös-zsadányi tárkányvezérséget Daróc vállalta. A csajkásoknak Zombor volt a tárkányfejedelme.                                         A hadsereg főparancsnoka László herceg volt. Ő Váradról irányította a lovasok, nyilazók és íjászok képzését. Mindig egyszerű lovassági öltözetben járt. Lam egyszer azt jelentette, hogy Pozsonykeszinél Salamon vitézei gyakran rátörnek a tárkányképzés táborára. László herceg oda igyekezett. Egy reggelen, amikor éppen a hídépítők munkáját szemlélte, egyszer csak egy porfelhőből kibontakozik Salamon csapata. Salamon messziről nem ismerte meg Lászlót, csak amikor a közelébe ért. László feje felett két angyal röpködött tüzes kardokkal vagdalkozva, úgy fenyegették az ellenséget, a vasba öltözött bajor és a pozsonyi harcosokat.       Salamon nagyon megijedt és visszafordult, a várába menekült. Most tehát már nemcsak Géza látta a szarván égő gyertyákkal vízbe ugrató szarvast, nemcsak vitézei látták, mint menekült László kebelébe a győzelmet jelentő fehér menyét, hanem Salamon is láthatta az angyalokat a tüzes kardokkal. Meg is rémült és Pozsonyból IV. Henrikhez futott.
     Henriknek vesszőparipája volt az “Isten-császárság” eszméje. Ezért készült harcra. De a mosoni székely őrség rögtön jelentette Lam hercegnek a németek készülődését. Henrik a Dunán úsztatta le zsoldos seregét. A hűbéres tartományok nem voltak hajlandók katonát adni a bizonytalan kimenetelű kalandhoz. De a pápaság és császárság nézetei sem egyeztek. A pápa nem volt hajlandó elismerni, hogy a német-római császár az “Isten helytartója”. Szerinte ezt a címet annak idején Péter apostol kapta.                                                                                                    Salamon seregében akadtak kétkulacsos vitézek is, akik Lamnak hordták a híreket. Lam tehát tudta, hogy Henrik és Salamon mindenekelőtt Nyitrát akarná bevenni. Sokan kétes sikerűnek tartották a tárkányvár megtámadását, de Oposnak sikerült váratlan hadisikert felmutatnia. Erre a császár magához hívta és megkérdezte tőle: vannak-e a magyar seregben is ilyen kiváló vitézek, mint ő. Opost a nagy dícséretre elfogta a büszkeség és azt felelte: Vannak fenséges császárom, sőt még nálam jobbak is.
     ”Ha így áll a dolog –mondta a császár Salamonnak–, akkor te nem szerzed vissza az országodat!”
     Géza, László és Lam gyorsan kiüríttette a palócok földjét és miután a lakosság minden élelmét és egyéb holmiját a bányavárosokba és a bányagondnokok felügyelete alatt álló területekre menekítették, Lél földjén mindent a tűz martalékává tettek. Henrik csapatait nem volt mivel élelmezni és a császár serege kudarccal távozott az országból. 1078-ban Salamon tett még egy kísérletet, de azt is sikertelenül. Erre a császár Salamont magára hagyta. Közben a bányagondnokok a Lél-síksági fuvarosokkal és menekültekkel épületfát szállíttattak a termékeny síkságra és a tárkányképzésen lévő újoncokkal a falvakat újjáépíttették.
     Lam hírszerzői a vasvári tanácson hírül adták a külügyek hercegének, hogy a volt bencés Hildebrandt újabban VII. Gergely néven római pápa, a “Krisztus helytartója” címet megtagadta a német-római császártól, de Henrik egyébként is sok esetben szembekerült VII. Gergellyel a püspökök kinevezése kérdésében. A végén aztán a pápa a császárt kiátkozta. Henriket elhagyták régi hűbéresei is. Helyzetén azzal igyekezett javítani, hogy mezítláb elindult Róma felé. VII. Gergely eléje ment és feloldozta az átok alól. De Henrik ezek után sereget gyűjtött a pápa ellen és el is fogatta, majd 1084-ben császárrá koronáztatta magát. De amíg ezt a tervét végre nem tudta hajtani, Salamonnal nem sokat törődött.
     Egy alkalommal Salamon betört az országba és nagy pusztítást okozott, mígnem Lam tárkányai elfogták. Zombor, a csajkások tárkánya Visegrád várába záratta. Ezt a vártornyot a palócok elnevezték Salamon tornyának.
     Az ország megerősítését szolgáló terveibe Lam felvette az aranytermelés kibővítését is. Szavárd-magyar földről aranyműveseket hozatott, hogy a növekvő igényeket ki lehessen elégíteni. A vasvári medvetoron, melyen László herceg is részt vett, azt javasolta, hogy Lászlónak a Rheinfeldi Adelheid hercegnőt, Rudolf ellencsászár leányát kellene elvennie. A gondolatot a királyi tanács is helyeselte.I. Géza is a nyugati szokások szerint, vagyis államérdekből nősült. Nagy Károly ivadékát: Zsófia hercegnőt, Arnolf belga-limburgi herceg lányát vette feleségül. Házasságukból született Kálmán és Álmos. Hat lányuk közül négyen Lebédházba mentek férjhez, ketten még kiskorukban meghaltak. Géza a felesége halála után másodszor is megnősült. Egy bizánci patricius lányt, Sinnadenét vette feleségül. De Sinnadene 1077-ben visszament Bizáncba, mert Lam herceg felesége féltékenykedett rá. Alaptalanul, mert sógornője csak külügyi dolgokról tárgyalt Lammal.
     A királyi tanács azon a véleményen volt, hogy Gézát az vitte a halálba, hogy a pápaság és püspöki kar nem ismerte el igazi királynak. A főnemesség 1074-ben Fehérváron megkoronázta ugyan, de a megkoronázott király akkor még élt. A papság minduntalan azt szorgalmazta, hogy béküljön ki Sala­monnal és adja át neki a királyi koronát. Gézára hatott IV. Henrik kiközösítése is és félelmében elkezdett levelezni a pápával. Ezt tette Salamon is. A pápa Gézát jóakaratúlag figyelmeztette, Salamont pedig korholta, de a kibékülést mind a kettőnek ajánlotta. Géza ebben a lelki őrlődésben halt meg idő előtt. Pedig 1074 március 17.-én VII. Gergely már támogatásáról biztosította. 1075 március 25.-én pedig Lam herceg levéltára szerint így írt a pápa: “Géza herceg! Salamon IV. Henriktől reméli a hatalmat, de az a te kezeid között van. Csak békülj ki Salamonnal! Éljetek békességgel!”                                                                                        1076 Karácsonyán a hercegek részt vettek a szekszárdi monostorban tartott istentiszteleten. Géza itt Dezső érsek és a papság jelenlétében apjának, I. Bélának a sírjánál egészen új elhatározásra jutott. Rövid uralkodásának zaklató eseményei annyira megviselték, hogy Vasvár medvetorán a tizedesek tanácskozásán elrendelték a hatalomátvételt.                             De Géza ingatag volt. Megszűnt benne az uralomvágy. Teljesen elkeserítette, amit az egyházi emberek folyton hangoztattak, hogy a felkent királynak soha meg nem szüntethető joga van az uralkodásra.                                                        László kiskirálynak, de főként Lamnak azonban az volt a határozott álláspontja, hogy mivel a Salamon uralkodása alatt anyagilag teljesen tönkretett országot vettek kézbe, amit csak most sikerült újból helyrehozni, a püspöki kar nem kívánhatja, hogy újból a nyakunkba vegyük, amit Salamonnal együtt letettünk: a német hűbért. Géza le akart térdelni, de László és Lam karon fogta, mintha gyengeségében támogatnák. Tudták, mi következett volna a térdeplésre. Géza a medvetoron felesküdött az ünnepelt medve előtt, hogy fél éven belül a pápa és a papság kívánságának megfelelően az országot visszaadja a törvényes királynak, Salamonnak és magának csak a Pannon hercegséget tartja meg. Lászlónak marad Várad székhellyel a keleti országrészek védelme, Lamnak pedig Vasvár központtal birtokában marad a kabarok és a palócok földje, a tárkányfejedelemségek további megerősítésének feladatával.       László ezzel szemben így foglalta össze a maga felfogását: az öregek és a tizedesek tanácsa a vasvári medvetoron látta, hogy súlyos esztendőnek nézünk elébe. Tehát már csak azért bocsáthatjuk gazdaságilag rendbehozott országunkat a németek hűbérisége alá. Salamon könnyelmű uralkodása alatt az országunk egyszer már tönkre ment. Újból nem kísérletezünk. A nép jólétét nem áldozhatjuk fel Henriknek, az ő pápa elleni esztelen küzdelmének. A nemzetgyűlésnek és a királyi tanácsnak kell eldöntenie, hogy római módra egy triumvirátusnak, vagy a legalkalmasabb személynek adja-e át a hatalmat. Lam röviden így vázolta a nemzetközi helyzetet:     Keleten a tizedesek minden uruki-mani egyházat a római egyházba tereltek. A Szabolcs nagyfejedelem nemzetségéből való új uruki püspök, Zombor csak az Árpádház püspöke lett és nyáját Encs vidékétől Magyarkáig a római egyházba vezette. Bosszúból most Bizánc a kunokat bérelte fel ellenünk. László kiskirálynak ezek szerint súlyos háborúskodásban lesz része a kunokkal és úzokkal. Henrik vissza akarja állítani Nagy Károly birodalmát. Ezt nem szabad elősegíteni.   Géza erőt merítve testvére beszédéből, azt mondta:                                                              VII. Gergely levelei és Dezső érsek intelmei után helyesnek és Isten akaratával egyezőnek tartom a Vének tanácsának és a tizedesek vezéreinek a döntését. Bízzuk, tehát magunkat az Isten akaratára és egy fél év múlva én a hatalmat átadom a legilletékesebbnek.      Dezső érsek a bibliából vette a feleletet: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami az Istené!  Ezeket a beszédeket és az utánuk következő hosszúra nyúlt tanácskozásokat azután mindenki a saját szája íze szerint magyarázta. A papság úgy, hogy Géza leborult az érsek elé és vétkesnek vallotta magát, miért a törvényes királyt elűzte az országából. Dezső érsek szerint az ő intelme használt és a hercegek megígérték, hogy Salamonnak visszaadják az országot. László és Lam váltott lovakkal Vasvárra lovagolt. A tárkánynapokat ünneplő tizedesekkel és bányagondnokokkal megtárgyalták a helyzetet, hogy tisztán álljon minden előttük. Megállapították, hogy aratásra akármelyik herceg átveheti a hatalmat.       Dezső érsek kívánságára megindultak a tárgyalások Géza és Salamon között. A papság a hercegeket is igyekezett befolyásolni, de László kijelentette: Az egyesített törzsszövetség serege azért van, hogy harcoljon!                                                            Sűrű levélváltás volt Dezső érsek és Lam között is. Sőt az érsek még Lamot is megfenyegette, hogy kiközösíti az egyházból. De Lam visszaírta: A tárkányok és kézművesek a kiátkozás után elhagyják az országot. De előtte a főnemesek és tizedesek aratásra még végrehajtják a vasvári medvetoron hozott határozatot!                                                                                  A hercegek tehát könnyen elviselték a papság zaklatásait, de Géza lelki beteg lett. Mindenből lelkiismereti kérdést csinált és állapota csak súlyosbodott. Lam elment Szaloniába, hogy az avarokat rávegye a Magyarországhoz való csatlakozásra. Szlavóniai mintára Horvátországban és Dalmáciában is megszervezte a magyar, székely és avar tizedesek tanácsát és a csatlakozást ezzel előkészítette. Vasvárra csak Húsvét előtt érkezett vissza. A papok leveleire azzal válaszolt: Hazánk érdeke azt kívánja, hogy Magyarkára menjek. Addig mindent a tárkányfejedelmek intéznek. De aratásra Fehérváron leszek!     Lam Magyarkára menet betért Váradra, mert a szoboszlói tárkányoktól azt hallotta, hogy László herceg Váradra ment. Lam itt megmutatta Lászlónak a papoktól kapott levelek másolatát. Ezeket a leveleket a papok Lászlónak is megküldték. László haragos volt és ezt mondta: Ezek a lélekkufárok ne akarják vásárra vinni a mi bőrünket is úgy, mint Géza bátyánkét. Nekünk kell az erősebbeknek lennünk. Nekik könnyű a püspöki székből, meg az érseki helyről dirigálni, mint nekünk a görögök által felbérelt kun zsoldosokkal harcolni. Ha én Gézának volnék, minden önző intelmük után rájuk veretnék. A papok azért vannak, hogy imádkozzanak!   Lam herceg tanácsára minden érseki és püspöki intelemre László ráírta: A kunok és úzok betörtek a székelyföldre, ezért aratásig a harcoló csapatok élén védem a hazámat. Váradon a Rimalányok mindezeket a papi írásokat rovásba tették és Lam herceg magával vitte őket Szakszinba, a sámánképzés városába. Innen sok tárgyalás és tanácskozás után Füzesgyarmaton át az Élet templomába kerültek.     Fehérvárról rossz hírek érkeztek. Géza állapota egyre súlyosbodott. Ezért április közepén László és Lam Géza betegágyához sietett. Géza látható örömmel fogadta öccseit és ágya mellől mindenki mást elküldött, majd halkan annyit mondott: Ne higyjetek a papoknak, mert azok csak a maguk hasznát nézik.                                 1077 április 25.-én meghalt.    A főurak az Öregek Tanácsában, a kézművesek tizedes tanácsa, a földművelő tizedek és a hadsereg mind László mellett voltak. A Vének tanácsában felkérték a korona elfogadására. László gondolkodási időt kért és az ország összes tizedeseinek meghallgatása után engedett a kérésnek és az uruki koronával Vasváron megkoronáztatta magát. De Fehérváron a másik koronával még az egyháziak rábeszélésére sem volt hajlandó magát addig megkoronáztatni, amíg Salamon él. Ezért a nép Lászlót eleinte a tárkányok és kézművesek királyának nevezte. Tudták, hogy csak Lamnak, a “kutyás hercegnek” a várában koronázták meg sima koronával.                                                                                      Ebben az időben Vajk és Csege-Tünde unokájának a fia, Rozsnyó vitéz volt a székelyek tárkányfejedelme. Nagyapjának, II. Zoltánnak a várát rendbe hozatta. III. Zoltán vára nem bizonyult elég nagynak, ezért Rozsnyó várát újjá építtette. Ez a Rozsnyóvár az avar korban jó erősség volt minden dél felől jövő veszedelem ellen. Rozsnyó szép dalia volt. Vitézségével már gyermekkorában kitűnt, László kiskirálynak egyik kedvenc töményvezére lett.                                                                                  Rozsnyót egyszer az Oltban való fürdés közben megkérdezte László: Honnan vetted ezt az enyémhez hasonló anyajegyet? Rozsnyó elmondta, hogy Vajk ifjúsági fejedelem, amikor tárkányképzésen volt Körös-Zsadányban, megismerkedett Temes töményvezér lányával Csege-Tünde rimalánnyal. Szerelem lett, gyermekük született, de Sarolt nem engedte feleségül venni Csegét, mert Vajknak a nyugati kereszténység szokásának hódolva egy nyugati hercegnőt, a bajor Gizellát szemelték ki. Géza fejedelem parancsára Csege-Tündét Vid hadnagyhoz adták feleségül, de Vid nemsokára hősi halált halt. Házasságuk hetedik hónapjában megszületett a kis Zoltán. Vajk a gyermeknek egy gerendavárat építtetett, Zoltán várát. Ennek a Zoltán vitéznek azután 8 fia és 4 lánya született. Vitézsége jutalmául kisfejedelemmé tették, még nagyapjának, István királynak az uralkodása alatt. Ezt a tisztséget viselte, amíg hősi halált nem halt. Utána 1025-1036 között Erős Csák fia, III. Zoltán lett a kiskirály. A szerencsétlenül járt Imre herceg helyett ő lett volna István király után az uralkodó, de 1036-ban ő is hősi halált halt. Így Péter jutott a trónra. II. Zoltán utódai lemondtak trónigényükről, mert Anasztáz-Asrik érsekék Zoltánt nem ismerték el Vajk-István király utódjának. Pedig Vajk addig nem vette el Gizellát, amíg Csege-Tünde 996 medvetorán meg nem halt. Fia, Bagamér a sóügyek intézője lett, ami abban az időben igen előkelő beosztásnak számított. Ennek a korán-1036-ban-elhalt Bagamérnak az ötödik fia vagyok én, mondta Rozsnyó vitéz.     Rozsnyó a tizedesek ezredese lett, majd a mogyoródi csatában tanúsított hősiessége után Géza király tárkányfejedelemmé léptette elő. Így lett Székelyföld tárkányfejedelme.                                    László már korábban is sokra becsülte Rozsnyót, aki Vasváron arra vállalkozott, hogy Zombor uruki püspökkel együtt Lászlót királlyá koronázza.        Lam herceg és Rozsnyó tárkányfejedelem a tizedeseknek kötelezővé tette, hogy katonai kiképzésük második évében megtanulják a rovásírást. Ezt használta Lam herceg a külügyi szolgálatban. Így tartották a kapcsolatot az Élet templomával is. László király Váradi Kuriája és a Királyi Kuria azonban csak latin nyelvet és latin betűt használt. Lam és László persze jól ismerték a latin betűt is. Rozsnyó és tárkányfejedelem társai csak rovással továbbították üzeneteiket.                Vasváron a koronázási szertartás utáni díszlakomán Rozsnyó tárkányfejedelem szóvá tette, hogy dédapjának, Vajk-István királynak szentté avatását kellene javasolni. Második javaslata pedig az volt, hogy az uruki-mani keresztények is vegyék fel a római katolikus szertartású hitet, hogy veszély esetén ennek a keleten eléggé megerősödött egyháznak a tagjait könnyen át lehessen telepíteni Magyarország területére. A papság ezt a javaslatot a kereszténység keleti győzelmének tekintette.                        Lam hírszerzői Rómából azt a hírt hozták, hogy VII. Gergely támogatni fogja István király szentté avatását. A pápának az is tetszett, hogy László a keleti pogánysággal szemben védelmezte a nyugati kereszténységet. Salamont viszont elmarasztalta, hogy a civakodó Henrik példájára cselekszik és csak a békétlenséget keresi.                                                                              VII. Gergely a régi feljegyzésekből tudta, hogy a Vata-féle lázadás alkalmával majd az egész püspöki kar életét vesztette, de az ifjú László már a kereszténység védelmének bajnoka.                                                                                                 A tizedesek tanácskozásán Vasváron pedig így gondolkoztak: Bizánccal szót kell érteni, nehogy tovább támogassák a kunokat. A hercegek ebben az irányban igyekeztek lépéseket tenni, de nem hanyagolták el a másik oldalt sem és László küldöttséget menesztett VII. Gergelyhez, hogy a szentté avatás kérdésében támogassa Magyarországot.                                       VII. Gergely intézkedett az István király, Gellért püspök és Imre herceg szentté avatását előkészítő eljárás megindítására. A szentté avatás kérdésében a keresztény egyház megszervezésén kívül István király mellett szólt, hogy a nép oltalmazója, a szegények és árvák, a védtelenek védelmezője és segítője volt, országát Szent Péternek ajánlotta fel. Minden alkotását a Szent-Lélek, a Világosság sugározza be. 1083 augusztusában felnyitották a sírját, de a koporsó fedelét nem tudták leemelni. Ekkor Caritas solymai apáca azt üzente, hogy látomása szerint addig nem nyílik meg a fedél, amíg Salamon börtönben van. Ezért Lam herceg kútásó tárkányai kiengedték a börtönből Salamont. Erre megnyílott a koporsó, de kezén a királyi gyűrű már nem volt meg. A Lam-féle vizsgálat szerint sírrablás történt, mert nem találták meg a nagy király jobb kezét. A papság úgy tudta, hogy adományaira való tekintettel István jobbját bebalzsamozták. A hívők szerint a felnyitás pillanatában nagy fényesség töltötte be az egész székesegyházat. Bénák és vakok gyógyultak meg. Betegek járultak a szent király koporsójához és szenvedéseik ott megenyhültek.  1083 augusztusától Fehérvár zarándokhellyé vált. Minden nyomorék elindult Szent István sírja felé és sokan már út közben meggyógyultak. Pogány szokás szerint fehér kőből oltárt emeltek gyógyulásuk emlékére. A koporsó felnyitásakor László is Szent István teteme elé járult. A jelenlévők szerint a test illatos, rózsaszínű nedvet árasztó kegyszerek között feküdt. László is hiába kereste a királyi gyűrűt, nem találta. De Lam sem és László sem hitte el, hogy az arany rózsaszínű kegyszerré változott. Miltény fia, Zombor uruki püspök pedig világosan emlékezett rá, hogy a királlyá avató gyűrűt eltemették István királlyal. László király a sok ólálkodó szerzetest elparancsolta a sírtól, hogy a szegény nép is megközelíthesse azt.       László király vizsgálatot rendelt el. Három év múlva Merkurius szerzetes jelentkezett, hogy angyalok átadták neki Szent István bebalzsamozott jobb kezét. A szerzetesek ezt elhitték. László király pedig megalapította Merkurius vezetésével a Szent Jobb apátságot.           Salamont Visegrádon szabadon engedték. De nem sokáig időzött ott, hamarosan német földre távozott. Felesége már nem szívesen fogadta a trónját vesztett királyt: szóba sem állt vele. Salamon erre hátat fordított a nyugati világnak és keletre ment a kunok és úzok országába. Sereget szervezett, de Szakszin ellenezte a szövetséges hercegek megtámadását. Salamon Besenyő-Fehérvárra ment érintkezést keresni a görög kereskedőkkel és Bizánc szolgálatába állott. Hadserege azonban Rozsnyóvára mellett vereséget szenvedett. Innen Vidinbe ment, de amikor a magyar városrészben, Bödönben megjelent, az ifjúság megverte. Szerzetesek gyógyították ki. Ezek a görög szerzetesek beajánlották a görög haderőbe. Megmaradt híveivel felderítő csapatvezérként szerepelt. Egy rabló kun csoporttól ismét vereséget szenvedett. A császári haderő azt jelentette az illetékeseknek, hogy elpusztult. Ezek után a felesége már férjhezmenési tervekkel foglalkozott. Salamon azonban nem halt meg és a reményt sem adta fel, hanem mint szerzetes Fehérvárra ment, jelentkezett László királynál. László pedig a Szent Jobb apátságba küldte.      Később Lam herceg megbízta, hogy egy Bodon nevű, több nyelven beszélő tárkánnyal menjen Pólába és ha jó eredményt érnek el, Szlavónia és Dalmácia uralkodója lehet. Bodon hírszerző 1085 disznótorára visszaérkezett és jelentette, hogy Salamon kötekedő természete miatt egy dalmát borkimérésben halálát lelte. A Lam hercegtől kapott aranyakat mind elitta. Eltemetésének költségére nem maradt semmi sem, ezért holttestét a hajósok a tengerbe dobták. Bodon és társai az eseményt egy részeges velencei művésszel rajzban megörökíttették és ezt a rajzot Bodon Salamon hercegi kardjával együtt beszolgáltatta Lam hercegnek. László király mindezt közölte Salamon feleségével s az most már nyugodtan férjhez mehetett. Lam herceg Fehérvárra tanácskozásra hívta össze a tizedeseket s annak végeztével Lászlót, a tárkányfejedelmek és a töményvezérek jelenlétében a Székesegyházban 1087-ben királlyá koronázták. Lászlót kétszer koronázták meg. 1077-ben Vasváron és 1087-ben Fehérváron. A két koronázás közötti tíz év alatt megszületett a várvédő és kézműves tizedesek, valamint tárkányok és bányagondnokok újabb írástudó serege. Ezek Lam vezetésével fejlettebb ipari és mezőgazdasági kultúrát teremtettek. Megnőtt a lakosság biztonságérzete és jóléte. És végül megtette első lépéseit a világi irodalom.





     PALÓC-VASVÁR FÉNYKORA                                                     303. Arvisura
                                                                                                             Gát-Kolaj rovása
                                                                                                             1077-1133


     1077 május elsején Lam herceg az újjáépített Vasvár hegyére összehívta a palóc tizedeseket tanácskozásra. Ezen a következőket állapították meg.                                                                 Nazir beavatott élete annyira tiszta és tanítása olyan egyszerű és meggyőző volt, hogy vallása-ha sok nehézség árán is-végül elterjedt a római birodalomban. Életének 29. évében Ordoszból Agadiba menet Urukban, Erek városában is hírdette a szeretet vallását. Ennek hívei lettek a magyar törzsszövetség vezetői is. De a nagy birodalomban a görögök keresztény vallása után megszületett a Péter apostol által alapított római keresztény egyház is. Csakhogy az a földi hatalom egyháza lett.                Az érdek nélküli szeretet egyháza, vallása és a Bizánci keresztény egyház közötti nézeteltérések, meg a nyugat felől fenyegető veszély miatt a nyugati római egyházhoz csatlakoztunk. Érdekeink azonban megkívánják, hogy Bizánc, az észthoni Baskíria, Kuma-Magyarország, valamint a kun-úz szövetség irá­nyában is fennmaradjon a jó viszony. Ezért a Duna vonalától az Almák Atyja városáig továbbra is fenn kell tartani, mint jó összekötő kapcsot a rovás használatát, Magyarkán pedig a Váradi Kuria által felállí­tott magyar katolikus egyházat, melyet Róma is elismert. Háborús időkben mindig számíthatunk a Szavárd-magyar katolikus egyház híveire, ha viszont ők vannak veszélyben, a szavárd-és kuma-magya­roknak hazánkba való bevándorlását mindig megengedjük. Hiszen ők tartaléknak számítanak. És elfogad­juk uruki-mani bibliájukat is.                                   István király szerencsétlen házassága folytán Pannon-Vasvár elvesztette a jelentőségét Lóbérc és Karatánföld elvesztése idején, rá már nem számíthatnak. Ezért Palóc-Vasvár területét kell kifejleszteni Rozsnyó-Rőce-Gerlice-Vashegy vonaláig. Ehhez szükséges a palóc tizedesek támogatása.     László király terve szerint Sárlajta és Pozsony között ki kell építeni Lam várát: ez lesz hivatva megakadályozni a további német terjeszkedést.                                                                               Régi Szlavónia és Horvátország Ilona és Zsófia hercegnők házasságai folytán társországunk, de Kálmán herceg tervbe vette Dalmáciának társországgá tételét is.           Ezek a tervek azt jelentik, hogy Palóc-Vasvár területe Bikhegy vonalától Dobsináig terjed és kör alakban érinti Fülek és Garadna táját is. Az ismert okok miatt teljes vasanyagunkkal fel kell készülni minden eshetőségre.
     Ezek után felesküdtek László király terveinek véghezvitelére. Ez történt az égerfa alapokon, bükkfából épült 21 karélyos, fazsindelyes Palóc-Vasváron. Ezzel elkezdődött az a korszak, amely Palóc-Vasvár egész vidékét fellendítette a kézműves iparban. Pannon-Vasvártól már nem lehetett remélni semmi erőfeszítést, mivel Avariát, a vasat bőven termelő Lóbércet és a Karatánföldet elvesztettük. Hírközlési célokra Lam herceg bevezette a palóc rovások használatát, ez az írás csak kevéssé tért el a maruzok, a daraguzok és a székelyek rovásától. Nagyállattartásban a páros rovásokat rendszeresítette, ezzel megkönnyítette a mezőgazdaságok tizedeseinek elszámolását. Az ősi rovást a nép udvari, vagy kézműves rovásnak hívta. A latin írás a Pannonföldön és a püspöki székhelyeken volt általános, a rovásírás világa Lam várától (a mai Hainburg) Magyarkán át Almák-Atyja birodalmáig terjedt. (A buddhizmus az ordoszi rovásírást teljesen megszüntette.) Dezső érsek Lam hercegről tudni sem akart. Lam már gyermekkorában is olyan makacs volt, hogy még az apja parancsára sem volt hajlandó megcsókolni a papok, még az érsek kezét sem, inkább elfutott. Ezért nem is nevezték Lamnak, csak a korán elhalt Lambert, Lampért nevén szóltak róla. Fehérváron, vagy Esztergomban csak a koronázáson és temetéseken jelent meg.     A nyugati lovagok a halálmegvető hősiességről énekeltek és minden kis csetepaté előtt imádkoztak; Lam azt hirdette: István király óta csak imádkoztunk a békéért és elvesztettük az ország egyharmadát. De most fel kell készülnünk arra, hogy Hunnia és Avaria területéből mennél többet ismét a magunkévá tegyünk!                             László királyt, mint délceg lovagot megénekelték az igricek és regősök. Ő is imádkozott minden csatája előtt. Víziói is voltak. Énekesei ezt úgy magyarázták, hogy felajánlotta magát országának boldogulásáért. Alakjában is áldozattá válásra való készségében is Álmos életét örökölte. Szuvár csatamezején Álmos is az Encs kapu vidékén aratott győzelemről álmodott. Lam tizedesei minden tettét megörökítették és a tárkányszállásokon hőstetteiről énekeltek. Amikor Rozsnyó és Zoltán vára alatt Bizáncból felbérelt kun és úz harcosokat fogtak el, nem kivégzéssel kezdték, hanem László király nevében felszólították őket a megtérésre. Így rendelte a király, mert az volt a szent meggyőződése, hogy aki a közös szent egyházhoz megtér, az örökké él. László király ezt a megbocsátó hajlandóságot apjától, I. Béla királytól örökölte. Harcban kitartó volt, Álmos szívóssága jellemezte. Nem Géza bátyja szerzetesi szemléletével, hanem inkább a pusztai nomád fejedelmek szemével nézett mindent.         Lam uruki-mani keresztény, sőt majdnem pogány volt. Erősen hitte, hogy a Föld nem tányér-korong, mint ahogy az egyház mondja, hanem, mint a palócok mondják: gömbölyű. Ezt egy hajnalig tartó vitatkozás után László is elfogadta és ettől többé nem tágított, még a Váradi Kuria 1080-as tanácskozásán sem. De László kitartott a pápaság mellett is, megfizette a pápai tizedeket. Ami pedig a németeket illeti, nem titkolta, hogy ha összeütközésbe kerülne a német császárral, országát minden eszközzel megvédené. A nép a szegények, árvák és elhagyottak védelmezőjét látta benne.                                                                        Salamont a királyi tanács tudta nélkül minden útján végigkísértette. Amikor a kocsmai verekedők a holttestét e tengerbe dobták, a tized-őrség kihalászta, elégette és porait Polából hazahozta. Az urnát bemutatták Lamnak. László király parancsára Salamon porait Visegrádon Salamon tornyának az árnyé­kában eltemették, temetésére meghívták Salamon pártolóit, akik Hunt-Pázmán-Vecelin féle ivadékokból tömörültek. Azok is látták a Salamon után maradt értéktárgyakat is. Erről főpapjaik Rómába is küldtek jelentést. Ezek után Salamonnak vadházasságban élő özvegye, Judit is megköthette az új házasságot.          Nyugati körökben, számításba véve Magyarország jó gazdasági helyzetét is, mind több felől lehetett hallani, hogy az lesz a helyes, ha a Szentföldre vonuló hadaknak László király lesz a vezére. De erről sem László király, sem Lam hallani sem akart. A tizedesek medvetori tanácskozásán őszintén nyilatkozott:     Bűnös vagyok, mert a 24 hun törzs szövetségének egysége ellen cselekedtem. A szentföldi csapatok feletti fővezérséget el nem vállalhatom; az ottani szabir-maradványokat nem gyilkolhatom le! Nem dísz a királyi korona, hanem súlyos teher.     Lamnak és Lászlónak közös vágya volt kijutni a tengerre. Amikor húgát, Ilonát Zvojnomir horvát király feleségül kérte, a Királyi tanács Lászlóval és Lammal egyetértve beleegyezett a házasságba. Ezzel kapcsolatban Szlavóniában a Csörsz vonalán kiképzett tizedek telepedtek le. László aztán Szlavóniát társországgá tette. Ilona férjét belső zavargások során meggyilkolták. Ilonának nem volt gyermeke és a horvát pártok az utódban nem tudtak megegyezni. Az özvegy a főurakkal László beavatkozását kérte. Lam felriasztotta a Csörsz vonal harmadéves legénységét és Rozsnyó tárkány leszerelő határőr részlegét. Horvátországot már majdnem teljesen megszállták, minden ellenállás nélkül, amikor Korbávia fellázadt. László király erre elfoglalta az egymással folyton viaskodó várakat. Első cselekedete az volt, hogy Zágrábban püspökséget szervezett, de VII. Gergely halála után pápai hűbérességre már nem volt hajlandó. Az új pápa nem is élezte ki az ellentéteket, hiszen Lászlót kedvelte és László sem folytatta tovább az előnyomulást Dalmácia meghódítására. Erre Lam is figyelmeztette, mert a tartalék kimerülő félben volt és a közrendre is gondolni kellett.                               IV. Henrik és a pápa közötti harcban László eleinte a pápa mellé állott, mivel Henrik akkor háborúval fenyegette az országot. Ez ellen úgy védekezett, hogy feleségül vette Rudolf sváb herceg lányát, Adelheidet. Rudolf azonban a Henrik elleni háborújában elesett és 1090-ben Lászlónak a felesége is meghalt. Három lányuk volt: Telena, Igonka, Piroska. A bizánci és római keresztségben más-más névre is megkeresztelték őket. Váradon Zombor uruki püspök az említett neveket adta nekik. Ugyanez a Zombor püspök részt vett Bizáncban azon a keresztelésen is, amelyen Priszkosznak az Iréne nevet adták.                    László Lam tanácsára gyakorolta a püspökök kinevezési jogát, a Magyarka, Szakszin és Jászvásár magyar püspökeinek tanácsára nem ellenezte a papok házasságát. A pogány kunok megtérítésére élete utolsó percéig gondja volt. A Csörsz vonalán képezték őket tovább és a Szlavónia-Horvátországi rendfenntartó állományba kerültek.                                    Arra még volt ideje, hogy István király törvényeit néhol egy kissé szigorítsa, másutt enyhítse. Párt-harcokba nem avatkozott bele, ezt Lamra bízta, aki mindent ügyesen megoldott. Ügyelt arra, hogy a Szentszékkel összeütközésbe ne kerüljön. Somogyváron francia szerzetesekkel bencés apátságot alapított. Az ünnepségen ott volt a pápa követe is. Abban viszont még Rómának sem engedett, hogy a kispapok nősülését megtiltsák. 1082 medvetorán Vasváron, ezt a tizedesek Lam álláspontjának helyeslésével fajír­tásnak minősítették. Az uruki-mani biblia is megengedte a papok házasságát. A pápa viszont az uruki-mani bibliára és Jézusnak arra a levelére, amelyben a papok házasságáról van szó, azt mondta, hogy László király az ilyesmivel idegen nyáj nyomába szegődik. Lehet, hogy ebben része volt annak is, hogy László király betegségére hivatkozva nem fogadta el a keresztes hadak vezetését. Pedig még a császári koronát is felajánlották neki, de ő nem vágyott rá.                                                 A Váradi Kuria öregei azt mondták: amikor László király az oltár előtt imádkozott, a földről fölemel-kedve lebegett. A kunok elleni harcában meg, amikor a sereg éhezett, bölénycsordát varázsolt eléjük, dárdá-jával pedig vizet fakasztott.              Torda mellett, mikor a nagy kun sereg László király hadát üldözőbe vette, László Aranyasszonyos zászlóját az égre emelte és így imádkozott: “Jóságos Földanya, Istennek szent Anyja! Segíts meg bennün­ket!”                                                               És ebben a pillanatban a sziklahegység kettévált, a száguldó kunok a hasadékba zuhantak és szörnyet-haltak. László király serege megmenekült.     Az 1091. esztendőben nagy szárazság volt. A kunok Kövezsden túl üldözték a király seregét. Elérték a Mátra völgyében Verebély faluját és itt már nagyon szomjasak voltak. László így imádkozott: Jóságos Földanya! Adj inni a seregemnek!       Az ősanya megjelent és László előtt lebegve 720 lépésre egy sziklához vezette. Itt László az ősanya intésére dárdájával a sziklába szúrt és a sziklából három helyen víz fakadt. A szomjazó sereg ihatott, a vízhez szarvasok siettek és így a vitézek ennivalóhoz is jutottak.    Azon a szent helyen, ahol a Földanya megjelent, Lam szekeresei és az ácsok még László király életében egy kegyhelyet építettek. Ettől kezdve a fiatal házasulandók itt esküdtek, a helyet pedig Szentkútnak nevezték.        Testőrségét a székelyek adták. II. Zoltán, Rozsnyó tárkányfejedelem unokája vezényelte őket Váradra. Ez a város volt László szívéhez a legközelebb. Innen indította a kunok és úzok ellen legdicsőbb hadjáratait is. Leszerelt testőrségét Mosonba, Lam várának környékére, a Zalaőrségbe és Pozsonyba telepítette.                                                                                              Testőrsége minden évben Vasvárra is elkísérte a palóc medvetorra. Vele volt mindig Rozsnyó széki­hun tárkányfejedelem is, aki a vasbánya vidéken lévő Rozsnyó várost újjáépítette. 1094 őszén kaukázusi avarok érkeztek a Baracsságba. Uruki-mani hitűek voltak, de Zoltán várában felvették a nyugati keresz­ténységet. A városépítésben foglalkoztatták őket. Ebben a nagymérvű munkában sok kézre volt szükség. És a vaskő-fejtő tizedek munkájában részt vettek és Lam herceg tervei szerint Dalmáciában is mennél előbb meg kell szervezni a dolgokat, hogy tengerhez jusson az ország. De ehhez akkor még ötévi erőfeszítésre volt szükség. László király jóelőre megbízta Rozsnyó tárkányfejedelmet a rendfenntartók kiképzésével.                       László király is, Lam herceg is nagyon szerette Rozsnyó tárkányfejedelmet, számítottak is rá, mert akaratát Vasváron is, a fehérvári tanácskozásokon is mindig keresztül tudta vinni.                                                                                                     1083 augusztus elején székely testőrségével ott volt a fehérvári ünnepségen is, amikor István királyt, dédapját szentté avatták. Rozsnyó akkor azt mondta: Mért nem lehet egy füst alatt Imre herceget is szentté avatni? II. Zoltán kiskirály utódai a székely testőrséggel együtt addig el nem hagyják Fehérvárt, amíg ez is meg nem történik.                                                                   Könyörgés ide-oda, kiutasítás, parancs, semmit sem használt. A székely testőrség nem tágított: folyton imádkozott, gyónt és áldozott a nagy székesegyházban, de a helyőrséget nem hagyta el. Fehérvár lány-és asszonyserege is nagyon megszerette a víg testőrhadat.       Lam előtt Rozsnyó kikötötte, hogy a szenttéavatás nem a hadsereg és az iparosítás terhére fog menni, hanem a költségeit a papság bevételéből kell fedezni. Az esztergomi érsek vállalta és Lam szemet hunyt az aranybányák szétosztása felett. A külföldi vendégek és a rendfenntartó testőrség élelmezése tehát az érsekséget terhelte, a makacs testőrség nem tágított. Rögtön megindult hát a sűrűbb levelezés és a sürgetés Imre herceg szentté avatásának kérdésében is. László is, Lam is pártolta a testőrség javaslatát. Így aztán a pápai követ már 1083 november 5-én szentté avatta Imre herceget. Ünnepségek voltak nemcsak Fehérváron, hanem a Váradi püspökségben is. Az ünnepségeken Moson, Pozsony, Lamvár, Felsőőr, Csíkszék, Gyergyószék, Kézdiszék és a Barcaság is képviseltette magát. A nagyváradi ünnepségeknek szervezője Kálmán herceg volt, az Árpádház későbbi uruki-mani öspöröse. Csak 1094-ben tették meg uruki-mani püspöknek, hangoztatva, hogy az ő halála után már nem lesz több Árpádházi püspök, mert Magyarországon az uruki és a római katolikus egyház egyesült. Az egyesítés főként László király érdeme volt.    Amíg a testőrséggel együtt a tizedesek is Fehérváron időztek, Kálmán herceg saját szemével láthatta, milyen hatalmas erő van az ősi tizedesi intézményben. Hogy megnyerje őket, Lamhoz és Rozsnyó tárkány-fejedelemhez fordult. Elég gyakran részt vett Vasvár medvetorán is, hiszen az ország sorsa itt dőlt el.                                        Nemcsak Zombor uruki püspöknek, hanem Kálmán hercegnek is szenvedélye volt a könyvgyűjtés. Mani bibliától kezdve arab tudósok bölcseleti könyveiig mindene megvolt három helyiséget betöltő könyvtárában. Irodalmi jártasságát még az ellenséges érzelmű püspökök is elismerték, amikor, bár lekicsinylő igyekezettel, így nyilatkoztak: Kálmán váradi püspök volt, de mivel Lászlónak csak lányai voltak, uralkodnia kellett. Könyves király lett belőle. Az öccsét, Álmos herceget Lam herceg tanácsának kikérése nélkül, lázadás miatt megvakíttatta. Szent Istvánon is túltett, mert Álmos herceg 5 éves kisfiát szintén megvakíttatta. Mindenki azt mondta rá: László derék, szép szál király volt, aki egy fejjel kimagaslott harcosai közül, de Kálmán csak könyvet hordott mindenüvé a hóna alatt és ettől megpuklisodott. De rosszaságában még sántítani is kezdett.
     Lam herceg, ha elő nem készíti hódításait, nem lett volna annyi sikere. Kálmánt László király sem kedvelte. Az 1095. évi medvetori tanácskozáson azt mondta, hogy sokkal szívesebben látná a trónon a szép külsejű Álmos herceget. A főurakat azonban nem a szép külső, hanem Kálmán műveltsége hódította meg. Az idegen nyelvű magyar főpapsággal II. Orbán pápa is a Püspökből lett királyt támogatta.                                                              Kálmán átdolgozta és kiegészítette Szent István és László módosított törvénykönyvét, megszüntette a boszorkányégetést. István is, László is hitt a boszorkányok létezésében. Lam felesége is egyetértett vele. Ózd lánya, Kolaj, amikor Ur, Uruk és Tuspa városából jövet magával hozta az uruki-mani Biblia egyik fogalmazvány példányát, abban megmutatta Kálmán püspöknek Jézus szabir nyelven agadi írással írt leve-lét. Abban ez állott: Boszorkányokról pedig, mivel nincsenek, említés se tétessék!           De Kálmán a tündérekben sem hitt, elfordult a szép nemtől is. László király korában Kálmánt, mint királynak alkalmatlan személyt mellőzték. Horvátország királyának is Álmos herceget tette meg a királyi tanács. Kálmánra pedig azt mondták: A püspökök és a papok azért vannak, hogy imádkozzanak. Kálmán aztán minden idejét tanulásnak szentelte. Képzettségével akarta bebizonyítani, hogy mégis csak uralkodásra termett.     Vasvár medvetorán Lam herceg, aki a békességet kereste, azt tanácsolta Kálmánnak, hogy menjen egyházi tanulmányútra Lengyelországba. Közben meggyőzte László királyt, hogy Kálmánt nem szabad törvényes jogából kisemmizni. Nem szabad felújítani a testvérviszályt. László akkor hazahívta Kálmánt s az, mint trónörökös, megkapta az Erdőelvi kiskirályságot. Ám Álmos herceg lelkében már elhatalmasodott a hatalomvágy, pedig Kálmán megkoronázása után megosztotta vele az országot. Horvát ország királya azonban nem tudott megnyugodni és a főúri csoportokat Kálmán ellen uszította.     II. Orbán pápa azt javasolta, béküljenek ki. A kísérletezés 1095-től 1106-ig folyt közöttük s végül Ál-mos herceg előzetes tárgyalások után V. Henrikhez futott és Salamonhoz hasonlóan hűbérül ajánlotta fel neki az országot. Lam herceg mozgósította az uruki keresztényekkel bevándorolt kun és úz vitézekkel és kuma-magyar tárkányokkal megnövelt seregét és Pozsonynál csúf módon megverte Henriket. A sereget most már nem lehetett megállítani. Horvátországban legyőzte Pétert, az utolsó horvát királyt. Péter életét vesztette a csatában. Ezután sorra hódoltatta Zárát, Spalottót, Traut, Vegliát, Arbét és Oserót az albán-sággal.     Ezzel Velence hatalma megszűnt a Dalmát tengerparton és a velencei doge lemondott Horvát és Dalmát hercegi címéről.     Kálmán teljesen önállósította magát. Lelkiismerete nem bántotta, hogy a továbbiakban nem kérte ki Lam herceg tanácsát. Csak még egy tanácsát szívlelte meg, hogy a német császárság árnyékában csak erős Magyarország állhat meg.            Lam a pozsonyi győztes csata után figyelmeztette a Királyi tanácsot, hogy a Csörsz vonalán kiképzett sereg most már páncélos sereg. Nyugattal bármikor felveheti a versenyt, Kelettel azonban nem szabad összeütközésbe kerülni, mert a kun besenyők és a fekete úzok a magyarság régi harcmodorában küzdenek. Kálmánnak tehát megbízható serege volt.       A dalmátokat tehát felszabadította Velence elnyomása alól, és hogy megnyerje őket, minden jogot megadott nekik. Megígérte, hogy magyarok addig nem telepednek a városaikba, amíg ők erre engedélyt nem adnak, csupán őrségeket hagynak hátra, az ellenséggel szembeni védelmül. Hűségesküt is csak a koronázás után kért a vezetőktől, akik valójában csak kedvezőbb hűbérurakat kaptak, mint amilyen Velence volt.                                                                             László és Lam herceg terve most vált valóra. A Bizánc felőli kun támadások megszűntek azzal, hogy László király legkisebbik lányát hosszú jegyesség után feleségül vette I. Alexiosz császár fia, János trón­örökös. Piroska férjhezmenetele után Bizánc császára átengedte a dalmát városok hűbéruraságát Kálmán-nak. Horvátországot és Szlavóniát illetően Kálmán lemondott arról a jogáról, hogy a püspököket ő nevez­ze ki, ami egyébként apostoli joga volt a magyar királynak. V. Henrik legyőzése után a Szentszék az 1106. évi zsinaton hozzájárult ahhoz, hogy Horvátország Szlavónia és Dalmácia magyar hűbériség alá tartozik.        A Lam herceg által felszerelt hadsereget II. Orbán pápa alkalmasnak találta a Szentföld visszafog­lalására, László király vezetésével. Lam azonban, ismerve az uruki és agadi viszonyokat, ezt őrültségnek tartotta. Most Kálmán uralkodása alatt újból esedékessé vált a Szentföld visszafoglalása és Palesztina fel-szabadítása az arab megszállás alól. A nyugati papság és a pápaság bíztatására megjelentek az első kereszteshadak. Zimánynál fosztogatni kezdtek, ezért Lam serege kiverte őket az országból. A második hullámot Kálmán a mosoni várból való kitöréssel állította meg. A nyugatiaknak meg kellett tanulniuk, hogy Magyar-ország nem olyan barbár ország, ahol el lehet kezdeni a Szentföld felszabadítását. Amikor azonban Bouillon Gottfred jött rendezett lovagi seregével és követek útján engedélyt kért az átvonulásra, Kálmán Pannon-halmán megvendégelte, megadta az engedélyt az átvonulásra, és amikor az átvonulás zavartalanul lefolyt, még a túszokat is ajándékkal látta el. Ez igen megnövelte Kálmán tekintélyét.        Kálmán házassága is az olasz viszonyokhoz és a pápaság szempontjaihoz igazodott. I. Roger gróf lá­nyával kelt egybe, de előbb küldöttségek, győződtek meg az ország anyagi helyzetéről. Az 1097. évben aztán a menyasszonyt is Magyarországra engedték. Itt történt meg a házasságkötés és a királynő megko­ronázása. Ebből a házasságból született Kálmán utóda, II. István, aki 1116-tól 15 éven át uralkodott. Amikor Bunilla királyné meghalt, Kálmán a szuzdali fejedelem lányát, Eufémiát vette nőül, Álmosnak pedig a kievi nagyfejedelem lánya, Predszlava volt a felesége. Kálmán házassága nem volt szerencsés. Feleségét házasságtörésen kapta és hazaküldte Szuzdalba.                                       Lam herceg mind a két házasság ellen tiltakozott, mert nehéz feladata volt kétfelé is hadfelszerelést biztosítani. Költségesek voltak a téli hadjáratok és a páncélos lovagi sereg felszerelését sem lehet egyik napról a másikra előteremteni. Kálmán dölyfösen ment a Rurik-fiak testvérharcaiban igazságot tenni. Ami-kor pedig vereséget szenvedett, nem az ellenség verte meg, hanem az azoknak segítő kunok. A vereségre Lam már indulásuk előtt figyelmeztette, de mégis hadba szállt a bosszúálló rokonok mellett. Dávidnak a felesége 1109-ben követségbe jött Kálmánhoz. Kálmán lábaihoz borult és könnyezve kérte, ne bántsa népét, de ő belerúgott a könnyező asszonyba. Dávid herceg ekkor a kunokhoz fordult és segítségükkel legyőzte a nehézfegyverzetű, lassan mozgó magyar sereget. Kálmán maga is csak nehezen tudott menekülni.                                                                       Kálmán ellentéte volt László királynak, aki a Királyi tanács javaslatait mindig figyelembe vette. Álmos herceggel, pápai intésre többször is kibékült, de ellentéteik mindig kiújultak. Amikor a Tiszánál farkasszemet nézett Kálmán és Álmos serege, a tizedesek nyíltan megmondták: Az ország népe nem hajlandó butaságból hősi halált halni!                                                        Kálmánnak déli győzelmei ellenére nem voltak igaz barátai. A nép többre becsülte Lam “kutyás herce­get”, megfontolt országvezetését. Kálmán hitt az ősi korona erejében. A sima abroncskorona Urukból ke­rült Tuspába és az Álmosház tulajdonába. Később minden király a maga ízlése szerint díszítette. Mindig a legbiztonságosabb helyen: Vasváron őrizték.                               Kálmán csak élete végén hallgatott az elaggott Lam hercegre, míg 1116. Február 3-án meghalt. Lam herceg a fehérvári királyi temetkezőhelyen, Szent István és Szent Imre mellé temettette. Utána még részt vett 1117 medvetorán, Vasvár hegyén. Ott voltak gyermekei, unokái és dédunokái is. Tizenkét fia és hat lánya született. Unokáinak száma 24 volt. Az ünnepségre még a 8 dédunokát is elhozták. Amikor öccse, Lambert meghalt, úgy gondolta, neki kell öccse helyett is kellő számú utódot maga után hagyni. Így aztán 18 gyermeke született. Gyermekeinek az Arvisura-naptár szerinti neveket adott.                          Fiai voltak: Bellény, Csucsom, Dernő, Gencs, Imola, Ladány, Rőce, Bolyk, Kelecsény, Csetnek, Uza és Kobéla.                       Lányai: Almány, Betlér, Gerlice, Gortva, Jósva és Hisnyó.
     Unokái: Madaras, Derencsény, Dobra, Gócs, Cikó, Leste, Oskó, Feled, Doma, Bugyik, Lubény, Pozsá-ló, Bebek, Csató, Okolicsány, Cserencsény, Kökényes, Zsedény, Guszona, Hársika, Pócsika, Ilon és Tama.           Dédunokái: Veszverés, Zagrágy, Petne, Berzéte, Bablus, Csépány, Hacsa és Csoltó. Lam herceg a saját vagyonával is okosan gazdálkodott. Minden utódának gerendavárat építtetett és még a szeretett pulijainak: Ildunak és Lambinak utódaiból juttatott nekik.       Palóc-Vasvár, vagy ahogyan a rokonlátogatók nevezték: Ózd-Vasvár Endre, Béla és Levente intézkedésére 1012 és 1062 között épült ki égerfa alapokon 24 karéjos bükkfavárrá. Az alapok lerakását Aba Sámuel király jelenlétében végezték el Ózd és Várkony palóc, Bolyok és Csépány barkó, Arló és Bellér avar várépítői, ácsai és a vegyeslakosú Hangony kőfaragói és kemenceépítői. Minden lakóhelyiségbe búboskemencét építettek. A 24 karéjos kegyhely és a hercegi termek padlófűtéssel voltak fűthetők.     Ismert személy volt Vasváron Lam idejében Turi. Szakszinnal és Magyarkával tartotta a kapcsolatot, Gát Füzesgyarmat és Urálbérc Örege között volt összekötő. 1113-ban ilyen rokonlátogatásról jött Vasvár-ra, amikor Asszó táján leesett a lováról és szörnyet halt. Sajó-Ordosz vára alatt temették el.                       Kálmán 1116-ban a halálos ágyán megkérte Lamot, hogy nagyon vigyázzon szertelenül viselkedő fiára, mert ő munkatársainak segítségével rendezett viszonyok közé került országot hagy hátra és nem szeretné, ha a fia mindannyiuk munkájának a gyümölcsét elprédálná. Erre Kolaj aranyasszony figyelmét is felhívta István fia jelenlétében. Lam a “kutyás herceg”, aki az ország anyagi helyzetét 43 évi munkájával rendbe hozta, 1117-ben a medvetor 5. napján, 57 éves korában halt meg. Hun szokás szerint Ózd-Vasváron elhamvasztották és a porait legkedvesebb vadászterületén, Murány környéki várában helyezték el, emberfejes urnában.     Felesége Kolaj aranyasszony még 1120-ig élt, Kálmán végakaratának megfelelően, II. István királyt sikerült visszatartania az északi hadjárattól. Kola aranyasszony nyilvántartotta az uralkodóházat. Feljegyzései szerint:                 Endre élt: 1012-1060---48 évet  Béla élt: 1015-1063---48évet
     király volt: 1046-1060 között                                                 király volt: 1060-1063 között
     Fiai:               Salamon    és        Dávid                      fiai:         Lam            Géza           László
                        1052-1085             1055-1094                           1060-1117      1045-1077    1048-1095
                          (33év)                   (39év)                                    (57év)                            (32év)      (47év)
     király:          1063-1074                                                                             1074-1077    1077-1095

     Géza fia: Kálmán élt: 1065-1116---51 évet
     király: 1095-1116
     Kálmán fia: II. István élt: 1098-tól                                                       király 1116-tól


     Kolaj aranyasszony 1120 július 31-én halt meg. Bolyk fia uruki-mani templomának a kertjében helyezték örök nyugalomra. Utána 1120 medvetorán a tizedesek vezetői még összejöttek Vasvár kegyhelyén és felesküdtek Kálmán és Lam végakaratára, hogy II. Istvánt visszatartják az északi hadjáratoktól. Eddig tartott Ózd-Vasvár fénykora.



     HÁRMAS KIRÁLYSÁG A                                                              KELETI-NAGYVÍZIG         303. Arvisura
                                                                                                             Dajka rovása
                                                                                                             1080-1136

     Lam herceg húsz éves volt, amikor véget ért a Szakszinban tartott 5 éves sámánképzés. Utána 4 évig Dunakeszitől Tiszakesziig terjedő részen tárkánykiképzésen vett részt. Azért kellett először Szakszinba mennie, mert ott a Csákoknak a Szilasi, Vid, Zilis és Gyürki ága is képviseltette magát: az Árpádház uralkodó ága is elküldte tehát Lam herceget. Apjuknak, az előrelátó I. Béla királynak, aki előbb Endre mellett sokáig csak hadvezér volt, az utolsó akarata, hogy Géza legyen a római kereszténység híve, László törekedjen minden erejével Bizánc megbé­kítésére, Lam pedig kövesse az ősi magyar vallást, s tegyen eleget az ősi 8-as szaporodási törvénynek is. Amint a Csákok teszik, ne engedje kipusztulni az Árpádházat és igyekezzen az uruki-mani kereszténységet összeegyeztetni a régi sámánizmussal. Lam herceg már tárkányképzős korában is foglalkozott közügyekkel: az Álmos-Lebédház külügyeit irányította.                             László király még Endre uralkodása alatt, 11 éves korában egy évet töltött Bizáncban. Erre az időre emlékezve később mindig elragadtatással beszélt a bizánci kultúráról és pompáról. Ebbe édesapja, I. Béla király is egyetértett vele, úgy tartotta, hogy Bizánc felé is igazodnunk kell. Béla halála után azonban Endre fia, Salamon erősen Róma és a német császárság felé kötelezte el magát. Amikor azonban Salamon elűzése után a Géza, László és Lam herceg vette át a hatalmat, erős közeledés indult meg Bizánc felé. Ez azonban nem hozta meg a kívánt eredményt. A besenyők országát a török nyomás folytán elárasztó kun és fekete-úz népek továbbra is a sámáni vallást követték, de a besenyők nagyobb része már az 1050-es években kezdett áttérni a bizánci hitre és ezzel együtt járt, hogy mind többen beszélték a nyugodtabb életet biztosító kievi fejedelemség nyelvét is. Így aztán az 1055-60-as népszámláláskor a besenyők létszáma már erősen meg-csappant. Az uruki-mani tömegek Tuspa-Uruk tájáról fenntartották ugyan a magyarkai létszámot, de a sámánizmus mellett megmaradt kun és fekete-úz törzsek már kezdték ellepni az egykori Lebédiát. Ezek a lovasok aztán minden jólfizető államnak a szolgálatába szegődtek. Bizánc is elkezdte tehát őket pénzelni Magyarország nyugtalanítására.                                                                                    László hercegnek egész életében a fekete-úz és kun lovasok ellen kellett harcolnia. Érthető hát László herceg és Lam herceg számítása, hogy a veszély elhárítása végett mindenáron közelednünk kell Bizánchoz. Ennek a közeledésnek a hatására küldte Dukasz Mihály császár I. Gézának a bizánci zománcképes ab-roncskoronát. Ekkor kezdett viszont Róma erős nyomást gyakorolni Géza királyságára. Géza ebbe lelkileg teljesen beleroppant.                                                                                           Lam herceg ekkor járt Szakszinban sámánképzésen. Egy kis időre sikerült is leállítania a fekete-úz és kun betöréseket. Lam herceget az édesanyja Lampértnak, Endre király felesége pedig Lambertnek nevezte. A papság mindkét nevet használta. Amikor Szakszinba távozott, az a hír terjedt el róla, hogy vadászat közben valahol meghalt. Csak Béla király és közvetlen környezete tudta, hogy Lam herceg távolléte a hármas királyság összekovácsolásának a célját kívánja szolgálni. Lam már 1080-ban azt javasolta I. Lászlónak, hogy valamelyik leányát Bizáncba adja férjhez. A királyi tanácsban ezt azzal indokolta, hogy:
     Nemcsak Róma, hanem Bizánc felé is kell igazodnunk, mert így egyik szellemi központ sem hatalma­sodik el rajtunk! Azért azt javasolom, hogy a Magyarkai aranyművesek egyesítsék az István-féle arany abronccsal Dukasz király arany zománcos koronáját és az uruki-mani Gilgames-koronát. Ez így szépen kifejezi a hármas királyság eszméjét. Nem szabad elfelejteni, hogy végső esetben Kelethez is fordulhatunk.                                                   I. Lászlót először Palóc-Vasváron koronázták királlyá a Gilgames koronával. Az ellen azonban erősen tiltakozott, hogy amíg Salamon él, Fehérváron is megkoronázzák. Lam sokáig tanakodott magyarkai sá­mántársával, Dajka aranyművessel azon, hogy a Rómából, Bizáncból és Urukból kapott három koronát, hogy kellene összeszerkeszteni, hogy egyik adományozó se sértődjön meg.         Dajka aranyműves ekkor még Palóc-Vasváron működött. Ott az uruki-mani keresztények is és a sámán-hit követői is nyugodtan végezhették vallási szertartásaikat. A három herceg: Géza, László és Lam az 1074. évi medvetoron megegyezett abban, hogy Palóc-Vasvárt mind az esztergomi, mind, az egri egyház befolyása területéből kivegye, illetve a sámáni tanok védett területévé tegye. Ezen a medvetoron már a 15 éves Kálmán herceg is részt vett. Bár Váradon nevelték, mégis hajlott az uruki-mani keresztény hit felé, ezért így érvelt:         Nem szabad tovább vazallusként élnünk, hanem az uruki, a római és bizánci korona egyesítésével a mi országunk is szabad lehet! Örökölt javainkra támaszkodjunk és soha senkihez se menjünk könyörögni, az idegen segítség mindig csak anyagi romlással jár. Ne felejtsük el: Vajk és Gizella házassága folytán elvesz-tettük az Encsig terjedő Avarföld jó részét.       Dajka aranyműves Palóc-Vasvár égerfa alapokon nyugvó gerendavárában állította fel műhelyét, majd amikor László király került a királyi székbe, Lam herceg az esztergomi várba való áthelyezését javasolta. Salamon király halála után, 1086-ban kezdett hozzá a hármas királyi korona összeszereléséhez. Akkor már 10 aranyművesből állott a csoportja. A munkát I. László meghagyására végezték. 1087 aranyasszonyának havában, István király napján a főnemesség beleegyezésével I. Lászlót a hármas koronával a 24 hun törzs szövetségének királyává koronázták. Ennek a koronázásnak legrajongóbb híve Kálmán herceg volt. Ő a bizánci császárság, az “isten császárság” eszméjét akarta a magyar királyság jövőjévé tenni. Uruk-Gilgames mítoszát szerette volna Róma és Bizánc ereklyéivel erősíteni. Így illette a Szentkorona a szentté avatott István király után egy lovagkirály fejét is.     Álmos személye, a Turul-nemzetség hírneve, a hármas korona, meg a Palóc-Vasvártól Szakszinon át Ordoszig és onnan tovább a Keleti Nagyvízig elevenen élő sámánhit ereje mind azzal a bizalommal töltötte el a királyt is, a népet is, hogy a hármas alapon nyugvónak tekintett királyság az idők végéig fennmarad. I. László király tekintélye és Szent István államszervező munkájának emléke megerősítette Kálmánban a jövőbe vetett hitet.           Mindannyian helyeselték hát, hogy Palóc-Vasvár szoros kapcsolatban legyen sámán-kegyhelyével összekötve a múltat, jelent és jövőt. Bizáncban Kálmán terveinek megfelelően ott élt később (a keresztségben kapott Iréne néven) I. László lánya, Piroska. Magyarország sokat köszönhetett a tőle származó megbízható híreknek. A Csák nemzetség mindig küldött Szakszinba és Bugátba sámánképzősöket. Lamnak ezek voltak a legmegbízhatóbb hírszerzői. Kajdu mongol vezér is Lammal lépett kapcsolatba. Így került sor a Csák nemzetség dicsőségét emelő Jászvásári találkozóra. Kajdu Szakszinban feleségül vette a beavatott Boglárka rimalányt. Boglárka azt vallotta és hirdette, hogy csak a Káma és Mirina szerelmének emlékét őrző kialakult nyolcas szaporodási elv biztosíthatja a magyar törzsszövetség további életét. Úz lovasait gyakran küldte Magyarországra. Ezek lovaikat mindig elszállásolták és Palóc-Vasvárt csak Ózd-Vasvár néven emlegették.                                                       Hála Lam hercegnek és az Ordoszig terjedő sámánvilág erejének, Kálmán életében Nyugat és Dél felé minden hadjárat győzelemmel ért véget, amikor azonban Kálmán Palóc-Vasvár határozatai ellenére Kelet felé is elkezdett háborúskodni, vereséget szenvedett.     Kálmán fia, II. István, aki 1116-tól 1131-ig uralkodott, a Lam herceg és az apja által biztosított jólé­téből élt. Szeszélyei és lobbanékonysága oktalan háborúkba sodorták. Amíg Lam élt, még mentek a dolgok, de Lamnak 1120-ban bekövetkezett halála után István minden cselekedetével csak ellenségeket szerzett.                                               II. István testvére, László még 1112-ben meghalt. Ezzel semmivé váltak Kálmán királynak hozzá fűzött nagy reményei. A 11 éves László minden tekintetben nagybátyjára, Álmos hercegre hasonlított. Erre alapította Kálmán a maga reményeit. Zsófia nevű nővére a Bebek-hadba ment nőül, az Abák nemzetségébe. Később sok dolga volt népes családjával és a várépítésekkel. Az építkezésekbe Lam tanácsára kezdtek. Zsófia így nemigen tudott az ország dolgaiba beleszólni. Azok a főurak, várbeli századosok, határőrizeti tizedesek azonban, akik Kálmánt meg tudták győzni a testvérháborúk esztelenségéről, most az orosz Rurik ház belső villongásai miatt indított háborújában is visszatérésre tudták kényszeríteni.                                     Kálmán öccse, Álmos herceg a bátyja halálakor Bizáncba menekült. De Lam herceg azt is ajánlatosnak tartotta, ha Piroska-Iréne mellett hírszerzéssel foglalkozik. 1110-től anyagilag Lam herceg tartotta fenn Álmos herceg bizánci csoportját. 1129-ben Álmos ott is halt meg. Lam halála után Álmos kiadatását követelte István király, de kérésének teljesítését megtagadták. Ezért II. István háborúba is keveredett Bizánccal. Kommenosz János egyszer azt mondta a feleségének, Iréne-Piroskának, hogy a magyar király az ő alattvalója. Erre Piroska azt felelte, hogy téved, mert a magyar királyok közül még senki se volt a bizánci császárság alattvalója.        Ez a beszéd, vagy szóváltás fülébe jutott II. Istvánnak is. Az pedig haragjában hírtelen hadba szállt, de hatalmas seregével az egy évvel azelőtt szenvedett vereségért is szeretett volna elégtételt venni. Barancs ellen fordult és 1129-ben elfoglalta. Majd hírtelen átkelve a Dunán összezúzta Kommenosz János seregét. Ha János császár feleségének egyik rokona II. István tervét el nem árulja, még a császár is fogságba kerül. János nagy hírtelen elmenekült, de utóhadát István foglyul ejtette. A besúgó asszonyt aztán elevenen megégettette. Kommenosz János ezek után békét keresett és többé nem támadta meg Magyarországot. Piroska-Iréne tanácsára II. István az Álmos lányát, Adelhaidot visszafogadta az országba. Ugyancsak befogadta az 1124-ben Bizánc területéről elűzött besenyő sereget is. Ezeknek azért kellett onnan elmene­külniök, mert nem voltak hajlandók II. István ellen harcolni. István a besenyőket beosztotta a testőrségébe.                           A főurak helyeselték azt a Palóc-Vasvár medvetorán elhangzott követelést, hogy a király nősüljön meg. El is vette egy francia-normann grófnak Itáliában élő lányát, gyermeke azonban nem született. Erre több Csák-hadbeli főúr is királynak jelöltette magát, sőt emlegettek egy bizonyos Ault is, aki a király Zsófia nővérének és egy Csáknak második házasságából született. Már-már úgy látszott, hogy megindul a harc az uralomért, amikor II. István a pártütő főurakat kizavarta az országból. Ő maga még fiatal volt de rendszertelen életmódja korai halálát okozta. Amikor Piroska tudomást szerzett a betegeskedéséről, megüzente, hogy Lam népes családja a megvakított kis Bélát biztonságba helyezte. Bélát II. István az udvarába hozatta és Piroska tanácsára Uros szerb zsupán leányát kérette meg neki feleségül. Vak Béla és Ilona házasságát gyorsan megkötötték és II. István még megérte, hogy a fiataloknak megszületett az első fiuk. A gyermeknek nagy ősük után a Géza nevet adták. A kis Géza keresztapaságát II. István vállalta.       Kálmán törvénytelen fia, Borisz azonban trónkövetelőként lépett fel. Felesége egy bizánci hercegnő volt. Amikor a fia, Kálmán megszületett Borisz trónigénye a görög császári udvarban is tetszésre talált. Közben II. István bűnbánattal eltelve szerzetesi ruhába öltözve várta a halált. Ez 1131. évi március 1.-én be is következett. Az utolsó medvetoron azt kérte, hogy Nagyváradon László király mellé temessék. Azt gondolta, hogy ott megnyugszik. Nagyon bántotta, hogy tönkretette, amit László megteremtett. Ugyanis László király terve volt Dalmácia és Horvátország meghódítása. Velence azonban egy időre Dalmáciát visszaszerezte.                                                                                       II. Béla, a vak király tehetséges uralkodó volt, de azért szívesen támaszkodott felesége öccsére, Belos bánra.                      Borisz (az elűzött Eufémia királynőnek Oroszországban született fia) apjának kolostorba vonulása után állott elő a trónkövetelésével. Kálmán nem ismerte el fiának, de az egyházi törvények alapján mégis az ő fiának tekintették. Borisz Bizáncban kapott ugyan feleségül egy görög hercegnőt, de katonai támogatást már nem. Ezért Boleszló lengyel herceg pártfogásába ajánlotta magát. Lengyel-orosz segítséggel megin­dultak Magyarország ellen. Borisznak itt is voltak hívei. II. Béla összehívta Aradra az országgyűlést, ahol feltették a kérdést, hogy méltó-e Borisz, a törvénytelen fiú a koronára.                                   Aki már az országgyűlésre jövet is ingadozott, azt II. Béla hívei felkoncolták. Borisz és Béla seregei már szemben állottak a Sajó két partján, amikor a király tanácsülésére belovagolt a Győr nembeli Sámson és rárivallt a vak királyra:                                    –Hitvány kutya! Mit csinálsz az országgal? Borisz az urad! Ő bírja az országot, te pedig menj apád után a kolostorba!                A főurak megdöbbenve hallgatták a részeg főúr ordítozását. De nyomban le is szúrták. Sámson, aki annak idején részt vett Béla megvakíttatásában, súlyos páncélzatával a Sajóba zuhant és belefúlt. Bolesz­lóhoz követeket küldtek azzal az izenettel, hogy “nem illik egy fattyúnak országot keresned. A korona II. Bélát illeti, ő a hármas korona jogán az ország törvényes ura.”   Erre Borisz hívei, a magyarok, lengyelek és oroszok oszladozni kezdtek, amiben része volt annak is, hogy a király nővérének a férje is megjelent osztrák csapataival és már megközelítette a Sajó vonalát. A király csapatai támadásba mentek és megverték a Borisz oldalán megjelenő csapatokat. Borisznak és Boleszlónak is futnia kellett. A király azonban még Sámson barátait sem büntette meg, s ezzel okosan megerősítette a tekintélyét. Jó viszonyba került a német császárral is és Zsófia nevű lányát még gyermekkorában feleségül adta a császár fiához.                                                                                    A főurak egy csoportja titkos számítással mégis az egykori Lebédiába lovagolt, de a Csák nembéliek kitartottak II. Béla mellett. Béláék megerősődve még Velencén is győzelmet arattak. Ez a köztársaság nem tudta a szaracénok ellen megvédeni Dalmáciát, ezért a dalmát városok a magyar király mellé álltak. Az így indult hadjáratban a Csák nembéliek teljes létszámmal részt vettek. Őket összekovácsolta, hogy II. Szabolcs, az Álmos-Lebédház közös nagyfejedelme kezességet vállalt azért, hogy Csák fősámánnak árván maradt 12 fiát és lányát meg fogja védeni jogaikban. Minden tisztségéről lemondott ezért, Gelyzának átadva a nagyfejedelemséget, életét teljesen a Csák gyermekek fölnevelésének szentelte. A Csák nembéli utódokból 12 főúri nagycsalád fejlődött, ezek: Csákvári, Kéri, Vajai, Orondi, Jámai, Berényi, Geluni, Vinári, Etyeki, Kisfaludi, Dudari és Trencséni Csák-had. Oldalági leszármazottaikkal ezek behálózták az egész országot.                                                                  II. Béla felesége révén kapcsolatba került a szerb önállósági mozgalommal. Uralmát megpróbálta kiterjeszteni a déli vidékekre is. Bizánctól elhódította Rámát és az Árpádok közül elsőnek felvette a “Ráma királya” címet, László fiát Bosznia hercegévé tette. Vakságában élénk figyelemmel fordult a múlt felé. Bellényt, Lam herceg fiát, meg annak feleségét Dajkari rimaszécset délvidéki udvarába rendelte, hogy ott folytassák Dajka aranyműves sokezer éves múltra visszatekintő munkáját.                          Gyakran emlegette: “Amelyik nép megtagadja a múltját, az elbukik! A népért nemcsak meghalni, hanem élni is tudni kell!” A Csák nembéliekhez hasonlóan ő is eleget akart tenni az ősi nyolcas szaporodási követelményeknek. Gyermekei így következtek egymás után: Géza, László, István, majd Piroska és Emese, utánuk Álmos herceg, Zsófia és Gertrud. Álmos herceg neve az Álmosház fennállására és fennmaradására utal. Végül még egy fia született, Árpád. De mivel nem volt kéznél bába, meghalt. A papok ezért nem akarták megkeresztelni halottan, de a Dajkari rimaszécs uruki módon mégis megkeresztelte Árpád névre.
     Béla még Álmos fia születése előtt hazahozatta Görögországból az apja holttestét és Szent István meg Kálmán mellé temettette el. Amikor később megszületett Álmos herceg, ezt a gyermeket a papság tiltakozása ellenére, Álmosnak kereszteltette. A leégett pannonhalmi apátságot a bencés monostorral együtt újjáépít-tette és a felszentelésén maga is részt vett. Országát hűbéres tartományokkal növelte ugyan, de idebenn a Csák nembéliek hatalmát is megerősítette birtokadományozásokkal. Ezzel viszont a királyi hatalom ereje csökkent. Adományozásait sokan ki is használták, mert amikor borivásnak adta magát, mindent el lehetett nála érni.                                 Lam herceg még 1120-ban a Palóc-Vasvári medvetoron fölesküdtette II. Istvánt-mivel az könnyelmű ember volt-, hogy a továbbiakban a külső ügyek intézője Lam fia, Bellény herceg lesz. Bellény az egész országra kiterjesztette az apja által megteremtett tizedes szervezetet. Legkedvesebb tartózkodási helye Kálmán király vadászterülete volt. Itt egy községet alapított egy tized gömöri várbeli harcosából. A községet róla nevezték el Belényesnek. Ez amolyan pihenőhely féle volt Ózd-Vasvár és Szakszin között, amikor Lam herceg utódai Szakszin és Magyarka közelébe kerültek.                                                 Magyarország Lébédházi része mindig szembeszállott II. Istvánnal, amikor Kelet felé akart háborút indítani. Viszont Lam herceg és a tizedesi intézmények mindig támogatták, amikor Horvátországban, Dal-máciában, vagy Szlavóniában harcolt. Sőt a harcos csoportok mellett kézműves együtteseket is alakítottak azon a címen, hogy a seregnek kézműves termékekre is szüksége van. Bellény, a Lam fia részt vett a Szakszini sámánképzésen. Öt év után innen Magyarkára lovagolt. Ott János uruki püspök, aki egyben római katolikus püspök is volt, felvette az uruki keresztények közé. Magyarkáról Füzesgyarmatra ment, s ott részt vett az urali népek beavatott képzésén. Ekkor szervezték meg a Suoma, Sambe, Viroláj, Mari, Muro-ma, Mescser, Merza, Moksa, Csuvasz, Tatár, Baskir, Lett és Jugra törzs legmagasabb szintű beavatott képzését.                                  Bellény az 1120. évi medvetorra hazaérkezett tízéves küldetéséből. Kálmán király, aki kiküldetését javasolta, közben (1116-ban) már régen meghalt. Apja, Lam herceg azonban még élt. II. István is megérkezett erre a medvetorra és előadta a jövőre vonatkozó terveit. A királyi tanács jóváhagyásával megrendelte Lam-tól a fegyvereket. De ezután már csak ritkán lehetett vele beszélni, mert legtöbbnyire részeg volt. “Addig nincs semmi baj-mondogatta –Lam herceg-amíg én élek, de ha egyszer lehunyom a szemem, nem tudom, hogyan fogtok vele megbírkózni.”                                                                                         Bellénynek nem tetszett, hogy II. István mámoros hangulatában mindig hihetetlenül bőkezű volt. Az egyik maradék avar család például panasszal járult az ifjú király elé, hogy ők Fekete Arnót utódai, s székesegyházuk a nyugati Sóváron leégett és most nem tudnak avar nyelven az Egek Urához esedezni. A király gazdag ajándékot küldött a salzburgi székesegyháznak. Az Árpádházzal rokonságba került uralkodó-házak gyermekeit is szívesen befogadta az országába és gazdagon ellátta őket. De fogadta például a lengyel királyi ház menekültjeit is. S amikor az elaggott Lam az ilyesmit szemére vetette, azt felelte, hogy a hűbériséget akarja föléjük kiterjeszteni.    Lam halála után Bellénynek mind jobban és jobban meggyűlt a baja a részegeskedő királyi rokonával. De volt rá eset, hogy egyet is értettek. Így például Adelhaid, Szobieszláv cseh herceg özvegye, Álmos herceg nővére bebocsátást kért az országba. István szívesen fogadta és mindennel gazdagon elhalmozta, majd Bellény öccséhez, Csucsomhoz adta feleségül. Csucsomot pedig megbízta, hogy Pozsonytól a gö­möri Rozsnyón át a székely-barcasági Roznyóvárig szervezze meg a különféle foglalkozások tizedesi intézményét és gondja legyen arra is, hogy a tizedesek minden ilyen új intézményben értsenek a rovások véséséhez és olvasásához.                                                                                          II. István úgy igyekezett a kellemetlen bírálatok miatt terhesnek érzett Bellénytől megszabadulni, hogy Ordoszba vezényelte a nagyobb képzettséget nyújtó beavatott képzésre. Itt Bellény három évet töltött és hazatértekor részletes jelentést hozott az ordoszi maradék úzokról, besenyőkről, mongolokról, manysikról, hantikról, ujgurokról, nyenyecekről, sórokról, szölkupokról, mandzsukról, tatárokról, hakaszokról, altáji törökökről, tuvákról, evenkikről, jakutokról, jukagirokról, csukcsokról, burjátokról, manájokról, giljákokról, ordoszokról, hokjenokról, a kannigánokról és ulcsákokról. Megemlítette, hogy Ordoszban a hikszoszok, az etruszkok maradványai és az urukiak is képviseltették magukat. A népünk beavatottjait meghívták magukhoz látogatóba. Ezt az ordoszi képzést a kinajok és Léh fejedelem tartományai is figyelemmel kísér-ték. Bellényt és társait ők is meghívták.        Lam herceg az 1119. évet Palóc-Vasváron már mint fekvő beteg töltötte. De szellemileg még mindig friss volt. Utolsó munkája volt, hogy a kézművesek részére megszervezte a heti, havi és országos vásárok tartását. Fiait tíz tárkánykerület ellenőrzésével bízta meg. Bellény feladata volt a keleti kereskedelem irányítása, Szakszín, Magyarak, Füzesgyarmat és Ordosz irányában. Megszervezte a lóállásokat és pihenő-helyeket. Ebben nagy segítségére volt a besenyő és a kun társadalom. Mintaképül a selyemút szolgált.    Csucsom nyugati irányban és délre a 64-72. tárkánytöményig intézte a tárkánykézművesség és keres­kedelem dolgait, a fennmaradó tárkánytömény területet Dernő, Gencs, Imola, Ladány, Rőce, Bolyk, Kelecsény, Csetnek, Úza és Kobéla fiai között osztották szét. A területi felosztás során felmerült nézetelté­réseket az 1120. évi medvetoron beszélték meg.          Lam herceg unokái: Madaras, Derencsény, Dobra, Gócs, Cikó, Leste, Oskó, Doma, Feled, Bugyik, Lubény, Pozsáló, Bebek, Csaszó, Okolicsány, Cserencsény és Zsedény a szüleik mellett tanulták meg elődeik nehéz mesterségét. A vasművesek földjén és a kisegítő tizedekben Lam egy-egy községet alapított utódai számára.Földműveléssel és állattartással addig csak az ortványok telepein foglalkoztak, de Lam tervei szerint az addig érintetlen erdők irtásain mindig kézműves telepeket is kellett létesíteni. Minden kézműves település vásárjogot is kapott, hogy az erdőírtók beszerezhessék szerszámaikat. A gondnokok, vagy századosok településein hónapos vásárokat a várak mellett pedig országos vásárokat tartottak.         Pozsáló tíz évig tanulta az írnok mesterséget Magyarkán és Tuspa írnok iskolájában. Tanulmányai alapján helyezte el Budavár rejtett alagútrendzerében a magyar törzsszövetségre és a 24 hun törzs szövetségére vonatkozó nyilvántartásokat. Budavár, Fejér, Visegrád és Csákvár területe Bellény és Csucsom felügyelete alá tartozott. Állandó ügyintézőjük Pozsáló volt Budán. E munkája mellé még külön ellenőrző terü-etet is kapott.                                                                    Bellény és Csucsom területe volt még Karatán, Baranya és Bolgyán, valamint Borsódvár környéke.                                 Dernő és Pozsáló területe: Békés, Bihar, Temes, Karas, Kőrős és Gyulafehérvár környéke.                                               Gencs és Madaras területe: Veszprém, Győr, Pannon-Vasvár, Kolonvár és Somogy környéke.                                      Imola és Derencsény területe: Gömörvár, Hont, Nógrád és a kettős Újvár, valamint Sáros környéke.
     Ladány és Dobra területe: Arad, Zaránd, Szatmár, Torda, Barca és Szerémvár környéke.      Rőce és Gócs területe: Bodrog, Szabolcs, Uzsvár, Borsova, Ugocsa és Bereg környéke.
     Bolyk és Cikó területe: Tolna és Bács, Krassó, Borona, Valkó és Maruzvár környéke.           Kelecsény és Leste területe: Karakó, Szolnok, Esztergom, Moson Komárom, Nyitra, Pozsony és. Sárvár környéke     Csetnek és Oskó területe: Küküllő, Kolozs, Kevevár, Nándorfehérvár és Zemplén környéke.                          Kobéla és Doma területe: Bélavár és Sopron, Szepes, Liptóvár és Tessenvár környéke.                                                             Uza és Feled területe: Trencsén és Árvavár. Nyugat felé: Melek, Lóbérc, Borona, Ibos és Encs. Délre: Szörényvár. Keletre: Jászvásár, Moldova és Halics területe.   Az ezeken felüli érdekterületen Lam herceg lányai és vejei, majd leányunokái osztozkodtak. Lam herceg jól tudta, hogy korszerű fegyverek nélkül már a hunok se jelenhettek, volna meg a nyugati nagy csatamezőn és az avarok vezette törzsszövetség se bírhatta volna közel 300 évig a Duna medencét. Fontosnak tartotta tehát, hogy az új magyar törzsszövetség is rendelkezzék ütőképes hadsereggel. A seregek két nagy csoportra oszlottak: a lovas seregek voltak a 24 belső ispánság váraiban, a határvédelem céljait szolgáló ütköző külső haderőt pedig 48 határügyi szervezet ispánságaiban, illetve váraiban tartották. A tárkányok kiképzése még mindig a Csörsz vonalán folyt. Ez az ország közepén, félkaréjban védte az országot a nyugatról várható támadásoktól. A lovas haderőt a királyi várakban és a 973-as megegyezés szerint az ispánságok területén képezték ki. A tartalék haderő mindig Jászvásár, Lebedvár, Szakszin és Magyarka környékén időzött. Füzesgyarmat térségéből érkezőket csak végső esetben vehettek igénybe.                                                             Szent István házasságával kapcsolatban, mivel a nyugati kereszténységgel lépett szoros viszonyba, elveszett Lóbérc, Borona, Sasvár és Encs. Az így elvesztett öt töményt Lam szerint Dél felé kellett pó­tolni. Ezért terve szerint a Belső Szlavónia, Horvátország, Külső Szlavónia, Dalmácia és Ráma területén még további, volt avar tartományokat kell visszaszerezni, hogy teljes legyen a Buda által meghatározott szám: a 72 tömény, s vele együtt a 24 hun törzs szövetségének tökéletes gazdasági egysége. Fontosnak tartotta továbbá mindezek mellett a keleti háttér fenntartását is. Eszméit belenevelte a gyermekeibe is és egyetértettek vele a Csák nembéliek is.      László király és Kálmán is ésszerűnek tartotta Lam herceg nézeteit, ezért adták férjhez László király legéletrevalóbb lányát Kommenosz János görög császárhoz Bizáncba. Így utat nyitottak a déli terjesz­kedésnek. II. István is nagyra becsülte Lam herceg gazdasági és hírszerzési tevékenységét, de Palóc-Vasvár érdekköréből kikerülve a gyakorlati életre már gyenge volt és rabja lett az italnak. Ezért Lam herceg, ha a király látogatóba érkezett hozzá, mindig csak reggel kereste, vele a találkozást.   Lam herceg a reggeli lovaglás alatt beszélte meg II. Istvánnal, amikor az még józan volt, a Palóc-Vas-vár medvetorán hozott döntéseket. Amikor pedig Bellény és Pozsáló feladata lett gondoskodni a határo-zatok végrehajtásáról, ide értve természetesen a terjeszkedési terveket is, mindig Budavár alagútrend-szerében tárgyaltak. A királyi tanácsot nem egyszer kész feladatok elé állították.                                                                                                Az erélytelen II. István uralma alatt Bugyik, Lubény, Bebek, Csaszó, Okolicsány, Cserencsény és Zsedény dolgozott azon, hogy a 72 tömény hatalmát kiváló hadfelszereléssel erősítsék meg. A királyok ezzel egy olyan megerősödött, gazdag országra támaszkodhattak, melynek előre meghatározott tervei is voltak. Tervbe vették például a Baracsi bánság és Ráma hűbéressé tételét. Ezeket a terveket Piroska-Iréne is segítette egyebek közt azzal, hogy jó előre értesítette a királyi tanácsot a Szeldzsuk törökök terjeszkedési szándékairól. Lam herceg második felesége, az Abák közül való volt: a Bebek nembéliekhez tartozott. Szolgálatuk jutalmául a Bebekek sok vagyonra, nagy hatalomra tettek szert Gömör és Újvár megyében. Viszont ők tartották a kapcsolatot a mongol és szeldzsuk törzsszövetséggel, s ezzel biztosították az ország hátterét. II. István az ifjú Bebeket a barancsi csata után a hadsereg főparancsnokának tette meg.                                                                  Lam herceg magyar és palóc határügyi bánokhoz adta feleségül a lányait. Ők aztán a Palóc-Vasváron és Budavár alagútrendszerében magukba szívott eszméket vitték ki a határmenti ispánságokba, meg a külügyi szolgálatba. Viszont munkájuk jutalmául a belső ispánságokban is kaptak birtokokat.     Almágy, Betlér, Gerlice, Gortva, Jósva és Hisnyó, mint Lam lányai a 48 határügyi bán értekezletén mentek férjhez Palóc-Vasváron; unokái pedig: Kökényes, Guszona, Hársika, Pócsika, Ilona és Tama Buda-várából jutottak testőr férjhez a Bellény-Pozsáló féle országos tanácskozások alatt. Lam herceg azonban kikötötte, hogy minden leszármazottja az ő hercegi uradalmain belül is kapjon egy-egy falut. Ezeknek az erdőségeibe csak vadászni jártak. Akadtak köztük még besenyő testőrök is, akik Bizáncból, vagy Bolgár-földről kerültek II. István testőrségébe. A királyt ezek minden útjára és minden csatájába elkísérték.




     KERESZTÚTRA DOBOTT NÉP                                                     304. Arvisura
                                                                                                             Bene rovása
                                                                                                             1120-1145

     Lam herceg az Álmos lányát, Adelhaidot Bellény halála után még harmadszor is férjhez adta a Csák nembéli Kozma vitézhez, akiből Budavár, Avarbástya és Kurszánvár parancsnoka lett. Palóc-Vasvárral szemben a Sas-hegyen építtetett neki gerendákból vadászlakot. Ezt a hegyet sokáig Kozma-tetőnek nevezték.    Pozsáló és Kozma a régi országrészekben is és az újonnan szerzettekben is megszervezte a földműves tizedeket, a “tíz nyíl szövetség”-nek nevezett törvény értelmében. A szétszórt tanyákon ugyanis sohasem volt biztonságos az élet. Ezért az újonnan szerzett Szlavóniában is, Horvátországban is igen erős tíz-családos új településeket létesítettek. A győztes velencei hadjárat után Dalmáciában is megszülettek a Lam-féle tizedek. Minden földműves tized mellett az ispánsági városok körzetében felállították a kézműves tizedeket. Szabad működésüket a Keszi törzs biztosította. Minden töményben felállították, illetve megerősítették a Szeg nevű településeket. Itt tartalékolták a vasárut és minden egyéb ipari árut. A magyariak és a magyarok, meg a szavárd uzok és szabir hunok mesterembereit elég gyakran éppen rendfenntartóknak telepítették az új településekre.   II. István örömmel vette maga mellé az Álmos herceg eddig rejtegetett fiát, Vak Bélát, aki mögé felso­rakoztak Lam herceg leszármazottai, hogy eleget tegyenek apjuk, illetve nagyapjuk meghagyásának. Bizánctól elhódították a Barancsnak nevezett egykori avar bánságot és Ráma szerb királyságot. II. Béla (Belos Ilonának a férje) felvette a “Ráma királya” címet s ezzel újra 12-re emelkedett a Duna-menti állam töményeinek a száma.                                                                            Nyugat felé is biztosítani kellett az országot. Ezért Bebek és Pozsáló Zsófia hercegnőt, II. Béla lányát eljegyeztette III. Lothár osztrák császár fiával. A kis hercegnőt még kislány korában III. Lothár udvarába vitték, hogy ott nevelkedjék.                        II. Béla még tartott Bizánc támadásától, de a tizedesi intézmény Magyarországot úgy megerősítette, hogy Bizánc sem támadta meg. A görög császár persze jól tudta, hogy Magyarország embertartalékai Ordosztól az Encsig és Uruktól a Kámáig terjednek, s ezen az úton, szükség esetén támogatást kap.                                                                                                       II. Béla nagyon érezte vaksága hátrányát a többi uralkodóval szemben, ezért uralkodásának utolsó éveiben búskomorságba esett II. Istvánhoz hasonlóan, ő is borban keresett vigasztalást. Udvaroncai ilyen-kor lepték el olyan birtokigényekkel, melyekkel máskülönben nem mertek volna a király elé járulni. Mámoros állapotában sok ilyesmit aláírattak vele. Pozsálónak olykor igen körültekintően kellett eljárnia, hogy ezeket az ügyeskedőket távol tartsa az udvartól. Minden írásbeli munkát Pozsáló Kuriája végzett. De Pozsáló megkövetelte, hogy mindent bemutassanak neki. Anélkül semmit se írt alá.                                          Dajkának II. István, Benének pedig II. Béla mellett sok munkát adott annak biztosítása, hogy a keleti lovas-nomád népek sorából csak a legilletékesebbek lépjék át a Kárpátok gerincét. De a külső népeket lekötötték az erőszakos hittérítők is. Így aztán a réseken csak a legéletrevalóbbak tudtak átszivárogni.                                                                                           A Szakszinban kiképzett Bene sámán volt előbb II. István, majd II. Béla jobb keze és hírszerzője. Végigjárta a suomi, viroláj, sambe, lett, csud, vepsze, vót, zsór és liv népek lakta részeket. Utána felkereste a mescser, moksa, és merja mordvinokat, csuvaszokat, marikat, komikat és udmurtokat, a baskir magyarokat és a manysikat. Az Élet templomában elhelyezte a magyar nyelven írt legújabb Arvisurákat és a hantik földjének meglátogatása után az Emba folyóhoz jutott. Így hajózott át a Kazár tengerre. Itt felkereste a hegyi avarokat és garaúzokat és Kuma-Magyarország fővárosát, az ősrégi Magyarkát. Az Öreg János püspök, aki egyben az avarok és magyarok uruki püspöke is volt, nagy örömmel adta rá áldását. Megkérte Bene sámánt, hogy mivel ő már nagyon elaggott, az új király küldjön az ő helyébe Váradról egy fiatal püspököt, aki majd a Tuspából és Susából átjött és a magyarhoz hasonló nyelven beszélő rokonokat az uruki-keresztény egyházból áttereli a római katholikus egyházba.           I. László király óta az uruki-mani püspökséget a magyar királyság fenn és a váradi püspökség területéről kapták az egyházközségek a papokat. A híveket Lam herceg és utódai is támogatták, hogy ha az általuk szervezett tizedekben a létszám megfogyatkozik, onnan kaphassanak pótlást. Régebben Dajka, majd az ő halála után Bene sámán vitte nékik az aranyakat, Palóc-Vasvár támogatását. Az arab hódítások menekültjei, akik nem akarták felvenni Mohamed hitét, a magyarkai püspökségen keresztül bebocsátást nyertek Magyarországba. Magyarkáról indult el az a sámánküldöttség, amelyik Ordoszon át a Keleti Nagy tengerig bejárta a sámánok által ismert területeket. Ez az út 1125-től 1135-ig tartott. Tervét Palóc-Vasvár medvetorán adták át II. Bélának, ahol a vak király az ősiségi törvény dolgában jelent meg. A király, mint elődei is, vállalta a keleti hírszerzés költségeit.     Dajka még Bizáncba is elvitte Benét László király lányához, Piroskához, akit Anna császárnő kívánsá­gára bizánci szertartással Iréne névre kereszteltek meg. Előtte nyugodtan lehetett magyarul beszélni, mert a bizánci udvarban beszéltek mindenféle nyelven, csak magyarul nem. Iréne császárnőnek azonban magyarul beszélő udvartartása volt, gyermekei is megtanultak magyarul. Piroska-Irénének a magyar kiráIyok is folyósítottak bizonyos nagy mennyiségű aranyat, azzal tartották fenn a szeldzsuk törökök és az uruki püspökség hírszolgálatát.     Ennek az Iréne-Piroska császárnőnek négy fia: Alexiosz, Izsák, Mánuel és Andokinosz és négy leánya született, úgy ahogy a nyolcas szaporodási követelmény megkívánja. Ez is mutatja, hogy László király lánya ízig-vérig magyar törzsszövetségbelinek tartotta magát.
     Bene fősámán-helyettes igen értékes Arvisura ismeretekkel tért vissza Szakszinból a beavatottak sámán-képzéséről. A résztvevők 10 év alatt l0 fővárosban tanultak; Szakszinból indultak és tanulmányaikat Szakszinban fejezték be.    Zandorhán fősámán és tanfejedelem, aki a Kazár tenger Szabir városában született, a Kusán birodalmi gondolat híve volt; felesége Urunarcsi azonban, aki az Indus völgyének Léh nevű városában született, hun származásúnak, az Indus-völgyi hun birodalombeli lakosok leszármazottjának vallotta magát. Urunarcsi volt a beavatottak képzésének aranyasszonya. Előadásaiból világosan kitűnt, hogy jól ismeri a titkos Arvisurákat.                                               A beavatottak Gilgames családfáját 20 évenként egészítették ki a vezető rétegekből. Oda tartozott 180-tól 200-ig Káma és Mirina is, de 181-185 között leányukat, Isimbájt is behívták pótlásnak. Megera 185-200 között volt teljes jogú tagja a beavatottak tanácsának. Sály 200-tól 220-ig volt beavatott rendes tag, utána 220-240 közt Csek mágus, Kende gács 240-260 között, majd Piroska elhalálozása után 260-290 között is rendes tag volt. Őt Buja követte 290-320 között. Buját Szuhona váltotta fel 320-340-ig. Vága 340-365 között volt a beavatott központban. Utána Gyula (Duló), akinek Maturi és Irgiza nevű leányait Albéla környékén Hunor és Magyar elrabolta. Ő, Gyula alapította meg a Bolgár-Magyar szövetséget. Közben 360-380 között Emba volt a magyarok beavatottja, 365 és 385 között pedig Gyula, akinek bolgár felesége volt.                                                  Emba fia Gács 380 és 402 között volt magyar beavatott, 400 és 420 között pedig az ő fia, Gál. A magyarok Kadosa nevű beavatottja 420 és 440 között úgy döntött, hogy a magyarok és a magyariak az Égiek szerint nem vehetnek részt a hunok honfoglalásában. Ebben az időben Buda volt a beavatott központ vezetője Jákóval együtt. Ő állapította meg a hunok honfoglalásának menetét. Ennek lezajlása után Nekese (440-460) úgy döntött, hogy az úzok és a kabarok, meg az önként visszamaradók nem hagyják el a Jász-síkságot. Utána 460-480 között Aladár vezette a beavatottak központját. Visszamaradó hunjaival bele-olvadt a magyariak törzsébe. Utána a magyarok közül Bolári lett a Beavatott központ vezetője 480-tól 500-ig.                             II. Csaba vezette 500-520 között a magyariak részéről a Beavatott központot. Munkáját a magyarok közül Balog folytatta 520 és 540 között. A magyarok közül Ogur, Muronnyal együtt vállalta az avar hon-foglalásban való részvételt (540-580). A nyugtalan Alpár töményvezért 566-ban előkészítették, majd 570-ben útbaindították az első magyar töménnyel. Alpár már 575-ben megnyerte a pusztaszeri Nagy-süánt és ezzel elnyerte Baján legkisebb húgának, Telenának a kezét. Baján halála után ő lett Avaria második feje­delme. Ogur megörökítette, hogy ezen a viadalon Alpár töményvezér lett az első, turulsasos lobogóval, a második Verőce, aranyszarvas zászlóval, harmadik pedig Bakar lett, az avarok aranykecskés vitéze. Ennek az emlékére építette Alpár a Tisza mellett Alpárt, Verőce a karatán-földi Verőcét, Bakar pedig a bécsi medencében Bakar-Bécs kurgánt. Alpár és Telena 580-600 között volt a Beavatott központ vezetője, 600 és 620 között Baján fia, Győr. Kövezsd a magyarok közül 620 és 640 vonult be az Avarbástyára. Ő hozta azt a hírt, hogy a déli hun birodalomból és az arab hittérítés területéről egy kenyérmagot termelő nép vonult be Magyarka térségébe és elárasztották a bolgár-magyar államot is.         Tudval 640 és 660 között vette át Kövezsdtől a hatalmat. Kürt fejedelemtől kapta azt az értesítést, hogy a magyar törzs áttért a déliek által meghonosított földművelésre, állatállományukat pedig karámban nevelik. A délről jött hun-magyari nép is magáévá tette a nyolcas szaporodás követelményét; így aztán létszámuk a Bolgár-magyar szövetségben erősen megnőtt.          A magyarok közül 660-680 között Beje beavatott fejedelem ment Avarbástya Beavatott központjába. Magával vitte Zabari beavatottat is, aki már a földművelő uruki-mani vallásúak közé tartozott. Megérke­zése után nyomban kérte emberfeleslegük bebocsátását az Avarok Égi birodalmába. Orbaszár avar nagyfejedelem ehhez védelmi szempontból hozzájárult. Kürt fejedelem Bat-Bajánra bízta a kenyérmag termelő déli hun-magyar tömegek felvonultatását. Szükség is volt rájuk, mert a szlávok átvonulása sok zavart okozott, az avarok Égi birodalmában, a Jász-síkságon. Tudval uralkodása alatt 630-ban e miatt szakadt háromfelé az avarok birodalma. A Kárpátokon túli részben minden szabad mozgás bizonytalanná vált. Ezért Kürt fejedelem Albéláról fegyveres kíséretet adott a felvonulóknak.                                                                                        A felvonulás 670-678 között történt. Korpona már 680-700 között átvette Zabarival az Avarbástya beavatott központjában a hatalmat. Az avar birodalom szétesésére Samó árulása vezetett.                                                                                     Az új honfoglalók Tudval püspök tanait vallották és így az uruki-mani hívők kerültek hatalomra. A 700-as Nagyszala tartását Szavárd-Alpár és III. Csaba ifjúsági fejedelem rendelte el. Ez a Csaba, Kotragos és Emőke fia, élete legnagyobb részét a Jász-síkságon töltötte, csak élete végén ment Albélára. Ugor-Szirma és Oposur vette át tőle a hatalmat. A 700-as Nagyszalát Haram és Zemlén pateszi szervezte meg. Ez a Nagyszala mondta ki az emberáldozatos temetkezési mód megszüntetését. Az Etil két oldalán lévő Magyar törzsszövetség ekkor még megengedte az idegen szolgák feláldozását. Kotragos ellene volt minden gyilkosságnak.         Oposur helytelenítette, hogy a kazárok már Kotragos 700-720 közötti uralma idején elrendelték, hogy a magyari és magyar törzseket az arabok ellen a szélekre telepítsék. Mégis elvállalta Magyarka központtal a fővezérség felállítását. A védelmi vonalat a Fekete-tengertől Magyarkáig a magyari törzsek, Magyarkától a Kaspiros, vagy Kazár-tengerig pedig a magyarok tartották.          Marván arab fővezérrel szemben sok csatát megnyertek de 740-ben Ragály és Kézsmár fejedelem alatt elesett Jenő vitéz, majd 755-ben Megyer vitéz halt hősi halált. Neki három fia volt: Gyarmat, Tárkány és Farkas. Ez a Farkas részt vett a bugáti sámámánképzésen és ott beleszeretett egy Ünőke nevű mongol rimalányba. Mivel édesapja, Megyer vitéz már nem élt, nem tért vissza Magyarkára, hanem elmentek a mongol pusztaságba. Ott átvette Ünőke árván maradt népének vezetését.
     Oposur IV. Csaba javaslatára helyeselte, hogy 760 és 780 között Farkas biztosítsa kelet felől a magyar törzsszövetséget. Farkas 760 és 768 között uralkodott a mongol törzsön. Legnagyobb fia Batacsikan 768 és 780 között (IV. Csabával egy időben) erősen felvirágoztatta törzsét. Az ő fia, Tamacsa 782 és 796 között uralkodott. Utána jött Koricsár (796-820). Koricsár nagy legelőterületekkel rendelkezett. Edemen kérésére 798-ban ezer lovast küldött az avarok meg-megsegítésére. A nyugati avar birodalom bízott az uruki keresztények győzelmében, de elbukott. Edemen még egy darabig felhasználta Koricsár lovasait az Avarbástya Beavatott központ átköltöztetésének védelmében, de aztán 810-ben visszaküldte a lovasokat Koricsárnak.     Ekkorra már az avar vezető réteg elfoglalta a Kátavárak vonalát. Edemen és Ügyek fejedelem pedig kiszakadtak a Kazár birodalomból és a kis besenyő Szakszin közelében kiépítették Asszorügyeket. Alud­zsam 820 és 841 között tovább erősítette a mongolok gazdaságát, úgy hogy Szali vezér idejében (841-865) már komolyan számolni kellett velük. Jeke 865 és 882 között megszervezte a lovaskiképzést s ezért a fia, Szemdzsocsi 882 és 905 között hősi énekekben dicsőítette. Jeke vezér Álmosnak is nagy segítséget adott a kazárok ellen 860-ban a Szuvári csatában. Jeke részt vett Árpád második lányának, Ágnesnek a keresztelőjén is. (A gyermek avarboj származású anyja a gyermekszülésbe belehalt.)      Jeke Arvisurájából tudták meg az Arvisurákat másoló rimalányok, hogy Ágnes csak a tárkányképzősök segítségével tudott megszületni. Árpád aztán később szívesen hozzá is járult ahhoz, hogy Ágnes nyugati házasságot kössön.       Karcsu beavatott mongol fejedelem 905 és 924 között Budavári Beavatott központ titkos tanácsa részére végzett jó szolgálatokat. Szavárdi lányt vett feleségül. A leányától, Subad-Szavárditól és Tar vitéztől született az a Söpte-Szavárdi, akit Gelyza magyar fejedelem vett feleségül. Ennek a Söpte-Szavárdinak az egyik fia, Mihály-Vászoly volt az apja Endre, Béla és Levente hercegeknek. Közülük Korpona arany-asszony két fiát: I. Endrét (1046-1060) és I. Bélát (1060-1063) Magyarország királyának ismerte el. Igaz, hogy ehhez Erős Csák révén hozzájárultak a 12 családos Csák-nembéliek is. Ezeket a királyokat és utódaikat, mint részben mongol származásúakat a mongolok titkos történetében nyilvántartották.                                          Karcsu után 924 és 941 között Bordzsi lett a mongol nép vezére. A fia, Zorokol (941-958) közös ősapjukra, Oposurra való tekintettel Zoltán-Zsolt magyar fejedelemmel tartott kapcsolatot. Megígérte Zsoltnak, hogy végveszély esetén 2 töményt indít útba Magyarkán át a megsegítésére.    Zoltán-Zsolt fejedelem megköszönte a nem várt ajánlatot, de közölte Zorokollal, hogy a besenyők megmozdulása elhárította a végveszélyt. Hozzátette még: népünk úgy érzi, hogy itt is éppen keresztútra került nemzet a miénk, mint amilyen annak idején Magyarkán volt. Nyugatról és Délről bármelyik pillanatban várhatjuk a támadást.         Dobun 958 és 982 között, 970-ben találkozott az ifjú Gelyza fejedelemmel Jászvásáron a beavatottak titkos tanácskozásán. Lebedházi fejedelmi ifjak előtt felajánlotta töményeit arra az esetre, ha Nyugatról be akarnának törni Pannonföldre.                         Bodonc 982 és 1005 között uralkodott. Az első királyi koronázás alkalmával Budavár Beavatott központ hozzájárulásával képviseltette a mongol törzsek szövetségét. Barim 1005 és 1040 között titkos látogatáson járt itt. Részt vett I. István király temetésén is. Menen (1040-1062) Béla hercegnek, mint a magyar hadsereg fővezérének megígérte, hogy szükség esetén a besenyőkkel megsegíti nyugati háború­jában. Erre azonban nem volt szükség.                                                                                          Kacsi (1062-1080) részt vett az Urukban tartott Nagyszalában. Erős Csák leszármazottai közül Szilas­sal találkozott és kifogásolta, hogy I. László király megszüntette a magyarkai uruki püspökséget és János püspök személyében római katholikus új püspököt küldött oda. Ezzel szerinte megsértette a beavatottakat. Szilas azzal érvelt, hogy az arab világ már Baskiriában is elterjesztette az iszlámot, de aki a magyarkai hittérítés elől menekülni akar, az I. László király országában mindig bebocsátást nyerhet.  Jó, válaszolta Kacsi, ezért még nem kellett volna végezni az uruki kereszténységgel, hiszen egy az Isten Rómában éppúgy, mint Bizáncban, meg az uruki-mani hitű Turfánban is. Miért kellett neki a sámán­világtól, és az ujgur államvallástól is elszakadnia és miért kellett a váradi püspökség útján Rómához húznia, amikor a Mainzi érsekség Magyarország megsemmisítésére tör?
     Eleinte természetesen csak hűbériséget találgatnak, de aztán ugyanúgy fognak eljárni, mint Nagy Károly idejében és társzekerekkel fogják Magyarország területéről kihordani az aranyat, meg mindig egyéb gazdagságot.
     Kajdu (1080-1103) Jászvásáron találkozott Kálmán királlyal. Nevetve tárgyalták, hogy a mongoloknál is használatos tizedesi intézmény megerősödése miatt most már akár le is mondhat az apostoli királyi címről, hiszen a pápák is harcban állanak a császársággal.                                                                                        Kajdu megemlítette azt is, hogy Nazir (Jézus) az Uruk városbeli keresztényekhez intézett szabir nyelvű levelében az uruki papoknak a házasodást ajánlja és csak a nazir-szerzetre korlátozta a nőtlenséget. Hidd el, mondta, emiatt az ostobaság miatt erősen csökkenni fog még a magyar tözsszövetség létszáma is!                                                                       Kajdu után Baáj (1103-1121) vezette a mongol seregeket, majd Tum-bináj (1121-1140) állott a mon­golok élén. 1125-ben találkozott Bugátban Bene sámánnal. Bene nyíltan megvallotta neki, hogy II. István esztelenháborút folytatott Keleten s ezért nem valami nagy népszerúségnek őrvend. Még jó, mondta, hogy az eddig rejtegetett Álmos herceg megvakított kisfiát biztonságba helyezték és most őt szándékoznak az István helyére tenni, mert a részegsége félelmetes méreteket öltött. Visszatérésekor ismét találkozott Tum-binájjal és örömmel közölte vele, hogy II. István  1131-ben meghalt és a kis vak II. Béla lett a király. Béla ügyeskezű felesége és rokonsága  támogatásával, a mongolokéhoz  hasonló tizedesi intézmény útján jólétet biztosított népének. Bár az is igaz, a kis király, II. Istvánhoz hasonlóan szintén ivásra adta magát s ezért a királyi csemeték máris fenik a fogukat, hogy Vak Béla után ki lesz a király.                                                                                                    Mindezek tudomására jutottak Kabul kagánnak. 1140-ben Füzesgyarmaton járt és akkor azt javasolta Bene sámánnak, hogy jó volna a magyar és a mongol törzsszövetséget egyesíteni és akkor valóra válhat­nának a 24 hun törzs szövetségének eredeti céljai: egyik Nagyvíztől a másikig terjedhetnének a hunok birodalmai. Kabul kagán kisfia, Bartán is hallotta mindezt és azt mondta az ifjú Bene sámánnak: a fiatal mongol harcosok velem együtt készülni fognak apám nagy tervének megvalósítására. Ezt mondjátok meg a királyotoknak! Amikor Bene sámán hazaérkezett, Palóc-Vasvár medvetorán jelentést tett II. Bélának a mongolok ter­véről. A tizedesek tanácsa előtt Pozsáló kifejtette, hogy már I. László királyt is megkörnyékezték ezzel a gondolattal a Megyer törzséből származó keleti törzsek, utalva arra, hogy a vezető réteg anyai ágon az ujgur törzsszövetséghez tartozik, persze keleti és déli hunokkal, meg avarokkal keveredve.                                                                                             A keresztútra került Magyarországot eddig is a besenyők és a magyarkai Béla törzsek mentették meg a jászvásári Gyula törzzsel. I. László erre azt válaszolta, hogy inkább a Jászvásári-Magyarkai hátvédvonalat kellene Róma hitének megnyerni és nem szabad a keleti áramlatokkal a művelt nyugat ellen szövetkezni.                                                                                   Lam herceget és Iréne-Piroskát is eleget foglalkoztatta ez a súlyos kérdés. Kabul kagán és a Szeldzsuk törökök hírszerzői megkörnyékezték Piroska-Iréne aranyasszonyt is. Elmondta Bene sámánnak, hogy a mongolok is, a szeldzsuk törökök is felkeresték és előadták, hogy a kangali törökök hajlandók volnának a Szeldzsuk törököket megalázott helyzetükből kimenteni, ha a magyar királyok hajlandók a mongolokkal szövetséget kötni.                                                                                   Piroska-Iréne nagyon jól ismerte János császárnak és Mánuelnek meg tanácsadóiknak terveit, céljait, s ezért óvakodott még attól is, hogy mélyreható tárgyalásokba bocsátkozzék arra vonatkozólag, hogyan lehetne egy állammá kovácsolni a sámánhitű, a mohamedán és a római kereszténység alatt élő hun törzs-szövetségi népeket. Azt is jól tudta, hogy Magyarországnak nagyon meg kell erősödnie ahhoz, hogy a világ minden tájáról ránehezedő nyomást a saját erejéből ki tudja védeni. Kabul kagán úgy gondolja, hogy lovasaival egymaga is meg tudná hódítani nyugatot, de ha belefogna, csakugyan szabad kezet adna-e a magyarok királyának? Itt van Bizánc is. Most még megbirkózik a törökök terjeszkedésével, de vajon ő is meddig bírja? Az Álmosház Esztergomban székel, a Lebedház Kurszánvárban és Jászvásáron még bizton­ságban van, de ha a magyar királyok elvesztik Magyarkát és a Jászvásár adta biztonságot, nem tiporja-e le a Nyugat?                                                                                          Így gondolkoztak királyaink és bizony elég sokat vétettek Kelet ellen, István királytól kezdve főként nyugatról nősültek és kifehéredtek, bár lelkükben ott élt az ősi Kelet.  A keresztes hadak és a Bizánci császárság a Szeldzsuk szultánságot a Halis folyó és a Van-tó közé szorította és a kisebb gyarmatok sorát keltették életre a Szentföld felé. Jómagam is egy Antiochiai fejede­lem lányát vettem feleségül, mondta később III. Béla, amikor Iréne-Piroska aranyasszony emlékirataival foglalkozott, de a Kelet felé való igazodást elvetettem és Magyarország megerősítését választottam. Pedig Kelet felől is és lehet, hogy Dél felől is borzalmas veszedelem közeledik. De hiába megfehéredtünk!                                                                           Palóc-Vasvár 1140-ben a bizánci műveltség ápolása, terjesztése mellett döntött és az ott bevált módsze­rek mellett. A tíz-nyíl szövetség és a tizedesi intézmény csakugyan jó volt arra, hogy a vándorlegények ipari szakismereteit hasznosítva mind az ipar, mind a kereskedelem szempontjából felvegyük a versenyt a nyuga-ti államokkal. Egyaránt figyelnünk kell Nyugatra és Délre is.        II. Béla gyakran megfordult Budavár alagútrendszerében és a kijárattal szemben szép lakot építtetett az Aranyasszony és a Rimalányképző részére. Szívesen hallgatta a rimalányok szájából az Endre, Béla és Levente idejében lemásolt ősi rovásokat. Vajon jól tettem-e, hogy Bellos Ilonát vettem el feleségül? Jót tettem-e azzal a Dél felé való terjeszkedéssel? Nem idézek-e fel sok háborúságot azzal, hogy nagy büszkén Ráma királya is lettem? – kérdezte a rimalányok aranyasszonyát. Budavár után meglátogatta az Avarbástya és Kurszánvára alagút rendszerét is. Rendben tartották ugyan őket, de az épületek már régen eltűntek felőlük. Mire Kurszán és Atilla városába ért, már berúgott. Ez így folyt nap-nap után. Esztergomban is építkezett, de ott a sok pap között nem érezte jól magát. Már csak azért sem, mert azok korholták. Nagyon ridegnek találta királyi várát is. A nagy osztozkodáskor az Álmos-háznak csak Esztergom, Fehérvár és Eszék jutott, meg Alpár de Alpár-kurgán táján minden elpusztult. Pusztaszert pedig nem volt kedvük az Álmos-házbelieknek kiépíteni. Budavárban Lebédház ivadékai székeltek, környékén meg Kurszán utódai uralkodtak.                                                                                             Ha kijózanodott, gyermekeit örömmel vitte Budavárába. Ott is lett hírtelen rosszul és váratlanul meghalt 1141 február 13.-án 33 éves korában. Nem kellett többet az aranyasszonyoknak vigasztalniuk Ilona királyné hűtlensége miatt. Halálánál jelen volt a fia és utódja, II. Géza és a későbbi László király is. Még volt rá ideje, hogy rájuk adja királyi áldását.
     II. Géza, Vak Béla fia 11 éves korában lett király. Katonai dolgokban szerb nagybátyja Belos bán támogatta. Szívesen tartózkodott a táborában, mindig igyekezett kikerülni az aranyasszonyok ellenőrzése alól. A kis király nem a szenteknek tetsző életet élte. A felnőttek hadiéletét kedvelte, bőséges húsételekkel. Ezt annyira megszokta, hogy a királyi udvarban alig tartózkodott.
     Belos sokszor igénybe vette Lam herceg utódainak a tanácsait és sikerült is az ország honvédelmét összeegyeztetni a gazdasági helyzettel. Jól intézték az ország dolgait. Nyugat azonban nem jó szemmel nézte Belos működését és az a jó viszony, mely II. Béla uralkodása alatt Nyugattal kialakult, kezdett rom­lani. Zsófia hercegnővel is, aki III. Konrád jegyese lett, kezdtek rosszul bánni, ezért Zsófia az apja halála után elhagyta III. Konrád udvarát és egy Fekete-Arnó származású asszony jóakaratú tanácsára a salzburgi érsekség Admonti apácakolostorába vonult.
     III. Konrád udvara örült a magyargyűlölő főurakkal együtt a kincstár pedig bekebelezte a gazdag hozományt. Hallani se akartak a visszaadásáról. II. Géza sürgette Zsófia kiadatását és írt a húgának, de Zsófia azt válaszolta, hogy önként vállalta az apácaéletet. De őszintén megírta, hogy nem úgy bántak vele, mint a magyar király lányával, sőt rosszabbul, mint a cselédlányokkal, de mégse kíván királyné lenni. Konrádnak rossz a természete és mindenki le is nézi, ezért nem akar Konrád felesége lenni és csak a mennyei királyt akarja szolgálni. Ezt a magyar király követének négyszemközt is megmondta: apám meghalt, nem akarok visszamenni azok közé, akik eladtak azoknak a bajorokból lett osztrákoknak, akik elrabolták az Encs vonaláig terjedő hazánknak egy részét. Ez a föld Ágnes királynő országa, aki, mint Árpád lánya uralkodott itt. Ez az ország-hiába adták el-még mindig Avaria. Fekete-Arnó érsekségében imádkozok hazámért. Jobb sorsot érdemelne, mint ezt az örökös rettegést.                                                                                               Hogy a magyar küldöttséget meggyőzzék arról, hogy Zsófia önként választotta az apácaéletet, a kolostor apátja kinyittatta a kolostor kapuját, Zsófia kilépett rajta, meghajolt a magyar küldöttség előtt és Bebek országbíróhoz intézve szavait, megismételte négyszemközti nyilatkozatát. Utána visszafordult és a kolostort soha többé nem hagyta el. Megpihent az ősi Avariában.              III. Konrád császár a Zsófián esett méltatlanságokat még azzal is fokozta, hogy megengedte Borisz trónkövetelőnek, hogy országa területén zsoldosokat fogadjon és megtámadja Magyarországot. Lam utódai súlyos áldozatokat hoztak azért, hogy legalább az avar származású zsoldosokat magukhoz csalogassák és Belos bán vezérlete alatt megbízható sereg támadjon Konrádra. Megverték Henrik herceg hadsereg-parancsnok jól felfegyverzett seregét. Henrik Bécs irányában megfutamodott (1146). A kis király a csata megkezdése előtt nagy elődjének, I. László királynak a szokása szerint az ősi Földanyának, Aranyasszonyunknak a segítségét kérte.           II. Géza az előhadat alkotó besenyőknek azt adta parancsba, hogy az ellenség előtt két oldalt futa­modjanak meg, de hátrább a székelyek is ugyanígy tegyenek, mintha ők sem akarnának megütközni. A németek erre örömittasan rontottak a magyarokra. Csakhogy azok most már keményen visszavágtak. Ezután a palóc csákányosok rontottak az ellenségre. Amikor a németek meginogtak, a palóc hadak ketté­váltak és a belső megyék lovasai rontottak az ellenségre.         Belos bán lovasai elkezdték üldözni az ellenséget, de ekkor bezárult a székelyek és besenyők szétvált serege. Ezzel teljesen megtörték a németek erejét. Belos bán eddig lebecsülte a székelyek és a besenyők seregét, pedig nélkülük nem tudtak volna győzni. A csatában ők vesztettek a legtöbbet. A palóc csáká­nyosok seregéről nem nyilatkozott. Tudta, hogy Pozsáló és Bebek szelleme él bennük. Bellény tárkány sohase bocsátkozott a csaták zajába, de az aranyakat ő adta hozzá.                                            A kolostorban élő avar nők bíztatására ekkor írta Zsófia a salzburgi érseknek, hogy III. Konrád legalább egy részt adjon vissza az örökségből, hogy a nehéz sorsra jutott avar nők helyzetén segíthessen.                                                                            II. Géza ebben az ügyben is, meg a Borisz-féle támadás ügyében is, levelet írt a pápának is, mivel két oldalról is támadástól tartott. Személyes ügyvivője, János püspök négyszemközt azt is javasolta a pápának, tegyen meg mindent azért, hogy a királyságok ne egymást zaklassák, hanem ehelyett szabadítsák fel teljesen a Szentföldet. A pápa csakugyan újabb keresztes hadjáratot hirdetett. Ebből egy nyugati uralkodó sem vonhatta ki magát, így III. Konrád sem. Főként francia vezetéssel indult seregeknek engedélyt kellett kérni az országon való átvonulásra. II. Géza vállalta is, hogy elősegíti az átvonulást, az esetleges túlkapásoknak pedig keresztényi módon vet véget. Az átvonuló keresztes hadak elcsodálkoztak a gyümölcsben, húsállatokban gazdag országon.            II. Géza politikai megfontolásból nem Nyugatról, hanem Keletről nősült. A királyi tanács helyes­lé­sével a Rurik családból vette el Eufrozina hercegnőt. Így háza újból kapcsolatba került az orosz uralkodó­házzal. II. Géza úgy gondolkozott, hogy Piroska-Iréne császárnő utódainak révén országa biztonságban van Bizánc felé, a III. Konrád oldaláról várható ellenségeskedést pedig ellensúlyozni tudja Eufrozina révén, annak országa útján.                                                      Palóc-Vasvár medvetorán kijelentette: ha már a sors idevetett bennünket, legalább három oldalról tudjuk védeni magunkat, hogy egy oldalon minden erőnkkel harcolhassunk!   Bene sámánnak az 1146. évi III. Konrád elleni csatában megsérült mind a két szeme. Ezért nem róhatta tovább a 304. Arvisurának a reá bízott részét. Így aztán a további részleteket a felesége, Törtelen aranyasszony rótta le a 305. Aranyasszony Arvisurában.




     A HOSSZÚ ÉLET TITKA                                                                305. Arvisura
                                                                                                             Törtelen aranyasszony
                                                                                                             1136-1172-1196
     Dajka sámán magyarkai születésű, Tuspában kiképzett aranyműves volt. Bene sámán pedig a Pósa nemzetség tagja, Bátka és Rási fia, Füzesgyarmat területén, Igaron született. Családja a Jenő törzsbe tartozott. Bene sámán 1135-ben végezte el a sámánképzőt Szakszinban. Mint kétféle kiképzésben részesült 21 éves sámán, 1136-ban Palóc-Vasváron jelentkezett és Pozsáló tárkányfejedelem kérésére Budavár alagútrendszerében kapott beosztást, mivelhogy jól ismerte a keleti viszonyokat és beszélte ennek a térségnek minden számottevő nyelvét. II. Béla is felismerte, hogy kiváló nyelvérzéke van, ezért a Magyarka és Kurszánvára közötti gyors szekérforgalom szervezésével bízta meg. A cserélőhelyeken a hajtók is, a lovasok is mind több nyelven beszélő lovasok voltak.                                                               A Jenő törzsbeli 18 éves Törtelen rovásfejtő rimalányt vette feleségül. Törtelen Zombor uruki püspök unokája volt. Zombor Nándorfehérvár központtal délről védte a magyar törzsszövetséget. Törtelen apja, Ada ifjúkorában, Rozsnyó várában volt ifjúsági lovasfejedelem. Rozsnyó lányát, Uzonykát vette feleségül. A lányuk, Törtelen Budavárába került. Bene sámán tehát a Lebédházba nősült:
     I.Zoltán-Zsolt 892-955                                                         I. Szabolcs 882-928

     Taksony 926-970                                                                 Halics 906-946

         Gelyza    --    Sarolt                                                         Pirok   --   Jenejke
     951-955-970    950-1012                                                      928-954     930-998
     Vajk-István   --   Gizella                                 Karas             Vajk-István   -   Csege-Tünde
     969.XII.29-1038.VIII.15                              948-978              969-1038              970-996

        Imre           --           Jéne                            Ung    --     Ilona             II. Zoltán
     1007-1031.IX.2.     1010-1065                      975-1028     978-100          9998-1025
         Pósa             --           Zeherje                 Miltény                          Bagamér
     1027-1070                    1036-1098                997-1048                        1016-1036

        Bátka             --           Guszona           Zombor uruki püspök              Rozsnyó
     1067-1105                     1075-1130                  1032-1094                    1032-1095

         Bátka            --            Rási                          Ada             --             Uzonyka
     1097-1178                    1095-1129                1084-1129                       1086-1142
                            Bene                                                           Törtelen
                          1114-1156                                                 1122-1172-1196

     Az Álmosház nyugati szemmel nem ismerte el az István király örökösének Imre herceg és Jéne rimalány fiát és a Pósa-utódokat csak fattyú-ivadékoknak. Pedig még a kis Pósa ivadékain is ott volt az Álmosházból való származását tanúsító anyajegy. István királynak öreg korában egyetlen öröme Pósa unokája volt.        A Lebédház azonban nemcsak a Vajk-István és Gizella házasságából született Imrét, hanem a Jéne rimalánytól született Pósát és a Pósától származó Bene sámánt is az Álmosházhoz sorolta. Bellény és pozsáló tehát örömmel vette az Álmosház és a Lebédház összefonódását.         Annak idején Korinthoszban egy híres görög szobrász-kőfaragó elkészítette Madaj-Gordáska arany­asszony életnagyságú szobrát. A szobor Kolozsvárra került. Erre a szoboralakra hasonlított Törtelen rima-lány. A szobrot most Budavárra hozták.           A Budaváron tartott esküvőn II. Béla volt a násznagy. Minden nagy ivási alkalmat megragadott, s éjféltájban megtartotta pohárköszöntőjét:     Álmos apánk vére! Lebéd lovasfejedelem vére! A két fejedelmi ház újra egyesült. A Jenő törzsbeli Karas vére, Harka lovasfejedelem vérével egyesült. Igyunk az uralkodóházak egészségére! Éljen Bene vitéz, a keleti védelmi fal tárkányfejedelme és Törtelen aranyasszony, az Egyesült Álmosház és Lebédház Rimaszécse! Éljen a tíznyil szövetség százévi biztonságot jelentő ereje! Éljen Joli-Tórem aranyasszony áldása: “Szaporodjatok, mint a csicsóka!”
     Törtelen rimalány lett tehát Magyarország új rimaszécse, az asszonynép fejedelme, 25 hun törzs szövetségének új Aranyasszonya. Törtelen aranyasszony megértette II. Bélát és búskomorságát, az okozta, hogy a felesége, Ilona királynő, a szerb Belus bán húga hűtlenkedni kezdett. Ilona nem kedvelte Törtelent. Kisebbségi érzést keltett benne‚ hogy Törtelen több nyelven beszélt. Iréne császárnő azonban szerette, s kedves húgának nevezte.    Piroska-Irénét még I. László idejében jegyezték el János ifjú császárral, de az esküvőt csak Kálmán idejében tartották meg, 1104-ben. Az Álmos-és a Lebédház sohasem Esztergomban, vagy Fehérváron tartotta a királyi esküvőket, hanem az ősi Kurszán-Attila várban, melyet a kőfaragók minden 20-25 évben tataroztak. Piroska idejében a Lam városrésze volt a legszebb és legújabb. Ennek a vendégházában tar­tották meg a bizánci násznéppel a híres Kurszánvári esküvőt. A fejedelmi házak után minden törzs átvette a palóc szokás szerint külön menyasszonyos és külön vőlegényes-házi lakodalomtartást.              Törtelennek a melegvízforrások közelében építettek palotát. Az épület hideg-meleg vizes szitásfürdővel volt ellátva. Uruki kertjében melegvizes medencék voltak, részben fedve, téli fürdő céljára. Innen minden nap Budavárába lovagolt, ahol először II. István, majd II. Béla levelezését intézte. A vak királynak ő volt a felolvasó nádora, ‑a férfiakban nem bízott meg a király. Törtelen beszélte a szerb nyelvet is, II. Béla jobb keze lett, görögül is jól beszélt és Iréne-Piroska először csak írásain keresztül ismerte meg Törtelent.         1132-ben Törtelen a férjével és a fehérvári esperes által vezetett bandériummal Bizáncba lovagolt. Kíséretében voltak titkos szolgálatra küldött rimalányok is, akikhez Iréne császárnő bizalommal lehetett. Bene sámán pedig azért kísérte el feleségét, Törtelent, mert a szakszini szekérjáratok állomásain fontos értesüléseket szerzett a török és mongol tervekkel kapcsolatban és ezeknek akart alaposabban utánanézni. Meg aztán az uruki és Van-tó környéki eseményekről Piroska hírszolgálata kapott közvetlen adatokat. Azok az uruki-mani féle keresztények ugyanis, ha nem akarták fölvenni a mohamedán hitet, a Van-tó, vagy Tuspa érintésével mind Magyarkára igyekeztek.                                                                         Piroska-Iréne császárnő, a későbbi Szent Iréne nagyon megkedvelte a Bene-Törtelen házaspárt és Törtelent mindig a legkedvesebb húgának nevezte. II. Béla a politikai eseményekről az asszonyok leveleiből nyerte sok megbízható értesülését, ezért ezeket a leveleket Budavárában összegyűjtötték és lemásolták. Ezzel a gyűjteménnyel indult el Bene sámán 1056-ban Szakszinba, hogy Badzsán fősámán az Élet templomában elhelyezze.                                                                                             Visszafelé jöttében a kievi fejedelemség részeg lovasai ölték meg, 42 éves korában, a kievi Magyar-dombon. Holttestét a Gyarmat törzs lovasai kísérték haza. Kettős koporsóban és a Barcaságban Rozsnyó várának díszsírhelyén temették el Törtelen aranyasszony birodalmában.  Bellény és Pozsáló kőfaragói állandóan karbantartották a Budavár, Avarbástya és Kurszánvár alagútrendszerét. Kurszán városban és Atilla egykori palotasorán 20 évenként rendbe hozták az épületeket, hogy a külföldi vendégeket illendően fogadhassák. Az alagútrendszerbe azonban nem engedtek be soha senkit. A Várhegyen csak az Aranyasszonyok kegyhelye volt látható. Azt is mindig testőrség vette körül.                                                                    II. Béla már 1141-ben gyógyíthatatlan volt: lelki-testi ereje egyaránt elfogyott. Törtelen karjai között halt meg. Utolsó szavaival Gézát és a későbbi II. László királyt Törtelenre bízta.     Törtelent sokat foglalkoztatta, vajon miért élnek olyan rövid ideig a mostani Álmosházi királyok. Maga Álmos és nászasszonya, Madaj asszony igen magas kort élt meg. De főként növényi táplálékkal éltek. Húst csak ünnepeken és díszlakomákon ettek. A 96 évig uralkodó Pepi fáraót példának tartották, ő napjában ötször evett, de mindig igen keveset: húst csak nagy ritkán és ekkor is csak galambot, házinyulat, vagy valami házicsirke-félét. Igaznak tartotta azt a mondást:
     “Ne egyél halat, mert megesz a rák!”                                                 Pepi fáraó udvartartása is lehetőleg került minden húskészítményt. Ha a hús levét elfogyasztották is, magát a húst a szolgákkal etették meg. Ünnepi alkalmakkor roskadásig megrakták az asztalokat mindenféle pecsenyével, de Pepi fáraó ekkor csak csipegetett belőlük. De utána sok gyümölcsöt fogyasztott aszalt formában, vagy főzött állapotban.                                  Lam herceg sok munkája közepette is ragaszkodott Álmos és Madaj asszony életmódjához. Géza és László király testvéreit túlélve, 1120-ban halt meg. Bizánc és Róma papsága Lambert vagy Lampért néven emlegette, de a köznép és a hun törzsszövetség népei előtt uruki-mani neve csak Lam maradt.     Lam herceg munkája nyomán a gazdasági helyzet sokat javult. Az emberek bővebben táplálkoztak. II. István és II. Béla korai halálát is a sok borivás, mértéktelen táplálkozás okozta, úgyhogy 32, illetve 33 éves korukban haltak meg. Ezért II. Géza udvartartásában hétköznapokon csak kevesebb tömény húst fogyasztottak. A húsvásárlást is szabályozták és Törtelen, vagy helyettese szigorúan ellenőrizte a kiméréseket. Emiatt gyakran összeütközésbe került Belos bánnal.        II. Géza nem sok hasznát vette az Eufrozinával kötött házasságnak, mert az orosz rokonság testvér-harcaiba bele kellett avatkoznia. Ilyen eset volt az is, amikor Izjaszláv sógorának nyújtott segítséget a halicsi Volodimirrel szemben, akit 1152-ben Przemysl várába üldöztek. A megvert és szorongatott Volodimir kegyelemért esedezett II. Gézához, de a rokonsága hallani sem akart semmiféle engedékenységről, mert Volodimir eddig még sohasem tartotta meg a szavát. Géza Fehérvárra ment és magával vitte Törtelen aranyasszonyt is és Szent István keresztje alatt megkérdezte: Mitevők legyünk? Itt kérdezem Szent István keresztje alatt. Ezt a keresztet most magammal viszem, Ő majd megadja nékem a jótanácsot!
     Volodimir Szent István keresztjére megesküdött, hogy Eufrozina rokonainak visszaadja minden kincsüket és területeiket. Géza megígérte a rokonoknak, hogy ha Volodimir nem tartja meg az esküjét, még nagyobb sereggel tér vissza. Vallásos volt, s bízott a Szent István keresztre tett esküben. Volodimir azonban hallani sem akart erről, amikor újra szabadnak érezte magát, a területek visszaadásáról, s Géza követeinek ezt mondta: “Kicsi volt az a kereszt. Én most nagyobb kereszthez megyek vecsernyére.” Késő estig volt a vecsernyén, sokáig tanácskoztak. De visszafelé jövet azon a helyen, ahol a szent keresztre tett esküjét lebecsülte, rosszul lett: gyengülni kezdett, lefektették de mindjárt meg is halt. II. Géza Szent István keresztjével vér nélkül is győzött.
     Német kereszteshadak után most VII. Lajos francia királynak a serege kért átvonulást az országon ke­resztül. A Duna partján találkozott a két sereg. II. Géza nem bízott a francia királyban sem és átkérette magához. Megölelték és megajándékozták egymást a püspökök előtt és a két sereg is fegyelmezetten viselkedett. Még barátibb lett volna a viszonyuk, ha újból fel nem bukkan Borisz, aki a francia sereggel belopakodott, hogy a Duna mellett híveket szerezzen magának és II. Géza királyt megölesse. Géza ekkor követeket küldött VII. Lajoshoz, hogy adja ki Boriszt, a trónkövetelőt. A francia király azonban, miután püspökeivel megtárgyalta, hogyan kell eljárni akkor, ha a kereszteshadban résztvevőről van szó, nem adta ki Boriszt. Azt mondta: Krisztus zarándoka vagyok és nem tartom helyesnek, hogy családi viszályokba avatkozzam. Mindnyájan azért megyünk a Szentföldre, hogy bűneinkért bocsánatot nyerjünk. Borisz is bizonyára megbánta eddigi bűneit.
     A magyar király visszavonult, de Lajos sem engedett meg Borisz részéről semmiféle támadást. Így járt el már csak azért is, mert keresztapja volt Géza legnagyobb fiának, Istvánnak.                         III. Konrádnak 1152-ben bekövetkezett halálakor Barbarossa Frigyes lett az úr a német birodalomban. Nagy Károly volt az eszményképe s teljes hatalmat akart gyakorolni a keresztény világban. Frigyes rögtön a pápaság ellen fordult, de Magyarország leigázását is tervbe vette. Még nagyobb volt a veszély dél felől, ahonnan Szent László unokája, Piroska-Iréne fia, Mánuel bizánci császár vette tervbe Pannonia és Dácia egykori római birodalombeli tartományok meghódítását.
     Mánuel Bizáncba csalogatta László és István hercegeket, ezen a címen akart jogot formálni a Magyar-ország belső ügyeibe való beavatkozásra. Még Belos bán is az elégedetlenkedőkhöz pártolt, mert nem tudta elviselni, hogy II. Géza a tizedes szervezet tanácsára és Törtelen aranyasszonyra hallgatott. Ám a király nem akarta feladni a Kelethez fűződő kapcsolatokat sem, hiszen I. László király az uruki-mani kereszténység révén azt az egész térséget Nagyváradhoz fűzte és onnan segítséget remélhetett.                                                                                           Királyi tanácsa azt javasolta, hogy I. Frigyessel keresse a békét és így több erőt vonultathat fel, fordíthat Mánuel ellen. Barbarossa Frigyes részére sok, kiváló nyilazót küldött Milánó ostromához. Frigyes III. Sándor pápa helyett ellenpápát választott. Ebben a kérdésben kéréssel fordult II. Gézához. Géza azonban azt válaszolta: “Püspökök és főurak nélkül ebben a dologban nem határozhatok, 1146 húsvétján majd az ő összességüknek kell dönteniök.”                                                              Lukács érsek biztosította Rómát a magyarok támogatásáról és Géza erről VII. Lajost is értesítette. Kijelentette, hogy egyedül Sándort tartja pápának és a magyar-francia szövetségnek arra kell törekednie, hogy megakadályozza az egyház szétszakadását. “Bizonyossággal ígérem,-‑szóltGéza üzenete,‑ ameny­nyiben országodat a német támadni merészeli, én is pusztítani fogom az ő országát. Ugyanezt remélem tőled is, mint jóbaráttól.”                                                                                     Amikor I. Frigyes újból segítséget kért Gézától Milánó ellen és egyik lányát kérte feleségül fia, a thüringiai gróf számára, a követeket hidegen fogadta és elutasította. Törtelen tanácsára azonban Mánuel császárral 5 évre fegyverszünetet kötött. 1162. május 31-én halt meg.           Amennyi segítséget jelentett Kálmán és II. István uralkodása alatt Magyarországnak Piroska-Iréne és a görög János császár házassága, éppen annyi, vagy még annál is több bajt okozott fiának, Mánuel császár­nak a terjeszkedési vágya.       II. Géza még halála előtt királlyá koronáztatta a fiát, III. Istvánt. A korona megillette, de ott állottak vele szemben az erejük teljében lévő nagybátyjai. László és István hercegek. László volt az idősebb, de Mánuel inkább az ifjabbikat, az alkalmazkodó Istvánt támogatta. István herceg I. Lászlóhoz hasonló magas termetű, daliás alak volt. Álmosra is hasonlított. Mánuel célja az volt, hogy István herceg uralomra juttatásával, hűbéresévé tegye. István hercegnek ezért a császári házból adott feleséget, Kommeni Anna-Máriát. Azonnal megindultak a harcok. III. István, a gyermekkirály Pozsony várában húzta meg magát, de az ország hallani sem akart a hűbérességet vállaló idősebbik Istvánról. A királyi tanács azt tartotta célravezetőnek, hogy az idősebbik testvéré, László hercegé legyen Magyarország királyi koronája, mivelhogy nem volt hajlandó egyik görög hercegnővel sem házasságot kötni azért, hogy a magyar korona elnyerése után az országot görög hűbérré tehesse.             Törtelen aranyasszony ekkor érkezett vissza a szakszini Nagyszaláról. Javaslatára II. László az ország egyharmadáról lemondott István öccse javára. Ebbe a főurak is beleegyeztek. Belos bán Szerbia nagyzsu­pánja lett, s visszatért a magyar királyi udvarba.            A koronázás körül azonban baj volt. II. Géza régi híve, Lukács esztergomi érsek II. Lászlótól megta­gadta a koronázást és az új királyt csak bitorlónak nevezte. Erős szavakkal kifogásolta, hogy egy ártatlan árvát akar megfosztani apai örökségétől. Lukács nem vette figyelembe, hogy II. László az Álmosház régi szokása szerint, mint a legidősebb Árpádházi herceg, követelte magának az uralmat. Azt is kifogásolta, hogy Bizánc támogatásával szerezte meg a trónt, mert az azzal járhat, hogy Mánuel hűbériségébe taszítják az országot. Végül Mikó kalocsai érsek koronázta meg II. Lászlót. Az esztergomi érsek erre egyházi tilalommal sújtotta II. Lászlót, aki kardot rántva akarta őt nyilatkozata visszavonására kényszeríteni. Lukács érsek azonban hajthatatlan maradt. Erre II. László lecsukatta. Végül III. Sándor pápa avatkozott bele a viszályba és így Lukács kiszabadult. De II. László még a pápa eljárásában is talált kivetni valót, azt, hogy a szentszéki levélért fizetni kellett. Az érsek a börtönből való szabadulása után a kápolnába ment, ahol II. László karácsonyi misét hallgatott. Lukács érsek megismételte az egyházi tilalmat, az oltárról mindent ledobált és így imádkozott.                                                                                            -Uram Jézus! Fordítsd meg a király szívét, ha még méltónak tartod a királyi székre, ha nem, verd meg 40 nap alatt, hadd érezze meg ki ellen vétkezett!        II. László erre újból lecsukatta az érseket, utána hamarosan 1163. január 14-én váratlanul meghalt. Korai halála azonban nem oldotta meg a helyzetet, mert most László kisebb öccse, Mánuel igazi pártfogoltja, IV. István foglalta el a trónt. Lukács ekkor is megtagadta a koronázást és ez az ország együttérzésével is találkozott. Mikó azonban IV. Istvánt is megkoronázta. Erre a nagycsaládos Csák nembéliek és Lam herceg leszármazottjai is mind Mánuel beavatkozásai ellen fordultak. Mánuel óvatosságból visszarendelte csapatait.                                                                                               Meg is volt rá az oka. Tudta, hogy Pósa unokája, Bátka tárkányfejedelem már felriasztotta Felsőőr és Velem-őrség székely tárkányait, a Dunántúl megmozdult, s a besenyő és székely határőrség is csatlakozott hozzá. Az Ágnes-féle avar-bolykok élén III. István bevonult Esztergomba, majd elfoglalták az egész Pannonföldet és maga IV. István is a felkelők fogságába esett.        Törtelen kérésére Lukács érsek meghagyta IV. István életét s Bátka tárkányfejedelem Bizánc városába kísérte. Mánuel örömmel fogadta rokonát, Szent Imre unokáját, aki őszintén feltárta előtte, hogy Magyar-országon sokan ellenzik az ország ügyeibe való folytonos beleavatkozását. Ekkor Mánuel más útra tért: tárgyalások kezdődtek arról, hogy III. István öccse, az ifjú Béla herceg házasságával egyesíteni kellene a két uralkodóház érdekeit.                                                                              Törtelen aranyasszony Bélával el is indult Bizáncba. Béla Albélán és Szakszinban megtanult görögül. Így haladtak kereskedőkkel és székely testőrökkel Bizánc felé.  IV. István azonban nem nyugodott bele abba, hogy Mánuelnél kegyvesztett lett. Ezért mint trónkövetelő a német császárhoz folyamodott. Mánuel pedig nagy sereggel megérkezett a Szávához. Béla herceg ugyanis eljegyezte Mánuel lányát, mint herceg pedig jogot tartott Horvátországra és Dalmáciára.
     -Nem akarunk háborút ‑üzenték III. Istvánnak,‑ csak Béla herceg apai örökségét akarjuk biztosítani. Így is lett, bár a testvérviszály nagyon bonyolult helyzetet teremtett. III. István most egyszerre a nagybátyjával és az öccsével állt szemben. Amíg Mánuel mind a két herceget pártolta, addig III. István anyja Eufrozina királyné a cseheket és az oroszokat szerezte meg Mánuel ellen. Béla örökségét mégis át kellett engednie öccsének, s így Horvátország és Dalmácia újra Görögország hűbérese lett. Ezzel a béke Bizánccal megszületett, de benn az országban nem állott helyre a rend. IV. István Zimony várában maradt, de III. István ostromolta és amikor a vár tarthatatlanná vált, IV. Istvánt saját emberei ölték meg. Ez úgy történt, hogy a védők mielőbb ki akarták tűzni a fehér zászlót, IV. István azonban nem engedte. Leghűbb barátai is igyekeztek neki megmagyarázni, hogy az ő uralma már nem kell senkinek se, hiába makacskodik, a végén mégis mindannyiukat felkoncolják. Kár volt minden szóért. Amikor már a vár sáncai romokban hevertek, a megsebesült IV. Istvánt ereinek elkötése közben megmérgezték. Így halt meg 1165. április 11-én.                                                                    III. István harcosai annyira gyűlölték, hogy holttestét kidobták a várból és egy ideig ott maradt teme­tetlenül. Ekkor ért Zimonyba Bizáncból jövet Törtelen aranyasszony. IV. Istvánt elföldeltette a Miltény nembeliek kegyhelyén.                                           Palóc-Vasvár medvetorán Lam herceg utódai úgy határoztak, hogy a holttestet Fehérvárra kell szállítani az Álmosház temetkezési helyére. Lukács érsek támogatta Törtelen aranyasszony kérését és megadta az engedélyt IV. Istvánnak méltó helyre való temetésére.       III. István nem hallgatott a vasvári ellenzésre, megtámadta és elfoglalta a Szerémséget, de amikor Mánuel nagy sereggel jött ellene, békét kért. Törtelen tájékoztatta III. Istvánt, hogy Mánuel az ő ingatag természete miatt az öccsét akarja trónra ültetni. Erre újból dühödten háborút kezdett és elfoglalta a Szerémséget, valamint Zimonyt. Mánuel ezért az erdélyi falvakon állott bosszút: felbérelt besenyő harcosokkal több falut feldúlatott. A Szerémséget Mánuel a szeldzsuk törökök mozgolódásai miatt nem tudta visszafoglalni. III. István Horvátország és Dalmácia ellen fordult és a tengerpartot visszafoglalta. Mérgében még a jegyességét is felbontotta Jaroszláv fejedelem lányával, mert apósjelöltje vallási okokból a Mánuel pártjára állott. Ezért a Jaroszláv lányát hazaküldte és Henrik osztrák herceg húgát, Ágnest vette feleségül. Kapkodása miatt összeütközésbe került Lukács érsekkel is. Az érsek megkerülésével nevezett ki püspököket, ezért az esztergomi érsek egyházi átokkal sújtotta. III. István ekkor megesküdött arra, hogy nem adományoz el egyházi birtokokat és nem fog kinevezni újabb püspököket. Erre a kiátkozás alól feloldották.       Lukács érsek beavatott volt. Jó kapcsolatot tartott fenn Szakszinnal is, Magyarkával is. Egy alkalommal hálaadó istentiszteletet tartott a megtért király jelenlétében, de hírtelen elsápadt az arca. Amikor III. István ennek okát tudakolta, lehunyt szemmel ezt válaszolta:                                                                                              Az égiek tudomásomra hozták, hogy szertelenséged miatt az istenek haragja egy év alatt utoléri.                                             Bartán mongol vezér 1163-ban hajlandó lett volna 3 tömény lovast adni III. István megsegítésére, ha az uruki kereszténységet támogatja II. László királlyal szemben és visszaállítja Várad és Magyarka között a régi kapcsolatot. Ebben az esetben az uruki keresztények elismernék III. Sándort római pápának, de igényt tartanak minden 25 pápa között egy-egy uruki keresztény pápára, hiszen ezt annak idején az avaroknak és Szent Istvánnak is megígérték. A tervet Lam nemzetsége és a Csák nembeliek is ellenezték. Visszafejlődésnek tartották, Bartán ajánlatát tehát elvetették.                                                                        Ezzel Palóc-Vasvár eddigi jelentősége is csorbát szenvedett és lassanként az ipari irányítás központját is Budavár alagútrendszerébe helyezték át. Palóc-Vasvár pedig csak a félkész vascipók raktára maradt. IV. István halálával a palóc tárkányok vezető szerepre irányuló igénye is megfelelő alap nélkülivé vált. A Lam leszármazottak kereskedelmi csoportja még IV. István hívének számított, de az ő halálával ez megszűnt.     III. István budavári tanácsadóinak a javaslatára sok egyházi és magánbirtokot elvett azon a címen, hogy nem jól művelik a földjüket, s az elvett birtokokat az igen szaporodó Csák-nembelieknek juttatta. Új püspököket csak magyarok közül volt hajlandó kinevezni, azt is Lukács érsek mellőzésével. Az érsek emiatt 1171-ben egyházi átokkal sújtotta, de a király bűnbánatára azt feloldotta.                                                                                              1172 medvetorán a Palóc-vasvári Lam nembeliek kinevették:                                                                                             Imádsággal, vagy átokkal még együtt se lehet verebet fogni.                                                                                         III. István, mint I. Géza is, lelki bánatban halt meg.
     De Béla herceg csak mosolygott István bátyja hiedelmén. Törtelennel mindent megbeszélve, ilyen aggodalmak nélkül, rendteremtő akarattal jött hazájába. Útján az Erős Csák-nembeli Gerecsák László volt a kísérője, aki Uruk városában járt Pozsáló és Bebek megbízásából. Gerecsák elmondta, hogy egyre kevesebb őslakos él már Uruk és Susa tájain, mert a vérszomjas Iszlám minden idegent elpusztít. Ugyanez a helyzet a Szeldzsuk szultánságban is, bár a keresztes hadak egyelőre még tartják a tengermelléki görög és francia keresztény gyarmatokat. De Angora és Ikonion környékén oly nagy a népszaporulat, hogy az elkeseredett szegénység előbb-utóbb megmozdul és annak nem lesz jó vége.        Béla herceg a világlátott Gerecsák Lászlót a titokban működő Avar Kúria vezetőjévé tette. Az első dolga az volt, hogy Palóc-Vasvárnak több nyelven beszélő sámán-képzőseit kiküldte Füzesgyarmat, Magyarka, Bugát és az időközben igen megerősödött törzsszövetség területére, hogy tisztába jöjjön az ottani helyzettel. Az első királyi hivatalt akarta megszervezni bizánci módra.      Törtelen látása elkezdett romlani, ezért a közelmúlt eseményeit Gerecsák Lászlóval rovatta le.   III. Istvánon I. Endre király búskomorsága és ziláltsága vett erőt. Ebben az állapotában még megérte az 1171. év végét, de 1172 március 4-én váratlanul elhunyt. Ágnes királynő, aki ekkor éppen gyermeket várt, lázasan ezt kiabálta: “Megmérgezték a férjemet! Meggyilkolták a férjemet!” Az udvar Esztergomban Béla öccsének a híveit gyanúsította, hogy görög módra megmérgezték a királyt.
     Mánuel nem sokat várt, hanem hamarosan útbaindíotta Béla herceget. Béla a határőrség ellenállás nélkül megérkezett az újonnan szervezett Avar Kúria személyzetével és besenyő testőrségével. Törtelen örömére Mánuelnek fiú utóda született, s így nem került sor a rokonházasságra. Béla herceg egyébként sem pályázott Bizánc trónjára, kezdettől fogva csak a magyar királyi koronára tartott igényt. Bátka tárkány-fejedelem Zimonyba ment és diadalmenetben kísérte az új királyt Fehérvárra. Ellenállás azért nem volt, mert Béla herceg felbontotta a jegyességét Piroska-Iréne unokájával. A görög műveltségben nevelkedett, francia származású Antiochiai fejedelemlány, a császárné húga lett a felesége.   Lukács érsek azonban most is megkötötte magát és nem volt hajlandó Béla herceget sem megkoronázni. III. Sándor pápa is közbe lépett. Végül az ő engedélyével Pósa, a kalocsai érsek végezte el a koronázást. Előbb azonban Béla herceg megjelent Palóc-Vasváron a szokásos almafavirágzás ünnepén. Itt Lam herceg népes családja és a tizedesi intézmények gondnoksága előtt a Csák és Pósa nembéliek felesküdtek az új királyra és megkoronázták azzal a sima koronával, amelynek a kisebbik része akkor már bele volt szerelve az új királyi koronába.                                                                                              III. Béla nem háborgatta makacsságáért Lukács érseket, hiszen anyai ágon Lukács is a trencséni Csák nembeliek közül származott, azok pedig mindig ellene voltak minden viszálynak. Nagy tekintélyük azon alapult, hogy ők is bármikor várományosai lehettek a királyi koronának, mivel I. Zoltán-Zsolt ősapjuk révén az Árpádházhoz tartoztak.                                                 Törtelen aranyasszony visszavonult Palóc-Vasvár gerendavárába és az Avar Kúria vezetését átadta 1172-ben a fiának, Bátka-Bolyk tárkányfejedelemnek, aki ő mellette sajátította el a magasabb államvezetés tudnivalóit. III. Béla kívánságára Bátka-Bolyk kezdte meg Palóc-Vasvár rovástárának áttelepítését Buda-vár alagút-rendszerébe. A régi Avarbástya alagútrendszerében pedig az Avar Kúria intézményét helyezték el. III. Béla nagyon arravaló szakemberekkel látott hozzá az állam vezetéséhez. Bátka-Bolyk a vasellátás növelése érdekében a mozgatható pesteket Budavárral szemközt, a kompjárat közelében állíttatta fel és ott kezdték meg a vasak nagyobb tömegű finomítását, meg a kardok, kaszák és más szerszámok készítését.              Lukács érsek 1180-ban fölkereste Törtelen aranyasszonyt Palóc-Vasváron és megtárgyalták az uruki, magyarkai és füzesgyarmati jelentéseket, meg a szakszini Nagyszala határozatait. Olyan jelek mutatkoztak, hogy a sámánizmus újból erőre kapott és a mongol törzsszövetség, mint új nagyhatalom, Bartán útján keresi a kapcsolatot III. Béla államával.                                Megállapodtak abban, hogy egyelőre Bátka-Bolyk irányításával ötévenként küldenek ifjakat az újabban fejlődésnek indult Karakorum sámánképzésre. De a mongolok törzsszövetsége fel akarja támasztani a 24 hun törzs szövetsége hatalmát, mint egykor és ehhez a magyarok segítségét is kérik. Magyarkától az Encs vonaláig elismerték az esztergomi, illetve a magyarkai püspökség által képviselt kettős kereszténységet is. Lukács érsek ezután megjelent III. Béla udvarában. A király igen tapintatosan kezelte az elaggott érseket, aki viszont annak örült, hogy az új király egyházi szempontból kifogástalanul viselkedett. Ezután a király minden fontosabb döntése előtt kikérte Lukács érsek tanácsát is.                                                                        III. BéIa legmegbízhatóbb hívei a Szent Imrétől származó Pósa nembeliek és a Csák nembeliek voltak. Közülük a legkiemelkedőbb tehetség a kancellária titkos vezetője, Bátka-Bolyk volt:

          Imre          --          Jéne                                                      Csák              --             Gyala
     1007-1031             1010-1065                                              1012-1079                      1024-1093

          Pósa           --            Zeherje                                             Csák               --              Vidil
     1027-1070                 1036-1098                                          1041-1098                       1058-1120

         Bátka        --       Guszona                                                   Csák              --              Józsa
     1067-1105             1075-1130                                              1080-1112                      1083-1135

          Bátka         --           Rási                                                    Csák            --               Ziliz
     1097-1178             1099-1119                                              1102-1150                       1108-1163

          Bene      --       Törtelen   (Gerecsák                               Csák András        --            Zemlén      1114-1156           1122-1196   László)                                                                    1130-1132                     1135-1185

     Bátka-Bolyk     --     Andrási Katalin                                    Andrási Simon       --       Békési Ilona  1152-1222                 1158-1235                                                                                  1150-1182                     1156-1220
     Törtelen látása gyengült és emiatt csak tanácsaival tudta segíteni a fiát, Bátka-Bolykot. Őmellette a Csák nembeliek közül való Gerecsák László emelkedett ki fényes szaktudásával. Meg Bátka-Bolyk sógora, Andrási Simon tanácsadó, a külügyek vezetője, aki a III. Béláénál jóval szélesebb áttekintésével megbíz­ható oszlopa lett az új államvezetésnek.            Kiváló nyelvtudására való tekintettel Gerecsák László javaslatára elküldték Rómába, Bizáncba, Urukba és Tuspába, hogy megismerje az ottani fő épületeket.                                                                            Az addigi királyi székhely Esztergom volt. De ott minden király csak toldott valamit Szent István palotájához. Ezért aztán a szobrász és kőfaragó mesterséget is kiválóan ismerő Andrási Simonra bízták az építkezéseket. Első nagy műve az esztergomi királyi kápolna és vár volt. Abban Lukács érseknek is nagyon tetszett az oroszlános díszítés, hiszen az ő címerében is szerepelt. Nevetve jegyezte meg, de nem mondta meg mire érti: Jaj, ezek a bohó, nyugtalan fiatalok!
     Törtelennek a hosszú életre vonatkozó nézetével sehogy se értett egyet, mert falánk ember volt. De Törtelen őelőtte is mindig hangoztatta: “Lehetőleg hús nélküli élet és csak egy kevés bor. De még ennél is fontosabb, hogy az emberek ne rágják egymást!” Az átkozódásnak, meg az egyházi átoknak is erősen ellene volt. Azt tartotta, hogy a köznép átkozódása: “Rák egye meg a beledet!” éppen olyan erkölcstelen, mint az egyházi átok. A sok megrázkódtatás és erős szellemi munka ellenére is 74 évet ért meg. Munkája nagyon sokban hozzájárult Magyarország megerősödéséhez.






     AZ ÉGl BIRODALOM HÍRNÖKEI                                                  306. Arvisura
                                                                                                             Turcsi aranyasszony              róvása
                                                                                                             1195-1204-1235
     A Megyer törzséből származó leszármazottai ötévenként mindig felkeresték a Magyarkától az Encs folyó vonaláig terjedő hun törzsszövetségi területet és beavatottképzésre alkalmas fiatalokat kértek a hunok sámán-, az avarok bát- és a magyarok táltos-központjától.                                                                                  Kutula kagán kérésére 1190-ben III. Béla Pósa Pál kispapot küldte öt évre Bugátba, amikor Pósa a párizsi papneveldéből hazajött. Pósa Pál 1190 medvetorán indult el az öt tagból álló sámáncsoporttal, a magyarkai gyors-szekérjáraton. Pósa Pál Szent Imre utóda volt. Csoportjában a Csák-nembéliek és a palócok voltak többségben. A Pósa-nembéliek is a palóc Radnótról származtak.  A második csoportot az öregedő III. Béla király a Kurszán-nembéli Üröm vitéz vezetésével küldte el. Ez az ötös táltos csoport tisztán Kurszán-várbeliekből állott. 1195-ben indultak Bugátba és út közben Ma-gyarkán találkoztak a Karakórumból hazafelé tartó Pósa Pállal.
     Imre király 1199-ben Turcsi rimalányt jelölte ki erre a feladatra. Ez a lány lovaglásban is, bajvívásban is túltett a fiúkon, amellett több idegen nyelven is beszélt. A beavatott-képzésen Hőelün nagyasszony vette pártfogásába az eleven leányt, férjhez is akarta adni, de a kiszemelt vőlegény még 1205 előtt meghalt. Így 1205 tavaszán a gyors-szekérjárattal hazajött. Akkor már II. Endre volt a király és a Turcsit a III. Béla király által megszervezett kancelláriába helyezte el. Pósa Pál igen megörült a Turcsi által hozott híranyagnak és azt már ő ismertette a Királyi tanáccsal.           Endre király 1205 medvetorán a Csák-nembéli Masát küldte beavatott sámánképzésre palóc és kabar résztvevőkkel. Ezt a két néptörzset a mongol térképeken, mint kereleket tartották számon. Azokat pedig, akik 670-ben jöttek az Ugor-magyar birodalomból az avarok Égi birodalmába, régi fővárosukból Magyar-káról, madzsaroknak nevezték. Az Álmosékkal jött, Nyék vezette csoportot badzsirnak mondták. Masa és főként Turcsi jelentése alapján, Magyarországon ezt a három népcsoportot különböztették meg. II. Endre 1210-ben Pósa Pál javaslatára a Pósa-nembéli Gács sámánt küldte Bugátba, szintén ötös sámáncsoporttal. Gács kitűnő lovas volt, II. Endre királyt a Szentföldre is elkísérte. Az V. keresztes-hadjáratot vezető királynak ugyanis olyan kísérőre is szüksége volt, aki kifogástalanul beszélte a török nyelvet.                                                                         Turcsi aranyasszony 1215-ben Zernye székely-marúz rimalányt küldte Bugátba, mert a pusztaszeri Nagy-süánon mind a szellemi, mind a lovaglási vetélkedőjén ő lett az első. Hazatérte után Zernye a Pósa Pál által vezetett kancellária egyik főurához ment feleségül és élete végéig Budavár kancelláriájában dolgozott.                                                                      Pósa Pál II. Endre jóváhagyásával 1220-ban a palóc Deédes aranyasszony utódai közül Mohos vitézt küldte a Karakórumi beavatott képzésre. Mohos gyakran megfordult az ország szívében, mint Ózd-Vasvári szekeres gazda, ő hordta ide minden holdtölte idején hordozható pestekben a Gömörben gyártott vascipókat. Ezekből gyártották a különféle fegyvereket. Mohos vitéz részt vett II. Endrének sok hadjáratában is és a király nagyon kedvelte. Hadjáratok közben könnyen megtanulta az idegen nyelveket is. Endre nehezen egyezett bele a kiküldetésébe, de aztán mégis csak úgy gondolta: jó lesz megbízható hírhozónak, Gács már úgyis kiöregedett. Mohos magával vitte Kelemérből a feleségét is, aki kiváló lóápoló rimalány hírében állott.                             Az aranybulla körüli bonyodalmak idején Ung lányát, Andrási Katalin unokatestvérét, Ungikát küldték Karakórumba, Az őt kísérő sámán-bát -táltos csoportban vegyesen voltak többféle nembéliek. Ungikát a beavatottak képzéséről nem engedték haza, mert ő lett az első és ott férjhez is ment Temüdzsinnek, azaz Csingisz kánnak a legkisebb fiához. Férje, Toluj ragaszkodott ahhoz is, hogy Ungika vele együtt Kara-kórum központjában dolgozzék. Ungikát mongolosan Szojorgaktaninak hívták. Öt fiuk és három lányuk született. Ungika tartotta magát a nyolcfős szaporodás követelményéhez. A nagy mongol gyors-szekérjárat segítségével állandó levelezésben állott nénjével, Turcsi aranyasszonnyal. Elsősorban Ungika levelei alapján szerzett pontos értesüléseket a magyar királyi kancellária a mongolok világuralmi törekvéseinek részleteiről is.                                    Az ifjú Béla király kívánságára Pósa Pál 1230-ban az öccsét küldte Karakórumba beavatottképzésre. Pósa András öt évig tanult Bugátban, majd újabb öt évig Karakórumban. Ungika vette pártfogása alá, Csadaj fősámán pedig bevette abba a csoportba, mely a fősámáni rovást három új jellel szaporította, hogy az írás megfeleljen a közben változott kiejtésnek. A beavatottképzésen Pósa András a Bajdár kán nevet nyerte el. Nagy munkákat végzett, segített nagyon elfoglalt bátyjának Pósa Pálnak abban is, hogy a kezükben lévő ősi krónikának, vagyis az Arvisuráknak kerel-palóc, madzsar és nyék-badzsirt változatát összeállítsák. Pósa András bátyja jegyzetei alapján a palóc-kerel részt állította össze. Ez Árpád tárkány-fejedelem honfoglalásával foglalkozik. Hírszerzési célókból Pósa Andrást még kispapnak is kiképezték. A Kurszánvárosban lévő Szent Péter egyháznak lett a papja, majd öspöröse. Mint királyi káplán, II. Endre megbízásából újból kiküldte Karakórumba. Folyton úton volt, hogy a királyt tájékoztassa.           A királyi kancelláriának 1235 medvetorán Palóc-Vasváron vendégeskedő csoportja feltétlenül szüksé­gesnek tartotta, hogy az ifjú Baján bátot, aki Árpád lányának, Ágnesnek volt a leszármazottja, és Jaák Gézát, aki Csák nembéli Miklósnak és Ugrin érseknek volt a rokona, feltétlenül ki kell küldeni a Bugát-Karakórumi sámánképzésre. Itt Bajánt, mint Ungika-Szjorgaktani rokonát igencsak felkarolták és Ungika fiaival együtt képezték ki. Baján, Mönge, Kubiláj, Hőlegü, Ariböke és Büdzsek herceg barátjává lett. Kubiláj seregének vezérévé tette.                                                            Jaák Géza és Pósa András, aki olykor megjelent a beavató képzéseken is, együtt indult haza Karakó-rumból. Mind a ketten levelet hoztak IV. Bélának és más-más úton jöttek. Jaák Géza a füzesgyarmati, Pósa András pedig, mint kerel-palóc, a magyarkai gyors-szekérjárattal igyekezett hazafelé. De csak Pósa András érkezett meg. A füzesgyarmati járatot a badzsirt-magyarok hazájának szomszédságában megtámadták a mohamedán baskirok és a gyors-szekér utasainak nagyrészét lemészárolták. A megmentésükre érkezett tatárok meglepetve állapították meg, hogy a mongol hadvezetés aranypálcájával ellátott Jaák Géza hírnök is az áldozatok közt van.    A Pósa András által hozott levélből kiderült, hogy a karakórumi hadvezetés szerint Batu kán terjesz-kedési iránya Németország. Béla király hadvezetési nyila a régi Avaria felé mutatott. Jaák Géza halálával a mongol terv ismeretessé vált.  Ungika-Szojorgaktani Pósa Andrást, mongolosan Bajdárt becsempészte abba a bizottsága, amelyik a rovások kibővítését tanulmányozta. A rovások megreformálásával Pósa Pál is foglalkozott már 1220-ban. Erre az adott okot, hogy Imre király kisfia, László királyfi csak nehezen tudta kibetűzni a rovásokat, de a Pósa Pál által tervezett három további betű használatával készült írás olvasása már könnyebben ment. Pósa Pál a rovásjelek kibővítésének gondolatával már karakórumi tanulmányainak idején is foglalkozott.     Bajdár sámán elmondta Ungikának III. László kiskirály esetét s erre Ungika is nyomban azon volt, hogy a rovásjeleket ki kell bővíteni. Ungika-Szojorgaktani aranyasszonynak, Toluj feleségének olyan nagy befolyása volt Temüdzsin-Csingisz kán leszármazottaira, hogy Ödögej halála után a Magyar­országot lerohanó Batu kánt visszarendelték Kambalukba azzal az üzenettel, hogy komoly szó van nagykánná való választásáról.
     De nem így történt. Karakórumban a nagyasszonyok összefogtak és a Nagyhuralban kiharcolták Dörögme régensségét. Tőle Güjük vette át a hatalmat, majd az ő korai halála után Ogulkajnis lett a régens. Toluj részeges volt, ezért nagykánnak nem jöhetett számításba, így legnagyobb fia, Mönge lett a nagykán. Mönge után Toluj legkedvesebb fia, Kubiláj lett a mongol törzsszövetség első nagy császára. Ő volt az, aki Kínát és az akkor ismert Nagy-Keletet meghódította.   Kubiláj császári székhelye a hun törzsszövetség egykori fővárosa, Parajd lett. A mongolok Kambaluk­nak nevezték, de Ungika városrésze továbbra is csak Parajd. Ezt a kínaiak Peicsingnek, az ujgurok Keve-Pekingnek nevezték.          Ungika egyik lányát Baján vezér vette feleségül. Ő lett a legnagyobb hadvezére a mongolok vezette törzsszövetség világuralmának. Ungika Szojorgaktani állandó levelezésben állott Turcsi aranyasszonnyal, így mindig tisztában volt a magyarországi állapotokkal. Turcsi aranyasszony is ennek a levelezésnek alapján állította össze Arvisúráját. Állandó munkatársa volt a Pósa Pál által létrehozott királyi kancellá-riának. Pósa András a királyok mindenesének nevezte.                             A Szent Imre-nembéli Pósa Pál és a Kurszán-nembéli Üröm vitéz, majd Turcsi aranyasszony révén sokáig meglehetősen szoros volt a kapcsolat a mongolokkal. A III. Béla idejében megszervezett gyors-sze-kérjárat Magyarkán találkozott a Nagy-mongol postajárattal, így az uralkodói házak között volt lehetőség az állandó érintkezésre.                                                      Üröm sámán Esztergomban is, Kurszánvárosban is alapított olyan kódex-másoló műhelyeket, amilyene-ket a párisi útján látott. Berendezett aranyműves-, festő-, és szobrászműtermeket is, hogy a királyok és a főurak palotái le ne maradjanak a nyugatiak mögött.            A III. Béla által a párizsi főiskolára kiküldött ifjak Esztergomban felépítették a várat és a királyi palotát. Utána Pósa Pál és Andrási Simon tervén elindulva a királyok és a királyi hercegek is tovább építkeztek. Atilla egykori városa mellé felépült Árpád idejében a Szent Péter székesegyház. Ezt I. Endre fejeztette be. Annakidején Péter király csak mulatni járt ide az olasz kőművesekhez, a munka nem haladt. Így találkozott itt hun, avar, magyar jellegű építkezés.                     Amikor 1172-ben III. Béla elfoglalta a királyi széket, a 22 éves Andrási Simon nagy feladatot kapott. Anna királynő kívánságára a régi esztergomi királyi palotát ki kellett bővítenie az antiochiai fejede-lemségben meghonosodott építészeti kultúra szerinti török-etruszk stílusban. Ugyanezt az építészeti stílust honosította meg Kurszánvárosban is. Az építkezéseken sok kaszu-török kőfaragó dolgozott.        Az új kancellária működését Gerecsák László 1180-ban indította meg, a Joli-Tórem városrészben, a melegvizű források közelében. A kancellária hivatalnokainak is egész utcasort építettek Bizánc-antiochiai szokás szerint. A palotában ismerték az ősi Arvisurákat, a Kievből hozott gyűjteményt Gerecsák László évkönyveknek nevezte. Budavár, Avarbástya és Kurszánvár kiegészítő hivatalaiban uruki-mani hitűek is dolgoztak.                                                                         Bartan-batur 1180-1200 között volt a mongol törzsszövetség beavatott központjának vezetője. Kutula kagán azonban Bugátba tette át székhelyét. III. Bélával mind a ketten élénk kapcsolatot tartottak. A jóvi­szony ápolásáról a Budavár beavatottközpont gondoskodott. Avarbástya a Magyarkai Béla törzzsel és a Jászvásári Gyula törzs dolgaival foglalkozott, Kurszánvára pedig Füzesgyarmat fejedelemségén tartotta a szemét.     Anna királynőnek öt fia született: Imre, Endre, Géza, Salamon és István. Volt három lánya is: Margit, Konstancia és Piroska, de Piroska fiatalon meghalt. III. Béla a felesége révén bejött rokonságot bőkezűen birtokokhoz juttatta, ami a régi rendeknek nagyon nem tetszett. Aztán rövidesen fordultak a dolgok. Anna királynő meghalt, s az uralkodó 1184-ben, leánykérőkkel a francia király udvarába küldte a franciául kitűnően beszélő Andrási Simont és Simonnal együtt olyan ifjakat, akiknek el kellett sajátítaniuk a francia építészet stílusát, hogy az új esztergomi királyi palotát ezen stílusban építhessék fel. Capet Mária királylányt ugyanis addig nem adták III. Béla királyunkhoz, amíg a francia udvar légköréhez hasonlót nem tud teremteni Esztergomban és Atilla városában.                                                          1184-1186 között elkészült Esztergomban az új királyi palota, az új lakótoronnyal és 1186-ban Béla király feleségül vette VII. Lajos francia király lányát, Capet Margitot. Frigyes német császár 1189-ben meglátogatta III. Bélát. A király Esztergomban fogadta, de szállása Kurszánvárosában volt. Ott bizánci, etruszk és uruki stílusú palotákat láthatott a császár. A legnagyobb fogadóház már korai gótikával épült. A lakások hideg-meleg fürdőkkel voltak ellátva. Sokan Atilla városának nevezték.
     Az új királyi kancelláriát korai gótikus stílusban építették, akárcsak az új királyi palotát Esztergomban. A Kurszánvárosban bizánci módon épített utcasort Bélavárosnak nevezték. Andrási Simon elrendelte, hogy a palotasorokat az Avarbástya évkönyvében megállapított szokás szerint minden huszonnegyedik évben újítsák fel. Mindezek az építkezések nagyon sok pénzt felemésztettek, ezért III. Béla 1193-ban az egész Mordus vármegyét némi ellenérték fejében eladományozta.     Várad királyi részlegét Andrási Simon magyarkai stílusban építtette át, a magyarkai kőfaragókkal. Mire 1192-ben László királyt is szentté avatták, felépült az uruki városrész az új püspöki palotával. A Francia-országban tanult festők és szobrászok Budát, Váradot és Esztergomot díszes szobrokkal ékesítették és III. Béla munkájának kiegészítésére Esztergomban férfi miniátor-iskolát állított fel, a kódex-másoló rimalányok munkájának segítésére. Mindezekben jó segítséget jelentettek a II. Géza idejében megtelepedett cisztercita-rend tagjai. III. Béla az országban több művészcsoportot telepített. Munkájukat szívesen vették a Csák és Pósa nemzetségbeliek, meg a Kurszánházból származó nagyurak. Az Avarbástya, Budavára és Kurszán-vára Arvisura-másoló kegyhelyeit az Álmos- és Lebédház idegen keveredéstől mentes családjai támogatták.    III. Béla 1192-ben meghagyta Pósa Gyulának, hogy a régi uruki-mani szerzetesrend szokása szerint írjanak egy “keresztényibb” évkönyvet, olyan hangnemben, ahogyan a keresztény hitvilágban szokásos. A kancelláriában előbb Pósa Gyula, majd 1195-ben Pósa Pál országbíró, boszniai magányában pedig Pósa András is megírta a hunok, az avarok és a magyarok tetteiről szóló évkönyvét. Emellett a hét törzsről is írtak külön-külön egy-egy évkönyvet. Pósa András palóc volt, ezért a magyarok tetteiről szóló évkönyve a palóc Arvisúrákon alapult.                                                                                                  Ekkor kezdték az új kancelláriában az Úriszék tagjait nemeseknek nevezni, de eleinte csak egymás között. III. Béla az ősi Arvisurák alapján új lendületet adott a nemesi címerhasználatnak. Esztergomban már Andrási Simon Gilgames hagyománynak megfelelően lépegető oroszlánokat festett az új királyi kápolna falára: ez a régi jelkép Fehérvár törvénynapjain is megjelent a királyi jogaron. A Nyék nemzetségbeliek a Halak világhónapjára való utalás képpen a Halak állatövi képet vették fel különféle formákban a címerükbe. Az Álmosház Turuj-sast, az Urukkal kapcsolatos Lebédház az oroszlánt alkalmazta címerében.        Az Árpádház és a Lebédház, illetve a tíz-nyíl szövetség és az avar-hun-kabar-palóc-jász-kun vezéri nemzetségek címerei 300 év múlva is hűen ábrázolták az ország lakosságának összetételét. Ekkor a

                                               Turuj-sasos címerek adtak 7 csoportot
                                               oroszlános címerek adtak 5 csoportot
                                               halas címerek adtak 2 csoportot                        lovas címerek adtak 1 csoportot, ez együtt 15 csoport és medve,
                                               szarvas, vadkan, bölény, kecske, párduc címerek 9 csoportot.                Volt összesen tehát 24 csoport.
     Az avar Kúria az Avarbástyán 53 nemzetséget tartott nyilván. Ez volt a vezető réteg. Ebből az 53 nemzetségből 24 volt Turuj-sasos, 7 oroszlános, 8 halas és 4 nemzetség lovas címeres. Közöttük a 24 nemzetséges Árpádház volt a hangadó, a 25 nemzetséget kitevő oroszlános és halas keleti réteg rendszerint a csatákat döntötte el, a 4 lovas nemzetség pedig hol a turulsasos, hol az oroszlános csoporthoz csatlakozva hozta meg annak számára a többséget, 28-ra, vagy 29-re emelve az érdekelt nemzetségek számát. Már István király is és most III. Béla is a kilenc csoportot kitevő uruki-maniak és más, részben kereszténnyé lett őslakosok támogatásával juttatta végleges uralomra, illetve tartotta hatalmon az Árpádházat. Az 53 nemzetségből azonban III. Béla uralkodásának a végén, 1195-ben már 72 lett. Ebből 19 családi csoport már keveredett volt, de Magyarországiaknak vallották magukat és a mindenkori királyhoz húztak. A 24 nemzetség számát 43-ra emelték és velük szemben állott az eredeti (17+8+4) 29 családi csoport. Ez a 29 nemzetség azt követelte, hogy ne csak Nyugat, hanem Kelet felé is alkalmazkodjunk. A 43 nemzetség azonban teljesen a római pápa érdekkörébe vonzotta a 72 nemzet­ségből álló Magyar Királyságot.                              III. Béla Imre herceget 1194-ben a Várhegy hivatalaiban megfelelően felkészíttette és így állíttatta Horvátország élére. Ezzel az volt a célja, hogy azt a tárkányképzést, mely korábban a Csörsz vonalán folyt, a nyugati végeken is alkalmazni tudja. Imre legjobb barátját, Pósa Pált még 1190-ben elküldte a Bugát-kara-kórumi sámánképzésre. Amikor Pósa onnan hazajött, 1195-ben a mongol gyors-szekérjárattal, országbíró lett és azt a parancsot kapta, hogy a Karakórumban tanultak alapján szerkessze meg az új keresztény-szellemű évkönyvet, de az ősi Arvisurák mintájára. Ebbe a munkájába belevonta öccsét, Pósa Gyula domonkosrendi szerzetest is, aki a pásztói uruki-mani magyar ősvallást követő szerzetesek közül került Jászvásárra. A szervezés érdeme Domonkosé, az első esztergomi érseké. Róla nevezték el a pentelei,-keszthelyi és a zebegényi kolostort is. Pósa Gyula szerzetes állandó összeköttetést tartott a kunokkal. Ez hozta magával, hogy 1195-ben neki kellett ezért a Kunországon átmenő gyors-szekérjárattal Magyakára kísérnie a Kurszánházból való Üröm vitézt. Pósa Gyula másolta le a 24 törzs szövetségének évkönyveit a Kievben keltezett Endre-féle másolatok alapján.    Amikor Imre király 1199-ben hazarendelte, újabb megbízást kapott: másolja le az avar korszakbeli régi Arvisurákat is. Ekkor a Budavár Jászvásári gyors-szekérjárattal magával vitte 4 lovas kíséretével Magyarkára Bátka-Bolyk és Andrási Katinka legkisebb lányát, Turcsit is és Bugátba is titkos levelet vitt Jiszügej-baaturnak.                     Hazajövetele után írta meg Pósa Gyula Imre király kívánságára a “Halotti Beszédet”. Másik jelentős műve az “Építkezés fejlődése”. Ezt Kurszánvárában sokszorosították még III. Béla alatt. A szepesi erdőis­pánság kőfaragóinak munkáiról szólt.               Esztergomban már Gelyza fejedelem nagyarányú építkezéseket kezdett Mihály öccse birtokán. Ezt Vajk-István király a Cluny irányzatnak megfelelően folytatta, majd Szent László király a bencések ízlése szerint fejezte be. Váradon viszont a hunyadi erdőispánság kőfaragói építettek. II Géza a cisztercita-francia stílusnak megfelelően alakított át mindent Esztergomban. III. Béla egyrészt bizánci kivitelt, majd karcsúsított gótikát kezdett alkalmazni; az oszlop-felsőrészeket akantuszos levelekkel díszíttette. Ebben része volt annak is, hogy már a címeres nemzetségek is kezdtek áttérni a levélmintás építkezésre. Esztergom az-tán ezt a kivitelt követte, Kurszánvár és Atilla városa, a Baján utcasor és Pest is. Az akantusz díszítéses építkezés tudnivalóit a szepesi erdőispánság kőfaragói hozták magukkal Franciaországból.       Az Arvisura-másolatok elolvasása után III. Béla egy véleményre jutott Szent László királlyal: súlyos bűnök elkövetése nélkül nem lehet uralkodni. Jó uralkodó csak úgy lehet valaki, ha elkárhozik.      Az új kancellária épületében Pósa Pál országbíró elkezdte kiállítani a parasztosan kutyabőrnek mondott nemesi leveleket. De ilyet csak annak adtak, aki adakozott a magyarok által vezetett V. keresztes hadjáratra. Elsősorban Kurszánházi, Árpádházi, Csák-, Pósa-, Hont-, Pázmány-nembéli lovagok és hasonló családok okleveleit adták ki, 72 nagycsaládon belül. Az ilyen utódokat tették az ispánságok élére. Újra felállították a főpapi és főúri rendet. A főpapi rend felállításával III. Béla a még mindig neheztelő Lukács érseket bízta meg 1174-ben. Ez a megtiszteltetés engedékenyebbé tette és ettől kezdve gyakori vendége lett Béla királynak. De a király is ügyelt arra, hogy az egyházat komoly ok nélkül ne sértse.          Amikor III. Béla 1193-ban a Mordus megyei ispánnak, Bertalannak ünnepélyesen kiadta a nemeslevelet, Bertalan vállalta, hogy a horvát határvédő hadseregbe tíz, az ország határain kívüli szolgálatra pedig négy páncélos vitézt állít ki már 1194-ben, Esztergomban az V. keresztes hadjárat céljaira. Ez csak egy példa, mert a kitüntetett személyek minden nemeslevél átvételekor 2-6 személy páncélos vitéz kiállítását vállalták. 1194-ben a felajánlottak létszáma már kétezerre rúgott.                            Mordus megye nem tartozott az István-királyi megyék közé, Bertalan ispán tehát olyan kötelezettséget vállalt, amit nem is lehetett tőle feltétlenül várni. Ő lett aztán a horvát hadsereg parancsnoka. A sziklás hegyvidék az ő megyéjében inkább csak állattenyésztésre volt alkalmas. Ennek jövedelméből azonban még hajók építésére, vagy vásárlására is kötelezte magát. Vállalta a lakosság feletti bírói ítélkezést is, ami ott elég terhes volt.                               Amikor Imre herceg kormányzó lett Horvátországban, apja beleegyezésével Bribir megyét a Subics családnak adta és Subics Árpádot a horvátok által lakott megye erdőispánjává nevezte ki.            Amikor Béla herceg Bizáncból hazajött, Gerencsák Lászlóval együtt tanulmányozta az eddigi királyok életét, szokásaikat, természetüket. Királlyá koronázása után legszívesebben Szent László kemény kezű uralmát követte. Erős kézzel látott hozzá, hogy királyi udvarát a többi uralkodóházéval egyenlő rangra emelje. Anyja, Eufrozina királyné, a III. István korában megszokott módon kívánt volna továbbra is ural­kodni, III. Béla azonban ezt nem tűrte, ezért a királyné Géza öccsét akarta hatalomra juttatni.      Amikor Béla király erről tudomást szerzett, anyját és Géza öccsét elfogatta és bezáratta. Géza megszö­kött, Ausztriába, majd cseh földre menekült, de onnan kiszolgáltatták, újra fogságba vetették, majd amikor Barbarossa Frigyes keresztes hadakat vezetett a Szentföldre, kérésére Gézát, 12 esztendei fogság után 2000 vitéz élén a Szentföldre küldte. Onnan hazatérve Bizáncban talált otthont. Géza hercegnek három fia született: Árpád-város Arad nevű részében. Gyermekeit Álmos, Árpád és Zoltán névre keresztelték, de később bizánci lakóhelyükön is megkeresztelték őket és ekkor görög nevet kaptak. Ott született lányukat Iréne-Piroska császárnő emlékére Irénének keresztelték.                                  III.István, III. Béla és Géza hercegek anyja, Eufrozina királyné Jeruzsálem görög kolostorában halt meg. Élete fogytáig III. Béla, Géza herceg közvetítésével, minden évben királynői járandóságot küldött neki.
     III. Béla az új rend kialakulását szervezve a Gelyza-fa, vagyis a mocsári tölgy alatt ült törvényt. 1186-tól a panaszokat már az új kancelláriába kellett előterjeszteni, az író-rovó deákokon keresztül. Ezek a beadványok Budavár, Avarbástya és Kurszánvár hivatalaiból három napon belül a kancelláriába kerültek, onnan pedig négy nap alatt továbbították. A poroszlók holdtöltéig minden iratot rendeltetési helyükre juttattak.
     Mánuel halála után feloldódott az a fogadalma, hogy Mánuel életében hűbéres államait nem háborgatja. Utána azonban Horvátországot, Dalmáciát és Zárát a testvérvárosokkal együtt visszafoglalta Velencétől. Az új görög császár, Angelos Izsák a béke jeléül feleségül vette III. Béla Margit nevű lányát.
     Halics elűzött fejedelme 1188-ban III. Bélához menekült. Ekkor Halicsot is elfoglalta és Endre fiát tette meg uralkodónak; a lengyel fejedelmekkel szemben azonban később feladta Halicsot. De Rascia földjét, mely a nagyanyjáé: Ilona királynőé volt, visszahódította. Barbarossa Frigyessel terveket szőttek gyermekeik összeházasítására, de Frigyes gyermekei még a tervezett házasságok megkötése előtt, gyermekkorukban meghaltak. Annak viszont nagyon örült III. Béla, hogy élete legnagyobb kezdeményezését, I. László király szentté avatását 1192-ben el tudta érni. Ekkor mondta: a Szent Turuj nemzetség sérthetetlen országot hagy hátra a későbbi nemzedékeknek.
     A keletről származó Mazir-bazilita eszme a bencéseken, cisztercitákon, premontreieken és karthauzi-akón, meg a sámán-hagyományokon alapuló templomgazdaságokon keresztül jó talajra talált itt a földmű-velő, betegápoló, utasfogadó és a magukra maradt nőket felkaroló apácarendekben. A király minden ilyen kezdeményezést támogatott.
     III. Béla Nyugatot összekötötte Kelettel, Esztergomban, Pilisen és az ország több részében cisztercitákat és premontreieket telepített le, Kurszán városában pedig a rimalányok az uruki-mani apácarend tagjai lettek.
     A Gilgamestől, Atillától, Csabától és Álmostól való származtatás mondája nyomán fellendült a hagyo­mányos rovások kultúrája is, olyannyira, hogy III. Béla elrendelte a nemesi rend hagyományainak írásba foglalását. A papok nevettek a naiv népmeséken, az írástudók pedig eltorzították a hallottakat, de azért mégis megindult a mindent megszépítő krónikairodalom, melytől azonban nem lehet elvitatni, hogy végső gyökerében az ősi évkönyvekből táplálkozott.
     Esztergomból az egyház már régen eltávolíttatta múltunk minden irodalmi termékét, de Budavár, Avarbástya és Kurszánvár messzenyúló ereje tartotta a kapcsolatot Kubija kagánnal és új rovásirodalom kezdett virágzani III. Béla, Pósa Pál, Üröm, Turcsi, Masa, Gács, Zernye, Mohos, majd Ungika, Pósa András és Jaák Géza ötös csoportjainak kiküldetésére pénzt tétetett félre a kincstárban, mert ő is úgy találta helyesnek, ha a mongol törzsszövetség beavatottjaival fennmarad a régi összeköttetés.     Béla, Lam hercegnek valamennyi alkotóképes leszármazottját Palóc-Vasvárról áthelyezte az új kan­cellária megfelelő részlegébe. Pesten Vasvár vascipó-készítményeivel megindult az építkezésekhez szük­séges vasnak hordozható pestekben való finomítása ugyanúgy, mint Atilla és Baján idejében. Az elmaradott Esztergomot, amikor Lam herceg ivadékai Párizsból és Kartresből visszatértek, 1186-ban elkezdték teljesen újjá építeni. A Gilgames oroszlánok képét csak a fiatalok vitték oda. Az esztergomi rimalányok rovásos és latin írásos kódexei igen tetszettek az Imre királyfit nevelő bolognai papnak is. Amikor Itáliából hazaérkeztek az ott tanuló kőfaragó és szobrász mesteremberek és olasz mintára meg-indultak III. Béla király építkezései, a határvidéki erdőispánságokból mindig több és több kőfaragót vezényeltek ezekre az építkezésekre. De a király nem zárkózott el Bizánc hatása elől sem. Lam leszármazottait a Szerémségbe küldték, s azok onnan bizánci építkezési ismeretekkel tértek haza Kurszán és Joli-Tórem városába. De azért módjával fennmaradtak a II. Géza korában érvényesült építkezési szokások is.               Lam utódai Atilla és Pest városában Kelet építészeti stílusát egyesítették a Nyugat építkezési művé­szetével. Andrási Simon hét-oroszlános freskója III. Béla helyeslésével arra utalt, hogy itt olyan főnemesi családok élnek, melyek Gilgamestől származnak, a Nyék nembéli “Halak”-kal együtt 9:6 arányú többséget jelentettek a l5 színmagyar nemzetségből származó többi vezéri családdal szemben.                           III. Béla felépíttette az esztergomi székesegyházat is anélkül, hogy ez bármiféle ellentétet jelentett volna az Aranyasszony és a Szent Anya tiszteletében. Pénzeire is a “Sanota Maria” felíratot verette.            A 15 színmagyar nemzetség és az idegenekkel kevert 9 nemzetség lett az alapja az összes 24 nem-zetségre támaszkodó új nemesi uralomnak. III. Béla teljhatalmú uralkodóvá vált. Ragaszkodott az Atillára és Álmosra visszamenő hagyományokhoz és a Turuj-sas nemzetségéhez, de címerében a Gilgames hagyományokra emlékeztető lépegető oroszlánt tette.                          Kurszánvári Üröm sámán, amikor 1195-ben Pósa Pál nádorispánsága alatt Karakórumból visszajött, részletes tájékoztatást adott a mongol állami és társadalmi szervezetről. Ugyanúgy, mint a 24 hun törzs szövetségében, a fővezéri udvarokban itt is meg lehetett találni a hercegek és kánok, felügyelők, lovasok, tegez-hordók, szekerészek, lovászok, hírvivők, csikósok, juhászok, belső és külső szolgák, ötvösök, íjkészí-tők, stb. hol kisebb, hol nagyobb csoportját. Körülöttük nagyobb számmal olyanok, akik kenyérrel, szénával, prémmel adóztak; a tálnokok, pohárnokok, fegyvernekek és tárnokok csak ünnepélyes alkalmakkor teljesítettek szolgálatot. A seregben tized-szervezetek voltak. A szabad harcos tizedesek, századosok, ezredesek és fővezérek állandó katonai képzés és gyakorlat kötelezettsége alatt állottak, de csak 24 évig. Utána tisztségeket kaptak.                                                          A hadifoglyok a jurták körül a barmokat gondozták. Később harcosok, esetleg kánok, hercegek és felügyelők mellett udvarnokok is lehettek. Szívesen látott vendégek a meghódított területek kézművesei. Kara-kórumban jó számmal voltak kínai cserepesek és fémművesek, vagy francia, orosz, német fegyverkovácsok és ötvösök. Seregük legnagyobb részét a 24 hun törzs szövetségéből való lovasok tették ki.      Az Új Égi birodalomban azt tartották, hogy Joli-Tórem földje forog. Ha a római keresztények azt han­goztatták, hogy földünk egy korong, ezen még a legegyszerűbb mongol harcos is csak nevetett. Papjainkat balgáknak tartották. Azt mondták: az egész emberiségnek csak az a része életképes, mely az égből jött. Az ő agyukban ott az életfa s azért képesek bölcsen gondolkozni. Voltak ismereteik a sárkánykígyók égi harcáról és tudták, mikor kell a természeti viszonyok változása miatt melegebb vidékekre vándorolni. Mindez részben egyezett a magyarországi helyzettel és felfogással. Régen a mi fejedelmeink, töményvezéreink, ezredeseink, századosaink és tizedeseink is a hadifoglyokat előbb béklyós rabságban alkalmazták gazdaságaikban. Benősüléseik után azonban, különösen, ha gyermekük született, a fogságot feloldották. A hősiességéve kitűnt harcos, vagy a 24 éves fegyveres szolgálat után házhelyes telekhez juttatott vitéz a hadifoglyát megtarthatta gazdaságában. Kálmán király azonban a főuraktól és a nemesektől elvette a hadi-foglyokat és a király, a nádorispán, vagy az egyház szolgálatába rendelte őket. Házasodásukat is ő engedhette meg. A szabad harcosok között a foglyok elvesztése olyan erős nemtetszést váltott ki, hogy amikor a váradi püspökség Kálmán szentté avatását kezdeményezte, az egész ország ellene fordult. Az Avarbástya alagútrendszerében már Kálmán király korában elkezdték írni, hogy mi van az utolsó 300 év Arvisúráiban. Az Arvisurák egyebek között így örökítették meg az eseményeket:                                 Az ötven tömény (félmillió) őslakos a mai nyelvünkhöz hasonló nyelvet beszélt. A hódítók gyakori átvonulásai miatt behívták a gyorsan szaporodó magyar törzsszövetséget. A behívott rokonok 45 töményt kitevő létszámmal vonultak be a törzsek közötti gyepükre, Alpár és Eszék magyarul beszélő városaiba. Amikor Taksony fejedelem korára a magyar törzsszövetség átvette a Jász-síkságon beszélt nyelvet, elkez­dődött a megtelepedett magyarságnak a városokba özönlése. A legtermékenyebb területeket Dunna-asszony folyamának két oldalán a fejedelmi törzs foglalta el, a külső termékeny részeket a többi tíz-nyíl szövetségnek a harcosai. Tízcsaládonként települtek falvakba, de 24 évenként tovább mentek, mert földjeik termékenysége ekkorra már annyira kimerült, hogy újabb termőföldhöz csak erdőirtással, vagy mocsarak lecsapolásával lehetett volna hozzájutni. A századosok 100 családos településeiből alakultak ki a mezővárosok. Az őrségek mezővárosai, századosi székhelyei a századosok parancsnoksága alatt állottak. Ilyen helyen 2-3 nyomásos gazdálkodás folyt. Tíz százados-településnek a székhelye az ezercsaládos ispánságokban volt. A fejedelmi udvar körül tízezer család telepedett meg. Ez volt a környezete nemcsak a nagyfeje-delemnek, hanem az ifjúsági fejedelemnek is. Ez mindig két tömény lovasságot jelentett. A honfoglalásban a két tömény élvonalbeli harcos mellett részt vett egy tömény felvezető lovas, 37900 főt kitevő erdőirtóval, széna-tárolóval, sóellátóval és forrásőrzővel. Összesen 67700 hatalmas sereggel.                    Mindezen, addig csupán élőszóval továbbadott dolgoknak a leírását Üröm sámán azért tartotta szükségesnek, hogy a kései utódok is tudják: mindössze három tömény harcos kísérte a szekértáborokat és további 38000 fő közember segítette őket, mint tárkány, azaz fejszés és csákányos útcsináló stb. Ez a három töményre rúgó fegyveres sereg megmaradt Vajk-István koráig. Biztonságos, helyhez kötött életmódot azonban a fejedelmek csak úgy tudtak biztosítani, ha valamelyik keresztény irányzathoz csatlakozunk, vagy legalább igazodunk. Bizánc és Róma jöhetett számításba. A 973-as nyugati értekezlet a fejedelmi udvart Rómához, illetve a mainzi érsekséghez kötötte. Gelyza fejedelem, majd fia, Vajk ekkor a Bizánchoz húzó főurakat kiirttatta. Magyarkával viszont ajánlatos volt továbbra is fenntartani a szoros kapcsolatot, hogy a Gyula és Béla törzs emberanyaga és a nyolc besenyő törzs lovasai szükség esetén megvédhessék országunkat. Az uruki-mani keresztények a magyar törzsszövetséghez, a pogány sámánhit követői pedig fokozatosan Bizánc hatáskörébe kerültek.    Mivel a belterjes gazdálkodás mindinkább elterjedt, a sereg létszámát Magyarka, Füzesgyarmat és Szakszin térségéből kellett pótolni. Csakhogy a bizánci hittérítések miatt lassanként a Béla és Gyula, valamint a besenyő törzsek tartalékai is kezdtek kimerülni. Így aztán még a külső ispánságokban is át kellett térnünk a kereszténység teljes felvételére. Az újonnan jött hittérítők egyház szervezése címén az ország legtermékenyebb részein egyházi birtokokat igényeltek. Vajk-István eleget is tett kívánságuknak. A szabad harcosok a peremrészeken kaptak a 24 éves szolgálatuk letelte után veterán-földeket, de a földéhes papság ezeket is csökkenteni akarta. A Csörsz vonalán kiképzett lovasok létszámát apasztani kellett és a tárkányképzés is ötödére csökkent. Így szaporodtak meg az egyházi birtokok. Viszont a tárkányok elhelyezésére később megszervezték az erdő-ispánságokat, a 24 évet leszolgált tárkányokat itt gondnokokként alkalmazták.                               A földbirtokos törzsfők a jobb harcosokat és főként a 24 évet leszolgált veteránokat nyolc-ekényi földdel jutalmazták. Ez a két csoport lett a jobbágyok, azaz jobb harcosok rendje. Ha a harcosok családja nem rendelkezett igás állattal, a család szolgává vált. A földbirtokos megbízottja a disznótor (november-december) havának elején mérte ki nekik a termésrészt, addig a szolgaföldek terméséből éltek. Bő esztendőben a jobbágyok jártak jobban, szűk esztendőben a szolgák.                                               Kálmán király idejétől kezdve a nemesember fegyverhordozójával vonult be a véres kard meghordo­zásakor; a jobbágyok a király felhívására mentek, de vitézséget és nemesi földbirtokot is szerezhettek. Amelyik nemesember nem tudott, vagy nem akart hadba vonulni, az a fiát küldte a csatába egy fegy­verhordozóval. Így öröklődött kisnemesi falvak keletkeztek. III. Béla alatt a kancellária egyik fontos feladata az volt, hogy valamiképpen szabályozza a lovagok, főurak és nemesek mind bonyolultabbá váló helyzetét. Lassanként kezdett általánossá válni, hogy amelyik lovag, vagy harcos földet kapott, az termékeiből adózott, de füstpénzt például mindenki köteles volt fizetni. Ezeket a földeket el is lehetett adni és ekkor megmozdult az egész ország szegény néprétege és minden család igyekezett lehetőleg gazdaságosabban elhelyezkedni. A csatában kitűnt harcosainak mindegyik királyunk nemesi földet adott. Pósa Pál, az új kancellária vezetője ezeket az adományozásokat 1172-től írásba tette és az eddig rovásjelekkel írt nemesi leveleket átírták latinra. III. Béla szerint ebben a tekintetben is Rómához kell igazodnunk. A rovásos kutya-bőröket aztán téli időben elégették.     Mivel a király, a főurak, az egyház és a nemesség vagyonszerzési éhségét nehezen lehetett kielégíteni, megindult a népvándorlás gazdagabb területek felé. Nem mindegy a feles, harmados vagy negyedes ter­ményt jó, vagy rosszul termőföld után beadni. A félreeső, távoli vidékeken csak a kisnemesek és az erdőispánságok jobbágyai, vagy szolgái maradtak meg a soványabb földeken. Ők a feles, harmados, vagy ne-gyedes földműveléssel járó szegénykedés helyett inkább a katonáskodást vállalták.                                  A 896-ra bevonult magyar törzsszövetséggel megtelepedett nép nemzetiségi szervezetekben élt tovább, a törzs vezérei mellett ott voltak a harcosok, bők, ínek és kézművesek.    A Jász-síkságon ekkor már Kövezsd szkíta fejedelem kora óta a Csörsz árokrendszer mindkét oldalán a veterán harcos jobbágyokból és az egykori hadifoglyoktól származó szolgákból állott a falvak társadalma. Minden tíz falu mellett volt egy-egy mezővárossal összeköttetés, ahol kézművesek és kereskedők is megtelepedtek. Minden száz falunak volt a vár körül kézműves-kereskedő váralja települése; itt fegyvernekek is szolgáltak. Minden 10, palánkvárral erősített törzsi településnek volt ezredesek vezetésével kőváras törzsi székhelye; minden 10 kővárnak megvolt a tömény-székhelye, és a tíz tömény székhelye volt a fejedelemség. Az ezredesek és töményparancsnokok rendelkezése alatt álló területek közötti gyepükre telepedett le az újonnan érkező magyarság.      Amikor a magyar törzsszövetséget behívták a Kárpát-medencébe, a hun-avar birodalmi maradványokon a szabadlegeltetésű gazdálkodásról áttértek a többcsapásos állattartó és belterjes gazdálkodásra. Az ínek és bők értelme-fogalma három emberöltő alatt megszűnt, mindannyian áttértek a jobbágy-szolga-kézműves megnevezésekre.           Mivel a leggazdagabb területek a fejedelmi birtokokhoz és a törzsfők birtokaihoz tartoztak, a bők és ínek társadalmának eltűnése nagyon gyorsan bekövetkezett és a 24 belső vármegye rendkívül rövid idő alatt áttért az ispánságokon alapuló nagybirtok és jobbágyfalvak, szolgafalvak és vegyesfalvak rendszerére. A Duna mindkét oldalán a két fejedelmi partvonal egyaránt 14 hun-avar, 10 törzsfői és egy fejedelmi, azaz 25-25 nagybirtokból állt. A 896-900-as évektől kezdve a Csörsz-árokrendszerből való 24 évi szolgálat után leszerelő veteránok csak a külső 48 ispánságban kaphattak hűségbirtokot, további katonáskodási kötelezettséggel. A kereszténység felvétele után a törzsfők birtokait az egyház kapta meg. Az egyházi birtokok mellett megjelentek a szántók, gerencsérek, vadászok és darócok stb. falvai. Az országhatár közelében pedig III. Béla terveinek megfelelően az erdőispánságok vezetésével megalakultak a határőr falvak. A falvakban eleinte minden utcában 10-10 csűrös ház állott. Ez volt a felvég. A kertek mögött voltak az alvég szolga-lakásai, az erdők felé pedig a pásztorok viskói. Ezek a falvak minden 24 évben megváltoztatták a helyüket. A felnőtt ifjúság új épületeket emelt. A századosok székhelyein élő földbirtokosok és nemesek birtokán a jobbágyporták mellett még külön szolgalakások is voltak és külön utcasoruk volt a kézműveseknek és kereskedőknek.     Az ispánsági és egyházi birtokokat már nyugati mintájú nagygazdasági rend szerint igazgatták, itt már fegyveres poroszlók is voltak. Ezek a füstpénzt és az adót szedték be és ők gondoskodtak a büntetések be-hajtásáról is. Szent László óta az egyházi tizedet is így szedték be. Ekkor már megszigorították a papok nősülési lehetőségeit is, de Kurszánvára és intézményei részére mentességet adott a király. Ott uruki-mani udvari káplán működött és Magyarka törvényei voltak az irányadók. Ebben az időben a papok már földet kaptak és szolgát tarthattak.                                       III. Béla erőskezű és ennek a kornak egyik leggazdagabb uralkodója volt. Jövedelmei között szerepelt a füstpénz, vagy kéményadó, az arany-, ezüst-és sóbányák jövedelme, az országos vásárok és városkapuk, hidak és kompok vámja, boradó stb. Kereszteshadjáratot akart indítani a Szentföldre. A besenyő-és kunországi hittérítések miatt sokan ide menekültek és seregének létszámát erősen megnövelték. Tervbe vette, hogy felszabadítja Uruk püspökségét a feketefejűek rabságából, de ezt Ond vezér ivadéka, Kalán püspök ellenezte. A tavaszi lovaskiképzés után 1196. április 23-án váratlanul meghalt. Most is ugyanúgy, mint III. és IV. István esetében, megmérgezésről suttogtak. A kancellária arbag-sámánjai ezt ellenőrizni akarták, de a papság nem engedte meg. Fehérváron temették el Anna királynő mellé. Öt fia közül a legidősebb, Imre Horvátország királya volt. Imre, trónusának elfoglalása alkalmából újabb birtokok adományozásával erősítette a nemesi rendet. Második fia, Endre, követelte a kiskirályi hercegséget. Ez most már nem Erdő-elve volt, hanem bizánci befolyás eredményeképpen Horvátország, Szlavónia és Dalmácia. Pedig az apja éppen ezt nem akarta. Endrére jeruzsálemi útjának megvalósítását hagyta. III. Béla egyik legjelentősebb tette az volt, hogy az egyházi rendet különválasztotta a világi főúri és nemesi rendtől.                                       Imre szeretett vadászni. Barátait és vadászszenvedélyű veteránjait is főként az apja által megszervezett Erdőispánságok területén ajándékozta meg a hegyi falvak nemesi birtokaival. Az ország védelmét nézve ez nem is volt rossz elképzelés. Az ilyen helyeken is bevezette a tizedesi és gondnoki intézményt és ez a kancelláriának is újabb jövedelmeket jelentett.         Öccse, Endre a püspökök nagy részét beszervezte abba az összeesküvésbe, mely arra irányult, hogy Imre helyett királlyá koronázzák. Ezzel egyúttal el akarta volna odázni a keresztes hadjáratot is, amit III. Ince pápa már erősen követelt. Imre viszont azt sürgette, ha már semmiképpen sem akart a Szentföldre menni, legalább Halicsban teremtsen rendet, hiszen halicsi kormányzósága idején alaposan megismerked-hetett az ottani dolgokkal. De Endre legszívesebben Horvátországban tartózkodott.         Imre hírét vette, hogy összeesküvés készül ellene. Ennek jele volt az is, hogy megnyerő modorú öccse bőkezűen adományozgatta a birtokokat az egyházi és világi főembereknek.510                    1199. március 10-én Imre király Turcsi aranyasszony és Üröm sámán kíséretében megjelent Vácon és Kurszánvár beavatottjaival bement a templomba. A püspököt és a káptalant gyűlésre hívta és követelte, ellenőrzés végett nyissák fel a kincstárat. Boleszló püspök megtagadta a királyi parancs teljesítését. Imre őrséget állíttatott minden ajtóhoz és alkonyatkor újra megjelent a Kurszán nembéli leszármazottakkal. Beüzent az este óta szakadatlanul imádkozó püspöknek, hogy jöjjön hozzá és azonnal adja át a kincstár kulcsait. De Boleszló most sem engedelmeskedett, hanem elkezdte papjaival énekelve körüljárni az oltárt. Imre király várt kis ideig, majd az oltárhoz lépett, Boleszlót megmarkolta, végigvonszolta a kövön és fegyveres kísérete közé lökte. Végre megnyílt előtte a kincstár és az összeesküvést igazoló leveleket magával vitte a leleszi konventnek szánt kincsekkel együtt. Boleszló sűrű levelezéséből kitűnt, hogy ő is az összeesküvők között van és Imre király megölését március 15-re tervezték. Imre III. Ince előtt okmányokkal igazolta eljárásának jogosságát, de a pápára való tekintettel a püspököt új javadalmakkal kárpótolta. Most már kitört a harc a két testvér között.    III. Béla Imre fiát még 1180-ban királlyá koronáztatta. Endrére viszont várakat, birtokokat és mérhe-tetlen sok pénzt hagyott a keresztes hadjárat céljaira. Endre azonban a sok pénznek már a nyakára hágott. Ezért kezdte el a földbirtokokat adományozni, hogy a megadományozottak segítségével Imre ellen háborút kezdhessen. Az osztrák herceg segítségével, Macskinál 1197-ben győzött is Imre ellen. Imre ekkor, 1198-ban átengedte Rámát, Horvátországot, Dalmáciát, Hercegovinát, de Endre ennyivel nem elégedett meg: király akart lenni. A veszprémi, váci és váradi püspök pénzt gyűjtött erre a célra és a főurakkal egyetértve 1199. március 15-én meg akarták gyilkoltatni. Imre még a nádorát is elzavarta az összeesküvés miatt, de amikor a Kurszán nembéli Mihályt tette nádorrá, az Endre pártján lévő váradi püspök Mihályt egyházi átokkal sújtotta. Mihály ezután ellovagolt Magyarkára, a püspöki kar pedig az ország előtt nevetségessé vált.                                                            A tizedesi intézmény és az Erdőispánságok harcosai Imre mellé álltak. Imre az ő erejükre támaszkodva a Somogy megyei Rádnál győzelmet aratott öccse felett. A pápa felszólítására a két testvér 1200-ban békét kötött ugyan egymással, de Endre miután megnősült, újra mozgolódni kezdett. A német és osztrák lovagok mellett merániai Gertrud rokonsága is segítségére sietett. De Imre nagy erővel indult a bogumilok elleni harcba és III. Ince visszarendelte a nyugatiakat. Endre Stájerországba menekült, a sógora védelme alá. Imre azonban üldözőbe vette és az osztrák földet végigpusztította. Az egyik összeesküvő főpapot és főurat pedig elmozdította az állásából. A váradi püspökség erre a pápától Imre kiközösítését kérte. Az ország népe forrongott a papság túlkapásai miatt, Imre pedig Rómában azt követelte, hogy az öccse induljon el végre a Szentföldre. III. Ince nem értett egyet a püspöki kar kiközösítési javaslatával, fontosabbnak tartotta a szent célt, a kereszteshadak elindítását. A főpapság kénytelen volt elállni a javaslatától, a testvérek pedig újra kibékültek. Endre visszakapta a délvidéket, de nem teljes hatalommal.          1201-ben Szerbiában is testvérharc dúlt. Imre Vulk fejedelmet támogatta István nevű testvére ellen, Imre győzött és felvette a “Szerbia királya” címet.
     A pápa ezután is hiába sürgette Endrét a kereszteshadjárat elindítására. Endre tovább késlekedett és inkább megint a trónra tört, mert Imrének az aragóniai király lányától, Konstanciától fia született és Imre a fia részére akarta biztosítani a trónt.
     Endre ekkor újabb sereget gyűjtött és megindult Imre ellen. A két sereg Varasdnál, az Endre területén találkozott. A király, kezében egy nádpálcával a felkelők közé ment. Palóc csákányosai vették körül és közöttük állva ezt kérdezte: ki meri felemelni a kezét megkoronázott királya, Atilla és Álmos vére ellen?
     Senki sem mozdult, Imre pedig megragadta öccsét, a meglepett lázadók szeme láttára bilincsbe verette és fogságba vetette. A feleségét pedig hazaküldte az apjához.
     Imre nem vakíttatta meg Endrét, csak fogságban tartotta; a pápa unszolására egy év múlva szabadon engedte. 120-ben a fiát, III. Lászlót királlyá koronáztatta és Endrét tette meg fia gyámjának és az ország kormányzójának. Utána nemsokára meghalt, 1204-ben a bizánci birodalom megszűnésének évében.
     Imre király Szent Lászlóhoz hasonló lovagias király volt. Engedelmességet követelt, de nem volt zsar-nok. Nagylelkűségét mutatja, hogy nem büntette meg az ellene pártoskodó, összeesküvő főpapokat és főurakat. Belátta, hogy Gelyza annak idején jogtalanul foglalta el a Mihály birtokát, Esztergomot, mert az a Kurszánokat illette. Ezért Jób érseknek átadta az esztergomi királyi palotát azzal, hogy a királyoknak sohase legyen vitájuk az egyházzal és maga Kurszánvárába költözött.
     A keresztesháborút azért sürgette, mert apja titkos célját akarta megvalósítani: Üröm, Turcsi és Masa sámán angorai küldetését előkészíteni a Szeldzsuk szultánságba, mivel a Magyarka-Tuspai összekötő út bizonytalanná vált. Atilla városrésze és Joli-Tórem városa között Andrási Simonnal felépíttette az Imre-palotát, Szent Imre herceg életnagyságú liliomos szobrával, lépegető oroszlános alapzaton. A szentföldi útra való várakozás alatt a Csörsz árokbeli tárkányokkal felépíttette az Imre városrészt, mely 1200-ban már lakható volt. A királyi kancellária hivatalnokai költöztek bele.
     A főpapok és a főurak hűtlensége miatt nem kellett aggodalmaskodnia, mert mellette állott a Csák-, a Pósa- és a Lam-nembéliek ereje. Mint minden elődje, ő is gyarapította az idegen főurak számát, szokás szerint mindegyiküknek birtokokat is adományozott, de az Álmos-és a Lebédház leszármazottjai így is túl-súlyban voltak.
     A Bugátba és Kambalukba küldendők megélhetésére mindig biztosított fedezetet és utódainak is meg-hagyta, hogy létesítsenek szoros kapcsolatot az Új Égi birodalommal, mert az Égi eredetű emberiség a ha-ladást szolgálja. Az uruki-mani szeretet egyház igaz céljainak megvalósítása érdekében meg kell nyerni a Szeldzsuk szultánság beavatottjainak jóakaratát. Az egyházi orvosok nem tudták megállapítani, mi az oka Imre király hírtelen jött betegségének. Ezért Pósa Pál összehívatta az összes arbag-sámánokat. Az arbag-sámánok, az Arbag Arvisurák alapján háromnapi tanácskozás után állapították meg, hogy a király 21-24 napon belül meghal. De a fiát szerette volna mindenképpen megkoronáztatni. Csakhogy az esztergomi érsek is meghalt. Így aztán a fejedelmi családok javaslatára az antiochiai útjáról megjött Pósa Pál és a kalocsai érsek koronázta meg Imre fiát, III. Lászlót.
     Alighogy ezt még megérte, Imre király 1204. szeptember 10-én a Joli-Tórem ispotályban meghalt. Mielőtt meghalt volna, börtönéből kiengedte Endre herceget és meghívta István király ünnepére, Fehérvárra. Endre ott a rendek előtt vállalta a III. László fölötti gyámkodást és a III. Béla akarata szerinti szentföldi hadjáratot. Endre herceg tehát egyszerre lett gyám, Magyarország kormányzója és a Szentföld felszabadítására kiszemelt küldött. Ezzel az utóbbival függött össze Uruk-Umma-Susa felszabadításának a terve.
     III. László az anyjával, Konstancia királynővel Imre-városban lakott; Endre, a gyám, Fehérváron szé-kelt és törvénynapokat tartott. A kis király koronázása alkalmával kapott ajándékpénzekből az Imre-várost szépítette. Ez az állapot azonban nem tartott sokáig, mert a pénzéhes egyház megtagadta a királynétól és a kis királytól a kincstári járadékot. Ebben az ügyben III. Ince pápa is III. László védelmére kelt és az esztergomi, érsekségen keresztül levelet juttatott el Endre herceghez, az ország kormányzójához. Ebben leszögezte, hogy az Isten nevében megkoronázott III. László királyt mindenkinek tisztelnie kell, hiszen Imre király mindent megtett a szentföld felszabadítása érdekében. Endre herceg tehát ne hallgasson semmiféle ördögi tanácsra, a kis király iránti hűséget őrizze a szívében és mindenki ellen védjék meg a gyermek-királyt. A kalocsai érseket pedig arra utasította III. Ince, hogy aki III. László, vagy Konstancia királynő el-len támad, azt sújtsa egyházi átokkal. De Endre herceg nem volt tekintettel semmire. Üröm vitézt, a Kurszán-házbeli sámánt ez az eljárás érthetően nagyon felháborította. Javaslatára aztán az új kancellária hivatalnokai az Endre által okozott károkat a kis királynak megtéríttették. Konstancia és a gyermeke a pápai intelmek ellenére sem érezte magát biztonságban, ezért híveikkel együtt a Pósa és Kurszán nembéliek kíséretében Bécsbe távoztak.
     A kis király, III. László 1205. május 7-én járványos betegségben Bécsben meghalt. Halálával kapcso-latosan mindenki mérgezésről beszélt. A pesti fiatalok felkeresték az új kancelláriát és követelték a király holttestének hazahozatalát. Erről előbb hallani sem akartak, de az esztergomi érsek elrendelte a holttest hazaszállítását.
     A kettős koporsóban hazaszállított kiskirályt Szent Imre székesegyházában ravatalozták fel. Itt vett tőle búcsút a Kurszán-, Csák- és Pósa-nembéli gyermekekkel együtt Budavár, Avarbástya és Kurszánvár sokasága, Pest, Atilla-város, Kurszán-város és az Imre városrész lakossága. Fehérváron a Szent István bazilikában temették el. Endre híveinek tábora alig vett részt a temetési szertartáson.
     III. László halála után végre trónra ülhetett Endre. Rászakadt az ország vezetése. Masa sámán később ezt írta erről a korszakról: A kétes jellemű kormányzónak csak rosszakaratú bor-barátai és sok embervért pazarló hadjáratai vannak.
     Pósa Pál intézményei csak azért érdekelték, mert pontos adatokat tartalmaztak arról, hol lehet még újabb királyi birtokokat találni, hű alattvalóinak egy-két falunyi területet hol lehet ígérni, vagy adakozni. Emiatt a várszerkezet lassanként kezdett szétesni és a végén megszületett a nemesi vármegye.
     II. Endre a birtokok egész sorát adományozta azoknak, akik panaszra mentek hozzá amiatt, hogy részt vettek az Imre-féle szerbiai és bulgáriai hadjáratban, de nem kaptak jutalmat a királyi birtokokból. II. Endre sokukat megjutalmazta egy-egy faluval.
     II. Endre elkezdte sorban eladományozgatni a Csák-, Pósa-és Lam-nemzetségbeliek által létrehozott várispáni egységeket és a határőrvidéki, erdőispánsági területeket is. A királyi földek és a megyés ispánok birtokai ezzel állandóan csökkentek és kezdetét vette a várispánságok pusztulása, az a rendszer, ami III. Bélát az akkor ismert földrész egyik leggazdagabb királyává tette.
     II. Géza felszabadította a jobbágyokat a várakban, ha igazolták Csörsz vonalbeli szolgálatukat. Kisne-mesekké váltak és 8-8 ekényi földdel jutalmazta őket. Endre ezt is vissza akarta venni, de országos megmozdulást idézett elő vele. A kisnemesek 1-2 ekényi erdőirtással is igyekeztek földbirtokaikat gyarapítani, ez ellen meg az erdőispánságok tiltakoztak. A kisnemesek viszont arra hivatkoztak, hogy a szentföldi hadseregbe akarnak jelentkezni, de biztosítani akarják az itthon maradó családjuk megélhetését. A keresztes hadbeli vitézséget II. Endre készségesen jutalmazta. Így például Tiváldi vitéz a táborába hozta a szeldzsuk fogságban lévő magyarkai kispapot. Ezért 1226-ban Ozorán várbirtokot adományozott neki. Addig egy neves uruki-mani hívő volt, de a fiát már Barna András névre keresztelte. Tiváld vitéz utódainak a neve ez a Barna vezetéknév maradt.
     Ekkor már a földesurak is beletartoztak a faluközösségekbe és rendszerint kétszer annyi termőföldet kaptak a várispánságoktól, mint a régi veterán várjobbágyok. A várjobbágyok nyolcekényi földje fedezni tudta egy nagycsalád szükségleteit, az új birtok adomány azonban 16 ekényi földdel már azt jelentette, hogy a birtokos csak szolgahaddal tudta műveltetni. A gyengébbek tehát ki voltak szolgáltatva annak, hogy szolgasorba kerüljenek.
     A jobbágyokat földjük minden termékéből, még a szövés-fonás után is beszolgáltatás terhelte, a földesúr javára. Sőt, még a vadászás, halászás, vagy a házilag készített egyéb ipari termékből is be kellett adniuk bizonyos részt. Emellett a várispánság szállításokra, hírvivői szolgálatokra is kötelezhette őket. Az íneknek ott soha nem adtak igazat. Az egyház evilági fenyítésekkel és másvilági fenyegetésekkel tartotta kezében a parasztságot. A dömösi prépostság például az egyik falut azzal sújtotta, hogy évente adjanak be 2 juhot, 2 köböl lisztet, 2 köböl sört és egy véka kősót, holott Dömösön soha nem volt sóbánya. A falvak szolganépei kötelesek voltak az egyházi épületeket jó karban tartani, a papság részére új épületeket emelni, juh-aklokat készíteni, halastavat rekeszteni és évente kétszer szénát kaszálni. Mindezen felül a várbirtok ispánsága megkövetelte a füstpénzt is, de a csatlósok a füvönosztást ellenszolgáltatás fejében végezték.
     A Csák-, Pósa- és Lam-nemzetségbelieknek a törzsvezéri birtokokon az ínek egy-egy jobbágycsa-ládjának továbbra is egy-egy ekényi földet osztottak ki, de füvönosztást az újabb földtulajdonosok egyre több és több szolgálattal terhelték meg. Egy ekényi föld, 25 hold, elég is volt egy nagyobb család élnitu-dásához, ha az sík vidéken feküdt. De hegyvidéken nyolcekényi föld is kevés volt a megélhetéshez.
     A pusztaszeri szerződés biztosította az őslakosság és az új honfoglalók szabad költözködési jogát. Ezt a birtokok urai is tiszteletben tartották és hosszú időkön át nem is volt súlyosabb érdekellentét. II. Endre azonban új nemességeket és birtokokat ajándékozott, ezek egyre nagyobb ellenségei lettek a magyar őslakosságnak. II. Endre sok hadjáratot vezetett. Ilyenkor a felesége, Gertrud uralkodott helyette. A Gert-ruddal bejött újabb vendég nemesek és a királynő rokonsága, a Meráni család ellepte a királyi udvart és a magyarokat minden téren háttérbe szorították. Minden jövedelmező állást, pozíciót lassanként a németek foglaltak el. Gertrud öccsét, Bertholdot fiatal kora és hiányos képzettsége ellenére a kalocsai érseki székbe ültették. Pósáék emiatt a pápához fordultak. A pápa az avar rokonságú salzburgi érseket bízta meg az ügy kivizsgálásával. Berthold fényes küldöttséggel ment a főpap elé, de azt ez a pompa nem hatotta meg és jelentésében megállapította, hogy Berthold még alapos tanulásra szorul.
     Amikor 1213-ban II. Endre a halicsi hadjáratra indult, udvartartása a Pilis hegységben mulatott, a III. Béla által alapított cisztercita rendházban. VI. Lipót osztrák herceg is itt vendégeskedett, Gertrud hódolói között. A határvillongások után itt jól ismerték a nevét. Kurszánvárból egy magyar főúri csoport elindult a pilisi monostor felé, élükön Simon és Péter ispánnal. Velük tartott Bánk bán csoportja. Rajtaütöttek a tivornyázó társaságon. Lipót herceg és Berthold érsek cserben hagyva a megrémült királynét, elfutottak. Gertrudnak azonban felelnie kellett. Könyörgésre nyújtotta kezeit, de azt levágták és testét, gyermekei és a lump udvar szeme láttára darabokra vágták. Gertrud gyermekei közül Erzsébet királylány már régen elfordult anyjától az életmódja miatt és ezért szívesen ment férjhez Thüringiába. Amikor férje, II. Frigyes a Szent-földön meghalt, a család az utcára kergette a magyar király lányát. Az apja hazahívta, de nem volt hajlandó hazajönni. Kunyhóban lakott, betegeket ápolt, elhagyott nőket segített. Egy inkvizítor, Marburgi Konrád befolyása alá került. Ez embertelenül, mértéktelenül korbácsolta, még egy bélpoklost is ágyába fektetett, hogy gyógyítsa meg. Egy éjjelen anyja, Gertrud jelent meg álmában s arra kérte, hogy nagy bűneire kérjen irgalmat számára, imádkozzék érte. Imádkozott és vezekelt, közben Konrád korbácsolta. 24 éves korában halt meg, s boldognak mondta magát. 1235. július 1-én szentté avatták.
     Imre halála után II. Endrére nehezedett a bogumilok elleni harc. Uralkodásának első éveiben a balkáni hadjáratok kötötték le, majd Halicsban és Ladomériában hadakozott. Mindez egyre több pénzbe került. Emiatt ellenpárt alakult Béla herceggel, aki Kelet felé és a Lebédházhoz húzott, mert a sok bajra innen remélt orvoslást.
     Gertrud megölését a király nem torolta meg a várható szertelen mértékkel, csupán Péter ispánt húzatta karóba. Nagyobbmérvű bosszúállással magára zúdíthatta volna az ország népét, hiszen Gertrud viselt dolgai közismertek voltak.
     Szent László alatt még 24 belső és külső ispánság működött, de Kálmán alatt már a 27 ősközösségi ispánságot is bevonták a nyilas és 2-3, vagy többnyomásos földművelésbe. Ezzel 72 ispánságban egyforma gazdasági rend alakult ki. Sok tekintetben megváltozott az ország képe. II. Géza a Szepességbe és Erdélybe németeket telepített. II. Endre 1224-ben “Andreánum”-nak nevezett kiváltságlevelet adott az erdélyi szászoknak azzal a várakozással, hogy kelet felől megvédik, ha kell, az országot a kunok ellen. Lovag-rendek telepedtek be, ezek hatalmas birtokokon várakat emeltek, pénzt verettek és egyházukat kivették az erdélyi püspök keze alól, majd birtokaikat felajánlották pápai hűbérül. Végül II. Endre kénytelen volt ezeket a veszélyes vendégeket az országból kiverni. De jöttek más vendégek.
     II. Endre 1215-ben Jolanta francia hercegnőt vette feleségül. Így aztán Béla, Kálmán és Endre herceg, meg Erzsébet és Mária hercegnő mellett mostmár Jolánta hercegnő is növelte azok számát, akiknek udvar-tartása egyre nagyobb terheket rótt az országra. Béla, Kálmán és András külön országrészeket kormányoztak, de az ország földjéből mind több és több került idegen kézbe. Folyton nőtt az ellenségeskedés. Ekkor lépett közbe Pósa Pál vezetésével és a rovástudókkal a Kancellária és megszerkesztették az Arany-bullát. Nagy szükség volt rá. A királyi várföldek népei és a szabadföldek veterán harcosai visszakövetelték régi jogaikat, mert az idegen új birtokosok rabszolgaként kezelték őket. Követelték az idegenek birtokszerzési jogának korlátozását. Követelték, hogy a király minden külföldi hadjárata alatt fizessenek zsoldot a jobbágyokból lett nemeseknek. Idegenek ne kapjanak a só-, a piac-, vagy vámok jövedelméből. Az egyházi adót ne pénzben kelljen leróni, mert a parasztságnak nincs pénze.
     Pósa Pál az Aranybulla szerkesztésében hangsúlyozta a nemzetiségi közösség megbonthatatlanságát, melyben a honfoglalók parasztságát családonként egy eke föld illette. Ez a Megyer törzsben 10 hold, a Kéri-Keszi törzsben 20 hold, Erdélyben 25 hold, Árvában-Sárosban 30 hold használatára jogosított. A 31. pontban a nemesség fegyveres ellenállási jogát iktatták törvénybe arra az esetre, ha a király az Arany-bullában foglaltakat nem tartja meg. Mert tartania kellett attól, hogy visszaáll a régi helyzet. A folytonos háborúskodások és a kereszteshadjárat miatt a pénzünk egyre értéktelenebb lett, úgyhogy a királya bírság-pénzeket is felemeltette. Az egyház is egyre több követelést támasztott. Endre tehát mindenképpen emelni akarta a királyi jövedelmeket. Még olyasmitől sem riadt vissza, amit 1218-ból jegyeztek fel: sertésvészben sok állat pusztult el és emiatt a disznópásztorokat örökös rabságra ítélte. Az egyház nemcsak a nagybirtokosok, hanem a király dézsmájából is részesült. A királyi birtokok jövedelmének egyharmada az ispánoké lett. Pénzszűkében Endre bevezette az iparcikkek megadózását. A pápa is beavatkozott és uzsorakamat-jövedelemhez jutott az országban. A pécsi püspök borkereskedelmet szervezett és hamis pénzt veretett, de nem lehetett felelősségre vonni védettsége miatt, míg végül 1219-ben pápai parancsra szüntették meg az egyházi borkereskedelmet.
     A kisebb birtokosok a király katonái voltak, az oldalági királyi rokonság a királyi nemes katonaság: ezt királyi szolgálatnak nevezték.
     II. Endre szorult helyzetén elég gyakran kénytelen volt kölcsönt kérni a főuraktól. Így egyre több vár-birtok került a főurak kezére. A várak jobbágysága inkább a katonáskodást vállalta, mert valami zsoldot remélt és az egy-egy eke földből a család meg tudott élni. Az országot ellepték a Kunországból kiüldözött rabszolgakereskedők is.
     Gertrud német rokonai és a német lovagok nagy tömegben lepték el a királyi udvart, sokan benősültek a magyar nemesi családokba is.
     A Jolantával érkező franciák is csak terhére voltak az országnak. II. Endre végül, főként Honorius pápa sürgetésére, kénytelen volt elindítani az V. keresztes hadjáratot. Ez tartozásainak rendezésében haladékhoz juttatta. De rendszeres bevételét valamiképpen mégis csak biztosítania kellett. Ezt az újabb kunországi izmaeliták és mainzi zsidók pénze biztosította, a sóértékesítés, pénzverés, vámok és kompok dijbeszedési jogát eladta. Új pénz verését rendelte el, de ennek hasznából elsősorban Gertrud rokonsága részesült, hogy megnyerje őket a kereszteshadjáratnak. Pósa Pál, Üröm, Turcsi, Masa és Gács ezalatt titokban Kelet lehetőségeivel foglalkozott: mit lehetne elérni a mongol törzsszövetség keretében.
     A nép nyomora nőttön nőtt. Az új pénz veretése is csak további pénzromlást okozott. Ilyen országos zűrzavarban akarta volna II. Endre elnyerni Bizánc trónját. Ehhez a nagybirtokosoktól kért újabb pénzt. Kapott is, de csak újabb adományokért. A főurak megerősödtek, de a nép kétségbe esett, mert az új birtokosok rajtuk akarták bevasalni a királynak adott kölcsönt. Az Árpádházi nemesek a megerősödött főurakkal szemben a kiszipolyozott nép mellé álltak és követelték a nemzet összes kívánságainak törvényes rendezését. A nemesek ugyanolyan jogokat követeltek, mint a nagybirtokosok és a vendégek. II. Endre második házasságával bejött sok új rokon is állást, pozíciót követelt. Az elburjánzó jogtalanságok között a nemesség később kivívta, hogy két pozíciónál többet senki se tölthet be.
     Pósa Pál kezdeményezésére kimondták, hogy a szegény nép az egyházi tizedet terménnyel is fizetheti. Ez sok vitát váltott ki, különösen Lam herceg egykori kézművestelepein. Itt a kőfejtők és szénégetők mellett az irtványokon is folyt a földművelés, de az ispánságok ez után is ugyanolyan fizetséget követeltek, mint a Megyer törzsbeli földek után.
     II. Endre első fia Béla herceg volt. 1220-ban, 14 éves korában Nándorfehérváron elvette Lakariasz Máriát, a niceai császár lányát, 1222-ben már Turcsi aranyasszonynak Budavárból való elűzetését követelte. Béla herceg lovaskisérettel el is bocsátotta, de a pápa kívánságára a következő évben visszafogadta. Ekkor épült részére az Avarbástyán a Mária-palota. Kálmán herceg Pesten építtetett magának palotát, András pedig I. Endre városát építtette újjá.
     II. Endre 1214-ben a 8 éves Béla herceget kiskirállyá koronáztatta, nehogy az ország népe Görög-országból a trónra hozza Álmos, Árpád, vagy Zoltán herceget. Így terület nélküli király lett Béla herceg, a királyi tanács kívánságára azonban Endre később rábízta a Dráván túli területek kormányzását. Az ifjú Béla kormányzott és tábora folyton nőtt.
     Mellette állottak az Árpádházi Csák-, Pósa-és Lam-nembéliek, akikhez még Kurszán nembéliek is csatlakoztak. II. Endre hiába hivatkozott arra, hogy a főurak táborát minden országban növelik, hogy az ország terheit a főurak viselik. Budavár, Avarbástya és Kurszánvár nemesei erre azt válaszolták, hogy a király, ha osztogatni akarja gyermekei, vagy az Árpádházi főurak között ossza szét a birtokokat. De az idegeneknek való adományozást kerülni kell, mert azok, ha hazájukkal hadbalép a hazánk, ellenséggé lesznek a hátunk mögött és bomlasztanak közöttünk.
     II. Endre hajókat bérelt Velencétől, s ezzel végleg lemondott Záráról. Ott már addig is különös dolgok folytak. Zára magyar származású lakosságát, ha nem volt hajlandó más nyelvet is megtanulni, gályarab-ságra vitték. A Velencétől bérelt hajókon is volt több ilyen gályarab. Rajtuk kívül olyanok is Somogyból, akiket az idegen főurak Koppány birtokáról adtak el rabszolgának, a mainzi izmaelitáknak és zsidóknak. Ciprusban is a csapszékekben sok magyarral találkoztak, akiket a magyarországi idegen főurak juttattak rabságba és szolgaságba.
     Üröm, Masa, Mohos és Gács a Cipruson kallódó magyarokkal váltotta fel a gályák rabszolgáit és már így értek be Akkonba. A kereszteseknek elment a kedvük a hadakozástól és csak a keresztények védelmére tettek intézkedéseket, de a palesztinokkal és szabirokkal már csak azért sem bocsátkoztak háborúba, mert a hikszosz maradványokkal úgyahogy még meg is értették egymást. II. Endre borkészletét féltette legjobban és csak körüllovagolta a Szentföldet, ereklyéket gyűjtve. Üröm, Masa és Gács szabir beavatottakkal elment egész Babilónig és Urukig.
     János esztergomi érsek szomorúan fogadta a királyt hazaérkeztekor, mert távollétében itthon sok go-noszság történt. A főurak és az egyház kifosztották kincstári jövedelméből, az idegen származású főurak ellenség módjára kezelték a magyarokat, rávetették magukat a földközösségi birtokokra is.
     III. Béla, Imre és II. Endre birtokadományozásai már a nyugati szokásokat tükrözték vissza, magukkal hozták a hadiadót. Pénz kellett, tehát a külkereskedelemre is nyolcadvámot vetettek ki. Új pénz verésre évente néha többször is sor került. Először csak Esztergomban volt pénzverde, később több új pénzverőt állítottak fel. II. Endre még az egyházakat is igyekezett kiszorítani a sógazdaságokból, majd ezeket is bérbe adta és sókamrákat szervezett új bérlőkkel.
     II. Endre uralma, tettei és mulasztásai egy új mozgalmat indítottak el. Ez az “Avar Kúriából” indult ki. Budavár, Avarbástya, Kurszánvára és az új Kancellária vezető emberei 1222 húsvétjára összeállították az Aranybulla 31 pontját. Az Aranybulla legtöbb pontja azonban csak papíron valósult meg, mert az előkelők újra halmozták az állásokat, még az izmaeliták és zsidók sem vesztették el tisztségeiket. A II. Endre és Béla kiskirály közötti ellentétek is csak mélyültek.
     Béla kiskirály Ausztriába szökött az anyja rokonaihoz és a pápának kellett közbelépnie, hogy visszatérhessen.
     1224-ben adta ki II. Endre az “Andreánumot” mely az erdélyi szászok szabadságjogairól szól. Már 1221-ben önálló államot akartak alapítani pápai hűbéresség alatt. II. Endre ekkor fegyveresen vonult be Szebenbe és kiverte a német lovagrendet. Innen Lengyelországon keresztül a pogány poroszokat mentek megtéríteni. A kunországi térítést Jászvásár központtal a ferencesek és domonkosok vették át, hozzájuk csatlakoztak a pásztói, pentelei és zebegényi uruki-mani szerzetesek.
     Pósa Pál befolyására Béla kiskirályt Erdély kormányzásával és a jászvásári kun misszió vezetésével bízták meg. A Dráván túl Kálmán herceg, Halicsban András királyfi lett a kormányzó.
     A kunok megtérítése Béla kiskirályra és a Domonkosokra hárult. A Róbert esztergomi érsek által támogatott hittérítés sikerrel járt. 1227-ben az érseket felkereste Barcs fia, aki a maga és az apja nevében kész volt a kereszténység felvételére. Róbert több püspök társaságában Erdélybe ment és 20000 kunt megkeresztelt. 1228-ban az érsek Domonkos pásztói szerzetest nevezte ki püspökké Kunországba. Ez a sikeres térítés vezette a pápát arra a gondolatra, hogy a Volga vidékén maradt magyarokat is fel kellene keresni.
     A király az Aranybulla ellenére is tovább folytatta a birtokok adományozását, míg végül Béla kiskirály hozzáfogott az örökadományok visszaszerzéséhez. A Csák-nembéli Miklóstól, Ugrin volt esztergomi érsek testvérétől 16 birtokot vett vissza és csak tizenegyet hagyott a kezén, de az apja mindet újra visszaadta hű csatlósának.
     Ilyen viszonyok között került sor az Aranybulla megújítására. Ez több új pontban már az egyház érdekeit szolgálta. Nem tilalmazta a tizedek pénzben való szedését, a rabszolga-kereskedelmet pedig már nem érintették. Az egyházak falvai mentesültek az ispánok ítélkezése alól. A nádort pedig eltiltották attól, hogy egyházi személyek ügyeiben ítélkezhessen. Azt a nemest, aki beszállásolások során előadódott jogtalanságok ügyében nem szolgáltatott igazságot, a püspök kiközösíthette. A nemesek mindazokat a cikkelyeket átmentették, melyeket javukra az Aranybulla is tartalmazott, de a honfoglaló nép és a kézművesek szabad költözködési jogát már nem biztosították.
     A nemesség hatalma csúcspontjára jutott és az uralkodó osztály a néppel szemben még az erdőis-pánságok területén is szabad kezet kapott, ahol eddig semmibe sem szólhatott bele. Elhagyták az 1222-es Aranybullának azt a cikkelyét is, mely eltiltotta a tisztségek halmozását. Az új helyzet odáig fajult, hogy Róbert esztergomi érsek IX. Gergely pápa jóváhagyásával Magyarországot egyházi tilalom alá vette. Ké-sőbb pedig, amikor Endre Halicsba indult, hogy fiának segítséget vigyen, Jakab prágai követ a beregi erdőben elfogadtatta vele a “Beregi egyezményt”, mely a pápai és egyházi igények érvényesülését jelentette.
     Az egyházi személyek adómentesek lettek. Ezzel IX. Gergely az egyházi nagybirtokosságot hatalma csúcspontjára juttatta.
     II. Endre 1234-ben harmadszor is megnősült. A fiatal Estei Beatrix olasz grófnőt vette el. Az év végén elvesztette András fiát, aki 1231 óta Halics fejedelmi székében ült. A magyarok vesztett háborúskodás után üres kézzel tértek vissza. A több évtizedes hadakozás legyengítette az országot a magyarkai Béla és Gyula törzs állományát is teljesen felőrölte. Várad püspökségéből ugyanis mindig Kuma-Magyarországra mentek ifjú harcosokat keresni.
     Pedig Ausztria is újra mozgolódni kezdett és Endre az újabb háborús gondok közepén halt meg. Kívánságára a Marosmenti Egres kolostorában temették el. Tudott róla, hogy gyermeke fog születni, de olyan szóbeszéd is járta a Kancelláriában, hogy a gyermek apja valójában II. Endre nádora, a Kurszánvárból va-ló Apod fia, Dénes. Beatrix az üldözések elől kiszökött az országból és fiát, Istvánt Bécsben szülte meg. A gyermeket sem IV. Béla, sem Kálmán nem ismerte el testvérének. De ez nem változtat azon, hogy a kis István az Árpád-, illetve az Álmos-házhoz tartozott.
     A német lovagrend kiűzésével a domonkosok feladata lett a kunok megtérítése. A pápa megbízottai arról is beszámoltak Rómában, hogy keleten még él egy magyar népcsoport. Ezért 1232 táján keletre küldtek négy domonkos szerzetest. Ezek három évig bolyongtak minden eredmény nélkül. Csak Ottónak sikerült kereskedőnek öltözve elvetődni egy pogány országba, ahol talált néhány magyarul beszélő embert. De, mivel társai kidőltek, elindult haza Magyarországra és meghalt anélkül, hogy a keleten talált magyarok lakóhelyét pontosan megjelölte volna. Budavár, Avarbástya és Kurszánvár nyilvántartása szerint ez a hely a Füzesgyarmati fejedelemségben a Jenő és Gyarmat törzs területe volt. Béla, az ifjú király Turcsi arany-asszony révén tudott a Magyarka, ill. Füzesgyarmat környékén élő magyarokról. Ezért Pósa Pál javaslatára Jaák Gézát és Pósa Andrást küldték a Bugáti és Karakórumi sámánképzésre.
     Jaák Gézának Füzesgyarmaton, Pósa Andrásnak pedig Magyarkán át kellett hazafelé jönnie. Feladatuk az volt, hogy kiképzésük befejezése után hozzanak Karakórumból pontos jelentést a Megyer törzsből való Farkas leszármazottairól és a kinti magyarok létszámáról. Feladatuk e megosztásának az volt az oka, hogy Pósa András palóc, Jaák Géza pedig nyéki volt.
     II. Endre még élt, amikor az ifjú Béla király költségén a pápaság újabb négy domonkos szerzetest küldött keletre. Bizáncban szálltak hajóra,  s innen a Kaukázus nyugati végén lévő Alániába hajóztak. In­nen két szerzetes a tatároktól való félelmében visszafordult, csak Gerhardus ment tovább Julianusszal. Gerhardus nemsokára meghalt. Julianus, mint egy mohamedán pap szolgája, eljutott a Baskíriában lévő iszlám papokhoz. Nagy-Bolgáriában egy magyarul beszélő nővel találkozott. Ez megmagyarázta neki a magyarokhoz vezető utat.
     Megtalálta őket az Etil folyó partján. Nagyon megörültek ennek a váratlan látogatásnak és sokminden felől kérdezősködtek, így a királyról is. Elmondták, hogy ők a Jenő törzsbe tartoznak. A Béla törzs a Béla folyó mellett él, a Gyarmat törzs pedig kettőjük között és a Béla folyó forrásvidékénél. Régi hagyomá­nyok szerint a magyarok törzsszövetségének ez is egy területe volt. Beszámoltak még arról is, hogy tatá­föld egyik követe elárulta, hogy a tatárok a németek ellen készülődnek, egy másik sereg meg a perzsák ellen fordul, hogy meghódítsa Babilóniát. Marasztalták Juliánuszt, de ő félt, hogy a tél beállta előtt nem ér haza. Ezért a Béla folyónál lévő Füzesgyarmatot nem is kereste fel, hanem Lengyelországon keresztül 1236 karácsonyára hazaért a Szepességre.
     Richardus jelentése alapján a pápa újabb négy barátot küldött a keleti magyarokhoz, de a nagy tatár tá­madás ekkor már szétszórta az Etil melletti magyarságot. Julianus szerint Baskír-Magyarország eleinte ellenállott a tatároknak, de Agotáj nagykán, Szubotaj nagyvezírrel meghódította Káspivár magyarságát. Julianus 1237-ben még arról is tudósított, hogy a tatárok egyik serege Szuzdal felé közeledik. A tatárok ekkor már Magyarország ügyével foglalkoztak és Batu kán levelet is írt a magyar királynak.
     A levél Jászvásáron kelt 1235 medvetorán és az “Égi eredetű Béla herceghez, a madzsarok kiski­rályához” szólt arról, hogy a Pósa, majd Üröm, Turcsi, Masa, Gács, Zernye, Mohos, Ungi és Bajdár bea­vatottak útján küldött üzenet szerint elérkezett az ideje az új Égi Birodalom megteremtésének. Égi eredetű Kabul kagán és a mennyei eredetű Kutula kagán tervének megfelelően Agaba-bilge parancsára a 24 hun törzs szövetségének határait az egyik Nagyvíztől a másik Nagyvízig kell kiterjeszteni. A kitajok sárga hite, Mohamed zöld hite, Ráma fehér hite csak gyilkol bennünket. Hazudnak és lopnak, azt gondolva, hogy képzelt isteneik mindent megbocsátanak. Népeink ezt tűrték idáig, de most végre kell hajtani Agaba-bilge parancsát s akkor Napnyugaton szövetségesünk, Béla király fog uralkodni, északon Bajdár hadserege Szuzdal és Boroszló, Batu serege Kiev és Krakkó, Kadán serege Bödön és Bizánc, Béla serege pedig Avarián át Bécs és Melek irányában megindulva fogja felszabadítani a rabságban tartott népeket. De ha Béla kiskirály elárulja az Új Égi Birodalom tervét, népe 24 emberöltőig fog szolgaságban szenvedni!
     A levelet aláírta Ogotáj főkán és Csadaj fősámán.
     Amíg Béla herceg és Pósa Pál által vezetett új Kancellárián át levelezett, Csadaj fősámánnal és a római pápával, nem volt semmi baj, de amikor átvette a nagy magyar királyság vezetését a családi tanácsban is a királyi tanácsban is, elfordult a mongol törzsek szövetségétől és azt hitte, hogy a pápai keresztes hadsereg majd megmenti a Nyugatot fenyegető Keleti veszedelemtől. A IV. Béla udvarában megjelent mongol követek, mongol hercegek házassági ajánlatával szerették volna megerősíteni a szövetségi viszonyt. A királyi tanács azonban ennek ellene volt.
     Bízott Nyugatban.




     A SZÓSZEGŐ KIRÁLY                                                                  (A 307. Arvisurából)
                                                                                                             Köttöny és Tomaj                  rovása

     Az Égi eredetű Aranyos-férfi, Kutula kagán az 5230. medvetoros évben (Kr.u. 1190) Bugátban elrendelte a sámánképzést. Erre meghívták a szövetség valamennyi törzsének ifjait. Ebben a Viesaka küzdelemben az Égi-Szürke-Farkas és Rőt-Szarvas-Ünő magasságos utódai közül való Csadaj lett az első.                              Az 5275. évben (1235) Csadaj is 5 éves sámánképzést indított Bugátban. Ezen IV. Béla királyunk is képviseltette magát Pósa András (=Anonymus) vitézzel, magyarok, kerelek, úzok és barszilok leszármazottjával. (Mongolul: Madzsar, kerel, uzs és badzsir származású volt. A barszilok=Nyék-féle törzsbeliek, a mundák és mescserek “sumiros” leszármazottai.)                 Mivel a mongoloknak, ujguroknak, szogdoknak és a türköknek is volt rovásuk, de annyi idő múltán most már eltérő jegyekkel, úgy gondolták, hogy a régi Arvisura-rovásjeleket a különböző nyelvek kiej-téséhez kell igazítani. Kubija, Köten, Bajdar-Pósa és Orda sámánjelöltek kaptak megbízást, majd, mint végzett sámánok tegyenek javaslatot a rovások módosítására. Az 5280. évi (1240) almafavirágzás ünnepén Csadaj fősámán a módosítást elfogadta. Pósa ezután indult haza Magyarországra.                 Még abban az évben jelentkezett IV. Bélánál és átadta neki a mongol vezetőségnek Csadaj fősámán jóváhagyásával megírt rovásos üzenetét:      “Égi eredetű Kabul-kagán, Mennyei eredetű Kutula kagán elgondolása szerint az Égi eredetű Agaba-Bilge parancsára az egyik Nagyvíztől a másik Nagyvízig kell kiterjesztenünk a hun törzsszövetség határait. Kitajok sárga hite, Mohamed zöld hite, Róma fehér hite kéjelegve gyilkol bennünket, megbocsátást és dicsőséges mennybemenetelt ígérve öldöklő híveinek. Hazudnak, mészárolnak és lopnak, azt gondolva, hogy imaszerű mormolásukra képzelt isteneik mindent megbocsátanak. A mi békességre törekvő Égi eredetű népeink ezt tűrték. De most végre kell hajtanunk Agaba-Bilge parancsát! Napnyugaton Béla király uralkodjék!”  Frigyes osztrák császár a főpapoktól tudomást szerzett IV. Béla szűk körű tanácskozásairól és a mongol előcsapatoknak küldött kunok ellen lázította a papságot. Kötthen kun fejedelmet és családját a Nyulak szi-getén lemészárolták.            Csadaj unokaöccse, Batu-kán átlépte az Etil-Volgát, meghódította Kievet és a lengyel-német síkságot. Orda újabb rovásban hozta IV. Bélának, hogy a mongol vezetőség az Égi eredetű Mennyei hatalom meg-bízásából az egész nyugati félsziget urát tiszteli benne. Vallási kérdésekbe nem szólnak bele, mert azokat az okosabbak a divat és érdekek szerint hasznosítják. “Az okos ember talpát a földre, tenyerét a fűre teszi. Csadaj birodalmi fősámán.” Karakorum az 5280. évben, Eger esztendő medvetorán.          Ami az előzményeket illeti: amikor a kinajok Ordoszban teljes hatalomra kerültek, a hun törzsszövetség irányítását a mongol törzsek vették a kezükbe.     Kutula kagán sámánképzésén az 5235. évben (1195) Csadaj fősámán után Tamaj sámán, azaz Pósa Pál lett a második. Pósa Pál III. Béla magyar király megbízásából papnak tanult Nyugaton. II. Endre még kis-király korában azt javasolta, hogy a bugáti sámánképzésre őt küldjék ki. A jászvásári domonkosokhoz futottak be a kunok és a mongolok uralma alatt álló területek hírei. Így Tomaj sámán, azaz Pósa Pál már 1195-ben tájékoztatta az uralkodóházat Csadaj elgondolásairól.      Pósa Pál II. Endre legbizalmasabb embere lett. Részt vett az Aranybulla megszerkesztésében is. Kis unokaöccsei gyakran meglátogatták budai palotájában. Ennél a Pósa Pál országbírónál látta meg IV. Béla még kiskirály korában Pósa András cserepes-legényt. Eszessége miatt nagyon megkedvelte.                                                     A kis András a Gömör megyei Radnó községben született 1210-ben. 9 testvérével együtt korán árva­ságra jutott. A gyerekek közül Pósa Gyulát az országbíró Pósa Pál a jászvásári domonkosoknál neveltette; András a rimaszombati cserepesekhez került mesterséget tanulni. Mint vándorló mesterlegény nyerte meg a nagybátyjánál Béla kiskirály bizalmát. A bugáti sámánképzésre Jászvásárról indították útba Jaák-Gejzával együtt.                                                                                     Pósa András az 1230-1235 közötti sámánképzésen mint Bajdar sámán szerepelt és igen előkelő helye­zést nyert. Mivel kerel-palóc nyelvjárással beszélt, Kuma-Magyarföldön keresztül jött vissza Jászvásárra; Jaák-Gejza jól beszélte a madzsar-badzsir nyelvet, ezért Baskir-Magyarföldön keresztül kellett haza­jönnie.                                                                                             Pósa-Bajdar erős kísérettel, Csadas 20-lovas postajáratán már 1235. október 10-én megérkezett Bu-dára, Csadaj fősámán szövetségi felhívásával. Utána a Pósa Pál által szervezett kancelláriában dolgozott, mert nagybátyja látása már igen meggyengült.          1236. január 25-én Pósa András Radnóti Piroskát vette feleségül. A székely radnai havasok alatti kastélyában 3 fiuk született. Piroska 1240. májusában meghalt. Ezután fiait a székely-úz rokonság nevelte. Közben folyton úton volt Jászvásár és Buda között, majd Csadaj kérésére, két évre Karakórumba vezényelték.                                                                     Jaák Gejza nem érkezett haza a Baskir-magyarföldről. Ezért IV. Béla parancsára Pósa Pál a legidősebb unokaöccsét, Pósa Gyulát küldte el Jaák Gejza megkeresésére. Pósa Gyula csak annyit tudott meg a görögkeleti ortodox papságtól, hogy Füzesgyarmat körül tűnt el.     Pósa Pált-ismerve a mongolok hódítási tervét IV. Béla 1238-ban boszniai püspöknek nevezte ki. Pósa Pál pedig minden eshetőségre számítva megszervezte ott lenn a király védelmét és egész családjának rej­tekhelyet biztosított.
     Batu kán 1237-ben átlépte a Volgát és 1240-ben elfoglalta Kevevárát, Kievet.           Ekkor érkezett meg Pósa András Csadaj fősámánnak az 1240. évre szóló üzenetével. Ebben arról értesíti Bélát, hogy Batu kán a német síkságon tart nyugatnak, ő pedig a Dunna asszony folyama mentén induljon meg nyugat felé.          A római pápának is megvolt a hírszerző szolgálata, a jászvásári Domonkos rendben is akadtak árulók és az osztrák II. Frigyes király felbujtására a kun vezetőséget lemészárolták. IV. Béla a nyugati hatalmakhoz és a pápához fordult segítségért, de annak nem volt semmi eredménye, sehonnan se kapott segítséget.                                                                                             A király Pósa Andrást a nagybátyjához, Pósa Pálhoz küldte, hogy megmeneküljön a főurak és főpapok elől, de neki magának és családjának is szüksége volt már a rejtőzésre. A rejtekhelyet a két Pósának kellett biztosítania. Erre az adott lehetőséget, hogy Csadaj tervében a dalmát szigetek nem szerepeltek. A mongol és a magyar seregnek a Rajnánál kellett volna találkoznia.           Amikor a mongolok Magyarország felé fordultak, ez óriási fejetlenséget okozott. Ugrin kalocsai érsek azonban szembeszállt a Pest előtt portyázó tatárokkal és elűzte őket. Kálmán herceggel együtt Ugrin lett a magyar hadak vezére. 1241. április 11-én a muhi csatában ő is elesett. Kálmán herceg és Detre Pesten keresztül Zágrábba menekült.                              A muhi csatában Don vitéz a lovát adta Béla királynak. Ernye vitéz pedig a palócok csákányosaihoz fordult segítségért. Ezek, látva a veszélyt, körülvették a királyt, majd utat vágtak a Bükk hegység felé és a királyt valósággal kiragadták a csatamezőről. Egymást érő erdőségeken át vitték Dernőn és Ózdon keresz­tül Járdán vitéz falujáig. Itt a király megpihent, majd a nemesség apránként lemaradt és csak az úz csá­kányosok kísérték Nógrád, Hont, Bors erdein keresztül Nyitráig. Innen II. Frigyes osztrák császárhoz ment, de az minden segítséget megtagadott tőle, sőt zsarolni kezdte. Csákányos vitézeinek kellett kimentenie az osztrákok kezei közül.   Sopronnál és Zágrábnál újból harcra került sor az úz csákányosok és a betolakodó osztrákok között. Boszniában várta a királyt a két Pósa és Dalmácián át a palóc csákányosokkal Viglia szigetre menekítették családjával együtt. A dalmát városokban nem volt biztonságban. Mérgezéstől kellett tartani.                                                 Pósa András Dalmáciában bevárta a mongol portyázókat és Csadaj fősámán arany pajcájával igazolta, hogy a sámánképzésen megfigyelő szolgálatra kapott parancsot. A mongolok megkérdezték tőle: “Merre menekült a szószegő király?” Pósa András megadta az irányt Zágráb felé, ahogy a mongol tervek szóltak. A mongol harcosok megcsókolták az aranypajcát és Csadaj nevét tisztelettel kiejtve ellovagoltak. Ilyen pajcát csak olyan sámán, vagy mongol követ kaphatott, aki legalább öt nyelven beszélt. Pósa András a harcos járőrnek minden tagjával tudott beszélni. Azok elmondták, hogy őket már az Odora-menti Boroszlóból irányították vissza az ellenük gyülekező magyar hadak megsemmisítésére.
            Gyorsposta futárral hír érkezett a mongol vezérek torzsalkodásairól, ezért Batu kán minden hadmű­veletet megszüntetett. IV. Béla a tatárjárás után Pósa Andrást papneveldébe küldte, majd utána megtette belső személyi titkárának. Az országépítés befejezésével-amikor már Pósa András látása is gyengülni kezdett-nagybátyjához küldte Boszniába. Annak a halála után 1260-ban utódaivá tette a püspöki székben és titkos tanácsosa lett IV. Bélának.          A mongolok, illetve Csadaj szerint a kerelek és úzok nyelve majdnem egyforma. A harmadik nyelv volt a badzsirt. A badzsirtokat azonban áttelepítették és ifjaikat katonai szolgálatra magukkal vitték a mongolok. Így délen a madzsar nyelv lett az uralkodó. A három-négynyelvű Magyarország ezzel kétnyelvűvé vált.           Megbékélés végett Pósa András ekkor írta meg a kerel-úzs jellegű Gestát. IV. Béla tudott róla, helye­selte is a megírását, mivel az önző keresztény világban nagyot csalódott. A mongolok vezetősége 1270-ben Pósa Andrást az aranypajcával való visszaélése miatt halálra ítélte. Tatárokat küldtek felkutatására és azok Boszniában kivégezték, mert 1240-ben nem hajtotta végre Csadaj parancsát, nem tudta rávenni IV. Bélát, hogy induljon meg ő is Nyugat keresztény világának meghó­dítására. A Gestától IV. Béla azt várta, hogy a főpapok között érdeklődést fog kelteni azok iránt az Arvisura-nyomok iránt, melyeket a papság megsemmisített. Ezen felül a Gesta szemrehányást is jelent a nyugati világnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése